Hét évük elszelelt. Ha valaki olyat talál mondani, hogy ez a hét év nem része a rendszerváltásnak, a történelemnek, akkor felháborodnak. Közben a hét év vívmányait saját kezükkel bontják vissza tövig, a száznapos programig. A családi pótlék, a nyugdíj, az összes elképzelhető járadék emelését, az egész passzivitás-fetisiszta rendszert most ők maguk kénytelenek végképp eltörölni.

Illetve dehogy ők maguk! Ehhez már a szerelőt kellett hívni, egész brigádot, mert a szocialisták között egy sem akadt, aki élére mert volna állni a visszavonulásnak. Próbálkozás, az volt, csak folyton felpuhult. Nagy felismerések voltak, hogy ezt meg azt kéne csinálni. Még csak nem is voltak ezek téves elképzelések. Ami most, az utolsó pillanatban elkövetett válságkezelésben megtörténni készül – és még mindig nem lehet tudni, megtörténik-e –, az közhely volt a Gyurcsány-kormány idején. Maga a miniszterelnök – és utódja – mondta el különféle beszédekben, hogy ami van, az fenntarthatatlan. Sőt a jobboldal komolyan vehető – vagyis nem 24 órás pártszolgálatban álló – arcai is megmondták, lényegében ugyanazt. Aztán a Reformszövetség, meg Bokros Lajos, és végül az ima meghallgatásra talált, és megszületett a Bajnai-kormány, jászolba, trágya közé. Hát, így sikerült.

Nem történik most semmi váratlan intézkedés tehát, csak az teszi őket különösen fájdalmassá, hogy közben beköszöntött egyrészt a világválság, másrészt vele együtt a magyar válság. Az, amelyikkel Gyurcsány riogatta a frakcióját 2006-ban ilyentájt.

Alanyi költészet

Hogy mi is ennek a szocialista álomkórnak a lényege, azt egy szélsőbaloldali követeléssel illusztráljuk. Itt megjegyzendő, hogy a szélsőség nem feltétlen jelent erőszakot, csak annyit, hogy az illetők olyan iszonyú állatságokat képzelnek, amin csaknem mindenki beröhög. A terrorizmus csak az ebből eredő frusztráció következménye később.

Semmi Sztálin, se Rákosi, kortárs a minta: az úgynevezett alapjövedelem a mai, modern és európai értelemben vett szélbal ötlete. Erre bizonyíték, hogy Tamás Gáspár Miklós is ezt követeli EP-listája élén, és ő aztán képben van baloldalból, még a kísérleti teóriákat is keni-vágja; szerencsére csak a laborban.

Ezek azt találták ki, hogy mindenki, tekintet nélkül az érdemeire, munkájára, tanulmányaira és bűneire, kapjon egy összeget, amiből "tisztességesen meg lehet élni". Alanyi jogon, mert az emberi lénynek ennyi jár. Ez volna az alapjövedelem. Az állampolgár pedig választhat. Egyik lehetősége, hogy eléldegél ebből a pénzből a hobbijának, művelődik, sétálgat, jókat eszik és pihen.

A másik, hogy elmegy mondjuk egy erőműbe szenet lapátolni, mert jó érzéssel tölti el, hogy az így megtermelt jövedelmének kétharmadát az állam elveszi. És arra fordítja, hogy a hobbijának élő szomszédja igenis megvehesse a harmadik modellmozdonyát a terepasztalához, amit eddig sajnos nem tehetett meg, mert a modellmozdony importáru, és abból a nevetséges alapjövedelemből arra nem fussa. Áll a fűtő a kazánnál hajnal hatkor, és összefacsarodik a szíve, ha arra gondol, pár óra múlva felébred a szomszéd, és a kapuccsínó meg az angolszalonna után megint ugyanazzal a két vacak, tavalyi mozdonnyal kell játszania. Az ő boldogságáért is meg kell dolgozni valakinek. Én épp ráérek, mondja magának a fűtő, és aznap kettőzött erővel lapátol.

Mekkora eszeveszett hülyeség ez, úristen! Alig veszi be a Word. Tök nyilvánvaló, hogy másnap már senki sem fűtené az erőművet, és az önmegvalósításnak élő alanyok azt vennék észre, hogy nem megy a vonat tovább, meg a tévé se. Ugyanis az emberek nem hangyák, nem születtek dolgozónak és katonának, hanem gyereknek születtek, van tehát fogalmuk a felhőtlen szabadidő szépségeiről. Ha semmi sem múlik azon, elmennek-e szenet lapátolni vagy buszt vezetni, akkor találnak maguknak jobb szórakozást. A papoknak legalább volt annyi eszük, hogy ne a földre ígérjék a mennyországot.

Bársonyos cigányút

Na, ez a szocialista elmebetegség vegytiszta formában. Ilyen böszmeségre az MSZP és a liberálisok közös kormányzása nem vetemedett, viszont igyekeztek a lehető legközelebb kerülni hozzá. Ha választaniuk kellett, hogy hova szórják a szabad felhasználású pénzeket, akkor mindig az alanyi jogra szavaztak. A nyugdíjra, a családi pótlékra, a segélyre, az áfacsökkentésre. Véletlenül sem arra, hogy az adóterheket mérsékeljék, hogy konkrétan annak az embernek legyen jobb, aki többet lapátol. Pedig a világgazdaság pénzbőségét ki lehetett volna használni erre is.

Most már nem lehet. A spekulatív tőke elvonulásával színről színre látjuk, hogy egy magyar dolgozó négy másikat tart el, megszámlálhatatlan vadidegennek fizeti a fűtését, közlekedését, őstermelősködését, nyugdíját, rokkantnyugdíját, és ehhez egyre kevésbé van kedve, úgyhogy ha igyekszik és törekszik, akkor is próbál úgy maszekolni, hogy az állam, vagyis az ő pénzére ácsingózó idegenek ne tudják meg. És nem, nem kér és nem ad számlát, akárhogy rimánkodnak neki. Még szomorúbb, hogy nemcsak a kedve fogy, hanem a lehetőségei is.

Gyurcsány is úgy számolt, hogy fájni fog, de aztán visszatalált a bársonyos cigányútra. Tiltakozókra, tüntetésekre számított, érdeksérültek felvonulására, akik majd megunják és hazamennek. Ilyen nem történt: el se jöttek. A szociális sérelmek, az alanyi jogok megkurtítása miatt nem volt szinte semmilyen komoly tiltakozás, mert a kormány rendre meghátrált, mielőtt bekövetkezett volna. A tüntetések és a népszavazások szimbolikus ügyekre épültek, a demonstrálók és a zavargók nem a vizitdíj sújtotta kisnyugdíjasok voltak, hanem szintén hobbisták, önmegvalósítók, szappanopera-érzelmek rabjai. Ahhoz mégis elegen voltak, hogy ráhozzák a frászt Gyurcsányra és a szocikra, és azok megkeressék a módját a halogatásnak. Mint az alkoholista, aki egy pohár sörre még épp ráér, aztán a takarítók mossák fel reggel. Megérdemlik, ami vár rájuk. Csak az volna tragikus, ha nem pusztulna velük a szocializmus akarása.

Szolidaritásról még:
Isten is megsegít
Nemzeti kaszinó

Prick your finger it is done
The moon has now eclipsed the sun
The angel has spread his wings
The time has come for better things
REPENT, that's what I'm talking about
I shed the skin to feed the fake
REPENT, that's what he's talking about
Whose mistake am I anyway?