Egyre hangosabb a klímaváltozás miatti pánikkeltés, úgyhogy a magam eszközeivel be is szállok.

Az Armageddon-forgatókönyv vagy reális, vagy nem. A klímaszkeptikusok szerint a történés lassú, kiszámítható és csekély hatású; de igenis van arra kilátás, hogy nagyszabású és katasztrofális események következhetnek be, a velük járó tumultuózus jelenetekkel. Szóval hogy lesz itt bazmeg.

Nos, ha ez igaz, akkor viszont legjobban tesszük, ha bunkerépítésbe kezdünk. Ugyanis megállítani nem lehet.

A cselekvési terv szerint úgy lehetne elkerülni a klímakatasztrófát – özönvizek, cunamik, éhség, szomjúság, járvány, háború – ha sürgősen csökkentjük a széndioxid-kibocsátást. Csakhogy ez nem jóindulat kérdése. A csökkentés azt jelenti, hogy gyárakat zárunk be, illetve visszafogjuk a termelést, korlátozzuk a közlekedést és a fogyasztást – vagyis az életszínvonal feladásával jár. Hát ez nem szokott flottul menni még kisebb volumenű változásoknál sem. Az autózás költségeinek – az adóknak és a benzinárnak –  brutális, ezer százalékos emelése lenne például az egyik lépés. De a választópolgár erre nemhogy szégyenkezve beismerné, hogy túl nagy az ő ökológiai lábnyoma, és túl nagyok az igényei is, hanem útlezár és tüntet és kormányt buktat. Elég, ha a Volkswagen születésére gondolunk, vagy a szocialista országok népautóira. Attól lesz a nép boldog. Autó, McDonalds és kamerásmobil nélkül a globalizációkritikus forradalmi nemzedék maga alá nyáladzik, nyüszít, rinyál.

Hja persze. Kurva jó móka ám a klímás kocsiból aggódni a klímáért. Meg a szegény elnyomott népekért is, mert úgy rímel. Odaadni nekik a slusszkulcsot, és hazamenni villamossal, az meg már büdös, ugye. Képmutatni jó, meg csajozáshoz is jól jön a zöldség.

Nem egy a bolygó

De tegyük fel, hogy visszaveszünk. Közösségi közlekedésre térünk át, villanybuszra és hibridre váltunk, és nem sajnáljuk a többszörös árat - legfeljebb a szegények nem mennek sehova -, meg a lámpát is lekapcsoljuk magunk után, és lapulevéllel töröljük a popsinkat.

Nincs is más hátra, mint megmondani a kínaiaknak és az indiaiaknak, hogy sorry, fiúk, de ti soha nem élhettek olyan kényelmesen, mint mi. Mert ha még két és fél milliárd ember elkezd ugyanennyit fogyasztani, akkor vége a világnak. Na ki mondja meg nekik?

Sajnos olyan nincs, hogy az emberiség megváltoztatja szokásait. Az emberiség államokra és civilizációkra tagolódik. Az Egyesült Államok azért nem írta alá a kiotói egyezményt, mert az visszavetette volna iparát. Nem a bolygóét, hanem az Egyesült Államokét. Aki a világ megmentéséért kitalált szabályozásnak aláveti magát, az nehezebben áll helyt az ipari, a modernizációs, a fegyverkezési – a hatalmi versenyben. Aki marad szennyező, gonosz imperialista, az megelőzheti a többit, és dominánssá válhat akkor is, ha lesz katasztrófa, és akkor is, ha nem. Itt a rosszak győznek.

Úgyhogy marad a remény, hogy mégse olyan komoly ez az egész. Vagy a remény, hogy személy szerint mi túléljük, mert amikor megindulnak a rosszabbul járt népek, akkor lesz elég muníciónk, és lesz lelkierőnk használni.