Végre országértékelés, már alig vártam. El kell mondjam, hogy rettentően utálom az egész műfajt, illetve az orbáni feldolgozását. A mintával, az amerikai elnök éves State of the Union-beszámolójával összevetve ordít a provincializmus, a paranoia és a pátosz, minden, amit Orbán Viktorban utálni lehet. Például az eredeti a kongresszusban hangzik el, nem pedig az akolmelegben, így aztán számonkérhető, helyben megválaszolható, és nem kell nyelvileg sem lemenni kutyába. Orbán kezdettől fogva a várnépnek gügyög, az meg úgyis beszop tőle mindent. Tapsolnának arra is, hogy az ibafai papnak fapipája van. Mernének nem tapsolni.

Annak ellenére, hogy rosszul vagyok a körülményektől és attól, hogy állatmesék közül kell kihámoznom a lényeget, piszok kíváncsi vagyok, mit mond. A szokásos egydimenziós mozgósítás ugyanis biztosan kevés lenne, márpedig éppen most nem szabad alulmúlnia önmagát. Hogyan is nézne ki, ha a kormányzás kapujában a leendő miniszterelnök annyit bírna kinyögni, hogy börtönbe a komonistákkal, és a haza fényre derül? Van ennél fontosabb üzenet is.

Négy éven át – sőt már azelőtt is – cikizte Orbánt a fél ország azzal, hogy nincs programja. Hajmeresztő fideszes magyarázatok születtek, hogy miért nincs. Ellopják a komcsik, meg minek a ciklus közepén, meg „az ellenzék dolga, hogy ellenezzen”, satöbbi. Hát most eljött az idő. A komcsik már nem lophatják el, a ciklusnak vége, a kormányzás karnyújtásnyira.

A térfogat… az nem finom!

Programot nem adhat Orbán egy ilyen beszédben, nyilván nem fog grafikonokkal prezentálni már csak azért se, mert az Gyurcsány és Bajnai műfaja volt, meg abba nehéz beilleszteni a góbéságokat. De nem is kell pontról pontra felolvasni a költségvetést. Amikor a nemfideszes kívülállók a programot kérték számon, akkor az nem elsősorban egy Program feliratú kockásfüzetre vonatkozott. Amit a Fidesz lenyomott ebben a négy, illetve nyolc évben, abban az volt a leginkább dühítő, hogy úgy tettek, mintha ingyen lehetne nagyobb a pogácsa. Önrész, adó, jegyáremelés, járulék, tandíj az fuj, viszont vonalbezárás, kórházbezárás, elbocsátás is ördögtől való, de még a 13. havi nyugdíj visszavonása is. Matamatikailag volt képtelenség az egész fegyverzetük. Hogy épeszű alternatív javaslattal nem álltak elő, az még hagyján, de hogy úgy tettek, mintha csak a kormány gonoszságán múlna, hogy nem jut mindenkinek három szoba és négy kerék, az már tenyérbemászóan pofátlan volt.

Viszont hatékony. Lehet hányni Szijjártó Pétertől, bárkinek fogom a fejét hozzá, de sajnos az a helyzet, hogy ezt eszi a magyar. Állományjavítót térfogatnövelővel. És ízlik neki! Odacsap a dohányzóasztalra a tévé előtt: hogyúgyvan! Jól mondja! Ne vegyék el a zemberektől! Adják vissza a zembereknek! Mennyenek a kurvaannyukba a hiánycéllal – ezt a szöveget nem más adta elő, mint az „épeszű_fideszesek” mappában tartogatott Kósa Lajos. Hiány, hiány… az csak egy szám, ócska bolsevista trükk. A programnélküliség, a primitív demagógia, a szégyentelen hazudozás sose látott támogatást hozott össze a Fidesznek. Ezek többsége most már lendületből is leszavaz, nem a végső csata idején fogják újragombolni a világnézetüket.

Utána viszont nagyon kínos hónapok jöhetnek. És még az sem lesz elég diverziónak,ha deportálják az egész MSZP-t, mert közben hozzájuk válnak hasonlóvá. Gyurcsány szavai túlélik korát, hamar eljön az igazság pillanata.

Hogy is kezdődött a „nyílt és szervezett politikai hazugság” lelepleződése? Gyurcsány beismerésével – jóval az őszödi beszéd publikálása előtt –: nem bontottuk ki az igazság minden részletét. Szállóigévé lett, és most a szállóige újra lecsapni készül. Havájt ígértek, és megszorítás lett belőle, megvonás, elbocsátás, vizitdíj.

A zemberek ott állnak majd továbbra is kisemmizve, hetvenötezer forintos minimálbérrel, és valakinek oda kell majd menni hozzájuk, hogy elmondja nekik, ennyi se lesz, mert a kínaiak ugyanezt a munkát húszezerért elvégzik. Aztán jöhet a gumilövedék és Morvai Krisztina.

Talán dünnyögj egy új mesét

Ennek megelőzésére esély a mai beszéd. A program nem, de az bőven belefér egy ilyen áriába, hogy az országépítés, a reset, a főnixszerű megújulás mellett lesz ám itt szopás is bőven, és a szopás hagyományosan a zemberekre hárul. Lesz vér, veríték és könny is, mert az az élet része, írva is vagyon. Még az sem ártana, ha a sok konkrét ígéret mellé mutatóba kerülne egy-két kellemetlen bejelentés. Árnyalni érdemes, attól lesz a sztori hihető.

Illetve dehogynem ártana: szavazatvesztéssel járna. Ha az az üzenet, hogy drágább lesz a gépsonka, akkor hiába teszik hozzá, hogy cserébe annyival több lesz benne a hús, a balhéhoz megvan az ürügy: drágább lett a gépsonka. A szavazatmaximálás elvével ütközik a beismerő vallomás. Viszont kitűnő befektetés, mert utána lehet majd mondani, hogy ők szóltak; Orbán maga jelezte, hogy nem lesz kolbászból a kerítés, nyílt sisakkal játszott, nem úgy, mint a hazug kommunisták.

Két történelmi lehetőség áll sorban Orbán előtt. Az egyik a kétharmad, amivel nagy tetteket hajthat végre pusztán azért, mert technikailag lehetősége lenne rá. A másik nincs paragrafusokba foglalva, de jelentősége szintén epikus: előnye akkora, hogy egyenes beszéddel is nyerhet. Arra kérhet felhatalmazást, amit tenni szándékozik. Nagy ugrás lenne Magyarországnak, és fénylő példa a világnak. Megmutatná, hogy lehet más a politika, és kettőbe harapná Bokros Lajos egyre gyarapodó táborát. De kétharmadhoz sajnos az egyenes beszéd nem lesz elég, a két út között választani kell. Reformdiktatúra a reménybeli kétharmaddal, vagy feles kormányzás folyamatosan növekvő, mert a becsapottságtól megkímélt táborral, ez itt a kérdés. Aki válaszol: Orbán Viktor.