Felszínre bucskázott a móri komplikációk nyomán a halálbüntetés-vita. Az ellene - illetve visszaállítása ellen - érvelők most ugyemegmondtam arckifejezéssel jegyzik meg, hogy ha nem törölték volna el, akkor az ártatlan Kaiser már nem élne, pedig nem is ő volt.Árnyalja a képet, hogy Kaiser egyáltalán nem ártatlan, szóval ha kivégezték volna, akkor se bűntelenül kapja a halált. Nemcsak árnyalja, de össze is töri az illusztrációt bármely ellenpélda, amikor a hosszú fogságból szabadult gyilkos újra ölt. Mi, a halálbüntetés barátai erre csak annyit mondunk: piha! Különben se helyszíni agyonlövésről beszélünk, hanem szövetségesünk, az Egyesült Államok módszeréről, mely szerint évtizedes siralomház előzi meg a végrehajtást. (Kivéve, ha az illető arab diktátor, plusz túl sokat tud.) Kaiser nagyon is élne most, hogy kiderült, ezt épp nem ő követte el. Még csak nem is jogtalanul lenne börtönben, tekintettel egyéb bűneire.
Igaz, a szörnyek, megrögzött gyilkosok elszigeteléséhez elegendő a tényleges életfogytiglan, enyhítés lehetősége nélkül. De a halálosztás nemcsak erről szól. A halálbüntetés lehetőség arra, hogy itt a földön is lehessen igazság. Mit érdemel az a bűnös, aki megöl másik nyolc embert csak azért, hogy ne maradjon nyom? Mit érdemel az, aki megerőszakolja és felgyújtja embertársát? Valójában máglyát, de mivel civilizáltak, elnézők és megbocsátók vagyunk, kiegyezünk a kötélben. Ha egy kegyetlen gyilkost, leírhatatlan fájdalmak okozóját eltaposunk, az katarzis a társadalomnak.
A hibalehetőség benne van ebben is, hiszen ez nem az isteni, hanem az emberi igazságszolgáltatás. (Itt megjegyzem, hogy az ószövetségi istenhez képest a tök slendrián magyar jogszolgáltatás is szinte tévedhetetlen. Arról nem is szólva, ha a járványokat meg a háborúkat is ő csinálja.) De hát az orvos is életről-halálról dönt, amikor diagnosztizál és kezelésről határoz. Ha ők vállalják a felelősséget, akkor legyen szíves erre a jogi gépezet is.
A ne ölj, az így egy hülyeség. Jóízlésű ember nem is kiabálhat mást a kommandósnak, aki épp terroristára fog fegyvert, mint azt, hogy ölj, ölj, barátom, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. De elvárja ugyanezt a rendőrtől is adott esetben. Azért van nála a fegyver. Miért ne várnánk el a bírótól, hogy ítéljen igazságosan?
A védhetetlen bűn és a megbocsátás kedvelt koktélja a művészetnek; mert abban van dráma meg paradoxon meg minden. Hirtelen három alapmű jut eszembe, ami súlyos torzulásokat okozott. Az első nyilván a Bűn és bűnhődés Dosztojevszkijtől; jah, színes egyéniség ez a Raszkolnyikov, de attól még csak lebaltázott két nőt. Jó, a sztori ennél bonyolultabb, és büntet a lelkiismeret, de ez egyáltalán nem törvényszerű: vannak bűnbánattól teljesen mentes gyilkosok. Úgyhogy a magam részéről elképzelem, ahogy az öregasszony baltázza le őtet, és ahhoz képest nem is járt rosszul. A másik Fritz Lang filmje, az M: egy város keresi a gyilkost. Na hát azt a faszságot, komolyan! Megy a hajsza a pedofil gyilkos után, aztán elfogják, és kiderül, hogy neki késztetése van erre, csókolom, nem akart ő rosszat tulajdonképp, csak nem tudott magán úrrá lenni. Hát bazmeg. Én se várom a csótánytól, hogy legyen úrrá magán és ne másszon be a konyhába, hanem lefújom Morteinnel. A harmadik Anthony Burgess Mechanikus narancsa. Na kérem, az akkor lenne legalább annyira értékes könyv, mint A kis herceg, ha legkésőbb az ötvenedik oldalon fejbelőné kicsi Alexet valaki, akárki. Bőven rászolgált, nem érdekel, hogy meg akar változni, meg a társadalom tette ilyenné.
Mindhárom alkotás ott tévedt el, hogy kurvára profin meg árnyaltan leábrázolta a gyilkost, viszont bazmeg az áldozatra, annak hozzátartozóira rá se bagózott. Embertelen aspektus.
Az utolsó 100 komment: