Boldog békeidőket élünk. Ennek egyetlen aspektusáról lesz szó: arról, hogy létezik és szinte bárkinek elérhető az internet. Ami egy csoda, még akkor is, ha észben tartjuk, hogy hazabeszélek, hiszen a IV. kerületi internetben dolgozom.

Nem kell fetisizálni, vagy akár magyarázni, miért jó. Nem elsősorban az online sajtó miatt: az mint hírforrás, csupán a tévé-rádió kényelmesebb, ergonomikusabb riválisa. Az internet főleg azért überfasza dolog, mert bárkinek meg tudja adni azt a közösséget, ahol nem érzi magát egyedül. A neonáci, a vasútbuzi, a fegyverbuzi, a natúr buzi, a hacker és a gombász megoszthatja az életét más emberekkel, akkor is, ha élőben ez nehézségekbe ütközik, például a földrajzi távolság miatt. Aki pedig angolul is tud, az sose lesz egyedül: még a legsúlyosabb perverz szörnyeknek is van klubjuk a globális neten.

Ezt az olvasó vágja, nem cifrázom. De sokan még nem tudják. Az elmagányosodást kevéssé kutatják, ezért hasból kell tippelnünk, de pár millió magyarra tuti ráférne a társaság. Ott vannak mindjárt a nyugdíjasok. Az egyedül maradt nénik és bácsik, akikre havonta vagy sose nyitják rá az ajtót a gyerekek. Mit csinálnak? Ülnek a tévé előtt, de a tévé nem figyel rájuk. Ha a gép előtt ülnének, akkor vidám nyugdíjasklubbá alakulhatna a sivár panellakás. Megdumálhatnák a betegségeiket, a régi szép időket, a maifiatalokat, meg persze a politikát. Sőt sakkozhatnának is. Mi több, hallottam egy hetvenéves néniről, aki a Wolfensteinnel múlatta az időt.

BuenaVistaSocialClub.hu

Volt valaha egy ilyen kormánykezdeményezés, hogy "kattints rá, nagyi"*, ahol nyugdíjasokat képeztek ki internetezésre, de aztán szépen csendben, minden koncepció nélkül befulladt. Pedig volna itt játéktér, lehetne jó kis online öregekotthonát építeni, akár olyan egyszerűsített kattintgatóst, mint a gyerekportálok. Vagy akár MMORPG-t - miért is ne? Oldcraft! Nem kell feltétlen lövöldözni a dobtárassal, de egy Second Life-típusú Kádár-szimuláció tuti bejönne bármelyik nagymamának. Lehet utazni fakarusszal, meg kukoricát címerezni. Vagy ami jólesik. Vannak már csírák, például a patinás Marikanet (!), és van Idős Internetezők Topikja. Ehhez nem kell állami szerepvállalás: ha rászabadul egymillió nyugdíjas a netre, akkor a piac ki fogja őket szolgálni. Hírekkel, orvosi tanáccsal, csetszobával, stratégiai játékokkal és pajzán oldalakkal, meg célzott reklámokkal, a Tena Ladytől a hallókészülékig.

Állami szerepvállalás ahhoz kell, hogy rátegyük a nyugdíjasokat az internetre. (Nemcsak a most százéves nénikről van szó, hanem azokról is, akik a netről mennek nyugdíjba, as we speak.) Ehhez speciális hardver, egyszerűsített, kompakt öreglaptop volna jó, egy nagygombos Eee vagy ilyesmi. Kínaiak legyártják, ha sokat rendelünk, nem gond. Minden rászoruló megrendelhet egyet mittudomén ötvenezer forintért, az Állami Internetesítő Vállalattól. Sulinet, magyarán. Ennyit kifizetnek egy tévéért is, és ennyiből kijön a gép. Ártámogatás ellenjavallt, mert akkor elpasszolják a szabadpiacon több pénzért. Kapnak hozzá oktatófilmet, preinstallált, resetelhető szabadszoftvert (nem, nem ám Windows!), esetleg egy névleges - kábeltévé-nagyságrendű - előfizetésért távsegítséget fagyás esetére. Nyilván be kell reklámozni a projektet a Romantica TV-n meg a hetihetesben, orvosi rendelőkben, meg ahol érdemes. Szóval ez sincs ingyen, viszont nagy jócselekedet lenne szegény magányos tacskósnénikkel és bácsikkal. És feltétlenül olcsóbb, mint nyugdíjat emelni, pláne tizenvalahányadikat osztani. Az életet adná vissza, a társaslény-minőséget, ne kelljen nekik a buszon motyogni-magyarázni vadidegeneknek, hogy mióta vannak már egyedül. Ne kelljen Bolgár Györgyöt vagy Csintalan Sándort felhívni, sem a háziorvost fárasztani. Aranyhalhoz beszélni. Mert hiszen ott van egy kattintásnyira másik millió néni és bácsi, aki szívesen meghallgatná őket, sőt elmondaná a saját sztoriját. Cserébe.

A mikrotörténelem összegyűjtése az unokák feladata lenne, de nem jut mindenkinek unoka. Ezekben az öregekben ott ragadt a feldolgozatlan, vagy árnyalatlan indulatokkal kezelt huszadik század. Emlékirataik el sem készülnek, vagy elkallódnak. Ha billentyűt adunk a kezükbe, páratlan forrásanyagot termelnek nekünk. Ingyen. Járulékos haszonként.

Mi itt természetesnek vesszük, hogy amit gondolunk, azt megosztjuk másokkal. Nemcsak ilyen világmegváltó ötleteket, mint ez: szinglicsajok ezrei blogolják ki, mennyit késik a menzeszük. Másik szinglicsajok pedig elolvassák, válaszolnak, és ettől máris kicsit kevésbé szinglik. Persze, a nagycsalád lenne a csúcs, és gémeskutat mindenkinek, de ez nem megy parancsszóra. Hozott anyagból dolgozunk.

Nem jó az embernek egyedül

Az igény, amit az internet, a fórumozás, az online klub kielégít, nem mesterségesen gerjesztett vágy. Kamerásmobilra nem ácsingózott senki, amíg nem létezett. Internetre már akkor vágyott a magyar, amikor el se tudta képzelni.

A rendszerváltás után pár évvel jelent meg a Hirdetés című újság. Egy Magyarországra települt német üzletember indította el. A biznisz lényege az volt, hogy a lapban található kuponnal ingyenes apróhirdetést lehetett feladni. Na és a millió ingatlan-, autó- és álláshirdetés között volt egy rovat, amit úgy hívtak: Olvasók rovata. A Harminckettes rovat. A szabadfogású.

Egy kuponon majdnem pont egy SMS-nyi - a mértékegységet akkor még fel se találták -, 150 karakter szöveget lehetett feladni. A harminckettesben mindenki maga döntötte el, mit ír. Volt, aki istenes verseit közölte vagy igét hirdetett. Angel of Light, avagy AoL néven futott az egyik legtermékenyebb térítő - millió évvel azelőtt, hogy az America Online nevét leírták volna Magyarországon. Ó igen, ott nickek voltak, csak még nem így hívták őket. Ez volt az első felület, ahol szerepeket játszva, akár több néven lehetett megjelenni. Vagyis teljesen szabadon, mint a madár. Szerelmek, barátságok szövődtek, topiktalálkozókat/listameeteket tartottak, és hetente háromszor - így jelent meg a Hirdetés - bepostolták azt a 150 karakter gondolatot, amit el akartak mondani. Istenről, szerelemről, ufókról, Jean-Michel Jarre-ról. Ezek a csodálatos ősemberek fórumoztak fórum nélkül, interneteztek papíron. Ácsoltak maguknak internetet képzeletből és akaratból. A szabadság kis körei, bizony. 1993-at írtunk, kábé.

A lap megszűnt rég, a klub emlékét topik őrzi. Szerepét millió másik topik vette át.

Nagy dolog, ünnepelnivaló áldás az internet. Ha már az űrkomp nem lett meg - amit kisfiúként megígért nekem a világ - itt ez a mindenre nyíló ablak. Örömhír. El kell vinni a világ minden tájára, de leginkább azokhoz, akiknek az életet jelenti.

Ember embernek

A két focicsapatnak megvannak a maguk prioritásai. A Fidesz-kormányra vár majd a szcientológusok és hasonló szekták kitakarítása; az MSZP történelmi feladata pedig az, hogy a nyugdíjasokat babusgassa. Ezzel már épp elég kárt okozott - itt az ideje, hogy okosítson az öregpolitikáján. Úgy tegyen boldogabbá egy csomó embert, hogy az ne okozzon szükségszerűen deficitet. Neadjisten tartozzon hozzá egy üzleti modell. Vagy egy egész piac.

Felelősek vagyunk a nyugdíjasainkért. Szomorú bizonyítvány, hogy ezt Magyarország rendre letudta egy borítékkal. Pénzt adni a lehető legfantáziátlanabb ajándék; azonkívül a nyugdíj ebben a formában a jövő felélése. Az Online Alkony Program nemcsak a nyugdíjasnak lenne jó: megélhetést, üzleti lehetőséget adna a vállalkozóknak, az online iparnak. A magányos időseknek pedig talán a legtöbbet, mi adható: egymást.

* Update: Tévedtem, a Kattints rá, Nagyi nem a kormány ügye, hanem a Budapesti Művelődési Központé. Ezenfelül nem is halt meg, sőt terjeszkedik, csak nem hallunk róla annyit, mint indulásakor.