Az elmúlt ötven év apróbb megtorpanásoktól és helyi anomáliáktól eltekintve egy sikertörténet volt az emberiség életében. Atom-világháborút megúsztuk, és nőttön növekedett minden, a világgazdaság legalább három százalékkal évente, a bolygó lakossága kétszeresére, és ahol akkor még az elektromos áramot sem ismerték, ott ma az idei mobilok árszintje okozza a legtöbb frusztrációt. Bele se kezdjünk a felsorolásba, hogy mi minden lett vidámabb, a kommunizmus bukásától az internetig benne van az egész életünk.
A világméretű fellendülésből szinte minden terület részesült: csodálatos, hajszálpontos fegyverek váltották fel a szőnyegbombázásokat, eldobhatóak és mégis puhábbak a pelenkák, nemcsak a számítástechnika, de még a 3D-gyorsítókártyák mindössze tizenöt éves fejlődése is lélegzetelállító léptékű. Legalább azokkal lehet egy kicsit űrhajózni.
Több mint feltűnő, hogy ebből a jövőt és jelent összemosó száguldásból éppen az űrhajózás maradt ki. Mert voltak az evolúciónak vesztesei, de az űr jelentősége megkérdőjelezhetetlennek tűnt, amikor Gagarin betette oda a lábát, sőt úgy látszott onnantól még évtizedekig, hogy az űr lesz az emberiség következő nagy története. Ki is találták ezekre az évekre az űrkorszak megnevezést.
Ezután már csak egy jelentős ugrás volt, a holdutazás. Jövőre lesz negyven éve, hogy utoljára ember járt ott. És azóta nem történt semmi jelentős. Az elérhető terület határa lényegében ugyanott van, ahol Gagarin kijelölte.
Űrben az igazság
De az ő hőstettének köszönhetően nagyon is jelentős változások következtek idelent. A Gagarin által felfedezett teret kényelmesen belaktuk, egymást érik a műholdak, amelyeket olyan természetességgel használunk, mint a hálózati áramot. A Föld birtokba vette az újonnan kijelölt felségvizeit.
Minderről Gagarinnak vagy a Szovjetunió Kommunista Pártjának csak halovány elképzelése volt. Természetesen az űrhajósok és a katonák kezdettől osztoztak a technikán, és a böhöm rakéták fejlesztése sem haladt volna így, ha nem alkalmasak mellesleg atombombák hordozására. De hogy embert küldjünk az űrbe vagy a Holdra, az egyáltalán nem volt szükségszerű, nem látszott a megtérülése, csak a remény, hogy valami jó sül majd ki belőle. Úgy is lett. És abban, hogy ez a mai napig történelemformáló esemény, mégiscsak szerepe volt annak, hogy nem egy robot ment fel, hanem egy ember.
Azóta konzervatívabban tervezünk, szeretné a befektető előre látni, hogy a marsi kolónia mikor hozza vissza az árát, és pontosan hogyan. Pedig erre nincs válasz, amíg meg nem próbálják, a szputnyikból sem lehetett egyenesen kikövetkeztetni a műholdas internetet és a vele járó forradalmakat. Általában az expanzió így működik, így járt Kolombusztól Einsteinig mindenki. Ők legfeljebb találgathattak, hogy mi lesz a felfedezésből, ma viszont csak hippik és egyéb bolondok mondják, hogy jobb lett volna nem felfedezni Amerikát vagy az atomenergiát.
Terjeszkedni, hajózni, űrhajózni muszáj. Igen, a terjeszkedés mindig kockázatos. Idelent már a sarkvidékeken kívül minden foglalt, és ha azokkal is végeztünk, attól se lesz nagyobb a Föld. Nincs ebben a bolygóban semmi transzcendens, nem azért szeretjük. Csak egy darab kő ez itt, és ha nála nagyobb valamit akarunk építeni, akkor szerezni kell még köveket. És odakint szabad, gazdátlan még minden.
Az űrhajózás elsorvadása nemcsak gazdasági és nyersanyag-problémákat hoz, hanem mentálisakat is. A bezártság senkinek nem tesz jót, egy fajnak sem. Eltompul, közönyös lesz, magába fordul. Motivációja megcsappan, a valóság felfedezését butácska mesékkel pótolja, sci-fi helyett fantasyt majszol, a csillagokkal a horoszkópja az egyetlen kapcsolata. Az a kisebb baj, ha viszonylag keveset tudunk a világegyetemről, de ha már nem is érdekel, az a klinikai agyhalál.
Az első űrhajósok megtolták az emberiség szekerét derakasan, ötven évig kitartott a lendület. Lassan ideje a törlesztésnek.
Az utolsó 100 komment: