Mint tudjuk, a világ legnyomorultabb helye Közép-Afrika. Nincs mit enni, sőt inni se, viszont nagyon süt a nap, rengeteg igen fájdalmas betegség terjed, és nemhogy kórház, de fájdalomcsillapító sincs. Vannak viszont lovas és terepjárós milíciák, amelyek – államrend híján – szabadon rabolhatnak és ölhetnek, és meg is teszik, nap mint nap. És van ugyanez még kegyetlenebb kábítószeres gyerekkatonákkal. Aki Fekete-Afrikába születik, vagy ma ott él, annak szinte biztosan a leírhatatlan szenvedés, a rettenetes fizikai és lelki kínok, valamint az állandó nélkülözés és a vele járó elállatiasodás lesz osztályrésze.

Nem tudunk rajtuk segíteni.

Lehetetlen. Két fő oka van ennek.

A Magyar Televízió mai műsorában arról beszélgetünk Eötvös Pállal, a MÚOSZ elnökével, Nagy Gergellyel, a HVG Online munkatársával és Galambos "Galamb" Péter műsorvezetővel, hogy megöli-e az online média a hírlapokat, illetve nélkülözhetetlen-e a hírfogyasztáshoz a papír és annak minőségi volta. A műsor online is megtekinthető lesz majd, tehát egy-két éven belül majd arról beszélgetünk, hogy megöli-e az online tévé az offline-t.

Meg.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja fontos ünnep lehetne. Fontos, mert maga a kommunizmus egyre vonzóbb errefelé. Nem volt gázáremelés, nem voltak terepjárós bunkók – legfeljebb egyenruhában –, és nem voltak szinglihordák, volt viszont teljes foglalkoztatás. Nem volt választási kampány se, ezért nem volt intenzív hazugságmaraton. Elosztották egyenletesen. Hej, de jó is volt. Kéne megint, ugye. Valami olyasmi.

Ezen a napon lehetne emlékezni arra, hogy ennek a kísérletnek áldozatai is voltak. Emlékezni, és nemcsak a kivégzettekre és a megkínzottakra, az egyetemről eltanácsoltakra. Azokra is, akik sikeres vállalkozók – szerszámgépgyárosok, fuvarozók, médiatulajdonosok – lehettek volna képességeikkel és szorgalmukkal, de a rendszer nem engedte. Azokra, akik nem szólhattak, nem adhatták tudtára a tanácselnöknek, hogy mit gondolnak róla, csak otthon ette őket a méreg.

Azokra, akik elhitték és azóta is hiszik, hogy állambácsi mindentől megvédhet.

Habemus. Gyurcsány Ferenc elnök lett, mert elnök akart lenni. Érthető, logikus a szándéka: marokra kell fogni ezt a tökéletlen társaságot, és nem úgy, mint a szűzlány a dildót: Hiller ehhez puhapöcs. Nem lehet reformálni, nem lehet lebontani az alvadt struktúrákat, ha közben horngyulák kószálnak szabadon, felügyelet nélkül. Meg társadalompolitikai és trockista tagozatok.

Szili Katalinról nem is beszélve.

Gyurcsány egyébként újat mutatott a pártharcok mezején is. Nem láttuk még miniszterelnöki szinten azt, amikor előre beduzzogunk, kezünket a kilincsre tesszük, és indignálódva odaszúrjuk: én el is mehetek! csak egy szavadba kerül és kimegyek! engem nem látsz többet!

Szappanoperába való jelenet, bár ott is inkább női szerep.

Csak el ne kapassa magát. Nehogy még megpályázza a rendőrfőnöki meg az esztergomi érseki pozíciót is azzal a hisztivel, hogy különben ő lemond.

(Hasonló manőverrel élt tavaly májusban Orbán, amikor a zakó után egyben szavaztatta meg az elnökséget. Így nem lehetett külön kimazsolázni a testületből, hogy Viktor maradjon, de a seggarc Mikola húzzon a picsába, és vigye magával Pelcznét. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy Viktor maradhat, de ezt és ezt elkúrta.)

A totális gyurcsányi kontrollt elutasította a szocialista párt: Gyurcsány elnök lett, de nem teljhatalmú, vétójoggal felruházott fáraó. A fent leírt sajátosságok alapján ez inkább baj, mint öröm, de legalább mondhatják a komcsik, hogy mekkora demokraták ők. Bezzeg.

Felszínre bucskázott a móri komplikációk nyomán a halálbüntetés-vita. Az ellene - illetve  visszaállítása ellen - érvelők most ugyemegmondtam arckifejezéssel jegyzik meg, hogy ha nem törölték volna el, akkor az ártatlan Kaiser már nem élne, pedig nem is ő volt.

Árnyalja a képet, hogy Kaiser egyáltalán nem ártatlan, szóval ha kivégezték volna, akkor se bűntelenül kapja a halált. Nemcsak árnyalja, de össze is töri az illusztrációt bármely ellenpélda, amikor a hosszú fogságból szabadult gyilkos újra ölt. Mi, a halálbüntetés barátai erre csak annyit mondunk: piha! Különben se helyszíni agyonlövésről beszélünk, hanem szövetségesünk, az Egyesült Államok módszeréről, mely szerint évtizedes siralomház előzi meg a végrehajtást. (Kivéve, ha az illető arab diktátor, plusz túl sokat tud.) Kaiser nagyon is élne most, hogy kiderült, ezt épp nem ő követte el. Még csak nem is jogtalanul lenne börtönben, tekintettel egyéb bűneire.

Igaz, a szörnyek, megrögzött gyilkosok elszigeteléséhez elegendő a tényleges életfogytiglan, enyhítés lehetősége nélkül. De a halálosztás nemcsak erről szól. A halálbüntetés lehetőség arra, hogy itt a földön is lehessen igazság. Mit érdemel az a bűnös, aki megöl másik nyolc embert csak azért, hogy ne maradjon nyom? Mit érdemel az, aki megerőszakolja és felgyújtja embertársát? Valójában máglyát, de mivel civilizáltak, elnézők és megbocsátók vagyunk, kiegyezünk a kötélben. Ha egy kegyetlen gyilkost, leírhatatlan fájdalmak okozóját eltaposunk, az katarzis a társadalomnak.

Tipikusan olyan téma, amiről holnap hajnalig lehetne írni, de hát egy cikkbe ennyi fér. Itten még hozzáfűzném azt, hogy persze ha azt a stratégiát választjuk, hogy áthúzzuk ide a határon túli magyarokat, azzal egyben elismerjük végleg, hogy a területekről lemondunk. Ezt azonban amúgy is kénytelenek vagyunk megtenni.

A kínaiak aranyos emberkék, de nem lenne jobb mégis inkább magyarokat betelepíteni?