Sajnos az eddigi otrombaság, kapkodás és a kiábrándulás nyomán hétmérföldes léptekkel haladunk afelé, hogy minden automatikusan szar legyen, amit fideszes kitalál. Egyelőre még csak azok körében, akik ezelőtt se szerették a jobboldalt, de az ilyen zsémbelődés nagyon ragadós. Ez azért sajnos, mert a gyerekre is rossz hatással van, ha soha semmi se jó tőle, márpedig a Fidesz felnőttre hasonlít a legkevésbé. Továbbá azért, mert nem minden szar, ami fideszesnek jutott eszébe.
Az Elvis Presley tér például a legjobb ötlet, amit a hatalomátvétel óta kiizzadott a párt. Az ellenzéki kritikák szerint gumicsont, amivel el akarják terelni a figyelmet. Ez meglehetősen korlátolt álláspont, még akkor is, ha tényleg el akarnák terelni. Könnyű ugyanis kicselezni: most pár percig az Elvis térről gondolkodunk, aztán még mindig maradt huszonhárom óra ötven percünk az alkotmány vagy a rosszabbul élés miatt dühöngeni.
Az pedig egyáltalán nem igaz, hogy az Elvis tér ne volna fontos. Természetesen fontos, hogy kiről és miről neveznek el utcákat. Ha annyira lényegtelen volna, akkor eddig se kaptak volna nevet.
Budapest névrajzilag karót nyelt város, itt megállt az idő. Elégedetten dől hátra az önkormányzat, ha az új lakótelep utcabokrát sikerült végigkeresztelni gázlómadarakról vagy hagymás növényekről. Milyen szép ez így. Kreativitásra, játékosságra ritkán törekednek, senki sem akar emiatt konfliktust, se magyarázkodni. Kossuth Lajos, Petőfi, de még Prohászka Ottokár vagy a Habsburg-ház is kényelmesebb, mint bármi, ami jelentést hordoz. Az akkori jelenkort utoljára a kommunisták próbálták bevonni a közterek nevébe, így lett Helikopter és Űrhajós utca. Csepel nekik köszönhetően őrzi a huszadik század emlékeit (Kozmosz és Kerékpár utca) és túlkapásait (Célgép u., Petróleum u.) Szintén ők próbálkoztak – a szocialista internacionalizmus nevében – külföldi hírességeket is megörökíteni, és itt nem Sztálinról vagy Vorosilovról van szó, hanem Kosciuszko Tádéról és Pablo Nerudáról. Mára visszadermedtünk valami borzasztó ásatag, külföldi szemmel még unalmasabb konzervativizmusba. Vasút utca van ezer, a lézerről meg egyet se neveztek el, holott legalábbis Pesten tuti többen és többször használnak lézert, mint vasutat. Ja és nincs Csokoládé utca sem, pedig az is van olyan fontos, mint a kanalas gém. Ha át is neveznének valamit (Szent László híd, Roosevelt helyett Széchenyi tér), akkor is visszafelé mennek az időben.
Ebbe az állott lecsóba csapott bele Tarlós István. Igaz, Elvis Presley a lehető legpopulárisabb választás, abszolút klasszikus, és mivel régen élt, még azt is megbocsátjuk neki, hogy kábítószeres parázna volt. Olyannyira köznevesült, hogy Gyurcsány Ferenc annak idején „falusi elviszként” írta le Orbán Viktort. Ami remélhetőleg nem akadályozza meg a keresztelőt. Mert Elvis viszont már a huszadik század, a popkultúra ikonja, ráadásul amerikai. És máshogy írják a nevét, mint ahogy mondják! Óriási ugrás ez a jobboldaltól, és kibontásra érdemes irányzat. Plusz poén, hogy míg a valaha a megújulás ígéretét hordozó fiatal fideszesek a cenzúrán meg a vármegyék visszahozásán ügyködnek, Tarlós lazán előz egy fél évszázaddal.
Az utca embere, sajnos, már csípőből nyesi oda, hogy hádevalami magyarról kéne inkább! van elég híres magyar, nem-e? Persze ha mondani kellene egyet, akkor megáll a tudomány, mivel nincs is annyi híres magyar. Aki van, arról már neveztek el utcát, Rejtő Jenővel bezáróan, mellesleg azt is kivételes aktusként, népi kezdeményezésre. Az Elvis tér miatt fintorgók már ennek a gyakorlatnak a rabjai, abba nőttek bele, hogy egy közteret feltétlenül valami érinthetetlen, tankönyvi díszmagyarról, vagy hazánkban honos fafajokról kell elnevezni. Mintha illetlenség lenne egy névvel folyton emlékeztetni őket arra, hogy már 1970 is elmúlt, továbbá léteznek másik országok, még a szomszédainkon túliak is. Örömteli volna, ha eljönne az idő, amikor ezek a tények senkinek a nyugalmát nem zavarják meg, és még ötvenhatos generálszósszal se kell meglocsolni ahhoz, hogy lenyeljék.
Ez a tompa beszűkültség szerencsére megváltoztatható. Éppen az Elvis tér lehet az első, amelyet lassan megszoknak, használni kezdik, és elfogadják. És öt év múlva már nem fognak a szívükhöz kapni, ha Budapest közterei lassan reagálni kezdenek az elmúlt száz évre, a komor bronzszobrok között megjelennek a mesefigurák meg robotok. Akkor a város többé nem felemelt ujjú teremőr lesz, hanem élő emberek otthona.
Utolsó kommentek