Szlovákia választott, és tanulságos, ahogy. Azért is, mert élnek ott magyarok, és mert a szomszédaink arra vannak, hogy megnézhessük, mit lehet másképp csinálni és gondolni nagyjából ugyanezzel az emberanyaggal, hasonló éghajlattal és geopolitikai helyzettel.

Kiesett, nagyot koppant a Magyar Koalíció Pártja, egy perc néma szemforgatással emlékezzünk meg róluk. De nem maradt képviselet nélkül a szlovákiai magyarság, mert kitűnő eredménnyel került be az MKP-ből idejében levált Híd. Ez a párt arról ismerszik meg, hogy nem elsősorban, überalles magyar, ezért a szlovákok számára is fogyasztható a politikája. Ez máris versenyelőny – szavazóinak csaknem egyharmada szlovák –, de emellett sikeresen képviseli a magyarok érdekeit is. Legalábbis akik rá szavaznak, azok így látják, és valószínűleg ebben sokkal illetékesebbek, mint az anyaország, vagy annak elhamarkodottan szövetkező politikusai. Akik már megint mellélőttek. A kettős állampolgárság megadása sem fingotta be a szövetségest a parlamentbe. 

Group of Hungarians and Slovaks
who DO NOT hate each other

Végre elmúltak azok az idők, amikor a határon túli magyar magától értetődően, hezitálás nélkül szavazott a nagybetűs Magyar Pártra, amit az Anyaország is támogatott, és az aztán csinált, amit akart. Az automatikus bizalomnak vége. Nem bizonyították be, hogy többet tehetnek az ottani magyarokért, mint egy normális, épeszű, civilizált többségi párt. Az olyan már eleve nem üldözné őket, viszont szlovák állampolgári minőségükben is tudná őket képviselni, akaratukat érvényesíteni. Márpedig úgy néz ki, a szlovákiai magyaroknak nem annyira fontos a pőre etnikumuk, mint azt mi itt szeretjük hinni. Mármint az is fontos, de ha rajtuk állna, kevésbé az állampolgárságot meg a trianontagadást nyomnák, mint inkább Szlovákiát alakítanák barátságos, élhető és virágzó országgá. A Híd, ahogy a nevén is látszik, a kiegyezést választja, illetve általa ezt választják a szlovákiai magyarok. Magyarország eközben odáig jutott, hogy lassan kéksisakos békefenntartásra lesz szükség magyar és magyar között is, és árulónak számít, aki hídról szövegel.

Ennél is jobb hír, hogy a szlovákok csekély része vevő már arra a vudunemzeti vonalra, ami ellenségkereséssel és őstörténettel próbálja definiálni a szlovákságot. A rendszerkritikus, fasisztoid sovinizmus majdnem olyan marginális, mint a magyarságból levezetett politika. Meciar kiesett, Slota a küszöbön vergődik, sima nackó hülyeségért a szlovák választók nem osztottak lapot. Irigylésre méltóan felvilágosult nemzet. Főleg innen, Árkádiából nézve, ahol épp most indul a kormányzati genetika, és a Szent Korona-tan is képviselve van a kormányban.

Így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén

De szavaztak a szlovákiai magyarok másfelé is, részük volt a bombameglepetésben: Szlovákiában a harmadik helyre futott be tizenkét százalékkal a Szabadság és Szolidaritás, az őszinte-kőkemény neoliberális párt. Egy Bokros-Kóka-Bajnai hibrid, amely megőrizte mindegyikük bölcsességét, viszont kevésbé reprezentálta a gyengeségeiket. A semmiből jöttek, Richard Sulík pártelnök politikusi tapasztalata egy bokrosnyi sincs, csak dolgozott pénzügyminisztériumban valaha, viszont rendkívül ügyesen. Az új, tizenkét százalékkal valószínűleg kormánykoalíciót alkotó párt nyíltan és szégyenkezés nélkül hirdeti, hogy a liberális kapitalizmus a létező világok legjobbika. Ez Szlovákiában vállalható és sikeres politika, ami elég szerencsés helyzet, tekintve, hogy ez az igazság. Nem kell rá pálinkából pántlikát kötni, reverenda alatt becsempészni, félhazugságokkal adagolni. Van tizenkét százaléka a nagyszerű szlovák nemzetnek, amely felfogja nyersen is, okos fejével biccent, megérti, aláírja, sőt elmegy, hogy szavazzon rá. Ez nagyon jó arány. Ez az európai jelentőségű eredmény, nem a hülyítéssel szerzett kétharmad. 

Amíg a fejlett szlovák ipari társadalom a SAS-t és a Híd-Mostot termelte ki, Magyarország, a nagyarcú kultúrnemzet a Jobbikkal és az LMP-vel rukkolt ki. A különbség jól látszik: se a Jobbikról, se az LMP-ről nem lehet tudni, hogy minek vannak, és mi lenne akkor, ha hatalomhoz jutnának. 

Szarban az egész nemzetfelfogás, és ezen a türkménkutatás nem fog segíteni. A szittyálkodás, a zászlórázás, a kardcsörtetés – egy szál fütyiben, mellesleg – arra sem volt elég, hogy a határon túli magyarok lojalitását fenntartsa, nemhogy bárkit a határon túl meggyőzzön. Az alapértelmezett elképzelésnek, miszerint mi vagyunk itt az ezeréves államalkotók, és a környező törzsek megcsókolhatják a szarunkat is: ennek vége van. Utoljára Kádár idején irigyeltek minket. Eljött az idő, amikor újra tanulhatunk a szomszédainktól. Nincs ebben szégyen: tőlük vettük át a mezőgazdaságot és egy csomó szótövet, és senki sem vitatja, hogy jól tettük, különben nem volna szavunk a poloskára. 

Belefér a Szent Korona-tanba egyébként, csak egy kicsit felvilágosultabban kell olvasni. Nincs abban deklarálva, hogy a magyaroknak kell mindig mindent jobban tudniuk. Egyáltalán nem ártana, ha minél több magyar venné fel a szlovák állampolgárságot, és ismerkedne meg közelebbről Közép-Európa e nagyszerű, dinamikusan fejlődő, példamutató államával. Szép viszonzása lenne a magyar gesztusnak, ha Szlovákia is megadná a lehetőséget, hogy oda tartozzon, aki akar. A rendszámtáblák és a cégbejegyzések megvannak rég. Akkor aztán kénytelen lenne kepeszteni értünk mindkét ország, rendes piaci versenyben, és annak tudvalevőleg az első nyertese a fogyasztó: a szlovák-magyar nemzeti együttműködés állampolgára. El lehet lenni velük; ha a cseheknek évtizedeken át elviselhető volt, akkor nekünk sem derogálhat, hiszen a cseheknél azért nyilván nem vagyunk menőbbek, és sohase is leszünk. Szlovákiára szükségünk van, de nem puskákkal, hanem elfogadó szeretettel érhetjük el, hogy tanulhassunk tőle. Kémeink mutatják az utat. A híd nincs túl messze.

Richard Sulík köszöntése: Északi fény
Édes Erdély, itt vagyunk
A sajtos pogi ára