Kommentelők figyelmébe: Új rend
Valaha a FSZEK-be jártam Demokratát olvasni. A kilencvenes évek elején-közepén jártunk; a Demokrata az akkori szélsőjobb egyik orgánuma volt, a Magyar Fórum és a pár példányban olvasható Szittyakürt mellett. Vegetált mellettük néhány szkinhedfanzin, de azok egyrészt nagyon fárasztó hülyeségekkel voltak tele, másrészt szar minőségben, szarul megírva, és totál marginálisan. A kettő közül a Demokrata volt a populáris magazin; a Magyar Fórum kábé úgy nézett ki, mint az ÉS, sűrűn teleírt, antivizuálisan szerkesztett újság volt. Csurka István és irodalmár barátai írták tele, nyakatekert, hömpölygő, dagályos szalon-antiszemitizmussal és ős-globkrit szövegekkel.
Hol vannak már azok a technikák, a sorok közötti írásban edződött kedélyes öregurak puffogása? Csak nyomaiban fordul elő, ám az maga a mainstream: a jobbsajtó sanda palesztinbarátságában, az „izraeli vízágyúk” kényszeres emlegetésében. Ügyet sem vetünk rá, könnyű testi sértés, méreten aluli.
A szélsőjobbos közönség ma már nem kolumnás Csurka-cikkek végigböngészésében leli örömét. Az túl bonyolult, olvasni megerőltető – újságoldalakat egy mózeshitűért vagy galíciánerért. Le kell írni kerek perec, sőt ordítani kell a vastyúk tövében, hogy mocs-kos zsidók – ennyire van időnk, ez egy tisztességes soundbit. Értelme nulla, de lehet gajdolni, ria, ria. Primitív állatoknak talán még ez is sok. Ütni még egyszerűbb.
Meg Molotov-koktélt hajigálni, szervezkedni, összetartani. Legényegyletezni.
Pótolni, ami kimaradt, amióta nincs sorkatonaság, Magyar Honvédelmi Szövetség, úttörőcsapat. És nincs tömegsport, talán még iskolai gittegyletek sincsenek, csak Quake-klánok, meg olimpianézés kivetítőn. Gyújtogató náci fasznak lenni bizony elég ciki, de sokkal inkább törődést érdemel, mint gyűlöletet.
Játszani is engedd
A kisfiúk többségét bizonyos életszakaszban érdeklik a robbanóanyagok, a fegyverek, illetve a hősök, akik dicsőséges múltunkban ezeket eredménnyel forgatták, netán feltalálták, mint a háromszor robbanó ágyúgolyót az Egri csillagokban.
Ezek úgynevezett férfias erények. Ezt aztán vagy sikerül kiélni játszótéri csetepatékban, vagy nem. Ha nem – ahogy bizonyos százaléknál sosem -, akkor a társadalomnak meg kell próbálnia a virtust becsatornázni valami hasznos tevékenységbe. Menjen az ilyen gyerek modellezőszakkörbe, lövészegyletbe, vagy küzdősportni. De nem mehet. Mert a Gyermekvasút csillebérci állomásán ma az van kiírva, hogy Challengeland, és heti ötvenezerért lehet viháncolni a Rönkvárban, amiben én még ingyen ugrabugrálhattam. Az MHSZ 1990-ben megszűnt. Ennek a szervezetnek pontosan ez volt a feladata: felkínálni a rendre, fegyelemre és vasak tapogatására áhítozó fiataloknak, hogy szabadidejükben, a népköztársaság szabta keretekben kipróbálhassák. Akkor úgy tűnt, ezen nyugodtan lehet spórolni.
Autóversenyezni szeretnél, vagy repülőmodellt építeni? Szólj anyádnak, hozzon pénzt. Nincs neki? Akkor belőled nem lesz Niki Lauda, sem Farkas Bertalan. Szopó, fiam. Gárdista, az lehet belőled. A köztársaság határán, vagy azon kívül.
Magát a Gyermekvasutat azóta sem sikerült szétverni, de Csillebércet, az úttörőket, a komplett ifjúságpolitikát a szocialisták leadták gebinbe a leggátlástalanabb házitolvajoknak. Rövidlátásuk, haszonlesésük nem maradt büntetlen. Ahogy lenni szokott, a következmények vastagját most is az áldozatok viselik. Köztük azok a gyerekek, akik valamiért szeretnek olykor-olykor menetelni, egyenruházkodni, masírozni és bajtársiaskodni, és erre nincsen semmilyen más lehetőségük, mint fasisztává lenni.
Szittyákról korábban:
Te is más vagy, te sem vagy más
Utolsó kommentek