EP-választás, IV. rész - Fidesz

A győztes Fidesz nehéz helyzetbe nyerte magát. Kétfrontos harc mellett nehéz megőrizni a hitelességet, és elkerülni a két ellenfél szavazóinak protest-mozgósítását. Ha a Jobbik radikálisainak udvarolnak, azzal az SZDSZ egykori és az MSZP leendő szavazóit korbácsolják fel; amikor centrista, békülékeny és konstruktív arcot mutatnak, az meg a vérgőzösebb fidesznyiket lendítheti át az őszinte-kőkemény hardcore táborába.

A hitelességi probléma a szabad sajtó okozta ozmózis eredménye. Vagyis hogy az árpádcsávóknak szánt Kövér- meg Semjén-szövegek eljutnak az épeszűekhez is; a külföldön, üzletembereknek előadott Orbán-szövegeket pedig hüledezve olvassa a szerencsétlen bennszülött balfasz, aki elhitte Szíjjártónak, hogy tényleg van kiút áldozat nélkül. Sokkal egyszerűbb lenne, ha targetálhatnák és titkosíthatnák a kampányt. De arra még nincs technikai megoldás, minden a nyilvánosság előtt hangzik el. Sőt a választás közeledtével kirajzanak a magnós emberek a lakossági fórumokra és a templomokba.

Az új többség veszélybe került. Hiába a relatív győzelem, az abszolút számok gyengülő lelkesedést mutatnak, például a szociális népszavazáshoz képest. Lám, nem mindenki fideszes, aki nem akar fizetni, bárha akkor nagy arccal, vastag bőrrel így is magyarázták. Sokkal kevesebben mennek el a két szép szemükért, mint amikor konkrétan nyalókát osztanak. 1,6 millió ember tett hitet mellettük. Ez háromszorosa az MSZP eredményének ugyan, de nagy kérdés, mennyi tartalék van mögötte, és elég lesz-e az egy országgyűlési választásra. Ahhoz kellene még minimum négyszázezer. Éppenséggel van még annyi érdeklődő, csak ők ma már máshol keresik a boldogságot. Az Egy Zászló elszakadt. A fölényes győzelem abszolútértékben kiábrándító. A hatalmas, fenséges Fidesz, amely az Egész Ország nevében követel, kiabál és bujtogat évek óta, az országhoz képest ilyen kicsike - de tény, hogy a kicsik között a legnagyobb.

Az egységes jobboldal stratégiája érvénytelen. Immáron. Hovatovább. A pártszakadás bekövetkezett. Nem vezetők, nem is párttagok szöktek át nagy tömegben a szélsőjobboldalra, hanem a legfontosabb jószág, a választó. Szocikkal és új belépőkkel együtt, persze.

Ez az én vérem

Abban pedig, hogy a radikális szöveg, a brutális, szükség esetén hazug, gátlástalan harc, és az „ezekkel szemben mindent szabad” romantikus kultúrája szalonképessé vált, kurvára sáros a Fidesz, akármennyire nem akaródzik most vállalni. Felelős természetesen a töketlen balliberális koalíció, és a válság, és még sokan mások. De a szélsőjobb az ő kiskertjükben erősödött meg.

Orbán elmondta világosan, hogy a radikálisok integrálására törekszik, mert még mindig jobb ez, mint egy önálló, húsz százalékos fasiszta párt. Csakhogy elkövette a nyugati társadalmak történelmi hibáját: úgy fogadta be a barbárokat, hogy kényelmi okokból, konfliktuskerülésből eltekintett a nevelésüktől. Nem mondta nekik, hogy fuj, nem szabad, náculni csúnya dolog. Sőt bátorító szeretettel istápolta a Jobbikot kismalackorában, amikor egyébként még közös polgári köre volt Vona Gáborral. A Fidesz zsebből vezérelt médiabirodalma különös figyelmet fordított a hibbant-szentkoronás-zsidógyűlölő rétegre, korábban a Demokrata, ma már inkább a Magyar Hírlap által. Mégsem sikerült őket megtartani. A Fidesz elnéző mohósága arra volt csak jó, hogy a szélsőjobbos őrültségek elfogadottságát növelje.

A daganat öntudatra ébredt.

Most meg kell küzdeni vele. Az összecsapás elkerülhetetlen, az ellentét viszont feloldhatatlan. Végül megbosszulja magát, hogy a Fidesz éveken át merő hülyeségen és érzelmeken tartotta a sajátjait, és elvadította őket az értelmes beszédtől. Mert hülyeségből és gyűlöletből, íme, van töményebb.

Az elbutulás, az elbutítás drillje üt most vissza. Milyen egyszerű volt a vizitdíj, a tandíj vagy a nyugdíj ügyében előreküldeni Szíjjártót, elmondatni vele két mondat ostobaságot, és letudni. Csak aztán amikor a cigánykérdés a kötelező gyakorlat, akkor kiderül, hogy ezen a röfögésszerű nyelven, ennyire leegyszerűsítve erről csak fasisztául lehet beszélni. Itt árnyalni kellene, de attól a műfajtól már elszoktak, és elszoktatták a közönségüket.

A győzelem virtuális, a kormányzás messze van még, és nem ígérkezik könnyűnek.

Ajánlott olvasmány: Körösényi András: A jobboldal elhúzódó válsága