Egyéves lett a Gyurcsány-blog. Boldog szülinapot. Vessünk számot. Vajon jó dolog-e, hogy a miniszterelnök blogol, és jól blogol-e a miniszterelnök?

A miniszterelnöki blog önmagában se nem jó, se nem rossz. Még az sem, hogy Gyurcsány olykor hírértékű dolgokat jelent be blogjában: ugyan, polgártársak, mitől lenne elegánsabb vagy komolyabb, ha egy Napkelte-interjúban tenné? Semmitől, sőt. Az se baj, ha kevesebben olvassák, mint ahányan – ismeretlen okból – a Napkeltét nézik, mert ha kell, akkor a sajtó teríti a hírt.

A blog kényelmes, testreszabható keret. Nem kell például elcseszett furnérdíszletek közt feszengeni, mint a reggeli műsorokban, és nem kell folyton leállni, amíg a technikusok odaérnek a hidraulikával, hogy kiszabadítsák Győrffy Miklóst a farpofák közül. Nincs felkészületlen riporter, se túlságosan felkészült, sőt olyan makacs CNN-es-féle sincs. A blogger maga szabja meg, miről és hogyan nyilatkozik. Viszonylag biztonságosan teljesítheti havi emberarcúság-normáját is, vagyis adagolhat bulvárhíreket. Ha akar, lök pár sort Totó kutyáról, a gyerekekről vagy a napelemes helikopterről, de nem megy be külön ezért a Szuláksóba, nem fújatja meg hozzá a cirkuszi trombitákat.

Klafa dolog, hogy a miniszterelnök blogol, szerintem. Meg cool is, mert modern.

A blog nyilván választási céllal indult, naná; mint sok másik. A jelentősebbek közül csak Gyurcsány folytatta aktívan; megkülönböztetve magát a többiektől, akiknek csak arra kellett.

Ezzel is jelezve elszántságát.

Hogy jól csinálja-e, azt nem érdemes összemérni más népszerű blogokkal, mint például ezzel, hiszen míg én itt baszom a rezet egész álló nap a macskával, napisajtóval és adott esetben a kanonikus kurvasok borral, addig ő ide-oda szaladgál, mohó emeszpéseket verdes szájba puszta kézzel, míg más mohó emeszpésekkel méltányos alkukat köt, különféle találkozókon vesz részt, számol, beszél, táncol és főleg reformál. Épp csak annyi ideje van blogolni, hogy diktafonba mondja a körülbelüli szöveget.

Viszont. Napi háromezer látogató, az elég kevéske ahhoz képest, hogy mégiscsak ő a miniszterelnök. Ennél újságíróból is több van. Ennél többen vesznek könyveket Hitlerről. Mintegy országértékelésként most elemeljük tekintetünket Gyurcsányról, és az országra vetjük.

Háromezernél sokkal több olyan emberre volna szükség, aki személyétől függetlenül kíváncsi a mindenkori miniszterelnök napi mondókájára. Nem azért, hogy szeresse vagy megszeresse, hanem akár épp azért, hogy kritizálja, parodizálja, darabokra szedje. Utálja, de tudja, hogy kit is utál! A polgárság! basszameg, az hol van? Sorakozó! Az újságolvasók, a politizálók, a hazájuk sorsa iránt érdeklődők? Birkaiskola.

Nemcsak a Gyurcsány-blogról van már szó, hanem általában a politikai érdeklődésről. Ógni-mógni, az igen. Utcakövet hajigálni, az meg hűha. Odakattintani a reformintézkedéseket tárgyaló cikkre, az bezzeg már uncsi, inkább a Győzike jövedelme, az az érdekes, meg a Kelemen Anna csöcse. Az se érdektelen, hogy több tocsiknyi pénz megy el reformimázsra, de egyébként nem volna erre szükség, ha Mr. Magyarember magától elolvasná a vonatkozó cikkeket mittudomén a HVG-ben vagy valahol. Ahelyett, hogy fogalom nélkül anyázna.

Hozzáértően, érdemben anyázni, az sokkal tisztább, szárazabb érzés. Értelme is van, meg foganatja is előbb lesz, mint a sugárbanhányás + tájékozatlanság kombinációnak.

Ami vitathatatlan érdeme a blognak, az az, hogy megmutatta, a Miénk a szíved, Viktor táblával könnyező néninek megvan a balos megfelelője. A rajongás azelőtt csak búvópatakként volt jelen; a vizsgálatához Bolgárt kellett hallgatni, meg behunyt szemmel elképzelni a Népszava szerkesztőségét. Most pár kattintással bárki megnézheti magának például az ilyet:

Kedves Blogosok!

1 éves szülinaphoz gratulálok mindenkinek. Örülök, hogy hozzátok tartozhatom, és sajnálom, hogy az első hónapok kimaradtak az életemből.

Mit szóltok a vezénylő tábornok szervezkedéséhez? Időben ki akarják szabadítani a Kossuth teret a március 15.-i cirkuszhoz.
Remélem, Gergényi Úr nem "dől be" nekik.

vagy

Kedves Miniszterelnök Úr!
Újra szeretném megköszönni, hogy időt, energiát szán kis közösségünkre.
Nagyon várom a 9 órát!
Sajnos, úgy érzem, látom, hogy amint közeledik a tavasz, úgy érezhető a nyugtalanság, fusztráció az emberek között.
Annál inkább örülök annak, hogy Ön - úgy tűnik - visszatalált régi önmagához, optimizmusához.
Sokan vagyunk, akik támogatjuk Önt, és szükségünk van Önre, ezt soha ne felejtse el.
Szeretettel: Csitri

Igen, ilyenek is vagyunk mi, magyarok. Depeche Mode-fanok. Emósok. Azt tegyük hozzá, hogy a Gyurcsány-blogon előzetes moderáció van, a stáb választja ki, kiket enged be. Ezeket például nem kéne. Hiszen mivel is indult ez a blog 2006 január 31-én?

A barátaim és kollegáim láthatóan szeretik hallgatni ezeket a beszámolókat, és azt hiszem, nemcsak szervilizmusból. Egyrészt azért, mert ki nem állom a szervilis embereket, így körülöttem nem is dolgozik ilyen, másrészt azért, mert sokszor hetekkel később is felemlítenek, idéznek egy-egy ilyen a „hivatalos tudósításokból kimaradt” részletet.

Nos, ez végül csattanósan bebizonyosodott, tényleg a mai napig felemlítenek, idéznek egy-egy, a hivatalos tudósításokba féléves késéssel bekerült részletet.

Gyurcsány Ferencnek további kitartó blogolást kívánok, valamint több és cinikusabb olvasót, ezúton.