Van néhány toposz, amihez szívesen menekül a jobboldal, amikor elbizonytalanodik: a kereszténység, a történelmi sérelmek, és a nemzeti szuverenitás. Ezekben a jelmezekben úgy érezhetik, hogy mégis igazuk van, mert aki őket támadja, az ezeket a nagyszerű és vitathatatlan értékeket köpi le, vagyis nem kell komolyan venni. Ez nagyon kényelmes és nyugis játék. Ugyanis ha összelapátolunk egy kupac szart, viszont a tetejét hármashalommá formázzuk, és beletűzzük a címeres zászlót, akkor azt felavatja az államtitkár, és nem szól be senki. Illetve aki beszól, az nem a kupac szart, hanem a szakrálist gyalázza, úgyhogy nem lehet igaza. Ebből az olcsón mért kanonizációból adódik, hogy az ún. jobbos kultúra főleg összelapátolt szarból áll, gazdagon fellobogózva.

Világosítsd fel

Trianon olyan a jobbosoknak, mint másoknak a meztelen nő. Legalábbis így gondolta Papcsák Ferenc, és beszállt a kis magyar holokausztiparba.

Magyarországot, hála istennek vagy ellenlábasainak, javarészt elkerülte a kereszténységnek (vagy bármilyen vallásnak) a növényszintre butított, szó szerint értelmezős, ultrabigott változata. Az Egyesült Államokban domináns fetrengős-karizmatikus, a mindennapos csodákat hirdető és erőltető irányzatát nálunk a Hit Gyülekezete képviseli, az eredetinél jóval szolidabb, konszolidáltabb hangnemben. Így viszont kimaradtunk egy elgondolkodtató tanmeséből.

Azt mondta, hogy mindjárt itt lesz

Megjött Roosevelték levele. (A teljesen hülye olvasóknak itt jelzem, hogy nem azonosak a Rotschildokkal, úgyhogy a zsidózás legfeljebb áttételesen alkalmazandó.) Roosevelték amiatt siránkoznak, hogy megszűnt az elnökről elnevezett tér Budapesten. Nem kell emiatt cidrizni amúgy, ettől még nem jönnek amerikai anyahajók a Balatonra, épp csak kifejezik csalódottságukat, és az élet megy tovább.

Attól sem lesz gázáremelés, hogy a Moszkva tér elvesztette nevét. Valakik Oroszországban felvonják a szemöldöküket, egy pillanatra befeszülnek, aztán legyintenek. De abban a legyintésben ott van minden.

Belpolitikai okok, hogyne, értik ők, csak ezzel együtt azt is fel kell ismerniük, hogy a magyaroknak Roosevelt és Moszkva büdös. Tudják az amerikaiak, hogy őket a bombázásokért és a ránk kényszerített McFarm menü miatt utáljuk, és az oroszok, hogy ők mint egykori szovjetek keltenek némi ellenérzést. De a diplomácia regisztrálja a változást: eddig megfelelt a Moszkva tér és a Roosevelt, most meg valamitől már nem kóser.

Mielőtt a nyugati civilizáció erkölcsi összeomlását készpénznek vennénk, érdemes Dominique Strauss-Kahn esetét egészében vizsgálni. Ugyanis pont az ellenkezőjét bizonyítja.

D. S. K. lehet, hogy molesztálta a szobalányt, de még nem biztos. Mivel van rá esély, hogy igen, D. S. K. letartóztatásban marad, amíg erről többet tudunk. Ha minden kétséget kizáróan kiderül, hogy bűnös, akkor minimum éveket fog börtönben tölteni. Vagy évtizedeket. Ha ártatlansága nem bizonyosodik be száz százalékig, akkor annyi biztos, hogy hatalmának búcsút kell mondania.

Az ügyvédek és honoráriumuk torzítja ugyan a jogrendet, de nem emeli ki belőle Strauss-Kahnt. Szobalányt erőszakkal szopatni még neki sem szabad, és ha mégis megteszi, akkor majdnem ugyanúgy viseli a következményeket, mint bármelyik nevadai benzinkutas. 

D. S. K. igazi főúr volt a nyugati világban. The Playboy of the Western World. Hatalma, befolyása egy Richelieu bíboroshoz mérhető, vagy Metternichhez. Országok cidriztek előtte, és vonaglottak górcsöve alatt. Ítéletei, félszavai riadt kis államocskák költségvetését borították fel, miniszterelnökök hunyászkodtak meg, akik otthon amúgy a legnagyobb farkú legényként adták elő magukat. Strauss-Kahn a szabad világ egyik legfontosabb szervének volt a vezetője, ilyen internacionális lordokat a Nyugat legutóbb az ereje teljében lévő Vatikánban látott. 

És most mégis rajtavesztett. Pedig ha minden igaz a vádból, akkor sem tett egyebet, mint amit a földesurak, mandarinok, püspökök és párttitkárok megtesznek az idők kezdete óta.