
Magyarországon szélsőséges politikai szervezetek alatt a fél- és egészen fasiszta formációkat értjük; a diktatúra jobbos hívei szem előtt vannak. Ezzel az őszi hőbörgőfesztivállal pláne rágyorsítottak. De nehéz nem észrevenni, hogy a jobbos radikálisok ma már szinte pont ugyanazt mondják, mint a kommunisták, és persze mindketten szemenszedett hülyeségeket.
Szélsőbalos veszélyről, kommunista totalizmusról mégsem hallani, mert ugye a fideszes droidok kommunistázását már nem lehet komolyan venni, és ha van is valami jelentése, akkor se az, hogy Gyurcsányék szocializmust építenek, hanem hogy miért ők vannak hatalmon, és nem mi. Pedig vannak Magyarországon emberek, akik úgy gondolják, hogy Belorusszia csudajó hely, és itt is olyasmit kéne csinálni. Hogy Belorusszia milyen hely valójában, azt nem fogom itt részletezni.
A Munkáspártnak volt valaha újságja, A Szabadság - évekig olvastam is - ez azonban print formában megszűnt, amikor Thürmer egy százalék alá manőverezte a pártot. Az interneten viszont továbbra is olvasható, valamint a Baross utcai székház előtt kifüggesztve is. Decemberi első számának címlapján egy agrárfrizurát viselő fehérorosz kislány látható, a belsejében pedig Lukasenko elnök végbele. Jó mélyen. A magyar kommunisták a legapróbb kritika nélkül dicsőítik a belorusz téeszelnökrendszert. Ilyenekkel:
Amíg a magyar embereket elönti a nyugati kultúrszemét, addig Belorussziában nem engedélyezett a pornográfia, de támogatják a nemzeti irodalmat, kultúrát... Alekszandr Lukasenkó belorusz elnököt tisztelettel veszik körbe a belorusz emberek, akik meg tudják becsülni a teljes foglalkoztatottságot, az ingyenes oktatást és egészségügyet, mert tudják, milyen élet jutott osztályrészükül egykori honfitársaiknak, az oroszoknak, ukránoknak, és - tegyük hozzá nekünk, magyaroknak.
Meg van ilyen képaláírás is: Thürmer Gyula Golubeva elvtársnővel az Építőipari kutatóintézetben. És volt ugyanebben a lapban könnyes búcsú Milosevicstől, a kiemelkedő szerb hazafitól.
Semmi kétség, a Munkáspárt ugyanolyan undorító szervezet, mint fasiszta párjai, de az is tény, hogy szerencsére nincs benne egy lepkefingnyi erő sem. Ettől függetlenül ajánlom A Szabadságot azoknak, akik a betevő hülyeségért eddig csak széljobbos orgánumokat olvasgattak.
Az utolsó 100 komment: