Robin, a bátor elszaladt
Bátran elfutott, el ő
A vész láttán ahogy tudott
Farkát behúzva elfutott
Bátran elfutott, el ő
A vész láttán ahogy tudott
Farkát behúzva elfutott
Magyarország gyámoltalan, gyenge, nehezen védhető peremvidék. Katonailag is, de ez az ország annyira csesznye, hogy nem kell ide erőszak. Sőt, még igazi zsarolás sem. Elég egy hűvösebb előrejelzés, és máris aggódva tekintgetünk Oroszország felé. Ugye lesznek olyan aranyosak, hogy izé? A régi jó viszonyra tekintettel, lesznek kedvesek kiszolgálni minket, és méltányos áron megszámítani a gázt. Mert itt konvergenciaprogram van, és… és azt muszáj teljesíteni, mi EU-tagok vagyunk, tetszik tudni az úrnak.
Ők, az oroszok hagyták ránk a totális energiafüggőséget, az nem az elmúlt húsz év bűne. Még a szocializmusé sem: akkor az reális üzlet volt. Mi azt csináljuk, amit az oroszok akarnak, ők meg adnak olcsó gázt. Úgyis az van, amit akarnak, így legalább kapunk valamit. Csakhogy azóta kitaláltuk, hogy inkább lerázzuk a rabigát, viszont elvárjuk, hogy ők mégis olcsó gázt adjanak. Különben dühbe jövünk, és Orbán Viktor olyat, de olyat mond, hogy beleremeg a Kreml.
A demokratikus húsz évünk bűne az, hogy megőrizte, táplálta, szőnyeg alatt érlelte az aknát. Így lettünk mi Oroszország bármikor kijátszható kártyája a két civilizációs központ között folyó, hűvös hangulatú partiban.
Nicht vor dem Kind
Mi sem könnyebb, mint úgy hagyni mindent, ahogy van. Hát úgy hagyták. Nyilván nincs a gáz helyett olyan megoldás, amit legyártunk farostlemezből, szétosztjuk a népnek, és akkortól feldughatják az oroszok. Nem egy ember, nem is egy kormány fogja kitalálni, hogyan lehet a fűtésen spórolni. Hanem a tisztelt lakosság, ha rá van kényszerítve, és van választása. Akkor aztán mindjárt megéri a szigetelés, a hőszivattyú, a napkollektor; és ha direkt el nem gáncsoljuk őket, megjelennek az ezzel foglalkozó vállalkozások.
De mi nem kényszerítünk senkit. Itt mindenki az lehet, ami akar. Szétterítjük szépen a költséget, hogy fel ne tűnjön. Drágábban adják a gázt azok a messzi keleti urak? Megoldjuk, csak a nép meg ne tudja. Nem kell nekik tudni Oroszországról. Nosza, támogassuk adóból.
Attól közösség egy állam, ha a polgárai segítik egymást a bajban. Ha árvíz van, vagy meteorbecsapódás, akkor a központi költségvetés természetesen kiszáll a helyszínre, és mentéssel, rendfenntartással, akár gátépítési támogatással segít. Csakhogy a gázáremelkedés nem egy váratlan, tervezhetetlen esemény, hanem egy régóta ismert, felmért folyamat. Ami évről évre többe kerül, főleg ha nem vagyunk képesek leszorítani a fogyasztást.
Mi inkább azon voltunk, hogy a magyarok többségét csatlakoztassuk az orosz csöcsre. Az orosz függés ugyanis nem abból áll, hogy a Külügyminisztérium odafönn bizniszel valamit Bizánccal. Minden egyes panellakónak, minden gázzal fűtő magyarnak viszonya van velük. Új lakótelepek, kertvárosok épültek, paneleket újítottak fel, és a tulajdonosok magától értetődően csatlakoztak a gáz- vagy a távfűtési rendszerre. Utcabált tartottak, ha meghozták a gázvezetéket. Az a biztos, apukám. Logikus, hiszen a gáz meg a távhő az állambácsitól jön, annak meg kutya kötelessége gondoskodni rólunk.
Betyárvilág
Ezért aztán kétségbeesetten szaladgál a kormány, hogy a megbízhatóan dráguló energiaköltségeket valakinek a nyakába akassza. És ha merünk baloldaliak lenni – gyakorlatilag mindannyian merünk –, akkor feltétlenül valaki más fizesse a gázt, és ne az, aki fűt vele. A gázfűtés és a távfűtés rendelkezésre állása, annak megfizethető ára alanyi jog.
Médiatörténeti esemény: elérkeztünk végre oda, hogy az energiaárak szétterítését egy híres rablóval próbáljuk eladni. Robin Hood-adó, nagyszerű. Ezt se mi találtuk fel, de legalább a Fidesz volt olyan felelősen hazafias, hogy Robin Hood helyett Rózsa Sándort javasolja. Én meg Kádár Jánost terjesztem fel.
A kormány a rossz hír hozóját, az energiatermelő vállalatokat találta meg magának. Ők mondják a csúnya nagy gázárat, hát viseljék a terhét. Végül is ha drága a fűtés, akkor náluk jelentkezik az extraprofit, nem? Ha valami drága, akkor biztos valaki drágítja, és elissza a pénzt. Adják vissza a kizsákmányolt népnek! A vállalatok meg csak pislognak, hogy hülyék-e ezek, aztán hozzáírják a lakossági számlához a Robin Hood-adót. Ennyivel több az önköltsége, sajnáljuk.
A betyár megvágja a földesurat, és a zsákmányt szétosztja a szegények között. Erre a földesúr beszedi a szegénytől, amennyit elvesztett. Mindenki ugyanott tart, valaki mégis nyert. A betyár, mert bekerült a tévébe, és ő a jó fej. Közben erősen reméli, hogy mire összeomlik ez az egész, addigra ő már árkon-bokron túl lesz. Nincs sok ideje hátra.
Utolsó kommentek