Szép és dicső dolog könyékig dugni a toalettkacsát a magyar pártpolitika undorító vasúti vécéjébe. Van is riadalom a perem alatt, vonaglanak az ocsmány bacilusok, lárvák, puhatestűek, gerinctelenek és sejtmag nélküliek. Milliónyi baktérium fog elpusztulni.
De a megbánás és a jó útra térés a beismeréssel kezdődik. Igen, Ferenc, már megint kéne mondanod egy jó kis kurvaanyázós beszédet, egy Retorikai Teljesítményt, és nem megvárni, amíg a perem alattiak kiszivárogtatják, hanem akár rögtön a parlamentben. Segítek. Ingyen. Nemzetépítő szenvedélyből.
Figyeljetek ide, nyomorultak. Ti tolvajok. Ti fekélyek a hazának testén! Lengyel Zoltánon röhögtök? Azt hiszitek, csak ő bukott le meztelen fotókkal? Mind lebuktunk! Az emberek, a lakosság, a társadalom, a köztársaság polgárai tudják, hogy lopunk. Fölösleges tovább színlelni, nem hiszik el. Tudják, hogy trükközünk a fizetésünkkel, a pártpénzekkel, a közbeszerzésekkel. Időnként lebukik egy-egy tettes. Zuschlagon röhögtök? Nem veszitek észre, hogy a lebukottak mögött mindig kivillan az egész rendszer?
Lehet még egy kicsit teszetoszáskodni, de nem sokat. A problémák egy része világos: nem merjük bevallani az országnak, hogy a demokrácia sok pénzbe kerül. Mondunk helyette egy nevetséges árat, amit nem hisz el egyetlen újságolvasó ember sem. Az a rossz hírem van, hogy kapásból feltételezik rólunk, hogy amit nem legálisan költünk el, azt loptuk. Nekik ez tűnik logikusnak.
Ráadásul kurvára igazuk van. Belátom, az absztrakt bűnt üldözni árnyékboksz. Mondok konkrét példát. Mi, a Magyar Szocialista Párt elköltöttünk cirka hétmilliárdot a 2006-os kampányban. Az a súlyos, hogy én se tudom pontosan, mennyit. És nekem utána el kell küldenem a Szekerest, az én drága Imre barátomat a Nap-Keltébe, hogy mondja azt, 386 milliót költöttünk.
Honnan szereztük a többi pénzt? Elloptuk, igen. Azt hiszitek, nekem nem forog a gyomrom, ha csak meglátom Puch Lászlót? Hát még amikor sorolja, hogy autópályából ennyi, pályázati bónuszból annyi, sima kenőpénz amannyi. És hogy ezért cserébe mit várnak bizonyos illetők, kiknek illik nyerni a pályázaton, és kik ne nyerjék a legtöbbet. És tudom, persze, hogy ezeket a pénzeket Weiszenberger- és Zuschlag-féle undorító galacsinhajtók hordják össze. Jó volna nem tudni. De hiába, másképp nem működhet a párt. A Magyar Köztársaság kormánypártjának elnökeként, miniszterelnökként piros fülekkel, égő pofával bólintok rá a stiklikre, a trükkök százaira. Mert a törvény erre kényszerít.
Megélhetési bűnözők vagyunk mind, mert álszent törvényeket hoztunk. Annyit nem bírtunk elmondani az embereknek, hogy a demokrácia sokba kerül, de megéri. Persze hogy azt mondják, nem éri meg, ha tolvajok vagyunk mindannyian! Ha alulfizetjük a rendőröket, akkor több lesz a korrupt rendőr. Ha a politikát nem fizetjük meg, korrupcióval korrigál. Megvesztegethető rendőr mindig lesz, de ha nem létszükséglet korruptnak lenni, akkor könnyebb harcolni ellene, mert nem borítja az egész rendszert.
Én ne tudnám? Voltam kormányközeli, pártközeli vállalkozó. Voltam miniszter, azon a területen, ami a rendszerváltás óta kifizetőhely. Voltam miniszterelnök és pártelnök, és időnként találkoznom kell Puch Lászlóval.
Na, baszki, most lehet hisztizni, lemondást követelni, meg lehet állítani, hogy mi bezzeg hótiszták vagyunk, Simicska Lajos pedig úriember. Biztos nagyon hihető lesz. Lehet előadni a hülyegyereket, hogy ha legálisan fizetjük ki az ellopott pártpénzt meg a költségtérítésnek álcázott képviselői fizetést, az növeli az állami kiadásokat. Lehet idiótának látszani, ha nem elég, hogy tolvajnak látszunk. Aztán lehet csodálkozni a Magyar Gárdán meg a többi ostoba megoldáson. Vagy tetszenek forradalmat csinálni, vagy megcsinálják mások. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Pártfinanszírozásról korábban: Ezek lopnak
Helyzetfokozódás
Utolsó kommentek