Vallási vitákban előbb-utóbb előjön az evolúció vs. teremtés című témacsokor, akkor is, ha épp semmi köze az aktuális kérdéshez. Mint ahogy az eggyel előbbi postnál. Gondolom, azért, mert az Isten oldalán prókátorkodó kollégák minden, az övéktől különböző véleményt egységes egészként látnak. És úgy gondolják, ha a törzsfejlődés tekintetében meg tudják bontani a felépítményt, akkor abból egyenesen következik, hogy van Isten, annak egy Jézus nevű fia, aki szenvedett Poncius Pilátus alatt, satöbbi. Oszt akkor ők győztek.

Pedig roppantul nem következik, annyira nem, hogy csak na, kurvára nem. Még ha feltételezzük, hogy az élővilág intelligens (ám a dinoszauruszokat illetően kissé szeleburdi) tervezés eredménye, akkor se kell punkt a keresztény istennel betömni a rést.

A tudomány nem adott választ minden kérdésre (és nem is fog), például azért sem, mert bizonyos kérdéseket fel sem lehet tenni neki. Ilyen az, hogy mi az élet célja. Hiszen nem is mondta senki, hogy lenne neki célja. Oka mindenképp van, különben nem létezne, és ezért az élet okát a tudomány vizsgálja. A célját nem. Arról írt Vonnegut cifrákat.

Hogy van-e más intelligencia az emberén kívül? Miért ne, barátaim, hogyne lenne! A világ vetett ágy! Mi vagyunk rá a bizonyíték, hogy az ilyesmi lehetséges. A Naprendszerből alig látunk ki, úgyhogy akár itt lehetnek a Gliese 581c-n, a szomszédban. Ha pedig van ilyen, akkor lehet akármennyivel felsőbbrendű az emberénél. Minimum angyalnak vagy démonnak néznénk, ha látnánk. Minek néznének minket a maják, ha meglátogatnánk őket egy időgép és egy Mi-24-es csatahelikopter segítségével?

Jacques Vallée csillagász és parakutató írja: „Van egy furcsa késztetés bennem: szeretnék másképp élni, mint egy emeltyűket nyomkodó patkány… szeretnék kilépni a kísérleti labirintusból, és megnézni, mi működteti. Kíváncsi vagyok, mit látnék. Talán egy emberfeletti szörnyet, aminek a puszta gondolata őrületbe kergetne? Talán bölcs emberek titkos társaságát? Vagy a magára hagyott gépezet őrjítő egyszerűségét?”

Na erről lehet filózni. Itt viszont Jézusról van szó, és nem a teremtésről. Ha nagyon össze akarom kötni, akkor az a téma, hogy még a törzsfejlődés is hihetőbb, mint az, hogy
• az egy és mindenható isten
• leküldi a gyerekét,
• megöleti,
• és egyébként emiatt őt ún. Jóistennek kéne hívni.

Hát előbb lesz a gyíkból feketerigó, mint az ilyen figurából Jóisten.

Abszurdum! Hülyeség! Tündérmese! Egy félrelépés alaposan kiszínezett története, maximum.

Egyébként tündérmesének all right. A régi regék, mondák, mítoszok irodalmi értéket bőven hordoznak; ami nemcsak azt jelenti, hogy élénk képekkel és izgalmas sztorival operálnak, hanem hogy van nekik univerzális mondanivalójuk, ahogy van az Aesopus állatmeséinek vagy a Kis hercegnek. De míg a Jézus-mondakör eszmeiségére, humanizmusára, érzelmességére meg egyéb tartalmára tökre vevő vagyok (persze tudva azt, hogy naiv és nem mindig alkalmazható elvek ezek), addig magát a mesét, a jelmezeket - és ebbe beleértem a főhőst, Fehérlófiát - képtelen vagyok elhinni, és nem is gondolom, hogy kéne. Saint-Exupéry nem várja tőlem, hogy szó szerint elhiggyem, hogy a sivatagba leesik egy kék ruhás kisfiú, aki előtte egy kisbolygón élt. Mégis átjön a szövege. Ha elvárná, akkor nem jönne át. Meg még nevetségessé is válna szegény.