
L. Ron Hubbard, a vallásalapító még sci-fi-író korában említette, hogy nem a regényírás a biznisz, hanem az egyházalapítás. A gondolatot tett követte; 1952-ben elindult a szcientológus mozgalom, amelyet aztán a világ számos állama egyháznak ismert el.
A szekta üzelmeivel, bűneivel, anyagiasságával és a szektát képviselő hírességekkel (Tom Cruise, John Travolta, Beleznay Endre – érdekes módon a színészek körében arat az agyhalál) majd később foglalkozunk. Most csak arra koncentrálunk, amit a hittételeikről, világmagyarázatukról, mitológiájukról tudunk. A hitelvek egyébként elvileg nem nyilvánosak, mivel a szcientológusok pont azzal keresik a kenyerüket, hogy pénzért kínálják a megvilágosodást, sok-sok lépcsőben. Ügyes húzás, a sztori ugyanis a megismerés előrehaladtával egyre súlyosabb idiotizmusba torkollik, ám amikor már kifizetett érte az ember pár tízmilliót, akkor hajlamosabb elhinni, hogy mégse egy ócska képregénnyel vették le ennyire. Pedig de.
Agykontrolltól az űrlénylordig
Az átlagos egyháztag a Dianetika című könyvvel kezdi a pályafutását. Ez egy a konkrétumokat és tudományosságot széles ívben kerülő, néhány meditatív technikát felajánló életmód-tanácsadó könyv, talán az egykor népszerű Agykontrollhoz lehet hasonlítani, de még annál is fércebb. A könyv bevezeti a thetán fogalmát; a thetán olyasmi, mint a lélek, spirituális entitás, és azt csinálja többek közt, hogy csimpaszkodik az emberekbe, és szívja belőlük az életerőt, meg lábatlankodik. Ezt még akár ingyen, illetve a könyv áráért megtudhatja az érdeklődő.
A világmagyarázat aztán pár tíz-, pár százezres, sőt végül sokmilliós tanfolyamokból derül majd ki, az egyház tagjai viszont titoktartási szerződést kötnek az igazságért cserébe. Naná, különben nem lehetne eladni a blődlit másoknak is. Nem is tudnánk a meséről sokat, ha nem lenne az internet, ahol letörölhetetlenül elterjedt a Fishman-vallomás. Ebben a dokumentumban egy kiugrott, magas szintet elért szcientológus ír arról, amit a nagyon drága, nagyon magas rangú egyháztagoknak szervezett tanfolyamokon megtudott. Ezeket a szinteket Operatív Thetánnak hívja a kultusz.

Elég körülményes csávó volt ez a Xenu, mivel a fenti népirtás után még összefogdosta a felfelé szálló lelkeket elektronikus masinákkal, bezárta őket egy 3D-moziba, és vallási témájú filmeket nézetett velük, olyasmiket, mint a Passió. Emiatt lettek a Földön időközben kifejlődő emberek vallásosak később, amikor ezek a kóborló lelkek rájuk csimpaszkodtak. Nem tudom, világos-e. Xenu nagyon ráért.
Ebben a gaztettben Xenut pszichológusok segítették, elvileg ezért utálja a szekta a pszichológiát, gyakorlatilag meg azért, mert konkurencia nekik a lelkibetegek piacán.
L. Ron Hubbard – a saját fia szerint – súlyos alhoholista és drogfogyasztó volt, míg az egyház úgy tanítja, hogy ezeket a színigaz próféciákat transzban találta ki. Az stimmel is, hogy részegen-betépve ilyen messze rugaszkodott a valóságtól, inkább az a meglepő, mennyire tehetségtelen sci-fi-szerző lehetett, ha ennyire szedett-vedett sztorira volt csak képes. Asimov, Lem, Herbert vagy akár Nemere István is helyből jobbakat tud, Bencsik Andrásról nem is beszélve. Hubbard azonban nem a sztorira helyezte a hangsúlyt, hanem az értékesítésre, és azt elég jól művelte ahhoz, hogy aztán a különféle hatóságok elől a nyílt tengerre meneküljön egy jachton. Mégpedig olyan jachton, amelynek saját büntetőszázada volt Rehabilitation Project Force néven. Nem semmi.

Nézzük együtt a Nemzetbiztonsági Hivatallal!
A szcientológusok ellen jogilag – sajnos - nem egyszerű fellépni. Hiába látszik az összképből, hogy ez egy kártékony csalás, a bíróságoknak kevés eszközük van azt vizsgálni, hogy egy-egy hittétel túllépi-e a pofátlan, ujjbólszopott hazugság határát, vagy tiszteletre méltó hagyomány, mint a szűznemzés meg a purgatórium. A szektatagok váltig állítják, hogy Hubbard filozófiája igenis működik, ők attól boldogabbak lettek: ebben is versenyképesek a többiekkel. A szcientológia pontosan azt használja ki, hogy a vallásoktól nem várunk se bizonyítékot, se feddhetetlen múltat, így akármilyen utolsó senkik is magyarázhatnak baromságokat engramokról, thetánokról meg galaktikus lordokról. Pénzért.
A védekezés tehát az öntudatos és tájékozott állampolgárra marad: tartsa távol ismerőseit, barátait ettől a sötét hülyeségtől, igyekezzen megakadályozni szerettei kisemmizését, és törvénytelenség esetén értesítse a rendőrséget. A magam részéről épp hazafiúi kötelességemet teljesítem, amikor kikelek a szcientológus hazugság ellen. A Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanis 2005-ös évkönyvében ezt kéri tőlem:
„Az egyházak (...) belső önrendelkezésükre hivatkozva elutasítanak minden velük szembeni bírálatot, negatív észrevételt, s élesen támadják az őket kritizálókat. A hiteles, objektív tájékoztatás céljából ezért jelentős szerepet kaphat az írott és elektronikus média, amely nemcsak a vallási szervezetek által sugallt, őket pozitív színben feltüntető ismeretekről, hanem a tisztánlátás érdekében a velük kapcsolatos visszásságokról, anyagi és mentális kizsákmányolási gyakorlataikról, jogilag aggályos módszereikről is beszámolhat.”
Hát tessék benézni az ágy alá, és ha lapul ott egy szcientológus e-méterrel meg személyiségteszttel a mancsában, akkor gázgránáttal kifüstölni. Élményeket és észrevételeket pedig bátran megírni e-mailben. A szekta saját közlése szerint nyolcmillió követőjük van világszerte, de az egyes országok népszámlálásai alapján jó lesz az pár tízezernek is; Nagy-Britanniában negyvennyolcmillió polgárból alig kétezer vallotta magát szcientológusnak. Úgyhogy nem kell tőlük félni, Magyarországon néhány tucatnyi eltévelyedett lehet. NBH-ügynök jóval több. És mint fent olvasható, az NBH velünk van.
Az utolsó 100 komment: