Felháborodásuk jogos, amennyiben annak alapja egy terrortámadás. Nem kell eufemizálni, ez kétségtelenül az volt, mert akármilyen bunkó valaki egy boltban, attól még nem gyújtjuk fel, hanem keresünk másikat. Ez nyilván axióma, aki nem fogja fel, az majom. Másrészt a tüntetők személy szerint nem a felgyújtókkal szálltak szembe, hanem egy erőszakmentes csoporttal. Harmadrészt meg az erőszakmentes csoport nemcsak erőszakmentességét deklarálta, hanem azt is, hogy ők a felgyújtást tulajdonképpen helyeslik. Innentől a miértek és hogyanok belevesznek abba a hétmérföldes ostobaságba, hogy "nem szolgálták ki, mert magyar". Ja, nyilván ez a jegyiroda kizárólag zsidókból él, meg szabadkőművesekből. Avagy a "magyarság" egyenlő a nemzeti rockkal, vagy minek is kéne nevezni azt. Szóval ez már totál homály, az a bizonyos alaktalan gyűlölet.
Mindezeket viszont már unom.
Sto gyelaty?
Lényeg, hogy kialakult egy kommunikatíve kihasználható helyzet, lehet felszállni a körhintára. Kicsi a rakás, nagyobbat kíván. Most állást kell foglalni, mert aki hallgat, az gyáva.
A civil, online szervezett ellentüntetésre a Fidesz reagált leggyorsabban. Alacsony szinten, taktikai megbeszélés nélkül; annyi történt csak, hogy egy addig ismeretlen önkormányzati képviselő beszállt a buliba. Jól jött ki belőle nyilván, hiszen addig a nevét se tudtuk, most meg már azt is, hogy az izraeli hadseregben volt utász. Van ilyen fideszes is. Aztán a második fordulóra beszállt az SZDSZ, de alig fért a kamerákhoz a miniszterelnöktől, aki mellbedobással röppent rá a témára, mint tyúk a takonyra. Nemcsak állást foglal, de oda is megy. Ekkora egy antifasiszta. Nézzétek, micsoda szellem ő!
Ebben a baloldal a Charta óta ügyes. A Charta hozta össze őket amúgy, ha emlékszünk, és hozzájárult 1994-es győzelmükhöz. (De ne hagyjuk ki a számításból, hogy Kerényi Imre ekkor még velük volt!) Antifasisztának lenni, az nagyon megy nekik, ha kell, ha nem. Pont ezért nincs túl nagy súlya, ha egy szoci vagy egy SZDSZ-es önkifejezi az ő antifasizmusát.
Kivéve, ha az pont Gyurcsány. Az ország egy része ugyanis rossz néven veszi, ha pont a miniszterelnök, az őszödi hazug, meg a magyar szemek kilövetője, a puszta ellenvéleményt könnygázba fojtó zsarnok papol a demokráciáról. Ez persze így fals karikatúra, na de mit tegyünk, ezt gondolják. Alkalmazkodni kell, bársonyosan.
Ahogy ahhoz is, hogy Gyurcsány Ferencet - a fentiektől függetlenül is - ma többen gyűlölik hisztérikusan, mint ahányan elfogadják a véleményét bármiben. Senki se reklámozna fogkrémet Gyurcsány Ferenccel. Hogy ez jogos-e vagy sem, az most tökmindegy, ez a helyzet, amihez bársonyulni kell. Tehát épphogy az volna hasznos az ügynek, ha a miniszterelnök továbbra is maximum blogban értene egyet, de nem menne oda. Ugyanis vannak elegen, akik ha azt látják, hogy Gyurcsány az antifasiszta csapatban centerkedik, akkor juszt is a fasisztákhoz állnak.
Tudjuk, hogy antifasiszta vagy, Feri, de te most ne ezzel foglalkozzál, van más feladat. És vannak erre embereid, rendészeti és elhatárolódási szakértők egyaránt. Igen ám, de ma mégis van jelentése a jelenlétének: az, hogy a Másik nincs ott.
Az antifasiszta érzület mekkorasága sose a baloldalon volt kérdés. Ez az ő ellenmértékegységük a magyarságméricskélőkkel szemben. Míg a jobboldal nemzettudatot vagy valami ilyesmit szokott számonkérni a riválisán, addig a bal minden adandó alkalommal felszólítja Orbán Viktort, hogy határolódjon el F. Hunor szkinhedtől, aki a Kétlyukú borozóban állítólag zsidózott.
Pont ideje volna egyszer megtenni.
Live and let die
Berágnak a radikálisok? Ugyan, elnök úr, hát ki nem szarja le? Magyarország legtörpébb minoritása, hitgyülisből több van, mint ezekből. Kophat lefelé minden olyan idióta, aki szerint felgyútjuk, ami nem tetszik. Terroristákra támaszkodva nyerni talán még rosszabb, mint hazugsággal. Különben is, a Fidesz ma már ismét Zsidesz az erre fogékony humuszrétegekben.
A kockázat alacsony, a várható nyereség óriási. Ha ma feltűnik a chartában Gyurcsány orra, az nem fog érdekelni, post nem lesz belőle. Uncsi. Ha Orbán Viktor odamegy némán vonulni - ahogy 2006 novemberében volt rá gusztusa - na az hírértékű. Akkor őt fogják fényképezni, és nem Gyurcsányt. És végre megszabadulunk egy gumicsonttól.
2010 minden bizonnyal a Fidesz győzelmét hozza. Az ország többsége legalább annyira undorodik a gyújtogató pszichopatáktól, mint amennyire keresztény. (Merthogy a kettő összefügg.) Jelentős részüket egyvalami tartja távol a Fidesztől: a gyanú, hogy ezek mégis fasiszták valamennyire. Ennek orbáni szintű, egyértelmű cáfolata nemcsak értelmetlenné tenné a Gyurcsány nemkívánatos szereplését, de kihúzná az utolsó szalmaszálat az SZDSZ matracából is.
Ott kéne lenni, ha ráér, elnök úr. Hülyeség kihagyni.
Az utolsó 100 komment: