A nemzeti rockot nem muszáj szeretni, ahogy egyébként semmi más zenét, de hát az is csak egy keret, mint a klezmer vagy a britpop. Azon belül lehet szart csinálni és jót is. A Kárpátiának nem egy dala fülbemászó, kellemes sláger, ami kellő mennyiségű sörrel vidám közös éneklésre késztet.

Most jelent meg az Ismerős Arcok új albuma, arról linkelek. Zenekritikára nem vállalkozom, arra ott vannak a szakemberek. Mellesleg szerintem szar, de ez magánvélemény. Állítólag rá kell hangolódni, kvázi komolyzene ez, de attól még nem kéne rémunalmasnak lennie. Hangoljon rá a művész, az a dolga. Beethovennek és Till Lindemannak sikerül. Például íme a Kormorán dala Orbán Viktorról: egy greatest hit a kortárs polrockban. De a szövegek izgalmasak akkor is, ha a zene béna.

Érdemes beleolvasgatni; kedvencem az a sor, miszerint „A nagymamát lovakkal tapossák”, mármint konkrétan 2006. október 23-án. Az általános feeling az, hogy a lantost üldözi az ellenség, mégpedig azért, mert ő magyar. A kép ott van már a Himnuszban is: szerte nézett, s nem lelé honját a hazában. Sőt a Himnusz eredeti címe – A magyar nép zivataros századaiból – tökéletesen fedi a nemzeti rock életérzését. Ezek a jóemberek egy vesztes, ám hősies háborúban érzik magukat. Kard nyúl barlangjában. Az most mindegy, hogy igazuk van-e, vagy csak bebeszélik maguknak: ők így vigadnak, sírva.

Egoblogba váltunk, de ez már nem öninterjú. Írt ez a szimpatikus, bár nem épp tájbaillő nevű fiatalember, Bukovics Martin, hogy szeretne interjút egy győri diáklapnak, Alternatíva címen. Sose hallottam róla (tiszteletpéldányt a szerkesztőségbe pls), és arra se volt még érkezésem, hogy utánanézzek, minek az alternatívája, vagy kik ezek. Martin okosan, e-mailben készített velem interjút. Nem úgy, mint egyes televíziós és rádiós kollégák, akik képesek kora reggel feltelefonálni, holott olyankor nyilván az igazak álmát alszom. A fiatal kolléga kellő alázattal és ugyanakkor élénk tudásvággyal kérdezett, így lehetőségem nyílt kifejteni közérdekű véleményemet. Amit ezúton is köszönök. Csak így tovább, Martin, szükség lesz ilyen kollégákra húsz év múlva, amikor a mostani ilyen kollégák kihalnak. Az külön édi, hogy "abszolút ismert". Pusz.

Lapunk friss felmérésébõl kiderül, az általunk megkérdezett fiatalok 63%-a nem tudja, mikor volt a rendszerváltás Magyarországon, 64% pedig hogy tagja-e hazánk a Varsói Szerzõdésnek. Mi errõl a véleményed?

A történelemoktatás körülbelül 56-ig jut el a középiskolákban, utána ismétlés van csak, készülés az érettségire. Ezen belül órákon át szopnak a gyerekek görög istenekkel és királyokkal, valamint pápákkal, ami nem volna baj, ha közben legalább valamit megtanulnának arról az államról, amelyben élnek. Mivel ez nem így van, egyáltalán nincs miért csodálkozni, ahogy azon sem, hogy bizonyos polgártársaink autóborogatással próbálják megoldani a gazdasági válságot. Õk azt tanulták, hogy 1848 meg 1956, az volt a virtus.

Láttam egyszer egy dokumentumfilmet; az volna nyilván elegáns és korszerű, ha egyenesen idetenném YouTube-ról, de sajnos nem emlékszem a címére. Két idős világháborús veterán mesélt a normandiai partraszállásról. Az Omaha partszakaszon harcoltak, a D-nap legszörnyűbb helyszínén. Rossz volt nekik, hullottak az emberek, mint a legyek. Lőttek rájuk puskával, géppuskával, gránáttal. Életük legborzalmasabb napja volt.

Aztán a film végén a stáb elvitte őket Normandiába. Ott némi totyogás után megtalálták méterre pontosan, hol kóstoltak bele a halálba ötvenvalahány évvel azelőtt. - Látod, ott volt az én állásom, fent a dombon - mondta az egyik. - Én pedig itt értem partot... akkor valószínűleg lőttél is rám - tanakodott a másik bácsi. - Hát igen - felelt a géppuskás. Ugyanis egyikük amerikai volt, a másik német. Még sokáig beszélgettek és emlékeztek a parton cammogva. Nem haragudtak, nem vitatkoztak jó meg rossz oldalon. Csak belekeveredtek, tudták jól.

Nyilasok 1956-ban? Bizony, volt olyan is. De nemcsak olyan.

Szép és dicső dolog könyékig dugni a toalettkacsát a magyar pártpolitika undorító vasúti vécéjébe. Van is riadalom a perem alatt, vonaglanak az ocsmány bacilusok, lárvák, puhatestűek, gerinctelenek és sejtmag nélküliek.

Milliónyi baktérium fog elpusztulni.

De a megbánás és a jó útra térés a beismeréssel kezdődik. Igen, Ferenc, már megint kéne mondanod egy jó kis kurvaanyázós beszédet, egy Retorikai Teljesítményt, és nem megvárni, amíg a perem alattiak kiszivárogtatják, hanem akár rögtön a parlamentben. Segítek. Ingyen. Nemzetépítő szenvedélyből.
Figyeljetek ide, nyomorultak. Ti tolvajok. Ti fekélyek a hazának testén! Lengyel Zoltánon röhögtök? Azt hiszitek, csak ő bukott le meztelen fotókkal? Mind lebuktunk! Az emberek, a lakosság, a társadalom, a köztársaság polgárai tudják, hogy lopunk. Fölösleges tovább színlelni, nem hiszik el. Tudják, hogy trükközünk a fizetésünkkel, a pártpénzekkel, a közbeszerzésekkel. Időnként lebukik egy-egy tettes. Zuschlagon röhögtök? Nem veszitek észre, hogy a lebukottak mögött mindig kivillan az egész rendszer?


Hosszú leszek, de velős. Lustáknak a lényeg: alacsonyabb parlamenti és finanszírozási küszöbbel a vérgőzmentesebb hétköznapokért, valamint az örök és megbonthatatlan szabadpiacos kapitalizmusért.

Mit kíván a magyar nemzet? Elitváltást, azt. Kívánja a magasan kvalifikált, európai értelemben vett értelmiség és az utca népe, egyként. Az előbbi a féltudású magyar elitről cikkez, a másik a flaszteron sörözve-bölcselkedve süti ki nagy okosan, hogy húzzanak el, mind egy szálig. Menjenek a picsába, mind, azonnal. Fogja kézen az Orbán Viktor Gyurcsány Ferencet, és lépjenek le, Kókával és Dáviddal, az egész parlamenttel, az összes volt és aktív miniszterrel együtt.

Huj, de vérpezsdítő és forradalmi. Jogos az indulat egyébként. A kormányok intézkedéseinek van egyrésztje és másrésztje, a bűn és a bűnös mulasztás ott vitatható, bár sokszor nehezen. De hogy az egész rendszer bűzlik a lopástól, mert a törvény egyértelműen lopásra kényszeríti a pártokat – az nyilvánvaló, bizonyított, szabad szemmel látható, Zuschlag nélkül is. A pártfinanszírozási törvény kifehérítése nem halogatható. A változtatás viszont nyílt beismerése annak, hogy az elit, a parlamenti pártok vezetői tevékenyen, de minimum hallgatólagosan bűnösek sok-sok milliárd közpénz elsikkasztásában. Hát még jó, hogy az elzavarásukról ábrándozik a nép.