Háromezer-hétszáznegyvennyolc lett a vége; a pénztáros ezúttal nem kérdezte meg, amit szokott, hogy tudniillik van-e hétszáznegyvennyolc apróban. Nem volt egyébként, adtam egy ötezrest, kaptam ezerkétszázötvenkettőt vissza, és már mentem volna haza.
- Jaj, várjon! – szólt utánam a pénztárosnő. – Ez az ötezres nem jó. Le van szakadva a sarka. Nincs egy másik?
- Nincs másik – mondom neki. – Húszezresem van csak.
A nő – ötvenes, szimpatikus asszonyság – elsápadt. Hibaüzenetek pörögtek a szemgolyóján, aztán megállapodott a kék halálban. Hogy akkor ezt az egyenletet hogyan lehetne feloldani.
- Adja vissza húszból az ötezrest, meg még tizenötöt – mondtam segítőkészen.
- Az nem jó. Várjon. – Számolni kezdett, hogy mi volna a jó. – Ideadja a húszast… mennyit is adtam vissza? ezerkétszázötvenkettőt… akkor az tizennyolcezer…
- Mondom adjon tizenötöt, meg az ötezrest!
De ekkor már nem bízott bennem; képtelen volt kettőbe szedni a két tranzakciót, és arra gyanakodott, hogy össze akarom zavarni, aztán majd levonják a fizetéséből. Nyomott egy F1-et: help.
- Timike!
Jött sietve Timike, huszonéves munkaerő, szintén pénztáros. Gondoltam, ő közelebb van még az érettségihez, hát csak túllendülünk most már ezen, mert közben egyre gyarapodott a sor, és nyilván azt hitték, hogy én direkt tartom fel őket. Az asszonyság előadta a tényállást, hogy volt háromezer-hétszáznegyvennyolc, az úr ötezressel fizetett, és le van szakadva a sarka.
- Mennyit adtál vissza? Aha! Akkor tizenötből… akkor tizenkétezerhétszáz… - Most megpróbálták levonni a visszajárót húszból vagy tizenötből. A sor tovább nőtt.
- Adjon már neki tizenötöt! – javasolta az utánam következő hölgy.
- Ezt mondom, váltsuk fel a húszast és kész – próbálkoztam, de hiába.
- Tizennyolcat kell adni – sütötte ki közben a két szakember, bár csak ötletként, mert számoltak tovább lázasan.
- Szerintem nem fogják megoldani ezt a problémát – rezignáltam oda. De biztosítottak, hogy nem vehetik át a sérült ötezrest semmiképpen, az nem úgy van. Még mindig nem tudták felfogni, hogy a vásárláson túl vagyunk, csak pénzt kéne váltani.
- Beütöm újra és fizessen a húszassal… de akkor előbb ki kell ütni a gépből… - vetette fel a pénztáros bizonytalanul, mert ugye kiütni a gépből, az meg szerelőt igényel.
- Na jó, akkor menjen, majd beváltjuk a bankban! – vágta át végül a gordiuszi csomót Tímea, idegesen és sértődötten, kezembe nyomva a húszezrest. Nem vitatkoztam, örültem, hogy vége.
Pedig egy kérdés bennem szorult, csak a lépcsőházban jutott eszembe, szokás szerint. Meg kellett volna kérdeznem tőlük:
Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2002. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?
Az utolsó 100 komment: