„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”  

– Simone Weil, idézi Schäffer Erzsébet, Nők Lapja

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, patrióták.

Szokásos közönségértékelésünkhöz érkeztünk, egy jó kövér visszakommentet írok ide, mert szép dolog a webkettő, de a kettőben azért benne van az egy is, szóval nemcsak a drága olvasónak lehet véleménye a szerzőről – amit ezúton is köszönök –, hanem nekem is a drága olvasóról. Nemcsak az itt megjelentekről, hanem általában az online közbeszédnek arról a szegmenséről, amit belátok. Ez egy széles, de nem reprezentatív minta.

Feljegyzések az egérlyukból

Azt már a múltkor kénytelen voltam megállapítani, hogy kár belétek az internet, hogy tulajdonképpen zajt gyártunk így közösen, mert az érdemi társalgás egészen minimális teret kap a különféle pszichózisokhoz képest.

Most mindenki érezze magát abba az icipici jófej rétegbe tartozónak. Csak őmiattuk érdemes élni. Köszönöm nekik, és küldöm a Queentől a We are the championst.

Egyetlen különös, az utóbbi időben elharapózó lelki torzulást emelek ma ki, a sorskérdés-mániát. Ennek elszenvedői azok, akik szinte bármilyen témához, amely nem szalagcím-témáról szól, azt a kérdést fűzik hozzá: tényleg ezzel kell most foglalkozni? Szerinted ez a legfontosabb? Sőt: el akarod terelni a figyelmet. Néha azt is megmondják, mit kellene tárgyalni ahelyett, hogy távoli országok háborúiról, külföldiekről, ufókról vagy Istenről legyen szó. Jelenleg három téma van, amiről úgymond kötelező lenne minél többet írni, lehetőleg mást se. Az egyik, hogy Gyurcsány takarodjon. A második a cigánybűnözés, minden egyes alkalommal, amikor valahol a hírekben cigányok vagy ismeretlen elkövetők (ún. valószínűségi cigányok) szerepelnek.

A harmadik pedig a jajmilesz, a jeremiád, a várható borzalmak avatott ábrázolása. Hogy mennyi már az euró. Meg a munkanélküli. És mennyi lesz. Ez, vagyis a válsággal kapcsolatos témázgatás egyébként hasznos, építő elfoglaltság valóban, ezzel foglalkoznia kell mindenkinek, aki egyáltalán publikál valamit. A válság valóság. Nem illúzió, még ha nem is egyszerű megérteni, honnan jött. Fél éve még látomásnak tűnhetett, hallucinációnak, aminek nem szabadna ott lennie, de ha a látomás többször tökönrúg és megpofoz, akkor érdemes úgy kezelni, mint ami tényleg ott van. Ha van Magyarországon sorskérdés, akkor ez az. Hogy melyik pofonok elől lehet még elhajolni, és milyen pofonok vannak már úton, ahol csak azt dönthetjük el, melyik orcánkkal fogadjuk. És mindezt hogyan csináljuk.

Ennek a témának az alfejezete Gyurcsány takarodásának kérdése. De ne tévesszük össze a részt az egésszel. A sorskérdés nem az, hogy mikor és hogyan lép le Gyurcsány, hanem hogy mit csinál addig, hogyan tudja majd nagyon sebesen, késlekedés nélkül átadni a botkormányt, és főleg hogy mi történik azután. Súlyosan téved, aki magát a személycserét a válságkezeléssel összetéveszti. Továbbá keserű csalódásnak ágyaz meg. Többek közt azért, mert a mi belpiacos bábszínházunk nem különösebben érdekli a globáltőkét, és nem fog velünk osztozni pusztán abban az örömben, hogy a patásördög le lett váltva. Hanem kérdezni fog: igen, és most mit csináltok? Itt már régóta nem az az izgalom tárgya, hogy ki, hanem hogy mit csinál.

Drágán add az életed

Ez így már persze túl összetett. Az interneten politizáló úri közönség ugyanis kevés kivétellel szórakozni szeretne, nem pedig sakkfeladványokat megoldani. A szórakozás legfőbb formája pedig a virtuális lincselés. Az ellenség felmutatása vagy felkutatása, majd falkában, nagy egyetértésben történő szétmarcangolása. Ebben a sportban nem szükséges igazat mondani vagy logikusan érvelni; nem a részvétel a fontos, hanem a győzelem. Ehhez leginkább azok a témák passzolnak, ahol egy pillanat alatt eldöntheti az arrajáró, hogy melyik táborral azonosul, kit kell gyűlölni. A harc szabadfogású. A ballibként azonosított ellenfél automatikusan buzi, ateista, proli, illetve felkapaszkodott újgazdag, akit karakterenként fizetnek. A jobbos olvtárs pedig nyilván ugyanolyan hülye, mint Szíjjártó Péter, és antiszemita is, ördögűzésre jár, továbbá hozzászólásonként fizetik.

Ez tiszta, egyértelmű felállás, arrafelé lövünk, elvtársak, mi vagyunk mi, ők meg ők. A mieink közül a síkhülyét is megvédjük, az ellenség meg mind hülye, ha mégsem, akkor csalt. Itt a lét a tét. Nem véletlen, hogy több akciójátékot adnak el, mint stratégiait, és utóbbiak közül se a gondolkodósak a kasszasikerek, hanem amelyikekben jól néz ki a robbanás. Ebbe a primitív törzsi háborúba beleragadni, ezzel tölteni órákat naponta, az nyilván személyiségkárosító. Az flipperfüggőség.

De akármekkora sorskérdés, hogy mi lesz Magyarországgal ebben a válságban, vagy hogy takarodik-e Gyurcsány, senkinek sem ajánlom, hogy a legfontosabbon kívül semmi egyébbel ne foglalkozzon, már ha nem pont ez a feladata. Emellett ugyanis egy csomó minden történik, ami nem lesz a történelemkönyvben. Ugyan mit érlel annak a sorsa, aki csak a történelemkönyv anyagát éli meg? Hiszen közben gyerekek születnek, könyvek és filmek jelennek meg, ébredezik a mesterséges intelligencia, Jézus él vagy nem él, tévéműsorok és csatornák buknak, Tom Cruise buzi. Az élet él és élni akar a magyar interneten is. Ott van a fórumokban, amelyek öreg mozdonyok restaurálását tárgyalják és ünneplik, a Totalcar népítéleteiben, a hobbiközösségekben, a gamertopikokban. Építsünk autót a gyereknek! – van-e ennél fontosabb, nemesebb feladat? Fontosabb-e az előrehozott szerepcsere, mint hogy akkor most van-e Isten, és mit akar? Ez mind, a szalagcímeken kívül eső dolgok összessége: az úgynevezett élet. Ezt öli meg a mániákus, aki nem tűr meg más témát, és mindig mindenről ugyanaz jut az eszébe. Az szívószálon át lélegzik, és erre akar rábeszélni mindenki mást.

Van okunk aggódni, vér, veríték és könnyek várnak ránk. De ha kizárólag horrorfilmeket nézünk egész nap, akkor emós köcsögökké leszünk, akik tényleg hiába élnek. A sorskérdések nem szoktak néhány év alatt megoldódni. Aki egy sorskérdéssel köti össze az életét, aki megfogadja, hogy ő addig nem örül semminek, amíg az úgy marad, az magának kereste az életfogytiglani boldogtalanságot.

C’est la vie, de life is life!

Műveljük kertjeinket