- Miért is legyünk toleráns, nyitott ország, amikor az itt nem szokás? – teszi fel a kérdést a kedves olvasó, és nem is egy, hanem sok. Arra a tök szimpla felvetésre válaszul érdeklődik, miszerint esetleg nem volna muszáj innen elüldözni – egyebek mellett, lakmuszpapírként – a melegeket, elvégre ártani nem ártanak effektíve, a fizetővendéget pedig jól felfogott érdekünk szívesen látni. Dehogynem muszáj üldözni, mondja ő erre, itt ezer évig nem volt buzulás, ez a magyarságnak amolyan megőrzendő attribútuma, amiben (szintén) rokonok vagyunk az irániakkal. És ne legyen látható meleg kultúra, „buziturizmus”, filmfesztivál, vonulgatás, és aki megpróbálja, az ne csodálkozzon, ha kicsit megrugdossák.

Ez tesz minket magyarrá.

A tradicionális magyar intolerancia őszerintük megőrzendő érték, a buziverés a kanásztánchoz és a karikásostorhoz mérhető nemzeti sajátosság, a kultúránk része, amit ugyanúgy nem lehet vagy nem illik, nem hazafias megtagadni, mint a Himnuszt. Vagy ha magát a buziverést túl archaikusnak is találják, azt azért elfogadhatatlannak, hogy itt szabadon és háborítatlanul flangáljanak meg fesztiválozzanak ezek.

Azt tudják, hogy Nyugaton ez teljesen természetes, és hogy nincsenek például kriminális vonzatai (ahogy viszont a futball-turizmusnak tagadhatatlanul és elmaradhatatlanul vannak, remélem is erősen, hogy ez a mostani sikersorozat gyorsan abbamarad, és a saját majmaink mellé nem szoknak ide a külföldiek is). Azt is tudják, hogy százezrek buliznak együtt velük, és nem azért, mert azok is kicsit melegek, hanem mert ez a lényege az egésznek. De mindezt leszerelik az igazi balkáni öntudattal, a büszkeséggel: ez itt nem a Nyugat, mink magyarok vagyunk, ne erőltessék ránk a toleranciájukat, a normáikat, a dekadenciájukat. Ehhez jön jól Irán (és Oroszország) a vérmesebbjének, lám, létezik más modell, ahol nincsenek buzik, se zsidók, se semmiféle deviancia, csak büszkeség meg hit.

Jézus beájulna

Tévelygésük szomorú, veszélyes, és ha már szentistvánozunk, akkor mondjuk ki: hazafiatlan. Ez itt igenis a Nyugat, legalábbis az államalapító akarata szerint, ő ahhoz a kultúrkörhöz csatlakozott anno, mégpedig annak ellenére, hogy az aztán tényleg kultúraváltás volt, a régi szokások elvetése, sőt felszámolása, és Európa normáinak elfogadása.

Megtévesztő, hogy minderre leginkább a kereszténység felvételeként emlékezünk. Akkor a nyugati kultúrkör éppen ott tartott, a vallás nagyjából összefoglalta azt. Ezer éve. Egy világvallás bonyolult és többrétegű dolog, ott vannak benne az ősi barbárkodás dokumentumai meg azok a gondolatok, amelyekből aztán kinőtt a mai Nyugat. Az, ahol végül a felebaráti szeretet lenyomta az ószövetségi primitívséget. Bizony, a nyugati civilizáció klasszikus és keresztény alapokról, szervesen, sok generáció munkájával jutott el a mai normarendszeréhez, ami azonban már nem mindenben követi az ezeréves megmondást, hanem továbbgondolta, helyenként elvetette, megmásította. A Vatikánra ugyanis hiába várt.

Ettől persze keletkezett egy csomó ellentmondás a kurrens nyugati normák és az ezer évvel azelőtti erkölcsöt összefoglaló iratok között, kábé olyan, mint az Újszövetség és az Ószövetség között. Egyfelől írva vagyon, hogy mi az útálatos az Úr színe előtt, másrészt meg mégsem öljük őket halomra.

Írva volt például az Ószövetségben, hogy szombaton tilos bármit is munkálkodni, megmondta az Isten, slussz. Ehhez képest Jézus meg fogta magát, és szombaton gyógyított. Jól fel is háborodtak a farizeusok, és mutogattak a törvényre meg a hagyományra, hogy ez skandallum. Felelvén Jézus, monda nékik: seggfejek vagytok ti mindannyian, a törvényetek meg őrültség, ha azt követeli meg, hogy hagyjam szenvedni az ártatlant, amikor meg is gyógyíthatnám.

Vagy legalább nem bántanám. Ezeket a normasértéseket aztán Jézus később diplomatikusan úgy hivatkozza, hogy ő nem megszüntetni, hanem „beteljesíteni” jött a törvényt, ami jól hangzik, csak semmi értelme. Bizony túllépett rajtuk, simán, a szeretet meg az emberség jegyében. Ugyanezt tette a nyugati civilizáció, amikor eltekintett a különböző ártalmatlan szubkultúrák lepofozásától. Így jutott oda, hogy ma – még mindig – a létező világok legjobbika, és még mindig a keletiek vágynak és vándorolnak Nyugatra, nem pedig fordítva. Ja, végül is lehet úgy mondani, hogy a liberális demokrácia nem megszünteti, hanem beteljesíti a jézusi eszmét. Elvégre abból nőtt ki.

A magánember

Különös jegye ennek az elmebajnak, hogy valamiért kábé a francia forradalomig szervesnek látják a szellemi fejlődést (beleértve olyan grandiózus reformokat, mint a kereszténység felvétele), utána viszont mesterséges csinálmánynak, ami nem spontán, milliók hozzájárulásával fejlődött ki, hanem egy maroknyi kártevő így építette fel. A francia forradalomnál van egy tábla a számegyenesen, főútvonal vége, itt a Hagyomány határa.

És hogy kik ezek, a nemzeti intoleranciaszint őrzői? Az első vonalban a „szélsőjobboldali komplexum” harcol, sörösüvegekkel, botokkal és egyéb pattintott fegyverekkel. Ők aztán odavernek a buziknak, punkoknak, hippiknek és mindenféle bűnösnek. Merő kereszténységből természetesen, ezek amúgy elszánt templomjárók, és mindenben követik a Biblia irányelveit. De leginkább a buziverés tetszik belőle nekik. Az ragadja meg őket.

A „szélsőjobboldali komplexumot” azonban, bizony, sajnos… vastag csatornák kötik össze a mérsékelt jobbal. Nemcsak személyi átfedések, hanem az eszme is, ez a provinciális, farizeus konzervativizmus, a bizonytalan szellem kapaszkodása az írásba, a hagyományba, és az erőlködések, hogy igazolják az előítéleteiket meg a régen túlhaladott, megcáfolt, hamisnak bizonyult hagyományt. Ahova a nácik futballhuligánokat küldenek dobálózni, oda a leendő kormánypárt eldobható képviselőt, hogy betiltásért rinyáljon, és mutassa a balkáni illetőségű polgároknak, hogy őnekik is megvan a véleményük erről a nyugatmajmolásról. Magánemberként, hogyne. Bizonyára úgy van az Mikola meg Semjén életveszélyes ormótlanságai után, hogy nekiindul egy magányos képviselő, és betiltatja a melegfesztivált. A frakció pedig elnézően mosolyog, hát, az Ica ilyen, nagyon utálja a buzikat, tudod… aha. Ugyanmár. Ez egy megtervezett, sunyi gesztus, „nekünk is van homofóbunk” üzenet, magánemberileg, kacsintva, félre. Nyilván a Jobbik szorítása még sok hasonlót fog eredményezni, és akkor már nem lesz elég az Icát betanítani, hanem főtiszteknek kell újra recitálni a baromságaikat a bőrtangás szinglihordákról. Lehet, hogy mégse lesz annyira unalmas ez a választás. A szélsőjobb tálib hülyeségeivel versenyre kelő Fidesz képes lehet arra, hogy a döglődő baloldal kezébe nyomja az egyetlen szabadon maradt zászlót: a nyugat, az egyéni szabadság, a modernizáció zászlaját.