Vettem tököt, lámpást faragandó. Nekem töklámpást adott kezembe az Úr. Jó kis jack-o-lantern lett belőle. Babának tetszik, kurjongat neki. Nekem is tetszik, jól néz ki. Csudaszépen narancssárga a tök belseje. Még a Fidesz-narancsnál is szebb. KDNP-logónak pont jó volna.

A Halloweent, mint olyat, szarom le, nyilván. Magát a Mindenszenteket is, sőt magukat a minden szenteket, szarom, lefele, egyenként és kollektíve.

Sose komáltam a katolikusok félszívű politeizmusát. Vagy nevezzük nevén a félisteneket, vagy ne hülyítsük egymást.

Halottak napja, az se érdekel. Megvannak a halottaknak a maguk napjai és órái enélkül is.

Arról a közszájon forgó buta tirádáról akarnék itt a töklámpás fényében megemlékezni, ami így hangzik: „utálommá hogy ránk erőszakolják az idegen ünnepeiket, eszhogy a Halloween meg a Valentinnap, mámeg, a globálmocsok, a kultúrszenny, kozmopolita, fuj.”

Szeretném odadörgölni a krumpliorrok alá, hogy senki nem erőszakolja, és nem is teheti. Otthon lehet maradni, töklámpást faragni se kell, temetőbe menni se kell, van tévéműsor minden nap. Mint ahogy a karácsonyt se kötelező megülni. Össze tetszenek keverni az erőszakolást azzal, amikor valami „divatba jön”. A kettő közti különbség megértése pedig sürgős és szuperfontos lenne, mert tükrözi, sőt a kultúrában megtestesíti a tervgazdaság és a piacgazdaság közti különbséget.

Nem, a gyűlölettörvény miatt nem szakítom meg az üzemszünetet. Nem is kell, mert szerencsére megírtam már előre, amit valaha akartam. Itt ni.

De kivonatolom ide a vonatkozó lényeget, kedves idióta kormánypártok. Különös tekintettel a végvonaglásában saját buta fejét felfaló SZDSZ-re, a magyar liberális pártra. Most már minden mindegy, mi? Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten! Szabadság, itten hordozák... csak aztán elkutyultuk valahova. Utánunk a dömdödöm.

Tiltsuk be a zsidózást? Az antiszemita buta, de mániákus, ezért kitartó. Már most átkapcsol kajmánozásra, kazározásra, kilincsorrúzásra, judeolibsizésre, ha kell. Bibliát, Talmud-hamisítványt, Cion bölcseit, sőt vérvádat ragad, mert neki muszáj közölnie a nagyvilággal, mennyire hülye. Fel fogja találni magát. És akkor? György Péter lesz a bírósági szakértő? Esztéták elemzik, hogy a szövegben hüllőt jelent a kajmán, vagy zsidót?

(...)

Aki zsidózik, az hülye. De nem minden hülye zsidózik. Van olyan, aki épp küzd ellene. Hülyén.

Hiába keseríti meg milliók mindennapjait, hiába tud róla mindenki, a magyar politika a mainstream sajtóval karöltve söpri szőnyeg alá. Mintha nem is lenne ilyen. Mintha a statisztikákból nem látszana napnál világosabban, mi a helyzet.

Kár tagadni: a fonyi fatolvaj, az olaszliszkai lincselő nemzetisége akkor is nyilvánvaló, ha szemérmesen elhallgatják a híradások, legalábbis amíg az OCÖ óbégatni nem kezd. Bizonyos bűncselekmények elkövetői közt magasan felülreprezentált a cigányság. A borsodi falvak tolvajai, rablói, Ferencváros betörői, a színesfémgyűjtők jellemzően közülük kerülnek ki. Tudja ezt mindenki, kimondani mégis illetlenség.

Ennél csak egy tabu erősebb: a fehérbűnözés.

Ha fatolvaj támad erdőőrre baltával, sejtjük: cigány volt. Van, aki mentegeti, van, aki gyűlöli, de tagadni felesleges. Ha rendőrre támad a molotovkoktélos horda, akkor viszont soha senki nem beszél arról, hogy ezek kivétel nélkül nemcigányok.

Lelőtte a természetvédelmi őr a baltával rátámadó fatolvajt.

Én már az eredeti hírből tudtam, ebből rasszizmus lesz. Ez azért van, mert kissé a jövőbe látok. De azt azért nem sejtettem, amit az Országos Cigány Önkormányzat közleményéből megtudtam délután: az áldozatot a Magyar Gárda szellemisége ölte meg.

Ocsmány dolog volt ez a Magyar Gárda Szellemétől, ez a Szellem roppant gonosz lény. Úgy tűnik tehát, a természetvédelmi őr gárdista volt, aki egyszerűen meglátott egy cigányembert az erdőben – láncfűrész és balta tán nem is volt nála –, és azonnal agyonlőtte, faji gyűlöletből.

Hollywood „liberális”, vagyis általában naiv zöldeskedésben és pacifizmusban kifejeződő pártállása nagyjából világhírű, ahogy az a szokásuk is, hogy időnként felújítanak,  újrarajzolnak klasszikus slágereket. Ezek tudatában hiányzik nekem fájdalmasan két film, amelyek tartalma nemhogy időszerűvé vált időközben, de egyenesen korszerűsödött.

Let the Sunshine in

Az egyik a Hair, ami végül is több mint film – színpadra vitték sokfelé –, de filmként jutott el a legnagyobb tömegekhez; nálunk otthon az egyik első alkotás volt, amit VHS formátumban megőriztünk ismételt megtekintés végett. Emlékszem, általános iskolában megkérdezte az osztályfőnökünk, ki nem látta a Hairt, és azt az egy kislányt jól meg is szégyenítette. Hja, az még ilyen poroszos suli volt.