Milovan Gyilasz jugoszláv kommunista 1957-ben publikálta Az új osztály című munkáját, amelyet Tito rezsimje négy év börtönnel honorált. Ebben a könyvben ugyanis Gyilasz azt a felháborító megfigyelését vezeti le, hogy az átkos úri világot az úgynevezett kommunisták nem számolták fel, hanem egyszerűen beleültek az előmelegített székekbe, és most roppantul élvezik, hogy ők az arisztokraták. Csak éppen sokkal bunkóbbak a volt uralkodó osztálynál, mivel nem ezüstkanállal a seggükben születtek.

 

A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége okkal akadt ki ezen a profán hasonlaton, hiszen az önmeghatározása arra épült, hogy az ő hatalomátvételükkel egy vadiúj korszak jött el, ahol minden másképp van. Arisztokrácia, oligarchia, előjogok, kizsákmányolás és egyáltalán nagybirtok mint olyan ebben a forradalmi rendszerben nem is létezik. Nincsenek királyok, hercegek, grófok. Aki ennek az ellenkezőjét felveti, neadjisten bebizonyítja, az bizony államellenes felforgató. 

 

A fülkeforradalom eredménye, a Nemzeti Együttműködés Rendszere szárba szökkent, él és virágzik. És rohadtul pont úgy néz ki, mint az a rendszer, amit állítólag végleg felváltott, csak éppen rosszabb annál.

 

Mert mit utálhatott a kommunistákban a magyar választó?

 

Utálta mindenekelőtt a korrupciót. Akkor telt be a pohár, amikor – egyébként szocialista kormányzat alatt – börtönbe kezdték vinni a nagyobbacska komcsi tolvajokat, keresztapákat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere az efféle hangulatromboló eseményeket valóban megszüntette. Egyszerűen kizárt, hogy bármely ismert kormánypárti figura börtönbe vonuljon csak azért, mert lopott. Eleve az okosabbja beleíratja az alkotmányba, hogy amit ő csinál, az legális. A hülyébbjének beleírják utólag, aztán aláíratják a leghülyébbel. 

 

Utálta aztán a magyar választó az oligarchákat; olyannyira, hogy Orbán Viktor az ő hatalmuk megtörését jó előre megígérte. Ez meg is történt, a gyűlölt újnemesség szűkölve adta át pozícióit a fideszes garnitúrának. Akik aztán pont úgy viselkednek, mint az elődeik – csak persze bunkóbbak, hiszen még csak most helyezik a seggükbe az ezüstkanalat. De mindenki másét is. Addig nem nyugszanak, amíg a seggükbe nem gyűrték az ország összes ezüstkanalát. Generációk múlva tanulják csak meg, hogyan kellene használni őket.

 

Utáltuk a kontraszelekciót, a hálózati kádereket, akik hol itt, hol ott tűntek fel miniszterként, vezérigazgatóként, nagy hatalmú megyei párttitkárként. És minden pozícióban kaszáltak. Ennek a ribanctípusnak állatorvosi címerállata ma Schmitt Pál, a köztársasági bőrizomtömlő. A számtalan egyéb kis zseb-Bugyonnij felsorolásához nem újságcikk, hanem adatbázis kell. Semjén Zsolttól Papp Dánielig jut illetékes elvtárs minden napra.

 

A kommunista, aki ellen a nép felkelt a fülkékben, nemcsak kártékony és korrupt, de fárasztó is. A szocializmus bornírt szlogenjein már úttörőként is csak röhögtünk. Olyan propagandagépezetet viszont az MSZMP megszűnése óta nem épített senki, mint a Fidesz. Nem születtek a rendszerváltás óta olyan turbófeltöltésű seggnyalók, mint a Fidesz-média pribékjei. És nem függesztette ki senki a saját magához írt ódát a középületekbe. 

 

Ráadásul ehhez az esztétikához igazítanának minden más médiát. Magától értetődőnek tartják, hogy aki nem támogatja őket, az retorziókra számíthat; egymás között semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha az állam minden eszközét felhasználják a kritikus média ellen. Kifelé pedig konokul hallgatnak, vagy hazudnak szemrebbenés nélkül, hátha nem derül ki. 

 

Utálatos volt a kommunistákban az is, hogy miközben a fentiekkel bizonyították, milyen tompa, belterjes, beszűkült társaság az úgynevezett élcsapat, mégis feltett szándékuk volt, hogy egész Magyarországot, sőt a világot is átszervezik. Holnapra megforgatják. Amit az akadémikus jobboldal „társadalommérnökösködésként” hány a balosok szemére, azt a Fidesz nemhogy mozgalmi, de transzcendens küldetéstudattal adja elő. Ők tudják, hogyan kell élni, vállalkozni, újságot írni, Istennel kommunikálni, magyarnak lenni, meg hogy mennyi béremelés jár a melósnak. És rendeletbe foglalják.

 

Utálták a posztkommunistákat, joggal, mert egy diktatúra örökösei. Lássuk be, nem a valóságtól elrugaszkodott képzet az, hogy aki korábban cenzorként dolgozott, az demokratikusan szerzett mandátumát is arra fogja használni, hogy komcsi módszerekkel nyírja az ellenzéket. Elvégre a komcsi, az olyan, hogy nem tűri az ellenvéleményt.

 

Pedig maguk a komcsik rengeteget fejlődtek Kádár harminc éve alatt is. Rájöttek, hogy monolitikus egyetértést nem várhatnak el, sőt azt is belátták, hogy a nyilvánosság egészét nem tudják kontrollálni. Jobb, ha hagyják a kocsmák népét átkozódni, az értelmiséget gúnyolódni és fantáziálni. Sőt a végén azt is felismerték, hogy jobb lesz nekik, ha önként elengedik a teljhatalmat. 

 

Itt még nem tart az új gárda. Nekik elölről kell kezdeni. 

 

Nincs forradalom, nincs új rendszer. A kommunisták hűlt helyére az új állampárt seggei települnek. Milovan Gyilasz elégedetten mosolyog, tétele túlélte az új osztály bukását. A komcsi örök.