Gyerekként sokat kuncogtam azon, hogy ezek a gonosz rómaiak, akik felszögelték szegény Jézust a keresztre, azért voltak olyan tapintatosak, hogy egy törölközőt a derekára csavarjanak.
Karácsonykor kissé sajátos aktualitással került ki az Indexre, vezető anyagba ez az írás, mely szerint a Vatikán lopta el Jézus fitymáját; le is került hamar. De kérem tisztelettel, a káromkodásokból ismert isteni szervet nem a pimasz indexesek találták ki. Ráadásul az Index csak egy cikkben, míg a Katolikus Anyaszentegyház komoly teológiai vitákban tárgyalta a Szent Előbőrt, így azt is, hogy vajon a mennybemenetel alkalmával elment-e Jézus a bőrért, hogy egy bokor mögé vonulva bő nyállal visszaragassza, vagy növesztett helyette újat, avagy anélkül távozott. És hogy ha a bőrt itthagyta, akkor lehet-e mondani, hogy felméne a mennybe, vagy hozzá kell tenni minden imában, hogy mínusz fityma.
Szerencsére ezt a dilemmát megoldották, tehát lehetett himbálni az Isten fitymáját évente egyszer, hogy a jámbor hívek leboruljanak előtte abban a megnyugtató tudatban, hogy most néhány méterre vannak csak magának az Úr Jézusnak az előbőrétől.
Elég bizarr szokásokat rejt ez az egyébként köztiszteletben álló, nagy és fenséges vallás, ugye? Történelem előtti törzsi vallásokban még elmegy valahogy a péniszkultusz, római kivitelben viszont meghökkentő. De sajnos a szakrális népi fellációt nem lehet máshogy elkerülni, mint a szent bőr eltüntetésével. Az istenember koncepciójából, abból, hogy egy zsidó hippit istenné neveztek ki, egyenesen következik a szent szar, a szent fallosz, és a szent fityma. Ha egy arra egyébként - messziről, az akkori média torzításaival együtt - alkalmas fiatalembert istenné léptetünk elő, akkor bizony óhatatlanul előlép egy csapat öregasszony, akik imádni kezdik a fanszőrét.
Előfordul más műfajokban is.
Készüljünk, testvéreim, tiszta szívvel és friss alsónadrággal január 1-re, a Megváltó körülmetélésének szent ünnepére. Ma már nem ünneplik hivatalosan, de ötven éve még úgy emlékeztek meg erről a napról, mint az első alkalomról, amikor Jézus érettünk vérét hullajtotta. Aztán a szexundor erősebbnek bizonyult, és a II. vatikáni zsinat kitalálta, hogy legyen január 1. inkább a Szűzanya ünnepe. Magyarán ráhúzták a szent szüzet a szent falloszra.
És még mi vagyunk szentségtörők?
Isten fasza
2006.12.27. 01:24 Tóta W. Árpád
Címkék: lapszemle egyház
1638 komment · 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://w.blog.hu/api/trackback/id/tr5924486
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Jézus körülmetélése, január 1-i keresztény ünnep 2010.01.04. 22:03:55
Jézus körülmetélése, január 1-i keresztény ünnep. Sok mai keresztény egyház szeretné letagdni a saját történelmének egy részét és kikozmetikázni körömlakkal fényesre. Jézus körülmetélésének a megünneplése is ebbe a kérdéskörbe tartozik.Azért még fellel...
Pingback: Dilemma: véleményszabadság, vagy (szélmalom) harc az antiszemitizmus ellen « Gábor Sára 2007.09.20. 16:31:31
[...]nevezed a zsidó vallást, mert bacon nélkül nincs élet, vagy a Szent Előbőrt: azért is bíróságon felelsz. Engem pedig beperel ezért az[...]
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
sosem értettem, hogy a keresztények miért indulnak be ennyire a totemimádatra. a vallásuk nagyrésze arra épül, hogy a világ nagy dolgai láthatatlanok, de érezhetőek (a szent lélek ott van mindenhol), erre mindig körbeugrándoznak egy foszló kezet, vagy tessék, egy darab fitymát.
Humor a köbön, amíg meg nem jelennek a vallásosak megvédeni a ... mittudoménmit. Az előbőrt? :-)
Ez a sztori biztosan nem South Park? Rájuk hajaz leginkább. :-)

Első bejegyzésed, ami nem tetszik.
Nem azért nem tetszik, mert nem ötletes, vagy humoos, hanem mert kicsit erőltetetten próbálod alkalmazni azt az ésszerű iróniát a keresztényapaszentegyházzal szemben, ami eddig könnyeden ment.

Az agyonhallgatott téma, a kis hippi története:-) Wé, keveset aludtál, elvonási tüneteket produkálsz szexből, sok húst ettél....tovább is van, mondjam még??? lesz kapsz ezért, ahogy nagymamám és TWÁ mondaná...
Árpád Te mikor fogod kipróbálni a keresztet?
Aztán majd én is írok primitíveket rólad.Fitymával vagy anélkül.

Tényleg szánalmas vagy Árpád. Istentagadó és ordenáré, de a karácsonyt - mert akko' jókat lehet zabálni, és a szomszédok is így csinálnak - megünnepled...
Csak éppen rosszkor vetted elő a kabarét. Sok erre érzékeny ember van, ilyesmi miatt írtam a múltkor, hogy jobban kellene tisztelned az embert. Sajnálom, hogy rossz hangulatban vagy. Ha nem így lenne, ez az írásod nem született volna meg.
lac1! Történetesen tévedsz a Karácsonyt illetően is, hiszen éppen a keresztények applikálták rá a szent ünnepüket a pogányság ünnepére, amely a nap-éj egyenlőségéről szólt anno. Dehát így van ez, majd' minden ünneppel...
Akkor jó, örülök:-) Tévedtem. Megvetem az egyházakat, leírtam már párszor, de nem azokat, akik hisznek Istenben. Tiszteletben tartom az érzékenységüket a témával kapcsolatban, erre gondoltam, bakfitty.
napforduló, nem napéjegyenlőség. egyébként stimmel. jézus csak úgy jött erre rá, mint darth vader-maszk a farsangra.
swen: a túlzott liberalizmus átka; a tiszteljük szent toleranciát nevében kussoljunk mi, mert minden, amit kimondasz sértheti valaki érzékenységét?
Érdekes felvetés, bár a kivitelezés tényleg kicsit erőlködő. No mindegy.
De erre most mit lehet érdemben kommentelni? Vagy megvárjuk a totemimádókat?

Nem hinném, hogy az egyház részéről péniszkultuszról lenne szó. Egyszerűen odavannak minden ereklyéért, legyen az a Szent Megváltóval kapcsolatba hozott köldökzsinór, tejfog vagy történetesen fityma.
Érdekes a cikk története. Pár óráig vezető anyag volt, aztán meg annyira eldugták, hogy alig sikerült megtalálni. Érdekes lenne tudni, hogy hogyan történt...
Nem, Quick, dehogy. Kimondtam már én is párszor az egyházakkal szembeni nagyon negatív véleményem, de most ebbe nem megyek bele. Viszont egy ünnep(ük) környékén nem teszem meg. Egészen másképp üt ilyenkor.
Kedves Árpád!
Valóban bizarr egy cseppet a sztori, mitagadás, ezzel sikerált egy másik témába is vágni bele. Mármint, hogy hozzunk-e faszt címlapon, vezetőben?
Énszerintem egyáltalán ne.
Nem a lelkem mélyén megbúvó kis Tömjén Zsolt szólalt meg belőlem, egyszerűen csak az, hogy ez magamagában is elég hm, bizarr dolog, főleg karácsonykor. Nem a klérus miatt, hanem ízlésileg. Az egy dolog, hogy a keresztény egyház ezzel haknizik, a bizonyítvány ki lett állítva, és nem ezzel és nem akkor. Már jóval korábban. De hát könyörgöm! Nemár, hogy ehhez az egyházhoz mérjük magunkat! Erre te rájöttél már egyszer.

Valóban, Árpi, napforduló, bocs!
Véletlenül pont akkor született meg Jézus, amikor egyébként a pogányok ünnepeltek. Ki van ez találva. Az emberiség, fejlődésével rájött, hogy a sámán, aki vasport szórt a tűzbe nem egyéb, mint szemfényvesztő, így ki kellett találni valami mást, mondjuk egy istent/allahot. Aztán jött Jézus/Mohamed, így lett a sámánokból pap/molla.

loggoll:
Ez a fityma, ez jelen esetben olyan szűzkurvaság, mint Torgyán Józsefre a paprikajancsi. Teljesen világos, hogy Jézus faszáról van szó, ne szépítsük.

Szenteste mondták be a hírt,hogy meghalt egy ember aki 8 éve izomsorvadásban szenved,és mivel kérelmezte az eutanáziát régebben,megtagadta tőle az egyház a katolikus temetést!
Az isten faszát nekik is!
Az isten faszát nekik is!
loggoll:
Más kérdés, hogy a biológia tudománya nem ismeri a fasz fogalmát. Olyat, hogy fityma, meg hímvessző, olyat igen. De a faszt nem. Istenével is egy másik tudomány foglalkozik behatóan.

metazin.hu/node/707
„Amíg elfogadjuk, hogy a vallásos hitet pusztán azért kell tiszteletben tartani, mert vallásos hit, addig nehéz lesz megtagadnunk a tiszteletet Oszama bin Ladentől és az öngyilkos merénylőktől.”

Ez igen. Ilyen cikket írni ilyenkor. Ilyenkor még annak sincs kedve erről beszélni aki talán egyet ért veled, mert még abba is több emberségszorult. Pedig karácsony előtt már azt hittem (a fözőcskézős cikk után) kicsit megváltozol és legalább az ünnepek alatt tekintettel leszel másokra, de látom nem bírtad ki. Én a mai témánál azt hittem az lesz a téme h a pápa focicsapatot akar magának. Azt még humorosan emészthetővé lehett volna tenni. ez viszont értelmetlen. a szent szüzet a szent falloszra szöveg meg gusztustalan. kár h öreganyád iyenkor nem képel fel egy sodrófával h a fogaid kipotyogjanak.
amikor lejött a címlapon a cikk először én is kiakadtam, de aztán keresve sem találtam jobb szót a fitymára. előbőr?
és tudom, hogy nem szorul a védelemre, de TWÁ akkor ír, amikor akar és azt amikor akar, ez a blogság szépsége. ha valakit felhergelt, az mondja meg jól neki. szerintem igaza van, hogy mekkora röhej az egész, akár most mondja meg, akár húsvétkor vagy Ros Hásánákor.
Néhány lehetséges scenario arra, hogy hová tűnt a szent előbőr (MUHAHA):
1. "Apart from its physical importance as a relic, the Holy Foreskin is sometimes claimed to have appeared in a famous vision of Saint Catherine of Siena. In the vision, Jesus mystically marries her, and his amputated foreskin is given to her as a wedding ring." - Milyen nagyvonalú. ;D
2. "Because the sweet scent that the relic was supposed to give off was reputed to enhance fertility and ease childbirth, when Catherine of Valois was pregnant in 1421, her husband, King Henry V of England, sent to Coulombs for the Holy Prepuce. According to this legend, it did its job so well that Henry was reluctant to return it after the birth of the child" - A kis genyó lenyúlta. :(
3. "Saint Bridget was said to have received the Holy Prepuce from an angel, and would experience "orgasm-like sensations" when she would place bits of it on her tongue." - Nnna, alakul ez. ;D
4. "During the late 17th century, Catholic scholar and theologian Leo Allatius in De Praeputio Domini Nostri Jesu Christi Diatriba ("Discussion concerning the Prepuce of our Lord Jesus Christ") speculated that the Holy Foreskin may have ascended into Heaven at the same time as Jesus himself and might have become the rings of Saturn" - MUHAHA
Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Jesus_foreskin
P.S.: Sztem ha valaki ezeken el sem mosolyodik, akkor az nem azt jelenti, hogy jó keresztény, hanem azt, hogy egy humortalan barom, vagy egyszerűen nem tud angolul.

cs (mi más) : a Metazint olvasom, szeretem. De:
„Amíg elfogadjuk, hogy a vallásos hitet pusztán azért kell tiszteletben tartani, mert vallásos hit, addig nehéz lesz megtagadnunk a tiszteletet Oszama bin Ladentől és az öngyilkos merénylőktől.”
Erre az idézetedre annyit, hogy az ő hitüket is tisztelem. Azt nem, amit cselekszenek, azt mélyen elítélem. Nem kell összemosni a dolgokat. Ahogy TWÁ-sem a különböző pártoknak olvas be akkor, amikor azt ítéli el, hogy lopnak. Nincs kedvem kikeresgélni, hogy szó szerint idézzem.
( Az USÁ-t éppen annyira elítélem, de ez télleg tök más téma).

Lajos
Senki nem állította, hogy december 25-én született Jézus. Hiszen még az évet sem tudjuk pontosan, az időszámítási pontatlanságok miatt.
Az Egyház évszázadokkal később tette a megemlékezés idejét erre a napra.
Nem azért, mert ekkor történt, hanem mert a nap szimbolikája illett a Megváltó születésének fontosságához.

swen: igazából az idézet eleje a lényeg:
Amíg elfogadjuk, hogy a vallásos hitet pusztán azért kell tiszteletben tartani, mert vallásos hit... Na ez a lényeg, bármilyen hiedelmet tiszteljünk, de csak azért mert mások hisznek benne, még nem muszáj földreborulni előtte. Lényeg a tisztelet, ezt a blogot önkéntesen olvassák, akinek nem tetszik, ne olvassa. Más, ha az utcán üvöltöm a képébe a véleményemet, amit nem tud kikerülni. Ezért utálom a csigilingis áruterítőket is, ne kelljen már otthon bedugni a fülemet. Amúgy meg süt a nap- ki tudja, ki teremtette - megyek futni.

talán hagyjuk a karácsonyi áhitat címén zajló, kényszeres népünnepélybe torkolló kollektív agyvesztést. amúgy a story jó, kedves kis példa arra, amikor egy vallás komolyan veszi saját mitológiáját, aztán a logikus gondolkodás kényszerét érezve, lazán belegabalyodik
Itt nekem több dolog is érdekes:
1. Mennyire más az indexes topic kultúrája mint az itt hozzászólóék! Sokaknak itt sem tetszik, de azt sokkal értelmesebben és nyugodtabban mondják el.
2. Változik, hogy kinél mi veri ki a biztosítékot. Úgy tűnik, most sokkal nagyobb az ellenzők aránya, mint bármilyen más témánál.
3. Tényleg érdekes, ahogy pár óra után ennyire eltűnt a cikk az indexről. Van-e ennek szerkesztéspolitikai üzenete, történt-e hiba a rendszerben? Mondjuk ha én vagyok a tulaj, én sem örültem volna amikor meglátom, de szerencsére(?) nem vagyok az.

( Még annyit, odavoltam, mikor meghallottam, hogy meghalt Bence György. Féltem, hogy megszűnik, de szerencsére nem.)
swen: Ez a kedvencem: " sok érzékeny ember van ilyenkor ezt a témát nem ekkor blabla"
Akkor ilyen alapon szerinted lenne bármi is, ami nem sértené valamely csoportnak a jogait, tezsem azt január 3. a transzexuális néger betonozók nspjs, jaj hát akkor ne dübörögjenek a markolók.
Fel kéne már fogni, hogy némi elmélyült önigazság kereséshez le kell szarni egyes inkompetens csoportok érzékeny lelkületét.
Ami a cikket illeti témáját és előzményeket tekintve, tényleg kicsit túllihegett.

Hát hogy mi értelme volt ennek az ízléstelen, épp csak egy csöppet vicces írásnak? A polgárpukkasztó korszakát az ember általában 16-18 évesen éli...
Megjegyzem, nem vagyok keresztény, csak egy valóban aprócskát empatikus.

Ezt már az Index fórum szaktopikjához is hozzáfűztem, de ide is tartozik, szóval sohasem gondoltam volna (na jó, azért sejtettem), hogy Albi bátyámnak Karosból igaza lesz, aki szerint "ezek ellopnák az istenfaszát is" (ezek == katkó papok). Tudott az öreg valamit.
spinelli igazi közösségi ember vagy. Te gondolom ha pl. bnőd anyjának a halálának van az évfordulója (csak példát mondtam semmi személyeskedés meg iyenek...), te akkor is a párod mellett szarrá röhögöd magad meg jó a kedved, hát baszki mit lehet tenni, most van a tv-ben a vígjáték. Kicsit csusztatott példa, de remélem érted a dolgot. meg nem is 24-e van már de azért érződik még a hatása. mennyiből állna egy iyen írást 1 héttel későbbre tolni? semminnyire. megy a nagy ugatás a toleranciáról de te ennyit nem tudsz tolerálni. ha meg nem veszed észre h ilyenkor ez a cikk inkább provokációból jelenik meg akkor tudlak sajnálni.
"Szenteste mondták be a hírt,hogy meghalt egy ember aki 8 éve izomsorvadásban szenved,és mivel kérelmezte az eutanáziát régebben,megtagadta tőle az egyház a katolikus temetést!
Az isten faszát nekik is!"
nézd, egy buzi /pc. meleg/ se várja hogy tárt karokkal fogadják

cs (mi más):
A tisztelet megadása nem földreborulás. Ha megölik a gyerekem a muszlimok egy terroristatámadásba, nem mondom azt, hogy "ó, hm, dehát csak a hitükért tették" (ha ezt mondanám, minden bizonnyal keresztény lennék, mert az legalább közvetít egy igen erős morált), de a keresztények mit tettek ellened, fejtsd már ki? Egyszerűen bunkóság ilyen stílusban beszélni az egyházukról - még akkor is, ha igaza van TWA-nak...

Bár nem nekem bántó a dolog, a szándék teljesen nyilvánvaló.
Hogy a fitymát, mint bőrdarabot és ereklyét fallikus szibólumnak titulálod, ez ha nem csúsztatás, akkor a dolgok alapvető félreértése.
Én legalábbis nem tartom bizarabbnak -mindazonáltal tiszteletben tartom mások jogát erre- egy bőrdarab imádását egy sorvadó kéznél, egy fadarabkánál vagy egy darab kőnél.
Meg hogy a kereszténység egy zsidó szekta volt? Na és? Ez hogy jön ide? A zsidó hippit nem istennek nevezték ki: ő maga nevezte magát Istennek...-keresztényezni csak pontosan, szépen-.
Fanszőrt tudtommal katolikuséknál nem imádott senki, és egy ereklyetartóban őrzött bőrdarabról, még ha lengetik is, szerintem csak nagyon keveseknek jut eszébe a felláció. De azoknak nagyon.
Javasolnám, hogy amíg meg nem világosodsz teljesen, addig abba kéne hagyni ezt az állandó durva rácsodákozást a katolikus anyaszentegyház szent ellentmondásosságaira, következetlenségeire és furcsaságaira.

nem sok mar kisse jezusbol, istenbol, meg a romai katolikus egyhazbol ez a mennyiseg a blogon? en cseppet mar unom. nem a temak zavarnak, csak a koncentracio kicsit.
"Az emberiség, fejlődésével rájött, hogy a sámán, aki vasport szórt a tűzbe nem egyéb, mint szemfényvesztő, így ki kellett találni valami mást, mondjuk egy istent/allahot. Aztán jött Jézus/Mohamed, így lett a sámánokból pap/molla."
nem tudom miért cseszegeted a sámánizmust, nem irtottak ki senkit, és nem alakultak másik vallássá, 50 éve még egy aktív hit volt, sok helyen ma is az, egy működőképes világképpel, tudatállapotváltással, dogmák nélkül, tapasztalati alapon
az elképzeélhető, hogy nincs "igazuk", de egy világkép nem is erről szól (a tudományos szemlélet sem), inkább arról, hogyan helyezzük el magunkat a világban, milyen egyéni és csoportos szerepünk van
szemben más vallásokkal itt nem az ember a középpont, az élővilág, a fajok a testvéreink, ami közelebb áll a gaia elmélethez, endoszimbiontákra alapuló elméletekhez, vagy a tudományos körökben egyáltalán nem vitatott bioszféra fogalmához, mint az iszlám, judaizmus, kerszténység, buddhizmus
tehát egy adaptálható, modernizálható korrekt, etikus világkép, szóval csitt

"ereklyetartóban őrzött bőrdarabról, még ha lengetik is, szerintem csak nagyon keveseknek jut eszébe a felláció. De azoknak nagyon.
"
jól beszéltél!:)
"
jól beszéltél!:)
Nem tudom, szerintem az eredeti cikk sem igazán érdekes, ez a blogbejegyzés se, szóval kár toleranciával jönni, ez az egész eltűnik gyorsan a semmibe. Igazán magáról a témáról alig szól senki (ebből látszik fontossága), inkább csak belemagyarázgatunk ezt-azt, hogy kit bánt, vagy hogy teszünk rá, bánt-e valakit.
Ugorgyunk.
Ugorgyunk.
TWA várom mikor idézel a szent margit legendából, az különösen undorító és életidegen
ettől függetlenül nemtom miért froclizod az emberek agyát, reméled hogy liberális mártír leszel miután szívlapáttal képenvág valaki a szeretet nevében?
ettől függetlenül nemtom miért froclizod az emberek agyát, reméled hogy liberális mártír leszel miután szívlapáttal képenvág valaki a szeretet nevében?
tehát egy adaptálható, modernizálható korrekt, etikus világkép, szóval csitt
- és könnyűdrogliberalizáló toleráns kis izéknek is ideális választás volna, jahogy az egoizmussal-emberi felsőbbrendűségtudattal és fogyasztáskultusszal nem fér össze, ebben van csak hiba

blszfmr
Hát épp ez az.
Mire ráébredek, hogy liberalizmusban sok igazság is van, jön egy-két militáns "liberális", és elmegy az egésztől a kedvem... :-)))

1. TWA= Dan Brown (most az ertelmi szinvonalra gondoltam)
2.csak azt nem ertem, hogy ezzel mit akartal mondani: ha jol latom, hogy nevetseges a Katolikus Egyhaz.
3. mi koze a korulmetelesnek a szexhez?
4. az a baj, h az a tipusu elbizakodottsag, amiben TWA es az ateistak nagy resze is szenved (tehat, h aki hisz, az egy teljesen irracionalis, ellentmondasos mesenek rendeli ala az eletet) rossz donteseket eredmenyez.
5."némi elmélyült önigazság": spinnelli, te hülye vagy bazmeg.
6. es TWA: ezzel: "szent szüzet a szent falloszra" kiirtad magad a normalis vitat kereso emberek taborabol. Neked fontosabb az agressziv antikatolicizmus, mint a normalis parbeszed.

Various:
A biológia igenis ismeri a fasz fogalmát, régen orvosi szakszó volt, mint ma a pénisz. Aztán elkezdték másra használlni. Mármint a szót...
A bejegyzés egyébként tényleg izléstelen. Pedig ateista vagyok és jókat szoktam röhögni, amikor megmondják a frankót az egyháznak, (például TWÁ) de most ezen nem tudtam.

Komolyan, gondolkozzatok mar.
Ez a blog olyan, mint egy naplo.
Ha TWA naponta puffog a katkok miatt a naplojaban, az az o dolga. Ha publikussa teszi a puffogasat, az is az o dolga.
Ha megunjuk, legfeljebb nem jovunk ide egy ido utan.
De o ettol meg tovabbra is szabadon puffoghat akarmirol a sajat naplojaban.
Azt mar csak o tudja, hogy erdekli-e, hanyan jovunk ide es hanyan maradozunk el.

Lac1: "Vallas tagado" ??? Ugy tudom, hogy a vallasban csak a vallasosok hisznek, ilymodon szamukra letezik egyfajta bizarr materializacioban, de mindenki mas szamara nem, ilymodon nem is tagadhatja meg. Mirol beszelsz te itt ? Vagy netalantan mindenki bunos, es a pokolra jut, aki nem hisz a TE vallasodban ? Esetleg bomat is kapunk toled karacsonyra ? Amugy Jezus meg nem attol jo fej, hogy mit csinaltak a fitymajaval. Ez csak egy vicc, leszamitva azokat akik imadkoznak hozza.
sikeres belépés. utálom az ilyen procedúrákat. aki kitalálta azt állitsa meg az utcán minden világvallás téritője. na mindegy, túl vagyunk rajta.
jézus metéltjeÉ bizarr a sztori, EZ pontosabb jelző, mint az izléstelen. amúgy meg mint mnden ami ezer évekkel ezelőtt történt, kissé poros, unalomszagú. uborkaszezon?
az egyházat utálni (és még nem is részleteztük, melyiket) nonszensz, kb mint az államot, a közlekedést, az időjárást, a szakácskönyvet, stb. a hit meg magánügy, abben egyetértünk. mivel magánügy, leszarom. oszamáét is, meg a sakkpartneremét, miniszterét, óvónéniét, mindenkiét. oszamával nem épp a hite a gond, hanem hogy látszólag nem állunk egy platformon morális kérdésekben, plusz konkrét érdekellentét. de ilyen sok van az utcánkban is, ha nem is olyan egzotikusak, mint oszama. viszont hamarabb találkozom velük, az meg kellemetlenebb, mint egy távoli csávó.
a katolikusokat bálványimádatukért ekézni annyiban böszmeség, hogy egyrészt ereklyével teli az életünk amúgy is, vö: a kristálykészlet ami a háború előttről maradt a déditől, apám töltőtolla, gyerekkori hajtincs, fényképek minden mennyiségben, régi levelek, stb.
és a katolikusokat pl a hit gyülekezetesek is a bálványimádásukra hivatkozva pellengérezik ki.
ha már egyházekéző napot tartunk, inkább olvasnék olyan cikket, amibel PÁRHUZAMOSAN lepleztetnek le az egymással rivalizáló nagy egyházak, pl iszlám, katolikus, többi keresztény, izraelita, hogy csak ami hirtelen eszembejut, azt soroljam. mertkülönben úgy tűnhet, hogy egyik jobb a másiknál.
a recept inycsiklandó egyébként, kössz árpi.

Mikor Sodrócki 2006.12.27. 13:31:45
" blszfmr 2006.12.27. 13:10:17
"Szenteste mondták be a hírt,hogy meghalt egy ember aki 8 éve izomsorvadásban szenved,és mivel kérelmezte az eutanáziát régebben,megtagadta tőle az egyház a katolikus temetést!
Az isten faszát nekik is!"
nézd, egy buzi /pc. meleg/ se várja hogy tárt karokkal fogadják "
azt hittem világos
a katolikus egyház nem tűri a melegeket, ahogyan az élet önkéntes eldobását sem, így ha valaki korábban halna meg mint természetes úton (itt vitathatóak a határok tudom, vérátömlesztés JT-nál, lélegeztetőgép stb.), az nem követi az egyház tanítását
persze ennyi erővel csomó más embert is megfoszthatnának a halál utáni szertartástól, szerencsére az illetőnek ez már semmit sem árt

"szent szüzet a szent falloszra" -* valóban indokolatlan provokáció, kb annyira jogos, mintha TWA egy cikke főoldalra kerülne, most, a fitymás cikk után, ennek kapcsán megjegyezném, hogy más fitymája van a segge alatt (~köcsög, csíra, sz..ú stb.) tehát semmi alapja nincs
bántani akarsz embereket, ez valamilyen leli sérülés lehet, vagy ezért fizetnek

Csakhogy ez az ember természetes halállal halt meg,csak régebben kérelmezte az eutanáziát.Ettől még lehet hívő aki nem tartja a tízparancsolatot.
Nem bántom én a hívő embereket ,de szerintem ez a történet tükrözi az egyházi vezetés hozzáállását és pár száz éves lemaradását.

Jézus Isten fia, nem nála van az isten fasza, az előbőre sem az istené. Sikerült újra tökönszúrnod magad a címmel. Persze, íg yoztos többen olvassák, ugye?
Sikerült megint egy faszságot összehordanod, a fitymrablós storyig a népesség nagy része nem is tudta, hogy van neki valahol és mutogatják.

blszfmr: Nezd amig hulye egyhazanak fizet az allam (errol mar sokat irtak itt), addig bizony jol teszi TWA, hogy nap mint nap rug rajta egyet, mint mason is, amit o fizet, es marhasagnak tartja. Utaljuk a bkv ellenort, ha nem jon a busz, utaljuk a kalauzt, mert a magyar vonat mindig kesik, es nagyon utalom, hogy a tudathasadasos egyhazi iskola van csak a kozelben, mert ugye a vatikani egyezmeny. Es minden karacsonykor nagyon is aktualis, es az igazi hithez ennek semmi koze. Ja nem elhenyagolhato meg, hogy aki karacsonykor szuletett mar 2006 eve, a is pont igy utalta ezeket. Az azonban, hogy a karacsony a szeretet unnepe megkerdojelezi a cikk letjogosultagat ma, marha az, de ha a Jezus szuletesenek unnepe, akkor nem, mert o is pont az idiotizmus ellen harcolt, ha elne o lenne az elso aki karacsonykor felszolallna az ilyesmi ellen. Meg a sok alszent hivo ellen is, fujj', olyan undorito ez a kaolikus egyhaz, be is fejezem.
"Az azonban, hogy a karacsony a szeretet unnepe megkerdojelezi a cikk letjogosultagat ma"
na... lehet ehhez a dologhoz megrögzött vallásellenesként is normálisan és minimális toleranciával hozzáállni. ennyi kéne csak Árpi látod?

"olyan undorító ez a katolikus egyház, be is fejezem." Igen, igen nomac... és vajon még hány egykoron élt szent alkatrészét (bőrcafatát, bal, jobb karját, csontszilánkját...) akarják még imádtatni. Nem vagyok teológus de a biblia sehol nem ír olyat.., hogy Imád a halott kéz múmiáját!!
nomac 2006.12.27. 13:51:20
az az érvelésedel a gond, hogy a kifigurázáson túl - ami még védhető - olyan jelképeket-szavakat kapcsol össze valódi belső összefüggés nélkül, ami akkor sem tolerálható, ha a vallást nem is fogadjuk el
nem ismerem a jogi kategóriákat, remélem egy keresztény jogász megtalálja, de ez "gyűlöletbeszéd", izgatás, olyasmi, mintha a szent teheneket indiában egyenként leöldösném, eladnám kutyaeledelnek, és elvárnám, hogy tolerálják
nem, nem kell tolerálni a szent szüzet krisztus faszán, ilyen nincs

Karácsonynak vége van, csókolom! Tudtommal. Vagy meddig tart a moratórium, he?
pukker, te meg húzzál vissza az ovis hittanhoz, ha annyit nem tudsz, hogy jézus isten. szerintük, legalábbis. egyes.

nomac: igaz, sokan irtak rola. Fizet, mert sok adofizeto valaszto igy akarja. Egyhazi iskola, mert sok szulo igy akarja. Te vagy kisebbsegben, szoptal. Es, hogy Jezus mi ellen szolalna fel, azt te meg honnan a faszombol tudhatnad. Vagy barki.
LOL! ízléstelenség? mondom, hogy nem én csináltam ereklyét a krisztus faszából. én csak rácsodálkozom.
Hát ilyeneket h Jézus maga az Isten én sem tudtam :S :S
és amikor misén azt mondják h ott ül az Atyának a jobbján akkor saját magán ül vagy mi?:)
maximum abban eltérőek a vélemények h egyenlő Istennel, de nem hallottam olyanról h ő maga lenne... ennyire félreinformált lennék?:S

sejtettem, hogy a szent háromság + fityma verzió az igazi, a keresztnek is négy vége van, tehát amikor valaki keresztet vet az atya, a fiú és a szentlélek és a fityma nevében kellene tennie
Mikor jön már le Krisztus megint ahogy a papok várják, aztán a Napkeltében végre elmondhatná az igazságot mert már unom a sok vitát,ő meg tudja az egészet és röhög a markába!
na ez az: a szentharomsag kisse erthetetlen, a kozepkorban a skolasztikus filozofusok szazai foglalkoztak az uggyel, magyaraztak, megsem jutottak tobbre, mint:
Atya+Fiu+Szentlelek=Isten de pl.a Fiu kulon is=Isten.
Remelem nem ezen a blogon fogjuk ezt most megoldani, es a filozofusok 100ait kirohogni.

ja, hagyjuk a 3ságot most, elégedjünk meg azzal, hogy Jézus Isten, tehát fitymája isteni. illetve hogy a Matrixban Trinity neve is erre utal. mármint nem a fitymára.
Nem háborodom fel. Ez már csak szánalmas.
Bátorkodtam már egy korábbi posttal kapcsolatban a nívóra felhívni a figyelmet azon az alapon, hogy Árpád nem csak egy blogger, hanem publicista, azaz újságíró, azaz értelmiségi. Ezt az összekapcsolást akkor nem értette az egyik hozzászóló. Mondván a szerző arról és úgy ír, ahogy akar, majd ezt ő eldönti, és ez különben is egy blog, bla-bla-bla...
Az elvakultság jele, ha bármilyen kritikára nincs igazi ellenérv, csak annyi, hogy ha nem tetszik kotródj. Igenis, ha valaki nem csak magánember, mert már cikkei jelentek meg, a neve fogalommá vált, elvárnám tőle, hogy ne a blog "azt írok, amit akarok" leple alatt önkényeskedjen. Kicsit arra emlékeztet, amikor politikusokat szembesítenek egy kijelentésükkel, s akkor az a válasz, hogy azt nem mint politikus/pártelnök stb tette, hanem mint magánember. Jaaa, szóval az illető magánemberként egy nulla? Akkor tán mint politikus sem veszem többé komolyan. Erre a szituációra is ez igaz.
Ja és a blog címe "For a better Magyarland". Hát... Hogy ettől mi lesz better? Kb semmi.
Írta valaki, hogy a normális diskurzusból írta ki a szerző magát. Igen.
Még annyit hozzátennék, hogy ez a mánia egy idő után unalmas lesz azoknak is, akik egyébként bírják ezt a hozzáállást.

Arpad a non-plus ultra ertelmisegi: a feleslegesen kikepzett tanar.....:)
Ja, valaki irta, h ez Arpad blogja, ha nem teccik felisutleisut. igaz, de nem hinnem, h egy TWA, oooye, galileo stb. parbeszed erdekesebb lenne a kurucinfo-nal.

Na jó azért szenvedek ide egy hozzászólást, mert érdekel ez az ország, s aggaszt ez a jézus faszára a szent szüzet attitűd, totál függetlenül a karácsonytól. Nem ettől bántó az egész.
kérem, valaki mondja meg miért volt sértő ez a cikk, azonkívül hogy állítólag tegnapelőtt-előtt 2006 éve született meg az, akinek a fitymájáról beszélünk.
Arpad,
ugy tokre kivancsi lennek, hogy egy magad fajta uriember aki fennen onelegultsegeben verfikaz az ugy alkotott mar valami pozitivat is az eleteben?
kerlek szepen mutass mar nekem valamit ami nem arrol szol, hogy lehordod a temad targyat, nem arrol szol, hogy kifigurazod, hanem valami kellemeset vagy eppen tartalmasat!
ha igy jol megeroltetem az agyamat akkor talan a gyuruk urat tudom elokaparni emlekeim kozul amirol nem hatarozottan rosszakat irtal, van meg valami?
tudom en, hogy neked ez a dolgod es ezert kapsz fooldalon linket, s a cel a provokacio, stb, de be kell vallanom ez nagyon csipi a szemem. meg nem lattam olyan embert aki ennyire nem becsult volna semmit sem..
udv, tamas
ui: egyedul a regisztraciohoz valo kedvtelenseg az oka annak, hogy nem kerdeztem meg korabban ezt toled, semmi koze az aktualis bejegyzesed tartalmahoz.
Néha az az érzésem, hogy hihetetlen nagy zavar van TWA fejében. Megmondó ember láthatóan kevés tárgyi tudással.
Semjén méltó párja, persze többet tud a témáról. Még torgyánt tudnám mondani.

najo bakfitty: pl. " Magyarán ráhúzták a szent szüzet a szent falloszra. "
de ezt tenyleg csak nagy faradtsag es az utolso jobbito szandek mozgositasaval irtam le "for a better magyarland" szellemisegeben, es lassan gepeltem, h meg te is megertsed.
es egyebkent ha itt mostantol a jezusszeruen szuleto varanuszokrol es fitymakrol lesz szo, akkor ez kibaszott unalmas lesz.

bakfitty: attól sértő, hogy az a címe az egésznek, hogy "for a better magyarland"!!!
Nekem ettől csak worse.
Nekem ettől csak worse.
da: megkérdezés nélkül is tudtam, hogy apàm egy semmirekellö volt. egyébként személyeskedésre semmi ok. anyàd hogy van?
Árpád, most maradhattál volna a ketrecedben. (ld. w.blog.hu/2006/12/18/cikkcakkban_egyenesen#c140307)
Amúgy ebből a témából lehetett volna normális hangnemű, de még mindig szellemes írás. És ki is hagytál ezzel kapcsolatban egy fontos momentumot: azé takarták el a tisztelt művészek, mer a zsidókat akkor vígan lehetett üldözni, így nem tűnt föl annyira, hogy a Krisztusnak is ugyanolyan a férfiassága mint a "krisztusgyilkosoknak".
Apropó, zsidók, cionizmus-post nagyon kéne már. Ha másért nem, legalább a cikk-cakk-egyenes kedvéért.

Vajon ennyire érzékenyen érintené a szentfazekakat, ha a melegekről lenne ilyen hangvételű írás?
Hajrá TWA!
Hajrá TWA!
panoz: ilyen hangvételű írás bármiről a jóérzésem sértené. Amelegekről szóló ilyen stílusban ráadásként a liberalizmusomat is.
de lesz annak is magyarazata: hogyaszondja nem a MAZSIHISZ itten a nagy ellenseg, hanem a KE. Ja, persze. Kar Arpad, hogy ennyire csurkapistabacsi keze ala dolgozol....
meg egyszer hadd idezzem mar a blogod cimet: "for a better magyarland"
te hergeled a kurucinfo-t meg a magyarforumot, ok visszairnak, te azt idezed, es kesz a tarsasjatek.

A szentháromsághoz. Amikor meg még nem hárman voltak, csak ketten (Jézus előtt), akkor úgy hívták őket: szentkétség. :-)
(Copyright Ivánfy Jaksity)
(Copyright Ivánfy Jaksity)
logoll: kicsit összetettebb. Ha azt mondom, lehet úgy is nézni, mindig hárman volt az egy, akkor lehet mosolyogsz.:)
ja, de ez az arokasas valamiert behozza a gazszamlara valot. Hogy miert? Csurkapistabacsinak van erre egy egyszeru valasza, de en azt ugysem nem hiszem el....
da 2006.12.27. 14:57:00
Hát, igen.
De úgy tűnik, a nézettség most már a legfontosabb. Pedig többre is képes lenne Árpád.
A PC támadása a legjobb dolog, amit egy újságíró tehet, de azért egy kis jóízlés csak nem annyira ártalmas, nemde?

azt nem értem, hogy akit zavar ez az egész, az mi a jó istenért olvassa és hőbörög itt. Nem kötelező TWÁ-t olvasni! Miért nem megy ehelyett imádkozni? (mondjuk azon (száz)ezrekért, akiket lemészárolt a katolikus egyház Dél-Amerikában)
Holy shit! LOL. Fogadni mernék, hogy a kommentezők 95%-ának fogalma sem volt róla, hogy egy fitymát szent ereklyeként tisztelnek valakik. (Nekem például fogalmam sem volt róla :D)
Dehát vazze, ez VICCES, ki nem szarja le, hogy melyik vallás hívei csinálják.
Jelentkezzen már legyen szíves, aki állítja, hogy áhítattal tud gondolni egy darab emberi előbőrre. :DDDDD
Ha vki történetesen katolikus, az miért nem ismerheti be, hogy ez a dolog nevetséges, sőt debil? Miért kell minden hülyeséget beszopni? Sztem ha ezen röhög vki egy jót, attól még lehet perfectly good keresztény.

úgy néz ki az emberek inkább borzadnak el azon, hogy "ilyenkor" szentfaszozik valaki, minthogy röhögjenek. lehet, hogy pont a röhögés lenne az út a better Magyarland felé. de búslakodjon meg háborogjon az aki annyira akar.
tkp tényleg vicces. én senkinek az előbőrét nem tisztelem. nem hiszem, hogy ebből állna a katolikusság, vagy a kereszténység, vagy bármilyen más hit. Csak a szerző szeretné ezt így láttatni. Hogy miért, arra nem tudtam eddig még rájönni.
Akkor viccesre kellett volna megírni. Mert a téma vicces. És akkor röhögnénk (persze, néhányan akkor se, de az mindegy).
Egyeves: igazad van. beszelgessetek egymassal, a te ertelmi szinvonaladon:
"mondjuk azon (száz)ezrekért, akiket lemészárolt a katolikus egyház Dél-Amerikában"
ja, a szerzetesek gyilkolasztak az indianokat. de mindegy, itt tartasz.

bakfitty: a nevetés tényleg jót tesz. ha nem látod, hogy nem ez a baj, akkor nem tudom ovább magyarázni. ennyi.
jah. a gyakorlo keresztyének. a vallàs exhibitionistàk. akik azé', mert (àllittolag), rendszeresen jàrnak a templomba jogot formàlnak, hogy a hitetleneknek megmondjàk a frankot. nekem direkt drotom van. minden nap beszélek Istennel telefonon. minek nekem a katolikus egyhàz? hö?
akkor ez most valami értékrendi vita? hogy nem ízléses a szent koitusz költői képe? én megértem ha ez valakit hergel, de azt a zsinatot is megnézném ahol eldöntötték, hogy a szent fityma helyett a szent szüzet ünnepeljük. nincs erről jegyzőkönyv?
da 2006.12.27. 15:12:02
Refuse/Resist! 2006.12.27. 15:14:59
Ha valaki szeret sértődözni, kit érdekel, csinálja, ha neki attól jobb. Sok embernek itt nagyon meg a felháborodás, mintha legalábbis személyes sértés lenne, ha valaki leírja, hogy egy csoffadt bőrdarab imádata elég furcsa dolog. Én tkp. arra gondoltam, amit az első kommentemben írtam. Itt van még 1x:
Me, Myself and I · www.whitehouse.org/ 2006.12.27. 12:22:49
Néhány lehetséges scenario arra, hogy hová tűnt a szent előbőr (MUHAHA):
1. "Apart from its physical importance as a relic, the Holy Foreskin is sometimes claimed to have appeared in a famous vision of Saint Catherine of Siena. In the vision, Jesus mystically marries her, and his amputated foreskin is given to her as a wedding ring." - Milyen nagyvonalú. ;D
2. "Because the sweet scent that the relic was supposed to give off was reputed to enhance fertility and ease childbirth, when Catherine of Valois was pregnant in 1421, her husband, King Henry V of England, sent to Coulombs for the Holy Prepuce. According to this legend, it did its job so well that Henry was reluctant to return it after the birth of the child" - A kis genyó lenyúlta. :(
3. "Saint Bridget was said to have received the Holy Prepuce from an angel, and would experience "orgasm-like sensations" when she would place bits of it on her tongue." - Nnna, alakul ez. ;D
4. "During the late 17th century, Catholic scholar and theologian Leo Allatius in De Praeputio Domini Nostri Jesu Christi Diatriba ("Discussion concerning the Prepuce of our Lord Jesus Christ") speculated that the Holy Foreskin may have ascended into Heaven at the same time as Jesus himself and might have become the rings of Saturn" - MUHAHA
Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Jesus_foreskin
P.S.: Sztem ha valaki ezeken el sem mosolyodik, akkor az nem azt jelenti, hogy jó keresztény, hanem azt, hogy egy humortalan barom, vagy egyszerűen nem tud angolul.
Refuse/Resist! 2006.12.27. 15:14:59
Ha valaki szeret sértődözni, kit érdekel, csinálja, ha neki attól jobb. Sok embernek itt nagyon meg a felháborodás, mintha legalábbis személyes sértés lenne, ha valaki leírja, hogy egy csoffadt bőrdarab imádata elég furcsa dolog. Én tkp. arra gondoltam, amit az első kommentemben írtam. Itt van még 1x:
Me, Myself and I · www.whitehouse.org/ 2006.12.27. 12:22:49
Néhány lehetséges scenario arra, hogy hová tűnt a szent előbőr (MUHAHA):
1. "Apart from its physical importance as a relic, the Holy Foreskin is sometimes claimed to have appeared in a famous vision of Saint Catherine of Siena. In the vision, Jesus mystically marries her, and his amputated foreskin is given to her as a wedding ring." - Milyen nagyvonalú. ;D
2. "Because the sweet scent that the relic was supposed to give off was reputed to enhance fertility and ease childbirth, when Catherine of Valois was pregnant in 1421, her husband, King Henry V of England, sent to Coulombs for the Holy Prepuce. According to this legend, it did its job so well that Henry was reluctant to return it after the birth of the child" - A kis genyó lenyúlta. :(
3. "Saint Bridget was said to have received the Holy Prepuce from an angel, and would experience "orgasm-like sensations" when she would place bits of it on her tongue." - Nnna, alakul ez. ;D
4. "During the late 17th century, Catholic scholar and theologian Leo Allatius in De Praeputio Domini Nostri Jesu Christi Diatriba ("Discussion concerning the Prepuce of our Lord Jesus Christ") speculated that the Holy Foreskin may have ascended into Heaven at the same time as Jesus himself and might have become the rings of Saturn" - MUHAHA
Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Jesus_foreskin
P.S.: Sztem ha valaki ezeken el sem mosolyodik, akkor az nem azt jelenti, hogy jó keresztény, hanem azt, hogy egy humortalan barom, vagy egyszerűen nem tud angolul.
Jézus fitymájára mondom, mi ez a faszság itt TWÁ? Nem inkább Szaddam kéne? Vagy azt majd 30 napon belül valamikor?:)
Amúgy Jézus Isteni, nem pedig Isten. Ezt is eldöntötték egy zsinaton, már nem emlékszem melyiken. Ennyit Trinity-ről, meg a Mátrix-ról.
Valaki írta: És ott ül az Atya jobbján, azaz saját magán ül? Ott a pont:)))) Tetszett:)

Szóval sztem ha valami nevetséges, akkor nevetséges.
Másik példa: A síita iszlám szerint ha a Próféta szarik egyet, akkor azt rögtön elnyeli a föld. Ezért nem maradt fenn sehol Prófétai szar. :)
P.S.: Ez komoly.

szóval egy jófajta, igazi, elgondolkodtató valláskritikával, urambocsá társadalomkritikával semmi bajom nem lenne. Sőt, alig várom. Bárkitől!!!
Nekem ez nem valláskritika. Az sem, ha valaki röhög egy kiragadott momentumon. Az előbőr, lehet tényleg vicces, de ettől nem vicces sem Jézus, sem Szűz Mária, sem Isten. Nem gondolom továbbá, hogy tudom, nekik mi lenne vicces.
Lehet kifigurázni a szentháromságot, vagy bármilyen spirituális/metafizikai vagy egyéb fogalmat. Igen. A szememben mégis, aki ezeken kuncog, nem azt árulja el, hogy nem érti az adott fogalmat, mert az nem baj, hanem azt, hogy esze ágában sincs elgondolkodni rajta. Ezt pedig úgy oldja fel egy huszárvágással, hogy kineveti.

Egyéves Önkéntes,
Légyszíves meséld el nekünk, hogy az egyház hogy gyilkolt le "százezreket" Dél-Amerikában.
Még ha a kereszteseket, vagy az inkvizíciót mondtad volna, talán hajlanék az igazad felé.

OFF
W!
Szerintem is elférne egy Szaddam-os post a közeljövőben.
ON
Tiko 2006.12.27. 15:32:52
"Abból lesz a hegy, nem?:)"
Aha, vagy a kőolaj meg a földgáz. Nem véletlenül van tele a Közel-Kelet. :)

meg Tiko, lehet h teccett, de ha gondolkodnal: Atya nem = Fiu....
ergo ulhet mellette. de ez az egesz, tenyleg csak roviden. Ugye a mindenhatot elkepzelni nem lehet, ezt kepiestitve lekepezve irtak le a szentharomsagot. Ezen lehet rohogni, de
a.nem erdemes
b.nem visz elore

"Magyarán ráhúzták a szent szüzet a szent falloszra. "
Ebben mi a nem vicces? Retorikai túlzás. Mint ahogy a papok papolnak például a pokolról, a mennyországról. Mert ők ott jártak. És ott jó. Vagy rossz.
Várjunk csak! Mikor is hallottam azt, hogy "retorikai túlzás" egy pap szájából? ..... Megvan! Mikor piszkos liberálburzsoákommunista rendőrök agyonvertek egyet! Vagy nem verték agyon?
Ja! Értem már!!! NEKIK LEHET!!!! Mert ők hívők (sic), papok (sic), Isten szolgái (sic) tökömtudja mik, de érinthetetlenek!
Szánalmasock vagytok! Hozzatok fáklyákat és égessük el máglyán TWÁ-t, gyújtsuk fel az INDEX épületét!

da,
"meg Tiko, lehet h teccett, de ha gondolkodnal: Atya nem = Fiu...."
Ha olvasnál, látnád, hogy ugyanezt írtam:)

da 2006.12.27. 15:36:36
Nem, ha képes vagy elolvasni/megérteni, akkor valószínűleg elég volt egyszer. Ha nem, akkor meg minek? ;)
"ez a szar, h barki barmit bepastelhet."
LOL. Ja, ez a szar. Pfű!

Cactus: miért van, hogy ez a gyújtogatás itt benned vetődőtt fel???
Tényleg akkora liberális vagy!!! Igazán. Kitől tanultad?

Ja! Szűz Mária!!!!!
A másik kedvencem!!! Mikortól lett szűz? Lapozzátok fel feleim a bibliát, és meglássátok saját szemeitekkel, hogy van valami olyasmi írva benne, hogy mikor odament Jézushoz, hogy jó lenne, ha hazamenne a TESTVÉREIHEZ, akkor az azt mondta, hogy a testvérei it vannak körülötte. Szóval. A Szentlélek vagy nagyon belejött a melóba, vagy pedig Mária férje volt hiszékenyebb a kelleténél.

Cactus,
Erre a válasz tudtommal az, hogy az eredeti héberben használt szó nem csak testvért, de unokatestvért is jelent.

Nem szeretek vallási témákban állást foglalni... De én spec utálom az összes kötelezővé tett barbár "ünnepet". Engem, mondjuk a töbszörös kiváló sztahanovista nagyszüleim rontottak el, nem hiszek semmiben, amibe nem tudok belerúgni... A lényeg, sajna azt tapasztaltam, hogy az ÖSSZES hívő ismerősöm, lelkiismeret helyett használja az "istent", mert az majd megbocsájt. Lenéznek engem, mert én "meg vagyok tévedve", ezzel az az egy baj van, hogy én egész életemben nem tettem annyi rosszat, amennyit egy "igaz hívő" egyetlen nap alatt tesz... Ja és hogy arról a hippiről is mondjak valamit, megérdemelte volna, hogy az eredeti szokás szerint, amit a "fantáziadús" rómaiak az egyiptomiaktól vettek át, fejjel lefelé szögeljék ki... Bár vízbe is fojthatták volna, csak akkor hülyén nézne ki az akvárium a templomtornyon.
Me,Myself:
"Ha valaki szeret sértődözni"
Én nem szeretek, és nem is szoktam, más az undor és más a sértődés. Meg más az, hogy "for a better Magyarland" elvárom Árpádtól a jóízlés minimumát és az utánajárás és elgondolkodás maximumát a katolikusokkal kapcsolatban is.

"A názáreti perikopa tárgyalásának kapcsán ismételten felvetődött Jézus testvéreinek problémája: ez természetesen összefüggésben áll a többi verssel is, amely hasonlóképpen említi a fivéreket (Mk 3, 31-35 és párh.; Jn 2,12; 7,3-tól; 7,10; ApCsel 1,14; 1 Kor 9,5; Gal 1,19). Caesareai Euszébiosz arról tudósít, hogy az Úr Jakab nevű fivére után Simon nevű testvére, «Kleofásnak, az Úr nagybátyjának fia» lett Jeruzsálem püspöke, aki idős korában vértanúhalált szenvedett.[32] Az Úr testvérének, Júdásnak unokáival kapcsolatban a hagyomány azt mondja, hogy állítólag Domitianus császár elé vitték őket, aki azonban naivságuk miatt megvetette, és ismét szabadon bocsátotta őket.[33] A katolikus értelmezésben a Mária szüzességéről szóló hittétel miatt fontos volt annak hangsúlyozása, hogy itt nem Jézus vér szerinti testvéreiről van szó, hanem unokatestvéreiről vagy távolabbi rokonairól. Több, főként görög atya és a görög-ortodox egyház az Úr testvérein a József első házasságából származó fiakat értette.[34] Ennek a felfogásnak gyökerei a Jakab-ősevangéliuma (8,3; 9,2) pszeudoepigrafikus iratban találhatók. Tertullianus még a József és Mária házasságából Jézus után született gyermekekre gondolt,[35] mégis az a felfogás vált uralkodóvá, amely a testvér szót tág értelemben vette.[36] Ez a nézet még Kálvinnál is megtalálható: «A zsidó szokásnak megfelelően valamennyi vérrokont a testvér kifejezéssel jelölik... Ezt nem tudja az olyan ember, mint Helvidius, aki úgy gondolja, Máriának több fia volt, mert ismételten utalás történik Krisztus testvéreire».[37] A jelenlegi protestáns exegézisben a már Tertullianus által is vallott felfogás terjedt el széles körben. M. Goguel ezt így fogalmazza meg: «A történelem számára nem létezik Jézus testvéreinek problémája, mert ez csak a katolikus dogmatikában nehézség».[38] E határozott állásfoglalás ellenére katolikus oldalról Blinzler újabban ismét[39] megkísérelte a hagyományos felfogás igazolását. Bonyolult érveléséből különösen a régi indokok említésre méltóak: számos (Blinzler által is gyarapított) bizonyítéka van annak, hogy a testvér nevet a tág értelemben vett rokonság jelölésére használták; az arám nyelvnek nincs rövid és sajátos elnevezése a tág értelemben vett rokonságra. Történetileg meggyőzően egyik feltevés sem bizonyítható. Egyébként a hit szempontjából egy ilyen bizonyításnak nem is lenne különösebb jelentősége. "
www.theol.u-szeged.hu/konyvtar/mark/6.html

szoval asztat mondtam, hogy kiismered magad gyogyszer ügyben kedwesch _da_. ezt kiradirozta àrpi.
màs: kijapenészaza Bencsik Andras? isten helytartoja, püspök, vagy csak eccerüen szentfazék?

swen 2006.12.27. 11:42:00
Swen baszd meg, minek finomkodni ez a katolikus egyhaz, ilyen undorito...
..tanfolyamon vagyok veletlen szerdan ezer a hetkozbeni beszolas:)))

Refuse/Resist! 2006.12.27. 15:54:24
"Meg más az, hogy "for a better Magyarland" elvárom Árpádtól a jóízlés minimumát és az utánajárás és elgondolkodás maximumát a katolikusokkal kapcsolatban is."
Ez a ti dolgotok. Vele beszéld meg. ;)

woland,
Őszintén? Nem vagyok teológus! Így biztosat nem tudok mondani, mert ugye az is elhangzik hogy Jézus Isten. De valahogy mégsem.

woland: nem vagyok teológiailag túl jártas, de azt hiszem, arról van szó, hogy Isten megtestesült Jézusban, ergo Jézus Isten. Az, hogy Isten fia, az azért van, mert a megtestesüléshez meg kellett születnie, vagyis szükség volt egy nőre, akiben megfogant (by Szentlélek=Isten), aki kihordta, megszülte, felnevelte. A felnevelés miatt nem volt lényegtelen, hogy melyik nő és férj lesznek a "szülők". Így az is érthető, amikor azt mondják, Isten emberré vált értünk Jézusban.
Pl.:
Máté Evangéliuma 13. rész
55. Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak?
56. És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é?
.........
Azt pedig, hogy ezt nyelvészetileg hogyan csűrjük-csavarjuk más lapra tartozik. Mint ahogy az is, hogy voltak keresztes hadjáratok amiatt is, hogy Jézus ember volt-e, vagy Isten.

ecet draga a katolikusoknak csak egy imadni valo szent, csak a krisztus kovetoknek Istenfia a felkent a megvalto
Ugyanmár,
"woland: nem vagyok teológiailag túl jártas, de azt hiszem, arról van szó, hogy Isten megtestesült Jézusban, ergo Jézus Isten."
Szerintem meg nem:) Hisz ő ül majd a fehér lovon (bárány), míg Isten csinálja a közigazgatást odafennt. Vagy nem?

Sőt lényegében ez a szentháromság: atya-fiú-szentlélek.
Vannak, akik hiányolják ebből a női princípiumot, s a szentlélek helyett inkább az anyát mondanák, azt hiszem.

A gyújtogatási mániámról:
No.1. Soha nem állítottam, hogy liberális vagyok. Ezt a szemembe sem merte még senki mondani.
No.2. A máglyán való elégetés évszázadokig jelentős keresztény népünnepély volt, melynek során a Római Katolikus dogmákkal egyet nem értők, szembefordulók, azokat kigúnyolók közvetlen közelről érhezhették át a testvéri szeretet és megbocsájtás mindent elborító melegségét.

Tiko: Tényleg nem vagyok biztos, de mivel érdekel, olvasgattam.
Szóval, amiket Te említesz, azok szimbólumok (bárány, trónuson ül) A megfogalmazás elvileg az érthetőség, felfoghatóság miatt van/volt. Most tudom, hogy ebbe nagyon könnyen bele lehet kötni. Tudom.

Szomorúan olvastam ezt a sok szart. Még egyszer utoljára megpróbálom: nem "a keresztények" bálványimádók, hanem a kereszténységen belül a katolikusok, pravoszlávok. Vannak, akik nem. A korai keresztények sem, csak jött Nagy Konstantin, meg a hatalmi érdek, és minden megváltozott. Sokan szenvedtek és szenvednek azért, hogy ez ne így legyen, de nehéz a dolguk. És nem az ateisták miatt. Ha esetleg tudnátok valamit a baptistákról, akkor elfeledhetnétek azt a sok marhaságot, amit leírtok.
Ugyanmár,
Az Apokalipszisre gondolok. Bonyolult a sztori, de ott tutira kiugrik, hogy Isten parancsol, míg a lovasok elindulnak, köztük a bárány - fehér lovon.
Így szerintem tuti, hogy Jézus nem Isten, de Isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Kövezzetek meg, ha rosszul mondom:)

Cactus: Sajna a kínzás inkább az ember sajátja. Védeni nem védem meg az autodafét. Erre, mint sok másra sem ad okot semmilyen hit. Csak arra hívnám fel a figyelmed, hogy ezernyi más okból és lepel alatt tette ezt az ember, és igen sajnos az egyház is.
Ja és ha már kínzás és kínhalál. Mintha Jézust felszögelték volna a keresztre, mint előtte és utána is sokakat. A keresztényeket meg egy ideig elevenen főzögették, vadállatokkal marcangoltatták szét a rómaiak. Nem nagyon zavarta az sem őket, ha az illető egy kisgyerek volt. Ez NEM menti a későbbieket persze.

edebácsi!
Egy bevezetett terméket nagyon nehéz egy újabbra, vagy csak jobbra lecserélni. Európában a romkat egyháznak nagy jó a PR részlege. Ha valaki esetleg ellent mond nekik, akkor a legjobb esetben leliberálisozzák, vagy csak szimplán és megvetően ateistának nevezik. Gondjuk van a sátánistákkal, mivel azok nem tagadják a tanokat, csak kíváncsiak a másik oldal véleményére is. (Ugye halgattassék meg a másik oldal is. ;D) Azzal nem tudnak mit kezdeni, ha valaki hisz Istenben (vagy valami más természet felettiben), de nem fogadja el a dogmáikat.

Ede bá:a baptistak is ugyan ugy megromlottak, nem olvassak az irasokat es hisznek az elvnelkuli iteletben ami tonkre teszi a megvaltasunk es a megvaltozasunk erejet az ima altal legyozetett oszton embert...a bapitak is megtagadjak a 10 parancsolat ertelmet es megtarthatosagat es a felkenetesnek pedig ez ay olaja
"A máglyán való elégetés évszázadokig jelentős keresztény népünnepély volt, melynek során a Római Katolikus dogmákkal egyet nem értők, szembefordulók, azokat kigúnyolók közvetlen közelről érhezhették át a testvéri szeretet és megbocsájtás mindent elborító melegségét."
nem megfeledkezve arról az apró momentumról sem, hogy az imígyen elhalálozott egyed vagyona részben v. egészben az egyházat gyarapította a r.k.e nagyobb dicsőségére - természetesen jogszerűen:-)

Szerintem TWA ezen megnyilvánulása újságíróhoz nem méltó, cseppet sem humoros és tele van előítélettől csöpögő gyűlölettel. Ez a cikk ugyanolyan fanatikus a maga módján, mint akiket "bírál".
Ha már vallás vagy fanatikusok elleni kritika, akkor csakis a "Brian élete" vagy a "Dogma". Ezekben van szellem, van humor és szívesebben gondolkodik rajta az ember, mint egy ilyen tömény f@szoláson.

Tiko,
Nem tudom. Szerintem rengeteg szimbólum van, vagy legalábbis szimbolikusan van fogalmazva.
S mint valaki írta, a vallási elképzeléseimet az inkvizíció nem díjazta volna. De nem akkor élünk, és nem az a hit, amit akkor mondott valaki piszkavassal a kezében.

Ugyanmár!
Természetesen nem mentem fel semmilyen szinten azokat, akik más apropóból kínoztak és öltek meg embereket.
Az általam leírtakat irónikusan írtam, mintegy felemlítve, hogy ha valaki egy intézményt, világnézetet, vagy csak eszmét véd, akkor abba sem árt belegondolnia, hogy ennek nevében miket követtek el. Nehogy esetleg beleessen ugyanabba a hibába.
A "régi korok" cirkuszi látványosságai azért voltak szükségszerűen véresek, mert egyrészt az emberélet igencsak keveset ért akkoriban, illetve ez sokkal látványosabb volt.
Jézust pedig "muszály" volt keresztre feszíteni, hiszen halálában "csontja nem törhetett".

Valóban szimbolikus, példánál maradva az Apokalipszis 4 lovasa. Mindegyik lovas szimbolizál vmit, pl: polgárháború, betegségek, természeti katasztrófák stb. De ettől még az egyiken még mindig a bárány ül, míg Isten nyugtatja a mártírhalált halt lelkeket. Szerintem így van, de még mindig nem vagyok teológus:P

DA: mi vagyunk kissebbsegben? HAHA. Nezzel mar szet magad korul, ha meg kilatsz a rozsafuzer mogul egyaltalan. Honnan tudom, mit mondott volna Jezus ? Ellentetben veled, nekem a lelkemben tenyleg ott van, es az nem abbol all, ha megdugtam egy gyerketet, akkor dobok 2 miatyankot... Egyesek abba a hibaba esnek, hogyha azt hiszik nekik van igazuk, akkor mindjart tobbsegben is vannak, hat igen a hit ereje... Amugy a szent teheneket igen is lelohetem, sot a szentelvizbe is belepisalok, mivel a torveny nem tiltja, legfeljebb rongalas (most nem Indiarol beszelek). Es ezt az egeszet azert teszem, mert bemocsokoljatok Jezust, o nem a csunyabeszed ellen kuzdott, nem kegyeleti torvenyeket adott, hanem valami mast, de ugy nez ki nektek vallasos emberek, ez nem mond semmit :(
Refuse: "elvárom Árpádtól a jóízlés minimumát és az utánajárás és elgondolkodás maximumát a katolikusokkal kapcsolatban is"
Az nekem is jó, ha elvárod, de akkor vedd észre a nyomait. Mert ott van, és igazából arra számítottam, mhogy erről is lesz szó; de lehet, hogy akkor este kiemelem külön postba, némi továbbgondolással.
"Az istenember koncepciójából (...) egyenesen következik a szent szar, a szent fallosz, és a szent fityma."
Magyarán a kereszténység súlyos problémája, hogy túl konkrét ezzel a jézuskával. Nem véletlen, hogy a sokkal "metább" buddhizmus teret nyer Nyugaton. Wicca és egyebek dettó. Egy elvont rendszer, egy világszellem, az sokkal hihetőbb és könnyebben illeszthető a mai világba, mint Jézus.

"ráhúzták a szent szüzet a szent falloszra"
Árpád, te normális vagy? annyira vagy toleráns mások vallásossága, vallásos érzékenysége iránt, pláne így karácsonykor, mint egy mosogatórongy.

Ecet, neked még válaszolok, a vitából már kiszálltam, elmondtam, amit akartam, tovább ragozni tök értelmetlen. Igen, tisztelem az állatokat is. ( Kérdés hozzád: egy nőnek is mondják, hogy "kend"? ).
Ja és Tóta W, Árpád. Kár fikázni, igenis szükség van arra, hogy valaki felhívja a figyelmünket a korrupt, a hülye, a visszás dolgokra. Nekem jól jön legalábbis, különösen, mert humorral, tájékozottan, nagyon intelligensen teszi. Néha túlmegy a határon, de ő sem tökéletes hálisten, túl unalmas lenne. Ez is egy ilyen eset volt, legalábbis nekem ( de úgyis csak a magam nevében beszélek, mint tudjuk). De az is lehet, hogy a rajongók a pár napos ünnep alatt lerombolták a keményfiú imázsát és most igyekszik visszahozni, hiszen V.I.P. vendég lesz 2-án a Napkeltében, kell valami amivel felb...ssza a népek agyát, hogy legyen tőle mit kérdezni:-)

Árpád
"Magyarán a kereszténység súlyos problémája, hogy túl konkrét ezzel a jézuskával. Nem véletlen, hogy a sokkal "metább" buddhizmus teret nyer Nyugaton. Wicca és egyebek dettó. Egy elvont rendszer, egy világszellem, az sokkal hihetőbb és könnyebben illeszthető a mai világba, mint Jézus."
Ugyan már.
Egy elvont, de szerető Istentől a megtestesülés-önfeláldozás - ha megteheti - tök logikus cselekedet, ha egyszer meg akarja értetni mindenkivel, a legokosabbaktól a leghülyébbekig, hogy együtt érez velünk, meg ilyesmiket. Ld. még nép közé vegyülés, Mátyás király stb. címszó alatt.
Lehet vele élcelődni, de konkrétan attól semmivel sem lesz hihetetlenebb a sztori egy csak szellemi Istennél, hogy ezt a mutatványt nem ismétli meg napjában 3X. Gyanítom, ennél sokkal szofisztikáltabb érveid nincsenek a buddhista változat mellett.
Más kérdés, hogy általában az ereklyetisztelet és a népi vallásosság számos formája a sztárkultuszokat idézi. Az lehet nagy dolog, hogy Isten ahelyett, hogy lebegett volna a Mennyben, emberi alakot öltött és megkínoztatta-feláldozta magát - ez előtt a cselekedet előtt hasra lehet esni, de a relikviákat tisztelni ettől még nincs sok teteje. Az max. formát, szépséget a dolgoknak, ünnepeknek.

"vedd észre a nyomait."
Igen láttam már korábbi postokban (a KDNP-sben abszolut nem - sőt abban még humor se volt), de a "ráhúzták a szent szüzet a szent falloszra" nagyon bulvár. Persze, kell hozzá egy kis ötlet, de pl. ha a nyugati aluljáróban is szabadon ereszted minden szellemességedet, akkor begyüjthetsz egy Darwin-díjat.
A katolikusokat lehet szidni, mert vagy leszarják, vagy esetleg visszadumálnak. Jó, néhány kurucos, aki azt hiszi, hogy keresztény, az lehet hogy meg is fenyeget.
Inkább az a rossz, hogy matula szintjén nehéz tisztességesen társadalmipárbeszélni és jobbmagyarföldézni. Most az kell neked Árpád, hogy a sok katkó neked essen, ki jobban, ki rosszabbul?
És akkor kipécézheted a rosszabbakat, és mondhatod: lám-lám, ezek milyen hülyék!
És az álláspontodra imígyen ráöntönthetsz még egy talicska betont.

swen:szerintem TWAnak az a baja,h szerelmes a mindenhatoba valahol bevallatlanul tudat alatt es mivel egy agnosztikusnak ez oly nagy szegyen, h orkkon orokke boncolgatni kell valami mast helyette...nem baj majd a savnyu kisdinnye megmutassa neki:)))helyre teszi apucit!!!
Jaj szegény hivő emberek! Megbántott bennetek egy újságíró! Na most akkor mi lesz?!
Tényleg mi lesz? Valamit kéne tenni, mert hát az nem lehet, hogy Isten nem létezik, és arra se lehet rábólintani, hogy csak a papok bohóckodnak a néppel, a mi egyházunk nem lehet ilyen!
De mit lehet tenni? Mit tehet egy igaz keresztény?
Meg kell mondani ennek a TWA gyereknek, hogy még csak meg mosolyogtatott az írása, ja és csúnyán beszél, gusztustalan! Fuj! Igen, ez lesz a megoldás.
Mégis tévedtek, szerintem igenis érdekes és vicces volt és jól is esett 4 nap hallgatás után. Addig isten sokszor még szűk családban is tabu téma. Jól esett most hangosan felnevetni és nem vagyok egyedül:)

"Az istenember koncepciójából, abból, hogy egy zsidó hippit istenné neveztek ki, egyenesen következik a szent szar, a szent fallosz, és a szent fityma."
A szent fallosz meg ezek a panteizmusból is következnek, nem?
Ami meg az ereklyekultuszt illeti, az meg nem következik belőle, csak egy vakvágányon kialakult. Nemtom mi a legupdateltebb verzió, de jó lenne, ha az lenne, hogy bocs, ez amolyan bálványimádás-határeset volt, meg eleve semmi köze a lényeghez, csak összezavar, kérem most már hanyagoljuk...
Úgyis eloxidálódtak már a szentek testeinek nagy része, benne van a levegőben, meg a fákban, meg az óceánban. Inkább nézzük ezeknek a szépségét. Oszt jó napot!

swen:akkor az a gond h nem ismered a katolikus anyaszentegyhaz tortenelmet valosagat es mostani valodi celjait...ha ismerned TWA konnyed zene lenne a valosaghoz kepest...
Refuse: hát punkt ez az! hogy a legupdateltebb verzió az, h na, akkor fitymaünnep sztornó, ez mostantól szűzünnep. Plusz ellopták a fitymát. Illetve előtte még exkommunikálták, aki a fitymáról egyáltalán beszélt.
Benedek: azér ez a megteremtem-kiűzöm-megváltom játék se vall egy megfontolt istenre, de ez egy másik téma. maga a megtestesülés, Jézus az, ami sztem ma már nem állja meg a helyét; nem teológiailag, hanem erre mondják azt a nyugati góbék, h na ezt én mán nem hiszem el. a buddhizmus kevesebb konkrétum, kevesebb mesedíszlet elfogadását követeli meg. de a wicca is, e tekintetben egálok. sőt a szcientológia is ilyen áltaslános transzcendenciával nyit, nem Xenuval.

Télleg, Árpád, a sokat kísértő kereszténység :) mellett a sátánizmus még nem kísértett meg? Arról mit szól az agnosztikus ige?
Nekem úgy tűnik, hogy nagyjából beleillene a hitvilágodba.
Csak azért kérdem, mert első ránézésre kicsit sátánista befolyásoltságúnak tűntek a kereszténység-szidó írásaid.
(a zindex fórumon láttam, h a tán legszorgosabb magyar sátánista aktivistának is nagyon bejött az Isten és koton)

Refuse: ez halovány volt, akadt itt olvasó, aki egyenesen démonként azonosított.
Agnosztikus ige nincs. A következtetés azonban nyilván vonatkozik a sátánra is: grandiózus mese, nekem Al Pacino amúgy is bejön, de nem tudok semmit, nem hiszek semmit. Egyébklénmt mit értesz te sátánizmus alatt, és ki a legaktívabb magyar sátánaktivista?

"hát punkt ez az!"
OK, már korábban is nagyon érlelődött a gondolat, de most kaptam a végső rúgást. Elkezdek lobbizni egy normális, tisztességes, olvasható, sok infóval rendelkező katolikus hírportálért (először elég lenne, ha 5-6 világnyelven tudna működni).
Kérem, aki erre jár, és katolikus, az tegyen így szintén.
Röhej, hogy a katolikusoknak a Reutersből, a BBC-ből és a wikipédiából kell megtudniuk a hittételeket.

" ez halovány volt"
Ez most hót komoly volt. Ne mondd már, hogy nem ismered annak a junkie Le Vay által alapított sátánizmust?
Első ránézésre teljesen korrekt materializmus.
Annyi benne a plusz, hogy te vagy kvázi az isten. Persze, ha az ember ezt továbbviszi ezt és kibontja, akkor eléggé eldurvulhat ez az ideológia...

És mit szólt volna ehhez Jézus?
Mármint hogy ha van valamilyen tárgy, maradvány, könyvdarab, víz, esetleg kép, szobor egy istenről és azért odavannak az emberek a közelségétől, érintésétől stb várják a csodát, , magaslaton bearanyozva körbehordozzák, emellett, és hozzá imádkoznak az bálványimádás.
Ha ez a valami éppenséggel kapcsolódik valamilyen ponton a kereszténységhez, akkor nem mert akkor az szent ereklye, szent hely.
Ez persze viccnek tűnhet de emiatt
vannak/voltak is erős viták a protestánsok és a katolikusok között.
A másik ugye elvileg a főisten mellett egyéb természetfeletti lényekhez nem illik fohászkodni, de azért a szentekhez, angyalokhoz valahogy mégis kibúvót képeznek.
Persze meg lehet magyarázni hogy de az nem úgy van az, meg hogy csak a példájuk előtt tisztelgés és csak istenhez szól, csak a végeredmény mégiscsak furcsán teszi ki magát.

Portu, nem értettél meg engem. Nem azzal volt gondom, AMIT Wé mondott, hanem azzal, AMIKOR. Olvastam elég sokat a kereszténységről - és nem rózsaszín lányregényekre gondolok - sőt, foglalkoztam a világvallásokkal, összehasonlító vallástörténettel. De tudhatnék erről sokkal többet is, nyilvánvaló. Minél többet olvasok, annál kétségesebb az egész, annál bizonytalanabb leszek, mert zavaró, hogy a történelmet lépten-nyomon meghamisítják. Már az sem biztos, ami tegnap történt ( attól függ, ki meséli) hogy kaphatnánk tárgyilagos képet arról, ami kétezer évvel ezelőtt történt? A Bibliát is számtalanszor meghamisították, nem érdemes ebbe mélyebben belemászni.
Árpád
"nem teológiailag, hanem erre mondják azt a nyugati góbék, h na ezt én mán nem hiszem el."
Persze, lehet, sokan. Csak épp logikai alapon semmivel több alapjuk nincs erre azt mondani, mint egy csak lélekben létező Istenre.
Ez kb. az a logika, hogy "milyen hülyeség, hogy Jézus a vizen járt, senki nem tud a vizen járni, sose láttam". Persze, hiszen különben nem is lenne csoda, hogy Ő mégis.
Megvitathatjuk, hogy Jézus tényleg járt-e a vizen - de az ilyen szintű érvelés nem játszik, Tőled ennél többet várok.
(Amúgy mások meg épp ennek alapján hiszik el.)
-----
Amúgy a megteremtem-megváltom játék (kiűzömöt hagyjuk, az ószövetség nem egész releváns a témában) általában a szabad akaratból következik, az egész egy látványos showelemekkel gazdagított közérthető bemutatása annak, hogy Isten a rosszat nem fogadja el, de minket szeret és ezért megbocsátja.

Ismerek különféle sátánizmusokat. Arra azonban, hogy te vagy az isten, legfeljebb rá lehet fogni, h sátánimádás, de az meg mire jó? Sima elmebaj és kész. Kromplileves, az legyen kromplileves. Sátánista meg az, aki a sátánt imággya.
swen: A formálisan átpakolt dátumú születésnap is végetért, a valódi meg még nincs sehol. Az eredeti hírt meg nem ő írta, viszont véleménye az volt neki is a dologgal kapcsolatban ígyhát leírta.
Ha bezzeg felháborodott cikket ír arról hogy micsoda dolog ez, szent ereklyét eltüntetni és bűnösök meg pokol tüze, akkor nem lenne gond az időpont?

"adatbázis."
az van, a vatican.va de nem túl emészthető.
Meg miközben újrafogalmazzák a dolgokat, akkor talán rájönnek, hogy -gyerekek, ezt már talán nem így kéne... - éz ez nem lenne rossz.
Meg még nagyon kéne egy II. vatikáni zsinat 2.0 verzió. Sajnos túl korán halt meg szegény XXIII. János, és így beállt a motorfék a száguldó öreg járgányba. Amúgy a János azért egy elég komoly csodamotor volt, nagyon belendítette az egyházat, ahhoz képest, ami előtte volt.

TWÁ:csak h a transzcendens vallasok nem adnak valos erot a megvaltozashoz vegul meg kenyszerbol demoni tudast dobnak be ha nagyon ugat az emberfia de Jezus se ad erot de nem is igeri, viszont O megmutatta hogyan csinaljuk...es nem megoltek!!!!hanem halalra adta magat h aki akar ugyan ugy megcsinalhassa...
bakfitty 2006.12.27. 11:21
"sosem értettem, hogy a keresztények miért indulnak be ennyire a totemimádatra. a vallásuk nagyrésze arra épül, hogy a világ nagy dolgai láthatatlanok, de érezhetőek (a szent lélek ott van mindenhol), erre mindig körbeugrándoznak egy foszló kezet, vagy tessék, egy darab fitymát. "
Ebből a poénból ja és a fitymaőrületből már 5-6 évvel ezelőtt írtam néhány topikindítót különféle fórumokon. A megoldás a BOLONDGOMA amiből a vallások keletkeztek. Ez nem csak afféle tréfa, hanam ezen cikk végén komoly forrásmunkákkal alátámasztott tudományos tény is.
A vallásosság kialakulásának valódi oka
www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=10908
Joooóóóó szórakozást és eltűnődést hozzá:-)

Kedves TWÁ!
Rowan Atkinsonnak van egy jópofa kis kabarétréfája:
Pokol tornácán áll egy ördögfióka és szortírozza a frissen érkezőket.
-Ügyvédek balra. Köszönöm.
-Ateisták jobbra. (Nem lennék most a helyükben)
stb...
Adja az ég neked, hogy a gyermeked fellázadjon ellened és beálljon a Hitgyülisek közé... AZ majd megnevelne, ha a családod nem volt képes rá.
Akkor fog csődöt mondani az egész eszmerendszer, amivel más eszmerendszereket fikázol. A tied is csak egy...amiben bigott módon hiszel. Ők úgy bigottak, te így. Semmivel sem vagy különb azoknál, mint akiket bírálsz.
Boldog Hanukát! ;)

Össze tudom kapcsolni a sátánimádatot meg az önimádatot, de az nagyon transzcendens elvezetés lenne. A józan parasztnak télleg kicsit elmebaj jellegű, másrészt a józan paraszt tudja, hogy ő egy paraszt és nem isten :)
Swen: a bibliat nem mind hamisitottak meg es magyarul is olvashatsz igazit csak ne egyedul tedd mert sohanem erted meg ha nem kered azt aki ihlette h meletted legyen inkabb soha ne vedd a kezedbe...
"Persze, lehet, sokan. Csak épp logikai alapon semmivel több alapjuk nincs erre azt mondani, mint egy csak lélekben létező Istenre."
Ehhez csatlakozom, valami hasonlót készültem én is írni.

Oké, értelek, hogy ilyen tájt - mikor sokkal érzeékenyebek a vallásos emberek - kell provokálni, de miért őket.
Provokáld a hazai politikai közéletet, szidd az anyjukat apjukat, le és felmenőiket, de az ég szerelmére, hagyd békében a hívő emberek érzéseit és nyugalmát.
Szerintem kifogytál az ötletekből, és más nem jutván eszedbe csak Istent és híveit tudod provokálni.
Tőled Árpád többet vártam.

Rigor
"És mit szólt volna ehhez Jézus?
Mármint hogy ha van valamilyen tárgy, maradvány, könyvdarab, víz, esetleg kép, szobor egy istenről és azért odavannak az emberek a közelségétől, érintésétől stb várják a csodát, , magaslaton bearanyozva körbehordozzák, emellett, és hozzá imádkoznak az bálványimádás."
Ez az egész ereklyésdi eredetileg olyasmi, mint hogy a nagyanyám sírjára viszek gyertyát. Önkifejezésmód, nem a konkrét földkupac (vagy tetemcafat) tisztelete.
Hogy sok néni többet lát benne ennél, az gáz, de nem nagyon lehet őket jobb belátásra téríteni.
És ha valaki azért vizeli le a sírt, mert mondjuk sötét van és nem tudja, hogy az ott egy sír, hát nem fogok neki örülni. De ha azért, hogy megmutassa, az igenis csak egy földkupac, és különben is muhaha, de poén - hát az fájni fog.

gyökér: a hanukának vége van! zsidózni csk pontosan, szépen. amúgy meg hülye vagy.
Refuse: hja igen, 23. János cool pápa volt az én ismereteim szerint is. JP2 hozzá képest inkább bárgyú volt, mint jó. Abban az elhírtesült nekrológban azt írtam, hogy egy Gorbacsov-féle figura kéne ide. Jó, azt nem várom, hogy Krisztust kidobják :), de ez ebben a formában dakota ló. Viszont ez a Benedek, ez mintha élne. Óvatos, de hallatszanak reformista hangok. A focicsapat csak illusztráció, de az is idefér a képre. Sokkal vaskalaposabbat vártam tőle.

Kedves TWÁ, ha nagyon megerőltetem magam, vicces is lehetne a cikk, de itt az a baj, hogy mindenki tisztában van vele, hogy milyen okból irtad ezt.
Nem azért, mert Te egy nagyon jó humorú ember vagy, nem. Szimplán azért, mert Téged kurvára idegesít a vallás, ezen belül is kiemelten a katolikus egyház. És ezt vezeted le ilyen viccesnek szánt otromba szarral(cikkel).
Tévednék?
A történet vicces, még nekem, vallásosnak is. Hibák vannak/lesznek, nincs mit szépíteni rajta. De a Te tolladból ez semmi más, csakis igénytelen/rosszindulatú sár/kaki dobálás, nyomoronc csattanóval.
Gratulálok hozzá.
(amúgy, ha jól gondolom szívből megveteted a vallási fanatikusokat. És az ateista/agnosztikus fanatikusok?(gondolok itt azokra akik csak az alkalmat lesik hogy lehessen mit fikázni mások hitében) Az helyénveló? Melyikben több az emberség, tolerancia?)

bácsik valahogy másképp működnek pszichológiailag - nem tudom, miért. de ez itt nem egy emancipációs topic...
Ugyanmár 2006.12.27. 17:54:25
"Mér mindig az öreg nénik?
És az öreg bácsik?"
A választ a falusi templomokban és a falusi kocsmákban megtalálod. ;D

A sírravizelő valószínűleg több jelentőséget tulajdonít neki mint egy földkupacnak, különben nem vizelne a sírra, mert minek.
Számomra is csak egy földkupac, de nem azért vizelek rá mintha bármi jelentősége lenne, hanem azért amiért nagyapám fényképére se pippentek holott az meg csak egy papírdarab.
Ezeknek nem anyagi jelentéstartalmuk van, hanem olyanok mint egy verbális káromkodás.
Hiszen a vallásos is tudja, hogy a sír valójában egy földkupac és a test ami benne van valójában már nem több egy adag kukaceledelnél, és semmi jelentősége nincs. Sokkal inkább olyan mint mondjuk egy hozzátartozó régi karórája, vagy személyes tárgya. Emléket hordoz, és elevenít fel.

(javítás:
(amúgy, ha jól gondolom szívből megveted a vallási fanatikusokat. És az ateista/agnosztikus fanatikusok?(gondolok itt azokra akik csak az alkalmat lesik hogy lehessen mit fikázni mások hitében) Az helyénveló? Melyikben több az emberség, tolerancia?)

Valahol azt olvastam, hogy a kereszténység teljesen a nyugati ember mentalitását tükrözi. Úgy értem, hogy a konkrét történetre bűnbeeséssel, kiűzéssel, kínhalállal való megváltással nekünk volt szükségünk. Egy más mentalitású civilizáció kevesebb konkrétumot, kevesebb megtestesülést igényel(t).
Ez mind nagyon fasz(a) lenne, ha TWÁ lenne Hunter S. Thompson, de sajnos nem az, csak egy mackókedvelő szemüveges újságíró aki beszédül az ünnepi szürke tölcsérgombától és úgy szidja az egyházat (de csak azt, amelyiket éppen divat szidni!), mintha attól rettegni kellene, hiszen ki tudja, mikor mennek föl hozzá kotonviselésért és huzzák rá a sambenitót, hogy Semjén Zzolt alágyújthasson a Bazilika előtt.
Több ez, mint bátorság, hiszen elnyomás van, keresztény-nemzeti kurzus, reakció meg fasizmus, ha nincs, az se baj, csak küzdjünk ellene, mert kell a közös ellenség.
Kádár elvtárs is besegít látom, a krumplileves az krumplileves, a klerikális fasiszta reakció meg az, amire büntetlenül ráhúzhatjuk, mert a south park is azt fikázza, hát akkor megnyílott a kutyatár, köpködjünk elvtársak, elvtársnők.
Talán szóljon a következő bejegyzés Mózes faszáról és a kibaszott zsidókról, mert vicc, mit összehajlonganak a zsinagógában a nevetséges kaftánjukban, remélem valaki szól majd nekik, hogy a vonat elindult, ők meg simán lekésték.
Baszódnának meg.
Meg a kurva indiánok és a zoroaszterek meg a büdös muzulmánok is. Még hogy tűz meg totem meg Kába, hát mit képzelnek, nem lehet tőlük már egy perc nyugta sem a fehér liberálisnak?

"a vallásos is tudja, hogy (...) a test ami benne van valójában már nem több egy adag kukaceledelnél"
Az attól függ, hisz-e a testben feltámadásban.

Arpika a feltamadas ugyan testben lesz de nem ebben a kukacosban uj testben ami alkalmas az orok eletre!!!
Trigoméria
A legtöbb vallás ataista a másik vallással szemben. Ja és Vatikán ír olyan szép gyülölködő körmondatokat az ateistákról a Katekizmusokba, hogy Göbbels is megirigyelhetné.
Tudod nem Simicska óta tudjuk, hogy hülyének mindenkinek joga van lenni. Na de a hülyeséget is joga van mindenkinek kiröhögni.
worluknak is,
bár már oda a régi könnyedsége

Pontosan.
És akkor most ugyanezt le kellene írni az ereklyékre is.
Árpi meg néhányan pedig sajna igencsak szeretnek a sírra vizelni, meg azon gúnyolódni, milyen röhejes egy földkupacra gyertyát vinni... Mintha aki visz, az ne tudná, hogy mi a különbség.

Szepjoestet minden hiedelemvedonek es vallaskritikusnak!Meg a feherkockasoknak!
Sokan egyhazaztak itt,pedig a keresztentyseg kb.felet abszolut nem erinti a fitymasztori,sot renszeresen protestalnak ezek ellen a kultuszok ellen.
Luther is kibukott a balvanyimadas minden formajan,a bucsucedulakon,meg az egesz szentbiznicen.Ugyanis akkor epult a Petibazilika,kellett a le.Emberek szazezreitol csaltak ki penzt a legaljasabb modszerekkel,de ma mar csak a marvanytomboket csodaljak az arra boklaszo turistak,az eredet hirtelen megszepult...
Ugyanmar:ez igenis elgondolkodtato vallaskritika,urambocsa tarsadalomkritika!ja,hogy nem a te szokeszleteddel lett megfogalmazva...az meg a szerzo elidegenithetetlen joga.Stilusa.
Igenis elgondolkodtato,hogy miert tamad ilyenkor kioktathatneka minden vakbuzgo katkonak ilyenkor,Szilitol kezdve az oreg Csipkeskombines Aranycsukjasig.
"...ne figyeljunk a hamisprofetakra!"-ki nem fer itt a borebe,hamisozik ezerrel az unnepkozepin???Nem kicsit-e agressziv egy elszolas?Mig a papa szegenygyerekekrol papol,Bono kutakat epit a legeldugodtabb afrikai orszagokban.Vajon melyik all kozelebb a zsidofiatalember mentalitasahoz?
Da:latom a torkodon akadtam,megtisztelo tarsasagba sorolsz!Koszonom.

" "a vallásos is tudja, hogy (...) a test ami benne van valójában már nem több egy adag kukaceledelnél"
Az attól függ, hisz-e a testben feltámadásban. "
Huh, ha most hallgattál volna...

W. nem késtem le róla, minden bejegyzést olvastam. Csak az arányok zavarnak egy kicsit. Ahogy az aktuálpolitikás dolgoknál sem hiteles az (a mai Magyarországon), hogy egyiknek a kurva anyját, a másiknak is, de sokkal jobban, csak mert ...., úgy a vallás sem fekete-fehér, kétpólusú, színtelen, szagtalan, barna és büdös. Ráadásul a politikusok még ártanak is, az egyházaknak pedig egy ideje már csak a szája jár. (Nem, a muzulmán öngyilkos merénylők nem vakhitből robbantgatnak, inkább azért, mert jön az amcsi és rájukgyújtja az olajmezőt, légkondis helikopterből - de ez már más tészta.)
galileo
Abban a vallásban, amelyben a SZERTET LEGNAGYOBB MEGNYILVÁNULÁSA AZ ÖLÉS, engem ugyan ne szeressen senki, pedig az én fitymán a helyén van, mert magyar ember ismeri a fürdőszobát öncsonkítás helyett.
Ismered a mondókát: A bibliai SátánIsten úgy szerette a világot, hogy egyszem fiát is kinyiratta miatta.
Nos egy ilyen vallás és jelképei miért is nincsenek még tiltólistán???

IGe 18:04:53
Nem olvastam a katekizmust, bevallom, úgyh elhiszem neked. de ettől még nem változik az, hogy mentalitásban/stílusban vallási fanatikus=ateista fanatikus. A különbség csupán annyi, hogy a második nem tudja megmondani hogy miben hisz.
Persze hogy joga van kinevetni a hülyéket. Izléstelenek, bulvár beütésű (és most nem az eredeti jelentésben használom a szó,hanem maiban)kakizós/nemi szervező stb blog írónak is mindenkinek joga van lenni. Csak minősíti magát az embert. Azt meg nem lehet levakarni a jogok hajtogatásával.

"Luther is kibukott a balvanyimadas minden formajan,a bucsucedulakon,meg az egesz szentbiznicen.Ugyanis akkor epult a Petibazilika,kellett a le.Emberek szazezreitol csaltak ki penzt a legaljasabb modszerekkel,de ma mar csak a marvanytomboket csodaljak az arra boklaszo turistak,az eredet hirtelen megszepult..."
Hm...
Mindenesetre a Szt. Péter bazilikát meg hasonlókat azért csinálták, hogy Istennek építsenek valami szépet. Maguk nem éltek jobban tőle. Olyan szörnyű ez?
Amennyire én tudom, a búcsúcédula a penitencia egy formája volt (vagyis bűnbánat nélkül sz*rt sem ért). Olyan szörnyű ez?
Az ereklye amolyan enmléktárgy, mint egy sír. Nem a tetemcafatot imádják, hanem amit jelképez - még ha ez a nagyon hülyéknél össze is mosódik. Olyan szörnyű ez?
Amikor ezt a reneszánsz pápák elbulizták, mérgeztek meg hasonlókat csináltak, az tényleg szörnyű, azokon volt miért kiakadni. A szobrokat kidobálni sztem sima bunkóság/értetlenség volt. Esetleg az a buzgalom, amivel Árpi szeretné jobb belátásra téríteni a néniket a sírok levizelésével.

IGe
Ha manapság valaki feláldozza magát mondjuk egy égő házban, bajbajutottak mentése közben, arról se azt írják majd az újságok, hogy aljas geci volt ő is, meg a parancsnoka is.
Pláne hogy az, aki feláldozta magát, szabad akaratából ment és tette azt.

(kérlek, nelégy bunkó. senki nem feynyeget)
_haver_, mond elolvastad ez elöző beírást amit produkáltam, úgy kb 10el feljebb?
Akkor megérted mit/miért/hová írtam.

Magam, rendszeresen írok hasonló és sokszor élesebb karcműveket is mindkét oldal baromságairól, mint worluk. Kb. ugyanazon a közegen cseperedtünk, csak ő hivatásos lett én meg élvezetből és hobbyból írogatok.
Itt egy ataistákat cikiző írásom:
Antikarakuttyizmus, azaz miért Marha-ság az erős ateizmus is?
www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=1582
Az ateizmus és a teizmus fölött is eljárt már az idő. Kinövi mindkét butaságát az emberiség.

Hát, akkor a jehovistáknak egészségükre :-)
Ezért kell a papság, hogy legyen, aki valami alapvető felkészültséggel és forrásismerettel elemzi azt a Bibliát...

IGe, ez volt itt az utolsó spamod. nem ebben a topikban, hanem globál.
trigo: olvastam, de lám, most is az a bajod, hogy "nemiszervezés" van. hát basszameg, nem rajtam múlik. teccettek volna faszatlan istent kitalálni.

Szerintem ez baromira a helyén van. Főleg most, amikor mindenkiből kibújik az ájtatos manó, és térdeplünk a fa előtt, aminek Jézushoz vajmi kevés köze van. Akinek blaszfémia, szájával illesse a szent ereklyét! Alkalmasint: bekaphatja.
TWÁ
mint ahogy írtam is, nem tagadja senki h ne lettek volna ilyen beütések a kereszténységben. És ez rossz, sőt szánalmas.
De ezt nem a vallásalapító találta ki, ezek nép hiedelmek, amik beépültek a vallásba, és mire észbe kaptak már ki kellett irtani onnan, mert nagy baromság és mert nevetséges.
azért érdekes h mindig ezekről a dolgokról írsz a kat.egyh.-zal kapcsolatban. Látnák itt egyszer írást Salkaházi Sáráról, v neadjIsten Böjte atyáról v ilyesmi.
Valszeg hiába ábrándozok.

Azért az is érdekes, hogy a szcientológusos postban kurvára nem puffogtál nekem toleranciáról, népi hülyeségekről meg effélékről. Ez szól a többieknek is.
Worluk
Mi a gondod a hivatkozásaimmal? Témába illenek és forrást jelentenek a mondandódhoz. A VIRTUS amatőr, nonprofit hely az én nézetemből.
Ezt még leírom mert ide tartozik, de igérem eltünök egy hétre legalább. Bocsika.
Egyébként meg amikor volt a karikatura botrány én kiraktam egy kefélő Jézus karikaturát, hogy lássam mennyire tolleránsak a Jézus fanok. Ha van szerszám, (ráadásul megfent) ugyebár azt használni is illik.
www.virtus.hu/user_gfx/20060208/tn_aid825_20060208203308_386.jpeg
Ha valakit nagyon zavar ez a karikatura, akkor ne feledje, hogy egy szexet szerető Jézus nem jelent senkire veszélyt, nem úgy mint a terroristának ábrázolt robbanófejű Mohamed próféta.

paranoir: hozzászólásod olvasni kész öröm... ennek a vicceskedő stílusnak helye van akár a komoly újságírásban is, de az otromba, paraszt stílusnak már nem. Nem blaszfémiáról van itt szó, egyszerűen taplóságról, érzéketlenségről.
Ezek az általánosítások meg, hogy "most bezzeg mindenki térdepel a karácsonyfa előtt" szánalmasok. Hány ismerősöd van? Hányan képmutatóak? Jah, hogy mert a te ismerőseid nem ilyenek. Fura, mert az enyémek se, csak olyan jól hangzanak ezek a semmitmondó, vicceskedő közhelyek.

Igazából János tartotta Jézust Isten megtestesülésének, a szinoptikusok pedig az egyszülött fiának. Úgy hogy nem tárgyi tévedés. (Valakinek feljebb, már nem emlékszem rá.)
TWÁ
Azért szelektáljunk. A szci egyház mi jót tett a világon? Igen, tényleg semmit nem. Nincs mit tolerálni rajta. Te írtad, nyugaton több országban betiltották. Vajh miért? Nincs a két dolog egyenlő szinten, marhára. Ha arról lenne szó h fikázom a buddhizmust, igazad lenne. Így nem.
Mert azért lehet utálni a katkó népet zsigerből, de azért néhány jó dolgot nem lehet letagadni. vagyis lehet. csak nincs értelme.

De, képmutatóak. Én is az vagyok. Mert nem hiszek Jézusban, az ajándék meg tetszik. Ki a franc gondol a fa előtt 24-én este 6-kor Jézusra? Ugyanmár. Kollektív képmutatás, épp ezért nem szentségtörés a fitymusz. Nem tudom, valaha volt-e egyáltalán szakralitás a karácsonyban (ami nem is igazi keresztény ünnep, csak rátelepedett pogány rítusokra), de hogy most nincs, az hótziher.
„A zsidó hippit nem istennek nevezték ki: ő maga nevezte magát Istennek...”
Óriási tévedés. Óvatosan célozgatott, hogy Isten fia, de egyéb semmi, slussz, és (ellentétben a katkó relígióval) semmiféle isteni jogokat nem vindikált magának.

XVII.Benedek:"...Istennek epitenek valami szepet!"-jovan,haggyjuk.
Illetve:"...kezzel csinalt templomban nem lakok!"-esetleg ismeros?
A kereszteny hit legnagyobb reneszansza jelenleg Kinaban zajlik,es erdekes modon ok kifejezetten "epitsunktornyot"ellenesek,a mezokon,hegyoldalakban,tanyakon talalkoznak,osszejoveteleznek.Az amerikai media renszeresen foglalkozik veluk,meg a puritanizmusukkal.
IGe:te osszetevesztettel valamit.
Egyebkent meg miert polirozod magad itt,kicsit visszatetszo,nem gondolod?
"renszeresen irok hasonlo es sokszor elesebb(?)karcmuveket is"-te ide halaszni jottel?:)

de basszus, ezt miért kell mindig tízszer eljátszani? az, h jótékonykodnak, az egy dolog. olyat itt nem láttál, hogy micsoda hülyeség a jótékonykodás, sőt. az, h miben hisznek, az meg egy másik dolog. a kettő külön tárgyalandó.
mellesleg tévedsz, a szci egyháznak van drogmentes maratonja például. persze térítésre használják, na de ugye...

„és könnyűdrogliberalizáló toleráns kis izéknek is ideális választás volna”
Ezt tessék megtárgyalni a taljánokkal, pedig ők aztán relígiózusak, mint állat ...

OFF (?)
Érdekes dolog, hogy az emberek mit meg nem képesek tenni egy EREKLYE birtoklásáért. A fair play kedvéért itt egy link:
news.yahoo.com/s/afp/20061222/wl_canada_afp/ihockeycanstick_061222230105
A vatikán ellopatja Jézus pöcsbőrét, egy kanadai faszi meg kifizet 1.9 millió USD-t egy fadarabért. Végülis a hoki Kanadában majdnem vallás. :)
Furcsa dolgaink vannak, nem?

Panaoir: Az miért képmutatás, hogy karácsonyozol? Én konkrétan a szeretet ünnepét ülöm, ennyi. De mégha úgy is lenne, nem értem a képmutatás és a fitymusz szentségtörése közt...
TWÁ: a szcientológusok helyzete egészen más. A katolikusok nem ígérnek pénzért gyógyítást, nem kérnek el vagyonokat a tanításukért...

sfasdfasd.
Tényleg? Komolyan? Az, hogy Jézus (nyilvánvalóan nem hiteles) fitymáját szentségként tisztelték egyesek, miben és mennyire pozitív ... nanemá ... nem érzed, milyen nevetséges?
Te bajod ...

„Apropó, zsidók, cionizmus-post nagyon kéne már. Ha másért nem, legalább a cikk-cakk-egyenes kedvéért.”
Mi bajod?
Mi bajod?
takezó: még egyszer mondom: hitelvekről, kultuszokról van szó, a fitymakultusz szánalmasságához semmi köze annak, hogy kérnek-e érte pénzt. (mellesleg az államtól kérnek.)
TWÁ
Valóban nem láttam. De a katkóról ne mond már h csak a jótékonykodás amit jónak lehet felhozni. Az h egybetartotta európát pár száz évig? A művészet? A kultúra? pl, hogy tudnak még az emberek írni. szerzetesrendeknek köszönheted, biza.
jó, válasszuk külön.
xenu, az űrúr+ szent hazugságvizsgáló vs. Isten aki szeret Téged(például:))+ Jézus aki azért pártatlanul is mondott pár okos dolgot.
a két vallás alapja ez. egyenrangú? hát..ti tudjátok:S

TWÁ:
A katolikusok az államtól kapott pénzt is társadalomépítő dolgokra költik. Nem csak a jótékonykodásra gondolok: még a hit terjesztését is annak gondolom, mert bizony a mindenképp jóerkölcsöt terjeszteni társadalomépítő dolog, amire lehet, hogy neked vagy nekem nincs szükségem, de én bizony örülnék, ha a kerületi cigányputri például a mónikasau nézése helyett misére menne, mert talán nem vernék meg a gyerekem, és nem emelnék ki a zsebemből a tárcám.

A fitymás téma baszogatás meg tényleg semmi másra nem jó, csak polgárpukkasztása - akkor vagyunk korrektek, ha az egyházak és a hívők jelenlegi helyzetét hasonlítjuk össze. Hány hívő katolikus borulna le most ilyen dolog előtt? Mikor mondanának hitelesnek egy ilyen leletet?
mar megint lemaradtam egy jo kis bejegyzesrol, francba a meloval.
csak azt szeretnem kerdezni, h miert kell felhaborodni amikor W egy ilyen cikket ir? az egesz bagazs idejar, tudjak, h milyen hangnem lesz.
ja meg miert van az, h minden mast lehet fikazni csak a vallast nem? azt miert kell tiszteletben tartani, tapintatosan kohinteni, viszont mast meg siman ki lehet rohogni? de ezt mar csak kivancsisagbol kerdezem.

trigo:
Xenu nem Istennel áll párban, a szciben van vmi lefelsőbb lény, de az már OT-[kurvamagas] szinteken ismerhető csak meg. Xenu bizony a patás-villásfarkú ÖRDÖG párja. Sztem nagyjából egy szint.
Ami az okosságokat illeti, a szci-topikban, ill a nyitásban említettem a dianetikát, ami egy életviteli tanácsadó, nagyjából. Primkó, de működik annyira, h sokan elmenjenek auditálni utána, "mer ez működik".
Szóval fantazmagóriák dolgában azért nem látom én azt a hű de alapvető különbséget. Még egyszer mondom, a gyakorlat egy külön kérdés. Tegyük mhozzá, a szcientológiának nem volt 2000 éve eredményeket elérni. Egy baszom nagy hajójuk azért már van.

mavo:"Ezt tessek megtargyalni a taljanokkal,pedig ok aztan religiozusak,mint az allat!"
Eletem legkellemesebb csalodasa Taljanfold.Ok igenis hunmanusabb modon elik meg a hituket,mint sok itthoni katko.A papat is nagyon sokan egy erdekes kisoregnek tartjak,akit sokan megbamulnak,ha a terrariumosautojaval csap egy kort,de semmi tobb.
A toleranciabol fenyevekkel elottunk jarnak!(Mondjuk en foleg Bologna kornyeken mozogtam,arrol meg mostjut eszembe,hogy balos kornyek...namindegy.)

"Hány hívő katolikus borulna le most ilyen dolog előtt?"
tegyél már egy kört a könnyező máriaszobrokhoz, és láss.

szupergyik: mindenen lehet élcelődni, mindenen lehet röhögni, mások érzéseit megbántani viszont taplóság, ennyi.
TWÁ: A hozzászólásomban nem csak az volt, de sebaj. Egy fityma imádata és egy Mária szobor kérlek más... az utóbbit inkább az előbbi hokiütős példához tudnám hasonlítani. Az is weird, ez is weird, de ez továbbra se ok arra, hogy ilyen hangnemet üss meg.

OK.tisztelem a véleményed.
(azért a villásördögöt nem Jézus találta ki, a sátán azt jelöli ami rossz benned és bennem, nem egy patásfarkú izét akinek nagy kondérja van és használja is szabadidejében. Ezzel szemben Xenu-t a valláslapító Hubbard(asszem ez a neve) találta ki, feketén fehéren)
a kereszténység már megalapulása után 50ével is ért el valamit társadalmi szinten is,(érsd: nem negatív a "valami"), ezzel szemben a szci csak annyit hogy betiltották ott ahol rájöttek mit művelnek.(igen, a kereszténység is be volt tiltva,de kicsit másért)
de szerintem itt hagyjuk is a szci vs katkót:)

„a sátán azt jelöli ami rossz benned és bennem”
Túrót. Lucifer fedőnéven még pár boldog évet is töltött sárgolyónkon, ha jól emlékszem, oszt jól jött a Zözönvíz.

Amennyiben én tudom, ezen vitakoznak..
De h önálló entitás vagy nem, nem ugyanaz a kérdés kör mint hogy van-e neki villája és üstje vagy pediglen nincs.
A Bibliából ugye ismert, amikor Jézust megkísérti a sátán a pusztában, hatalmat igér neki stb. De ez nem azt jelenti feltétlenük h jött egy szarvas vmi és magyarázott egy sort,hanem mondjuk azt hogy Jézus magában vitatkozott arról mi is lenne a helyes.
Ha nem érthető mire gondolok, bocsi:S

Teljesen érthető, amire gondolsz, csakhogy (és ezt a csakhogyot szaglásszuk itten körül) a domináns ker. irányzatok a sátánt önálló lényként írják le; nem mellesleg a biblia is. hogy szarva van-e, az más kérdés (xenuról se tudjuk), de h nem a rosszabbik éned, az fix. ugyanis akkor Isten meg lehetne a jobbik éned, és borul az egész.
na most egyébként pontosan ez, amit mondasz, lenne egy olyan modern vallás fogalomrendszere, amitől nem török ki azonnal röhögésben, mert kellően elvont ahhoz, hogy ne látsszon a damil, ha érted.

Mavo
rosszul tudod. Lucifer valóban=sátán. Lucifer a keresztény mitológia szerint eredetileg angyal volt, de az Özönvízhez nagyon nincsen köze.
A görög mitológiából is nagyon sok minden okosságot lehet tanulni, ha nem szószerint veszi az ember amit oda rityentettek, hanem elgondolkodik az értelmén is.
Valahogy így kéne kezelni a sátánt is.

Hadd tűnődjek nyilvánosan egy kicsit! Ha valami ufonauta csak Tóta vallásos blogjait tudná elolvasni, mit gondolna? Tényleg ez foglalkoztatja a többséget? Ti ezt elhiszitek? Hol van a hitnek és az egyházaknak ma már ilyen jelentősége? Nem a tudás és az ismeretek megszerzésének elsivárosodása ez az egész? Nem lehetne inkább azzal foglalkozni, mi lesz, és nem azzal, hogy ezer évekkel ezelőtt ki mit talált ki és hogyan magyarázta? Esélyünk sincs arra, hogy ebből a gyermetegségből kigyógyuljunk? Nem éppen a fikázó ateisták és vallási gyűlölködők hosszabbítják meg a megélhetési imádkozók még mindig kellemes szinekúráját? Tényleg nincs jobb dolgotok, basszátok meg? Tótát meg úgy lehetne leszoktatni erről a fazságról, hogy ha csak egyetlen egy mellérendelt mondatban megemlíti valamelyik felekezetet, vagy annak szentjét (a szent farkát vagy csodatételeit, vagy akármit, mindegy), ne írjunk egy megveszekedett mondatot se kommentként. Majd meglátjátok, milyen hirtelen leszokik erről, a főnökség ösztökélésére...
trigo: "Valahogy így kéne kezelni a sátánt is." - és istent? jézust? mert akkor a fitymakérdés is meg van oldva.
TWÁ
modern fogalomrendszer kéne, ez tény.
Viszont azért van agyunk h tovább gondoljuk amit olvasunk és ne ragadjunk le ott h valamit szószerint veszünk és jól kiröhögjük, anélkül h próbálnánk megérteni.
Lehet önálló lény is. Akkor úgy fogalmazok, nem a rosszabik éned, hanem a késztetés a rosszra.
ezzel szemben van a lelkiismeret, (amiről a hívők úgy tartják Isten szava bennünk), ami a jóra buzdít.
Így jó? Kellően modern? Dogmatikai szempontból tökéletes:)
"Valahogy így kéne kezelni a sátánt is." - és istent? jézust? mert akkor a fitymakérdés is meg van oldva."
ha arra gondolsz, hogy Istennek nem hosszú szakálla van és az égben csücsül, illetve hogy nem kell akármilyen szentek akármilyen testrészét imádni, akkor egyetértek. És velem együtt kb az egész kereszténység:)

Trigoméria 2006.12.27. 19:18:10:
"A Bibliából ugye ismert, amikor Jézust megkísérti a sátán a pusztában, hatalmat igér neki stb. De ez nem azt jelenti feltétlenük h jött egy szarvas vmi és magyarázott egy sort,hanem mondjuk azt hogy Jézus magában vitatkozott arról mi is lenne a helyes."
Ha a sátán egy allegória, akkor miért ne lehetne Jézus is csak egy allegória?

edebácsi: először is, a főnökség nem számolja a kommenteket, mert ugye akkor a fél blog.hu-t bezárták volna már.
ráadásul nincs igazad. a vallás/hit/spiritualitás nagyon fontos téma; nem jut most eszembe, ki is mondta, h a xxi. század a vallás évszázada lesz. és nemcsak azért, mert itt vannak a nyakunkon ezek a szerencsétlen muszlimok a maguk középkorával. nyilván nagyon sok oka van, de az egyik biztosan az, ahogy a tudomány szekere megszaladt az elmúlt században. előtte egy generációra jutott egy felfedezés, és az is néha csak egy jobb kaptár volt, csak ritkán gőzgép. most már megvan az ember géntérképe, nyilván folynak a klónozási kísérletek titokban, valahol az első gondolatokat formálja egy AI, szóval elképesztően sok mindenről derült ki, hogy valójában kémia, fizika, technológia. ahogy az elektromosság felfedezésekor eltűnt isten a villám mögül, most nagyon sok helyről tűnt már el. és nyilván hiányzik, az emberek meg görcsösen kapaszkodnak belé.

trigo, nem, nem arra gondolok, h isten borotválkozzon meg, hanem hogy ha te az ördögtől elvitatod önálló entitását, miért hagyod meg a másik pólusnak, miért nem fér el az is az emberben?
Takezó · takezo.freeblog.hu 2006.12.27. 19:09:54
szupergyik: mindenen lehet élcelődni, mindenen lehet röhögni, mások érzéseit megbántani viszont taplóság, ennyi.
hat pont ez az, hogy ha az en erzesemet azzal bantjak meg, h kirohognek ha pl kek-sarga csikos zoknit balvanyozok, akkor miert nem szabad errol irni? erted. de ez mar elhangzott sztem.

Quicksilver
Azért mert Jézus létezett. Tény. Írtak róla a római történetírók is. Látták őt, hallgatták, követték, utállták, megölték.
Hogy Isten fia volt-e, már hit kérdése.

Nézd, ha azt mondom a sátán késztetés bennem a roszra, Isten pedig késztetés bennem a jóra, akkor semmiben sem mondtam ellene a keresztény vallásnak. Semmiben. Hogy ezek külön entitások-e v sem..én nem tudom megítélni. Ehez még nem vagyok elég okos:)
Max hinni tudom, v nem. Szerintem amúgy meg teljesen mind1.

Ezt már a szcientológia bejegyzés topikjában is kifejtettem, de most egy kicsit más megvilágításba helyezem, mert utálom önmagam ismételni.
Óriási baromság a modern kori marketingpszichológia alapjain felépített újkori vallásokat (mint pl. a szcientológia) összemosni az olyan történelmi vallásokkal, melyek igazságtartalmát az bizonyítja a legjobban, hogy vezetői nem lehettek birtokában az emberi elme manipulálási módjának, mint pl. a világi szempontból rém művelt Hubbard, mégis képesek voltak több ezer éven át fent tartani a hitüket.
Ez pedig kizárólag egy módon lehetséges, mégpedig úgy, hogy amit a katolicizmus hirdet, az csak igaz lehet, olyan igazságokat hordoznak, melyek a mai társadalom a liberalizmus mocsara által fenyegetett széphullásának egyetlen maradék ellenerője.
Ezért nem szabad támadni a történelmi egyházakat.

„rosszul tudod. Lucifer valóban=sátán. Lucifer a keresztény mitológia szerint eredetileg angyal volt, de az Özönvízhez nagyon nincsen köze”
Muhaha. I. Móz. 6,2.
„És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.”
Aztán ezt lehet magyarázni sokféleképpen, valahol a Bibliában még odébb amúgy van erre még pár _konkrét_ utalás, de bocs, keresse meg a déli szellő, a lényeg, hogy Lucifer haverjai, nem emlékszem pontosan, hogy Lucifer inklúdid vagy sem, de leruccantak kicsit kúrni, s ez volt az özönvizenyő konkrét okja, ld I. Móz. 6,5-7.
„És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.”

Kicsit belezavarodtam az egyes szám-többes szám váltakozásokba a postomban, bocs. :)
Hiába no, csak az olyan nagy elmék képesek hibátlanul leírni bonyolult, többszörösen összetett mondatokat, mint Lenin, vagy Tóta Démon. ;)

„Hogy ezek külön entitások-e v sem..én nem tudom megítélni.”
Lehetőség 1. A Bibliában foglaltak szerint ítélsz, és akkor van Sátán, mint külön entitás.
Lehetőség 2. Ha rám hallgatsz, azt hiszel, amit akarsz.

Trigoméria 2006.12.27. 19:33:50:
Létezett egy ember és létezett egy mítosz-világmagyarázat. Miért kell az ember a világmagyarázathoz? Illetve miért kell az embert emberfelettivé, istenivé, szentté tenni a világmagyarázathoz? Buddha jól elvolt a megvilágosodásával, nem kellett a mennybe mennie és itthagynia a szent fitymát a földön, hogy a teológusok vért izzadjanak, mire kimagyarázzák a dolgot.

Árpi!Akkor ezek szerint keresztelő sem lesz?Meg majd templomi esküvő?Egyébként tényleg írhatnál valami mást is,a gombás küzdelem tetszett.
Kicsit tényleg sok már a valláscsesztetésből, mostanában minden második téma ez. Túl könnyű préda, ráadásul akik érdemben tudnának nyilatkozni (pl. komolyabb teológusok), azok úgysem vetődnek ide. Így meg kb. annyi értelme van a "vitának", mintha atomfizikáról irogatnánk, roppant kompetens módon.
W., van egy csomó egyéb ütős téma is. Rázósabbak, élőbbek, előbb szólnának vissza kompetens figurák. Pl. mit szólsz a kormányzati negyedhez? És az ingatlanadó-tervezethez (ma hoztátok le, friss téma)? A gázárnövekedést még csak-csak meg lehet értetni a népekkel, de ki fogja lekommunikálni az ingatlanadót (ha lesz tényleg)?
Félig döglött lovat lehet ugyan rugdalni, de nincs sok értelme. Meg nem is kihívás.

sodi, ez egy szép kerek hülyeség volt. miért is?
- egyrészt mert fennmaradt még legalább négy világvallás, márpedig mind az öt nem lehet igaz, mert ellentmondanak
- másrészt mert a vallások, ideológiák evolúciós rendszerben maradnak fent vagy halnak el: amelyik életképesebb, vagyis (az adott időben) alkalmasabb társadalomszervezésre a többinél, az fennmarad és lerohanja a többit; így a tömegpszichológiai előkészítést a hosszú, éles tesztelés váltja ki.

Trigoméria,
„Azért mert Jézus létezett. Tény. Írtak róla a római történetírók is.”
Konkrétan egy nagy lófaszt. Az egyetlen korabeli történetíró, akinek szerepel művében Dzsízasz, az Flavius, konkrétan a Zsidók Történetében említi, csak sajna, az meg utólagos betoldás, mondhatni otromba hamisítás.

mavo: amit írsz az istenek és emberek nászáról, ahhoz Danikennek is van pár szava :) tulajdonképp nem nagyobb hülyeség, mint a szó szerinti értelmezés.
Mavo
ebben sehol sincs, h a sátán mint külön valaki játkált a földön boldogan, csak annyi, h az emberkék gonoszabbak lettek mint kellett volna.
lehetőségek:
1.élsz a biblia szerint,keresztényként és elhiszed amit akarsz, a lényeges kérdések úgysem ezek.
2.élsz szószerint a biblia szeint
3.azt hiszek amit akarok ha rád hallagtok:)

OFF:
IGe: Én utálom Tótát, azonban - már bocs - nem véletlen, hogy ő ebből él, te meg nem.
Őt, még ha utálatos témáról ír, akkor is élvezetes olvasni, te meg csak erölködsz.

Tótawé!
„mavo: amit írsz az istenek és emberek nászáról, ahhoz Danikennek is van pár szava :) tulajdonképp nem nagyobb hülyeség, mint a szó szerinti értelmezés.”
Hát, konkrétan nem istenek, hanem „csak” angyalok, de tény, Dänikennek volt onnan merítenie. :-)

"Konkrétan egy nagy lófaszt. Az egyetlen korabeli történetíró, akinek szerepel művében Dzsízasz, az Flavius, konkrétan a Zsidók Történetében említi, csak sajna, az meg utólagos betoldás, mondhatni otromba hamisítás."
ennek utánanézek.
Mégis, azt mondani h Jézus nem volt Isten fia, sportszerűbb, sőt bölcsebb is,mint azt h nem is létezett:) Szervezett hazugsággyár? Nemá. A holokauszt tagadók se rakják alacsonyabbra a lécet:)
szép estét:)

Nézzük csak a nagy világvallások közötti "nagy" ellentmondásokat.
Az iszlám is elfogadja Jézust, csak nem istenként, hanem prófétaként. Pipa.
A zsidó vallás valójában 2000 éve elavult, tehát nem is igazi vallás, hiszen egyetlen célja a dezertörködő kekeckedés azokkal, akik tudjták, hogy a Megváltó egyszer már járt itt. Tehát ez kakukktojás szóra sem érdemes.
A keleti vallások nagy részében pedig kizárólag a lélekvándorlás az, ami első látásra élesen ellentmond a keresztény hitnek, de ha ezt a feltámadás távoli szinonímájaként kezeljük, akkor már itt sem olyan éles ez az elválás.

konkrétan Isten fiai (más szöveghelyt konkrétan Isten angyalai, de bocs, a higgyüli oldalán van ilektrik bályböl, tessék utánanézni) szerepeltek a szövegben, szemüveget legközelebb tessék fennhagyni. Aztán hogy Lucifer inklúdid vagy sem, az már teológiai probléma.
Amúgy meg az volt a téma, hogy a Biblia szerint van-e Sátán.
És van.

cserke: A hinduizmus alapja a karma, ami szintén tekinthető a monoteista egyIsten szinonímájának.
A menny-pokol párhuzam is meg van benne, csak éppen rétegekben képezeli el mindkettőt.
Nem látom az éles ellentmondást.
Tóta: Nem hiszem butaságnak, ha a hitét érvként használja valaki.

mavo: ez butaság, nem csak Flavius az egyetlen forrás (mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy mi ez a hamisításos dolog),
ott van Tacitus és ifjabb Plinius is
ott van Tacitus és ifjabb Plinius is
de igen, a hitet érvként használni eleve egy faszság.
meg átsiklani afölött, h jézust a kereszténység istennek tartja, sőt ez az alapja. nem prófétának, nem jó dumás csávónak, istennek.
a többi vallásról nyilvánvalóan halvány fingod sincsen, de neked nem is kell.

sodi · sodi.freeblog.hu/ 2006.12.27. 19:40:39
"Ez pedig kizárólag egy módon lehetséges, mégpedig úgy, hogy amit a katolicizmus hirdet, az csak igaz lehet, olyan igazságokat hordoznak, melyek a mai társadalom a liberalizmus mocsara által fenyegetett széphullásának egyetlen maradék ellenerője."
LOL. Ez a mondat gyönyörű példája annak, amit visszataszítónak találok azokban, akik itt "kereszténykednek". Vazze, ha nem lennének ilyen emberek, mint te, akkor lehet, hogy már rég megtértem volna. Kösz, hogy emlékeztetsz. ;)
"Ezért nem szabad támadni a történelmi egyházakat."
Ja, hogy nem szabad? Ez új.
molaris 2006.12.27. 19:45:21
"Tömény és mocskos blaszfémia!"
Molaris, Molaris. Csak ennyi? Hol maradnak az elmaradhatatlan bibliaidézetek? ;D

„A hinduizmus alapja a karma, ami szintén tekinthető a monoteista egyIsten szinonímájának”
Ekkora faszságot rég olvastam.
Ekkora faszságot rég olvastam.
DarkFuture: "tenyleg sokma a vallascsesztetesbol...tul konnyu preda"
Szerintem ez a "felig doglott lo"mar nagyon sok gondolkodot megrugott,de rendesen.En nem becsulnem le a szuflat,ami meg bennevan!
Igenis erdemes korbejarni a temat,mivel tobb haboruskeszulodes is jelenleg nem a "gyarmatokert"folyik,hanem azerthogy:add mar oda Jeruzsalemet!nem adom!akkor elveszem!gyere erte,kapszatomot a nyakadba!gyertek,menjunk,verjuk meg,decsak a korankedveert!
A vallasi turelmetlenseg-tolerancia kerdeskor ma a biggest kerdes tolunk nyugatabra!Nem konnyu,mondanam veszelyes preda.

kimaradt az előbbiek közül Suetonius, mint fontos Jézus-forrás...
TWÁ: az a baj, hogy nem hiszem, hogy Sodinak kevesebb gőze lenne a teológiáról, a keresztény istenképről, vagy egyáltalán, a vallásokról, mint az itt lévők legtöbbjének...

de, én azt hiszem, h szignifikánsan hülyébb az átlagnál. nem baj, kell olyan is, különben miből lenne átlag, ugye.
Árpád:
Hosszú és hányatott életem során már többször nem volt igazam. Amit leírtál, mind ül, elismerem. De: spiritualitás ide, terjedő ezotéria oda, a hit, meg a tudatlanságból eredő félelmek (ez az egyik legfőbb mozgatója a vallásoknak) mind-mind nem indokolják ezt a tulhajtott rágódást, amit te idézel elő bármilyen jó írásaiddal is. Legalább ezen a korlátozott "n" számú fórumon próbáljunk inkább olyasmikről szót váltani, amik talán egy icikepicikét azt világítják meg, amiről ez a világ most már igazán szól. Segíts olyan ismereteket hinteni, amivel sokunk a hétköznapokon, a kocsmában, a médiában vagy akárhol már nem találkozik. S ebben a katolikus egyház akármiilyen előjelű szóbahozatala nem játszik. Mondhatnánk, szart sem ér. Itt anyázzuk egymást, és a püspöki palotákban halálra röhögik magukat rajtunk. Azokban a palotákban, ahová hajléktalanokat kellene beengedni, ha hideg van, ám ahol még a protestáló híveket sem fogadják, ha azoknak nem teteszik egy-egy főpásztori intézkedés. Szóval: kevesebb egyház, és több politika, gondolat, történelem, tudomány, bármi!

sodi:
A vallásoknak is van evolúciója. Nem (feltétlenül) azért maradt fenn a katolicizmus, mert a rendszerük igaz állításora épül, hanem egyszerűen úgy van összerakva hogy túlélte ezt a 2000 évet. Nagyon sok más eszmerendszer is nekirugaszkodott ennek az időszaknak, de nekik nem sikerült, így most nincsenek is képben, esetleg nem is tudunk róluk.
A "történelmi" vallások/eszmerendszerek egyszerűen sikeresebben szaporodtak az emberi agyakban. Lásd még a mém fogalmát; hasonló a túlélése egy jó gondolatnak, viccnek, frappáns összeesküvés elméletnek mint egy vallásnak, persze a különbségek nagyságrendiek.

sodi:a hinduizmus,meg a monoteista vallasok kozott eppen annyi a parhuzam,mint a zebraallat,meg a gyalogosatkelohely kozott!:)
No konkretizáljunk.A fentebbi mondatom lefordítva erre a szellemi nívóra:"Bunkó vagy Buxi."Ahhoz,hogy negértsetek valamit még nagyon sok isneretet kell magatokba szívni.Az aki nem tud olvasni annak mindegy melyik könyvet adom a kezébe.Ha türelmesen leírom akkor sem értitek meg.No meg minek,mintha Einsteint kérnétek,ugyan magyarázná már el Ohm törvényét.
"Mert meg van írva:Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmesek értelmét elvetem."/I.Kor.1,19./->Ésa.29,14./

takezó,
Igen, hülye fasz vagyok ám Plinius nem csak, hogy nem kortárs, de még megbízhatatlan is, Tacitus meg pláne nem kortárs. Amúgy az ő ügyükben nekem is utána kellene olvasnom, csak ezért ennyi most a válaszom, meg mert szívtam egy crossover kábel miatt, mert straightet csinált a kolega a bérelt vonali routerhez, én meg csak néztem, a francért nem pingelhető a default gateway.
Flavius és hamisítás ügyben meg olvass utána, elég ügyetlen hamisítvány.

„kimaradt az előbbiek közül Suetonius, mint fontos Jézus-forrás...”
Suetonius ifj. Plinius haverja volt, ugorgyunk.

sodi: a hindu - cseppet sem egységes - vallás és világkép szerint a világ öröktől van -ergo nem teremtette senki- és a túlvilágot sem ismerik, és egyátalán hiányzik az egységes, dogmatikus hitrendszer.
Amúgy lehet hasonlóságokat találni, mint az alma és a körte között: mindkettő gyümölcs:-)

mavo: ' „a karma, (...) tekinthető a monoteista egyIsten szinonímájának”
Ekkora faszságot rég olvastam.'
Miért lenne faszság? A karma szót nem jó értelemben használtam, de amit írtam, az így igaz.
A hinduizmus alapja is a világegyetem erkölcsi rendjét meghatározó törvény léte.
Nem mondja ki, hogy ez egy konkrét személy, de ennek az ellenkezőjét se, ráadásul vannak hívei, akik így hiszik, tehát ezt elfogadhatjuk, mint Istent.

Trigoméria:
" De a katkóról ne mond már h csak a jótékonykodás amit jónak lehet felhozni. Az h egybetartotta európát pár száz évig? A művészet? A kultúra? pl, hogy tudnak még az emberek írni. szerzetesrendeknek köszönheted, biza.
"
Dehogy köszönhetjük. Nem erről van szó, hanem hogy ráült mindenre ami művészet, zenzúrázta, birtokolta, megrendelte, behajtotta stb. Ráült a tudományra is, megtartotta magának, és jól megcenzúrázta, szépen visszafogta a fejlődést. Összetartja európát? Hááát azért, inkább oszd meg és uralkodj elven basáskodottt.
Azt pedig konkrétan egy katolikus méltóságnak köszönhetjük hogy szinte SEMMI nem maradt fenn az azték civilizációból, csak ami a kőfaragványokban maradt, mert az összes könyvtárat felégettete, mondván azok pogány vackok mind. Egy komplett kultúrát töröltek el, azért mert más volt a vallásuk.
Ha meg visszanézünk a kultúrára, meg írásra, meg tudományra, nézd meg mit hoztak ki a témából a görögök, rómaiak jóval korábban, és ahhoz képest sok szempontból milyen baromira elmaradott volt a középkor, noha pár ezer évvel később jártunk már az időben.
De ha még úgy is lett volna hogy hozza magával a csoda nagy művészetet meg a tudományt meg a kutlúrát - hát ezeknek vajmi kevés köze van ahhoz amit a mitológia állít. Ezek remekül feljődnek ám vallás nélkül is, és a kettőnek ugyanúgy minta jótéteményeknek nincs semmi közük egymáshoz.

És tényleg a pontosság kedvéért, a Iudaiké Arkhaiologia se az a kimondott kortárs mű.
Tetszik, nem tetszik, valahol az első vagy a második Nikeai zsinat magasságában (emlékszik a franc, indok, hogy miért nem tekintek utána korábbanI), a keresztények időt s fáradságot nem kímélve hamisítottak forrásokat — de ezerrel ám.
Meg később is — lásd Constantinus adománylevele, mint galaktikus muhaha.

Plinius megbízhatatlan, ezt hogy érted? Apjának írt levelében írja le, hogy mit csinált a keresztényekkel, és azt említi meg, hogy azok Krisztust tekintik tanítójuknak, stbstb. Valóban nem kortárs, de ettől még jóval közelebb volt korban, mint mi, és az általa ismert keresztényeknek nem hiszem, hogy oka lett volna hazudni.
Tacitus "plána nem kortárs", hát közelebb van Jézushoz, mint Plinius, és az Annalesben írt róla, hogy Poncius Pilátus gyilkoltatta meg.
Suetonius esetleg a haverja volt, de ettől még nem lesz hiteltelen, nem gondolod, hogy kitalálták az egészet, mi okuk lett volna rá?
Flaviusszal kapcsolatban meg kifejted a hamisításosd olgot, mert rémlik valami, hogy hallottam róla, de nem tudom most.

molaris 2006.12.27. 20:27:26
"Bunkó vagy Buxi."
LOL. Amúgy asszem helyesen így hangzik: "Bunkó vagy Bugsy" De ez már nagyon OFF.

A kereszténység abban különbözik a többi világvallástól, hogy Jézust magát állítja tanításának középpontjába. Jézus a messiás, Isten fia, a világmegváltó. Ezzel szemben Buddha vagy Konfuciusz metafizikai, etikai tanok szerzője illetve újrafelfedezője, Mohamed küldött, egy benne megnyilatkozó isten küldötte,Krisna a világ ura sokféle megtestesülésének egyike. A kereszténység alapvetően eltér emiatt az összes többi vallástól.
sodi:"A mai Hindu vallási világában Brahmá kultusztalan isten, csupán mitológiai, filozófiai fikció."
Figyu, Takezó!
Fáradt vagyok, mint a dög, és fáraszt, hogy a klasszikus Dzsízasz „bizonyítékokat” verklized. Az általad említett római történetírók hozottból dolgoztak, olyan is.
Tacitus valóban korábbi, mint _ifj._ Plinius, jogos, valamiért a faterral kevertem.
Flavius. Höhö ... elbaszták a szöveghely görögségének korabeli változatás a hülyék és passz.

galileo 2006.12.27. 20:19:34
"Szerintem ez a "felig doglott lo"mar nagyon sok gondolkodot megrugott,de rendesen.En nem becsulnem le a szuflat,ami meg bennevan!"
Igen, de... Itt, ebben a formában kár a szót szaporítani, mert úgysem jut el azokhoz, akik "helyzetben vannak" egyházi, egyházpolitikai stb. vonalon. Ha ide járna kommentelni a fél teológia, akkor talán lenne értelme, kialakulhatna valami érdemi hitvita. Így csak köldöksimogatás az egész. W-nek szellemi kielégülés hogy jól megírta ma megint, a kommentelők egy része pro, a másik része kontra irogat egy kicsit, egy csomóan meg elmenekülnek, mondván hogy ezek a hülye liberálisok mást sem tudnak, csak a hívőket baszogatni.
Szerintem alap dolog, hogy hívőkkel, ezoterikusokkal és hifi-audiofil-buzikkal ne vitatkozz, mert tök felesleges. Nekik ott vannak a szentjeik, az energiadombjaik meg az ezüstkábeleik. Ha így érzik jól magukat, akkor minek őket baszogatni?
Amiről beszélni kéne, az a politika és az egyház összefonódása, a vallás és az egyházak szerepe a modern társadalmakban, vagy annak megvitatása, hogy lehet-e mérce az egyház a politikában (mint OV állította) stb., de ilyen részletkérdésekből nem kellene témát generálni, főként nem hangosan röhögni rajta.

Most gonosz leszek:azert az tipikus,ahogy Molaris urhajoja leszallt ma:"Tomeny es mocskos blaszfemia!"-mondta elso bekukkantasra(19:45),majd 20:27-kor kilepett a csillogo hengertestbol,bele a mocsokba,hozzank halandokhoz,(mily epifania) es felgyurt ingujjal,turelmesen konkretizal,felvilagosit,bibliazik.
Nem o az egyetlen ma,tehat ez a tema igenis erdekel intelektuelleketis.:)

nem számít, ki miben hisz, nem számít, ki milyen felekezethez tartozik, nem számít, tótaworluk mit talál nevetségesnek, csak az számít, hogy ez az oldal kimagasló olvasottságot ért el. aki esetleg elfelejtette volna, pénz+pina. a pina innét hiányzik, faszból van elég - na jó, az egyikból valamivel kevesebb :)
„A zsidó vallás valójában 2000 éve elavult, tehát nem is igazi vallás, hiszen egyetlen célja a dezertörködő kekeckedés azokkal, akik tudjták, hogy a Megváltó egyszer már járt itt. Tehát ez kakukktojás szóra sem érdemes.”
by sodi
Nem buta ő, hanem antijudaista. Így hívják.

mavo: sajnálom, hogy fárasztalak, bár nem esik jól, hogy az általam felhozott történelmi bizonyítékokat fárasztónak véled. Igen, azokat verklizem, azokat tanultam, azokat olvastam, mit szeretnél, találjak ki újat? Lehet, hogy hozottból dolgoztak, de mivel semmi másra nem keressük a választ, csupán arra a kérdésre, hogy egyáltalán létezett-e Krisztus, vagy se, ezért tökéletesen megfelelnek. Ezek az emberek viszonylag megbízhatók, és nem látom okát annak, hogy jó lett volna nekik, ha hazudnak ezzel kapcsolatban - igen, cska néhány bekezdés erejéig említik meg (Tacitus péládul csak egy sor erejéig, ha jól emlékszem).
Különben Több fokozat van az igazság felé, nem csak jó dumás csávó és - HOPP - isten.
Hiszen nem lehet a muszlimoktól rögtön elvárni, hogy fogadják el az igazságot Krisztusról, mert az erőszakos térítés lenne, ezzel pedig csak az ellenségei támadják a kereszténységet.
(A keresztes háborúk sem az arabok ellen, hanem egy szentként tisztelt területért zajlottak).
A lényeg, hogy az Iszlám Jézust istenközeli lénynek tartja, és ezzel jóval közelebb van az igazsághoz, mint azok, akik Pilátus félelmét kihasználva mentették át a méltán letűnt igaztalanságaikat az új évezredekbe.
Isteni minőségében meg azért nem tisztelik a muszlimok, mert nem keresztények. :-) De ettől még nem is az ellentetjei, mint A Kakukktojás.

Hogy mennyire változik a vallás is, éppen a brahmanizmusban látható jól. Régen rengeteg védikus istenük volt: Mitra, Agni, Indra Varuna stb. stb. mára három istenük maradt: Brahmá, Visnu és Siva. Hitük szerint Brahmá döntő szerepet játszott a világ keletkezésében, de nem saját kénye-kedve alapján teremtette a semmiből, tehát nem világteremtő keresztény értelmezés szerint.
sodi: ez már mind teljesen mindegy, a lényeg az, h nem egyeztethetők össze, tök mást állítanak számos dologról, vagyis az az orbitális faszság, hogy "igaz, mert fennmaradt", nem áll meg.
feljebb írtak neked a mémekről, olvass utána.

"antijudaista" LOL, minek eufemizálni. tudjuk, mit akar a kurucinfó böffenteni, amikor cionistákról ír.
A témához ez jutott eszembe (most nincs időm az előttem lévők kommentjeit elolvasni, pedig olyan téma ez, ami érdekel, annak ellenére, hogy vallásról van szó):
Néhai apai nagyapám - mint hívő görögkatolikus parasztember - "Az Isten bassza meg!" kitétel helyett "Az Isten lova bassza meg!" fordulatot preferálta, ha már nagyon kiakadt, így a Mindenhatónak csak áttételesen maradt köze e közösülésre felhíváshoz, ami által az öreg - saját logikája szerint - elkerülte az istenkáromlás bűnét :)
Egyébként szerintem is röhejes, amikor a keresztények (vagy csak a katolikusok? ezt nem tudom) az ereklyéiket (szentek, és más emberkék mindenféle maradványai, már jobb esetben, mert ugye a jó hamisítóknak köszönhetően nem is mindig emberi maradványokról van szó :D) imádják, közben meg lenézik, atavisztikusnak tartják más vallások hasonló, rokon ceremóniáit. Bár kevésbé röhejes, ha erről eszembe jut, hogy ez a felsőbbrendűségbe vetett vak buzgóság hova vezetett pl. Amerika felfedezése után, vagy csak szűkebb környezetünkben - Európában - hányan haltak meg vallásháborúkban, és hasonló, vallási (vagy valláson alapuló politikai) hátterű "vígasságokban"...
Kötelező irodalom az ereklyékhez: Eco: A rózsa neve. Kötelező film: The Black Adder - The Archbishop c. epizód... Jó mulatást!:)

Olvasgatom itt hogy sodi butuska TWÁ szerint.
"A keleti vallások nagy részében pedig kizárólag a lélekvándorlás az, ami első látásra élesen ellentmond a keresztény hitnek, de ha ezt a feltámadás távoli szinonímájaként kezeljük, akkor már itt sem olyan éles ez az elválás."
Jézust miért is nem ismerte fel a tanítványa feltámadás után? Csak szigorúan vallási alapon, nem hitkérdésként hogy volt-e vagy sem..

Tóta: szerintem a memetika is Istenről szól, csak más szavakkal.
Semmi se utánzás, hisz minden azért hasonló, mert mindenhol ott van az Isten.

DarkFuture:mindenki masert jar ide az Arpihoz,en pontazt birom nala,hogy a hazifeladatodat nem irja meg helyetted,tessek szepen leulni,gondolkozni,dolgozni!O "csak" az osztalytermet tartja rendben,meg a vita nivoprotektora.
A vekkeres sarkanyolomisi is tema volt parnapja,nem panaszkodhatunk egyoldalu menure!
Egy regebbi irasabol:"a jobboldalisag ma nalunk nem politikai eszme,hanem pszihozis."Nempontosan,ilyesmi.
Mit gondolsz,ebben a pszihozisban melyik doglott lovon nyargalasznak legtobben?Naugye.

Az antijudaistát sodi hozzászólására írtam, amit idéztem is. Nem tudom, hogy ez most a kuruc.info-val, hogy van kapcsolatban.
A kuruc.info egy idegengyűlölő, uszító, írástudatlan szarkupac, amit már kicsit nyugatabbra simán betiltottak volna.
De még egyszer: az antijudaistával sodira reagáltam.

Tiko: ez elég érthetetlen hozzászólás, mert mi az, hogy nem ismerte fel? Erről szó nincs... Tamás nem volt a tanítványokkal, amikor Jézussal találkoztak, és nem hitte el, amikor már látta, akkor elhitte, és Jézus mondta neki, hogy "Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő."
Vagy túl butának talál engem is TWÁ, vagy az a baj, hogy nőből vagyok. Nem ártana tudnom, mert akkor nem erőlködöm a jövőben:-)
Takezó,
Márk 16,12
Ezután idegen alakban megjelent kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek.

swen 2006.12.27. 20:50:20
"Teljesen feleslegesen ontom az infókat, úgysem olvassa el senki"
Ez nem igaz. :)
Az, hogy nem kötök bele, nem jelenti, hogy nem is olvasom el. ;)

sodi,
Remélem a fenti hozzászólással megadtam a választ:) Az persze más kérdés, hogy a teológusok ezt hogy magyarázzák.

swen: olvasom, de mit kéne csinálnom ezen kívül, rajzoljam le Shivát meg Jehovát, és jelöljem be a különbségeket?
Various: a kuruc.info egy politikai portál, ezért politikai irányzatokat támad, mint amely kategóriába pl. a cionizmus is tartalozik, de minden politikai irányzatnak vannak szélsőségesei, akik szeretik cimkézni azt, aki kritikával illeti őket, és így lesz sok helyen a kuruc.info antiszemita.
Az antijudaizmus se antiszemitizmus, elvégre senki se támadja a judaizmus egészét. Az ószövetség azon részeit, melyeket nem ruházott fel bővebb tartalommal az Újszövetség, és nem ellentétes az ott részletezett igazságokkal, nem veti el senki.
Mint ahogy a cionizmust is csak a politikai szélsőségesek, az antijudaizmust is csak a vallási szélsőségesek tekintik antiszemitizmusnak.
Azonban attól, mert a szélséségesek hangosabbak a józan hangnál, még nem lesz igazuk.

Nem is tudom, néha valami reakció jólesne. Időnként nagyon hülyén érzem magam, és ha egyedül hagytok, még gátlásos leszek a végén és meg sem merek szólalni. Ennél még az is jobb, ha lebutáznak, akkor meg tudom magam védeni:-) Jó, mostantól tudom, hogy azért olvastok legalább. Jobban fogok aludni:-)
a kurucinfó nem a cionizmussal vitázik, hanem egyszerűen csak így zsidózik. de ez mindenki számára nyilvánvaló. viszont offtopic.
re: swen 2006.12.27. 16:58:45
nagyon sajnàlom swen. nem akartam megsérteni kegyed. nicked a germàn nyelvterületen hasznàlatos férfinév. (sven hedin)
kisztihand és BUÉK.

"Swen"-van aki elolvassa.Én biztos.Csak hát mindenre reagálni?"..a dolgot őt magát nézzük.."Ami biztos nagy a kavarodás a fejekben.Nem kezdem újra mert hiábavaló.Amit leírnék úgysem értitek meg.Sorry.JHVH-vagyok,ennyi és sem több sem kevesebb,ezért nem változik,ezért biztos támasz.
"Baruch ha'ba be sem Adonáj"/Zsolt.118,26/
Ezt meg fel kellene fogni,csak az emberi gőg.....
"Me,My.."19:46:05.-lehet.

A fentebbi részen felmerült itt, h Árpádunk jelen cikkével (ill. azzal, h ezt karácsony tájékán jelenttette +) hatalmas nagy istenkáromlást (következetesen kis bötűvel) követett el...
Nem tudom melykőtök járt Debrecenben, a Kossuth téren, Advent első vasárnapján? Hát úgy 17 óra körül (Kósa és Bölcskei beszéde után) 40-50, magát Tömjén Zsolt hívének valló ürge örjöngött "Gyurcsány dögölj meg" feliratú transzparensekkel!!!
Hát nekem inkább az tűnt az ünnep megszentségtelenítésének...
És ők a keresztény, magyar emberek!!! Ehhhhh....

Ecet:-) semmi baj, én egy nőtől, egy regényalaktól nyúltam le. De tudtam, hogy valahol északon férfinév is. Sőt, mint kiderült, a számítógéphez is van valami köze, ezt viszont nem tudtam.
"JHVH-vagyok,ennyi és sem több sem kevesebb" - hát, ez így kurva kevés. veszélyes elmeállapot az, ahol ez bármire is elég. ott akármi megtörténhet.
blöki 2006.12.27. 21:16:40
Inkább csak meg vannak keresztelve nem?:) Felebaráti szeretet, megbocsájtás az smafu mostanság.
Ami a legjobban elszomorított az utóbbi időben, az hogy egy barátom nagyanyja meghalt, és a pap nem jött el a temetésre, merthogy nem fizette az egyházi adót..
Hogy is volt az a bocsáss meg...?!:P

5perce:Fridi-"miert nem hatarolodik el a katko vezetes tobbmintnegyeve sem a zsidozastol,sem a ciganyozastol?Ugyanakkor imad a mediaban szerepelni?
Titkarsagvezeto:-nemolyan fontos ez a tema,ahogy az ujsagok felfujjak!A katolikus puspokikar csak ritkan
szolalmeg politikai kerdesekben..."
O is ezzel a tul konnyu predaval birkozik.Izzad,de neha betalal varatlanul.

Igen, valóban megvannak minden politikai irányzatnak a szélsőségesei, a kuruc.info a legékesebb példa.
Az antijudaizmus, az anticionizmus, meg az antiszemitizmus külön fogalmak valóban, de az első kettő kis különbséggel belefér az antiszemitizmusba.
„Az ószövetség azon részeit, melyeket nem ruházott fel bővebb tartalommal az Újszövetség, és nem ellentétes az ott részletezett igazságokkal, nem veti el senki.”
Ez most külön téma, legyen elég annyi hozzá, hogyha ez a kettő ellentétes igazságokat fogalmaz meg, akkor az egyik szükségszerűen faszság, vagy mindkettő az.
„Mint ahogy a cionizmust is csak a politikai szélsőségesek, az antijudaizmust is csak a vallási szélsőségesek tekintik antiszemitizmusnak.”
Szerintem, aki a cionizmust antiszemitizmusnak tartja, az nem politikai szélsőséges, hanem hülye.
„Azonban attól, mert a szélséségesek hangosabbak a józan hangnál, még nem lesz igazuk.”
Hát ebben meg igazad van. Fentebb említett okból.

Neked T.W.Á.,mert nem érted mit jelent,de meg sem próbálom elmagyarázni.Túl sok hiányzik még néked a Biblia megértéséhez.De mint már máshol említettem,egyszer majd kinyílik a szemed,és hallani fog a füled(most csak dísz,és tartja a szemüveged)de az Néked nagyon fog fájni.
a katolicizmus az önmaga megmaradása elvén lenne igaz ? ez olyan mint a lopás, vagy a pénzér dugás ? az is fennmarad elég sokáig...
egyébként meg nem az a lényeg hogy mit mond az írás. a vallásokat nem az teszi egymást kizáróvá. hanem bizony a keresztes hadjárat. meg minden egymást - vallási alapon - eltipro ember teszi azzá. a katolikusok elfelejtik, hogy pl. európában az egyik legnagyobb vagyonnal rendelkező társaság katolikus egyháznak hívja magát. magyarország ~4000 település szinte mindegyikén templom található. szóval nem olyan szegény az eklézsia.
jézus fitymáján meg rágódjon az aki feje tetjén fityma van.

juj de megijesztettél, testvér. és mondd csak, neked nem fog fájni, ha egyszer megvilágosodsz, és rájössz, hogy mégis kurva kevés az a négy betű? vagy akkor kikaparod a te szemeidet?
Various,
Gyanítom mellélőttél ezzel:
"Az antijudaizmus, az anticionizmus, meg az antiszemitizmus külön fogalmak valóban, de az első kettő kis különbséggel belefér az antiszemitizmusba."
Tuti az első kettőből a 2.-ra is gondoltál/beleérted?

"Tiko"20:57:58.-bizony nehéz felismerni a pillangóban a hernyót.
21:20:30.-na az nem pap volt,hanem akármely felekezet szimpla bérese.

Various: cionizmus helyett anticionizmusra gondoltam, de igazad van, a cionizmus is tekinthető antiszemitizmusnak, az iráni történészeti konferencián megjelent anticionista rabbik legalábbis hasonló módon látják. :-)
Tiko: Látod, vannak, akik mindenbe belelátják.
Belelátják, ha a egy politikai irányzatot kritizálsz.
Belelátják, ha az Újtestamentumot véded.
Belelátják, ha sokszázéves történelmi zászlót lengetsz.
Annak ellenére, hogy egyikben sincs benne. Én ezekre használom azt a szót, hogy veszélyes "zsidózózó", vagy "zsidózikozó". :-)))))

Szerintem nem belelátják, csak van egy kis képzavar, és mint láthattad, megkérdeztem tőle, hogy nem elírás-e:)

Vicces a topik címe, vörös betűkkel:
Isten fasza-dátum-Tóta W. Árpád
(persze ez így semmit nem jelent, csak mókásan néz ki)
cactust fel kéne jelenteni gyűlöletkeltésért.
mavo, mi ez a "Jézus óvatosan célozgatott, hogy ő Isten fia"? szerintem ebben elég konkrétan fogalmazott, és nem valami halvány metafórával utalt rá. TWÁ bejegyzésében az " egy zsidó hippit istenné neveztek ki" szerepel, ami azért így messze nem fedi a valóságot...vagy legalább mondja meg, kik nevezték ki. Egyébként úgy látom, a topicon még azon is nagyban megy a vita, hogy egyáltalán isten-e. Gyarló emberi logika szerint is a "főnök fia" volt, az meg ugyebár már majdnem olyan, mint a főnök, csak kevesebb joggal...
Mellesleg vicces ez az egész. Nem az-e az igazi prűdség, hogy egy fitymadarabon csámcsogunk? Miért rosszabb, másabb ez mint bármelyik, ereklyekén tisztelt tárgy vagy testrész? Feltételezem -bár nem tudom- a hívők el tudnak vonatkoztatni. A többiek meg hagy hüledezzenek, nagy felvilágosultságukban. Amíg egy DNS teszt ki nem deríti, hogy tényleg az övé volt, hahaha!
Valaki a nagyamama úrnáját a konyhában tartja (olyanról is hallottam már, aki a kocsmában felejtette;). Nekem ez is kicsit morbid, dehát én toleráns vagyok és liberális, ráadásul jólnevelt, ezért nem teszek rá bántó megjegyzést;)

Tiko:
Az anticionista az olyasféle, ugye, hogy Izraellel szemben határozza mag magát, politikailag, meg még egy rakás más módon, amit itt nem sorolok föl. (Az anticionizmusnak még van pár fazettája, de a mi szempontunkból most nem érdekesek.)
Igen, nem kell egyetérteni Izraellel politikailag, de én azt még nem nevezem anticionizmusnak. Arra azt mondom, hogy nem ért egyet Izraellel politikailag és kész.
Ha viszont valaki azt mondja, hogy ceterum censeo, márpedig Izraelt a földdel egyenlővé kell tenni, testvéreim, az bizony vastagon anticionista és így már kimeríti az antiszemitizmus fogalmát.

Akik itt nálunk cionistáznak (kutykuruttyinfó és tsai, meg ez a hülye sodi is), azoknak Izraelhez semmi közük nincs, talán a térképen se találnák meg egyedül. Fuss egy kört, rögtön rájössz. Ahol Bolgárt meg a többi balos újságírót cionistázzák, sőt Gergényit, ott nyilvánvaló, h nem azt észrevételezik, h az illetők Izrael-barát politikát visznek, hanem csak zsidóznak a maguk módján, és még azt is hiszik, hogy frappánsak meg ügyesek.
Tiko: Magyarországon hivatalosan nincs egyházi adó: vagy csak hallottad ezt az idióta sztorit, vagy hazudsz.
re: molaris 2006.12.27. 21:27:39
ha urasàgod jo keresztényként odatartja az orcàja màsik felét is miutàn pofànvàgtàk az aluljàroban az kéccer fog fàjni :)

Nem hiszem azt hogy az anticionizmus egyenlő lenne az antiszemitizmussal - mai fogalmak szerint sem. Ugyanígy azt sem gondolom, hogy az esetleges Izrael elleni kritika egyenlő lenne vele.
Bár az előbbi mai élharcosai valószínűleg egyben antiszemiták is, míg ezzel ellentétben nem mindig volt ez így. Zsidók és palesztinok békében éltek, de ugye az utóbbiak nem nagyon akartak egy zsidó államot - később. Így a kettő nem keverhető számomra, akkor sem ha van egy Irán, Szíria, stb.

Kössz a gyanúsítást:) Nem szoktam hazudni, nem szorulok rá. Akkor nevezd havi ajándéknak, vagy ahogy tetszik, ha nem egyházi adó.
A sztori sajnos igaz.

hivatalosan, államilag nincs. de énhozzám pl asszem tavaly becsöngetett egy ember, h észlelte, h most költöztünk, és ő az egyházi adó ügyében jött. nem volt jó napja.
sodi:
Ha egy politikai irányzatot kritizálsz, azzal semmi baj, szíved joga, ez a hely pl. erre nagyon való. Szóval okés a dolog nagyon. Politikai irányzatot kritizálni viszont érvekkel kell. Máshogy nem működik a dolog. Ha az az egyetlen érved, hogy adott politikai irányzat zsidó, akkor már benne is vagyunk újfent az antiszemitizmus mocsarában szügyig.
Azzal sincs baj, ha az Újtestamentumot véded, de az meg része a Bibliának, aminek meg része az Ótestamentum is. Ha ezeket szembenálló dologként kezeljük és mégis egy könyvben írattak vala, akkor bizony felmerül pógárban, hogy tán faszság az egész.
Árpádsáv ügybe nem mennék bele, volt már róla vita elég. (Itt is.)

Idézet a Magyar Narancsból:
"Adómentes az úgynevezett egyházi adó; ezt az egyházközség állapítja meg tagjai számára, összege átlagosan évi 1000-2000 forint között mozog. Az önkéntességen alapuló egyházi adót sok helyen igen szigorúan behajtja az azzal megbízott egyházi személy, és a pap tartozás esetén megtagadhatja az esketést vagy a temetést is."
www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=7565

Te jó ég, ez egy értelmiségi megnyilvánulás? Szegény Tóta, azt hiszed, hogy a zsigeri egyházellenességed vicces vagy esetleg jópofa?
Én nem vagyok sem katolikus, sem egyházpárti, de ez a stílus még engem is undorít.
És te fröcsögtél, hogy a tv2-ben nem mondták be a neved? Rosszabb vagy náluk, még az általad és az index által lesajnált blikknél is.

Tóta W. Árpád · www.worluk.hu/ 2006.12.27. 22:20:00
"hivatalosan, államilag nincs."
Na ja. :)
Bár sztem hozzánk se az UFOk jöttek a múltkor pénzért...

Kedves TWÁ és mindenki!
Nagyon őszinte leszek, s lehet ezért néhol szentimentális is. Egyetlen cél, hogy megvilágítsam, miért bánt, ha a kereszténységet, vagy más világvallást azzal teszünk nevetségessé, hogy egyes hívei mit tesznek, mondanak.
Nem érzem kellőképpen kihangsúlyozva, hogy egyházi, s mint ilyen emberi visszásságok lennének a céltáblái a köznevetség, kifigurázás tárgyának. Pedig feltételezem, és szeretném meglátni, hogy igen. Lehet, csak én nem figyelek elég jól, de mintha mindig belekeveredne valami olyasmi, mintha a vallás valami pótszer lenne, s ezért a gyengék/buták menedéke, ezért szánandó, megmosolyogtató.
Számomra egy templom, lényegtelen, milyen felekezetű, Jézust juttatja eszembe. Azt, aki azt mondta, hogy az vesse az első követ, aki bűntelen, aki azt mondta, tartsd oda a másik orcádat, aki olyan magányosan halt meg a kereszten, miközben azt kérdezte, hogy atyám, miért hagytál el engem. Engem ez mindig mélységesen megindít. Tulajdonképpen egyre jobban. Mert annyira sok magányosságot, magára hagyatottságot, antihumánumot látok magunk körül. Nyilván nehéz ezeket az elveket alkalmazni, de a könnyebb ellenállás felé mozdulás jótéteményeit nem nagyon látom sem lokálisan, sem globálisan, csak azoknak a tetteknek, magatartásoknak a pozitív hatását, amik az előbbiek szellemében, vagy némileg, legalább azt is figyelembevéve születnek. Szóval ezért nem értem, miért nevetséges ez, miért attól jobb egy vallás, vagy más világmagyarázat, hogy fogyaszthatóbb, felszínesebb. Persze nem muszály, hogy valaki etikusságát, fairségét, erkölcsösségét vallás vezérelje.
Mindig kiváncsi voltam a természettudományokra, ezt csak azért említem, mert nem a természeti jelenségek magyarázata miatt foglalkoztat a hit. Azt sem gondolom, hogy lelki gyengeség lenne, ha valaki keresi a hitet, azokat a dolgokat, amik túlmutatnak az adott élet horizontján. Szerintem jobb, mint a sértéseket továbbpörgetni, hagyni eszkalálódni, komplexusra komplexussal reagálni. Mindenki maga választja meg a szavait a céljaihoz. De mik ezek a célok?
Többen írták már, s én is hajlok arra, hogy az ateizmus ugyanúgy lehet szellemi börtön, gondolkodási gát, mint a bigott vallásosság. Mindkettő a nyitottságot, a megérteni vágyás ösvényét szűkíti.
Na befejeztem.

Worluk: Egyházi adó? Frissen beköltözötteknek? Hmm nagyon ravasz:) Tutira valami szélhámosság. Viszont biztos remekül lehet vele keresni, meg az egyházat is lejáratja.
Drága Tiko!
Igen, az egész kommentre volt válasz. Az meg, hogy hogy volt az nagyon klafa, de jelen szempontból nem érdekes.
„Nem hiszem azt hogy az anticionizmus egyenlő lenne az antiszemitizmussal - mai fogalmak szerint sem.”
Egyenlőt senki sem mondott, kis különbségekkel antiszemitizmusba besorolhatót mondtam, de arra meg ott vannak az érveim fönn, mert egyszer már leírtam.

Various: Tóta mai bejegyzése vallási témájú, ezért nem is támadtam a cionizmust, csak egy hasonlatban használtam fel, tudniillik hogy ugyanúgy nem antiszemitizmus az antijudaizmus, mint ahogy az anticionizmus se az.
Ezért nem is kívánok mélyen belemenni a témába, mert tényleg OFF, ehelyezz csak két szóban foglalom össze: palesztin holokauszt.

Me, Myself and I: A családom nagyjából 10 évig erősen egy katolikus gyülekezethez tartozott, és mivel apám teológiát végzett és hittant oktatott, azt hiszem, tisztában vagyok a dolgokkal. SZJA 1%-ot fel lehet ajánlani, és kedvesnek tartanak, ha még adsz, de kötelező, az nem lehet.
Tiko: "sok helyen", "egyházi személy"... semmi konkrétum, de az égvilágon semmi, ezzel nem lehet vitatkozni, nem hiszem, hogy az életüket a világ jobbítására feltevő emberek (értsd: papok) akár fenyegetőznének is ilyesmivel. A hazugozásért meg elnézésedet kérem, nem gondoltam komolyan.
TWÁ: Arra nem gondolsz, hogy az lehetett simplán valami átverős csóka?

"Nem vagyok ateista".
Ha ezt úgy kell érteni, Tóta, hogy nem vagy materialista, akkor megint csak élnék a gyanúperrel, hogy magadban hiszel. :)

nem, ezt úgy kell érteni, hogy visszaolvasol legalább idáig: w.blog.hu/2006/12/06/agnosztikus_101
Anticionizmus,izraelellenesseg,antiszemitizmus hasonloan kapcsolodik egymashoz,mint az oszov.-i szentsatornal a pitvar,szentely,es a szentekszentje.Az elso esetben boven hallgatnak eszervekre,tenyekre.
A masodik esetben mar rendkivul szelektiv hallas alakul ki a paciensnel,mig a harmadik esetben nyilvanvaloan mar az orvostudomany szakintezmenyeiben talal csak gyogyulast a beteg.

Hehe, ezen a poston meg a cikken jót röhögtem :-)
Szórakoztató azt nézni, ahogy marakodnak ugyanazon emberek, vallások. Fegyverrel, szóban, esetleg egyéb módon. Ki ne hazudott volna már, ha egy dolgot nagyon és csak magának akar?
Az ön- illetve az egymásnak ellentmondásokról: Talán nem kell bemutatnom a "én tudom a frankót, a többi meg hülye" ember archetípusát.

Semmilyen fenyegetés nem volt, szimplán megtagadta a temetést. A sok helyről meg annyit, hogy a nagymamát konkretizálhatjuk, Diósdra:P
Valóban, önmagában a cikk hiányos, nincs benne konkrétum, ezért is hoztam fel Diósd-ot, hogy legyen egy konkrét, és szégyelljék magukat össze-vissza:(
Amúgy semmi baj, megbocsájtok:)

Takezó · takezo.freeblog.hu 2006.12.27. 22:35:40
Most már tényleg kezd ez a dolog furcsa lenni. Elmondom, hogy "felénk" ez hogy működik: Valóban nem kötelező, olyan értelemben, hogy nem szabály/törvénysértés, ha nem fizetsz. Inkább így tudnám leírni: "Kérjük, tegye fel a kezét, aki NEM akar fizetni".
Nem tudom, érted-e, hogy mire gondolok. :(
P.S.: Ja, aki "gyűjti" a pénzt az nem valami szimpla szélhámos (bár ha jobban meggondolom, lehet, hogy az ;D), hanem a felekezet ezzel megbízott tagja.

Próbáltalak tolerálni, ahogy a melegeket, a katolikusokat, meg a hülyéket is tolerálom. Az érv nélküli pofázást, a zsidózást, a vitából kifarolást viszont nem tolerálom.
De teszek egy utolsó kísérletet. Aki egy ember megmentett…, ugye.
Na szóval: a tudniillik az nem érv, nem is volt az és nem is lesz az. Vitázgatunk már egy ideje, de egyszer sem indokoltad meg, hogy az anticionizmus mér ne férne bele az antiszemitizmusba. Csak ment, hogy NEM, meg a tudniillik.
Various 2006.12.27. 22:07:50
Itt érveltem, asszem elég világos.
Nem kell egyetérteni vele és várom is az ellenérveket, hogy gyüjjenek sorjában. Csak nem gyünnek. Azt, hogy NEM, azt már te is, Tiko is leírtátok párszor. Most akkor jöjjön az, hogy: Miért nem?

_nem muszály, hogy valaki etikusságát, fairségét, erkölcsösségét vallás vezérelje_
tényleg nem. etikai irànyvonalnak megfelel a kategorikus imperativusz.

A nagy világvallások és spin-offjaik, sőt, megkockáztatom az összes létező vallás pedig nem más, mint "variációk egy témára".
Tiko:
Ez a dolog igen sajnálatos, annak a papnak el kéne gondolkoznia, hogy milyen hivatást választott, csak látod ez a baj: ott vannak a pedofil papok, vagy itt van például ez a seggfej, és máris ott vagyunk, hogy huhh, a papok pedofilok, és egyházi adót kell fizetni. Holott rohadtul nem, a keresztény egyházak nagyon fontos szerepet töltenek be mind a mai napig az életünkben - ha nem is közvetlenül, mert mi esetleg nem vagyunk keresztények, de közvetetten, a környezetünkön keresztül mindenképp. Példákat láthatunk arra, hogy milyen jó hatással tud lenni a hit: a sokat támadott Hit Gyülibe bekerülő Gera Zoli, aki szipusból lett Angliában játszó futballista, vagy például személyes élmények - van egy barátom, akiben nagyon erős agresszív hajlam van, és csak azért tartja vissza, mert hisz Istenben. Nem mondom, hogy mindenkinek segít, de tényleg jót tehet, és ha ez se lenne... Persze, nekem panteistaként is könnyű "jó embernek" maradnom, legalábbis én úgy gondolom, de öcsém, van akinek a villás ördög hiányzik, akkor miért vennénk el tőle? Miért kell szapulni ezt az egészet?
Nem hiszek az Istenükben, de néha, ha belépek egy templomba maga az épület látványa tölt el csodálattal, vagy a himnuszok - épp most karácsonykor voltam egy anglikán éjféli misén, és egyszerűen leírhatatlan élmény volt. Nekünk, nem keresztényeknek is adhatnak valamit ezek az emberek.
Miért van szükség hát erre az állandó fikázásra?

Ez a cikk:
w.blog.hu/2006/12/06/agnosztikus_101
Összefoglalható az utolsó szavaival.
"nem tudjuk"
A többi nem mondanivaló, hanem retorika, amit szeretünk, mert olvastatja magát, és élvezetes, ezért élsz meg belőle, de akkor sem több.
Az elutasítás hiánya viszont még nem hit, hiszen csak látszólag van távol a tagadástól, elvégre az, hogy "lehet" csak filozófiai megközelítés, ami így önmagában, szakrális megélés nélkül csupán világi tudomány.

Me, Myself and I:
Értem, amit mondasz, és elhiszem. Válaszom az előzőben neked is, nem csak Tikonak szántam, bocsi.

Vince: Az is jó amikor valaki berobban a szerinte megdönthetetlen frankó érvvel amit már 10 posttal korábban is kiröhögtek, és a mindkét oldal belátta hogy ez bizony ugyanmár, és vérmesen kezdené lefutni azokat a köröket amikről itt legfeljebb a blog indulásakor volt szó.
Ja egyébként egyszer volt is valami príma kis összefoglaló az ateist vs vallásos érvek, ellenérvek gyűjteményéből, csak hogy ne mindig ugyanazokat a köröket fussuk:)
Az a lista egész jól lefedte a vitákat azóta sem sikerült sokat újítani.

Various: Nem értem, hogy mit nem értesz. A cionizmus egy újkori politikai irányzat, és mint ilyen, el kell, hogy viselje a politikai irányultságú kritikákat.
Éppen ezért, ha az a kritika nincs vegyítve faji, vagy nemzeti kirekesztésre épülő eszmefuttatással, akkor így önmagában csak politikai érvelésnek tekinthető, és kirekesztéssel nem vádolható.

Rigor: kulcsszavakkal kell kommunikálni: "lásd fentebb", "olvass vissza", stb, vagy simán nem veszel róla tudomást. Majd elunja (és hazamegy :-) ©Fletó).
ecet: _nem muszály, hogy valaki etikusságát, fairségét, erkölcsösségét vallás vezérelje_
Nem gondoltam, hogy ez félreérthető lesz. Pont az van mögötte, hogy nem vindikálom a vallásos látásmódnak a nemesebb minőségeket.
De tényleg nem akarok már magyarázkodni...

A mondatnak van második fele is.
De akkor más szavakkal:
Azt mondod, hogy nem vagy ateista, mert a vonatkozott cikkben nem teljes az elutasítás, hiszen a homályzónát elfogadod. Én viszont azt mondom, hogy ez igenis elutasítás, mert ez csupán filozófia, ami világi okfejtés.

ettől herótot kapok
muszáJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ pontosjéééé !!!
A ki/be/le/fel/meg/stb. -bocsátban pedig nincsen "j"

sodi: a cionizmus a zsidok dolga, a polgàri jogok mozgalom az afroamerikaiak dolga. mindkettöt lehet kritizàlni. de minek.
Drága Various,
Mivel engem is megemlítettél, megpróbálnám mégegyszer. Cionizmus = Izrael állam megalapítása. Anticionizmus ennek az ellenkezője. Mind a kettő, önmagában - ideológia. Azért mert a palesztinok nem akarták Izrael államot (nem értettek egyet az ideológiával), még békében éltek a zsidókkal, mindenféle torzsalkodás, antiszemitizmus nélkül, azaz zsidógyűlölet nélkül. Ezért nem ugyanaz a kettő, mégcsak közelítőleg sem. Az más kérdés, hogy melyik, hogyan kapcsolódik a másikhoz, merthogy ilyen kapcsolat létezik.
Így a te általad említett "kis különbséggel belefér az antiszemitizmusba" szerintem nem igaz, azért mert az anticionizmust bele akarod foglalni egy "gyűjtőfogalomba" (antiszemitizmus), olyanba ami nem gyűjtőfogalom, hanem önálló jelenség.
Megfelel érvként?:)

jó, én meg azt mondom már elég régóta, hogy kurva buta vagy, és tök fölösleges megpróbálni, hogy a pontagyadba bármit beleverjek. nem elfogult, mint mások, hanem unintelligens. csak kontrasztként tűrlek meg itt, meg azért, mert ma jókedvem van. úgyhogy most fogj egy ctrl-f-et, olvasd vissza, amit ma alkottál, meg a reakciókat, és ne gyere vissza.
Ugyanmar:mindent a kontextusaban kell nezni,ajanlom Arpad egyik tavaszi irasat:A masik orca
egy idezet izelitonek:"A kereszteny ertekekre most nem a liberalisok jelentenek veszelyt,hanem aza keresztenydemokrata mozgalom,ami itt kinez.Ha a keresztenyseg a Semjen-felek hitbizomanya lesz a kozeletben,akkor elobb-utobb azon veszik eszre magukat,hogy kevesebben vannak,mint a melegek."
Meg merem kozkaztatni,hogy az ilyen kritikakal Arpi indirekt modon,de az original isteni ertekeket vedi.Nem tapossa,vedi.Csak gondolkozik kozben.
Megegy:a szentimentalista megkozelitesnel itt nincsen rosszabb.Foleg,ha rosszulertelmezett oszinteseggel parosul.De ezt tenyleg nem azert irom,hogy megsertselek.Talalkozni ezzel rendszeresen itt.

Ha valakinek erre van igénye, akkor egy tapasztalt programozó fél óra alatt összehoz neki egy sodi.exe-t.
sodi: könyveld, te szegény bolond, és tedd mellé a mai győzelmeidet még. hogy a katolicizmus azért igaz, mert fennmaradt; hogy a többi vallás lényegében szintén katolikus, kivéve a zsidót, ami csak kekeckedésre való; hogy a hit érvként használható... már a felsorolás is fárasztó. köszönjük a részvételt, ennyi elég volt.
Galileo: Miért "rosszul értelmezett őszinteség"? Azért érdekel, mert úgymond felfedtem egy kicsit az "érzelmi" hátterét a véleményemnek.
A levágott fitymájú Jézus-isten a tanúm rá, hogy menteni próbáltam, ami menthető. Igazad van, Árpád.
Mentem enni.
Mentem enni.
Szegény Sodit mindenki mindenhol utálja.
Persze kivéve a keresztényeket, akik senkit se. Meg engem, aki szintén senkit se.
Én azért elgondolkoznék.

Ugyanmár: "Nem érzem kellőképpen kihangsúlyozva, hogy egyházi, s mint ilyen emberi visszásságok lennének a céltáblái a köznevetség, kifigurázás tárgyának."
Azért nem érzed, mert nincs is mindig így. Például a szcientológia esetében nemcsak az egyház módszerei és a hívek zombisága való tollhegyre, hanem maga a hit is nevetséges Xenuval meg a DC-8-as űrhajókkal. Na most ilyenek azért nem csak a szcientológusoknál akadnak. Ez a mai fitymaügy sem arról szól, hogy egy faluban holmi nénikék kitaláltak egy bolondságot: ez a fityma évszázadokig szent volt, és ahogy írtam, teológusok krémje vitatkozott azon, hogy magával vitte-e Jézus a mennybe, vagy netán önállóan utazott. És mára se úgy oldódott meg, h kimondták volna, h elkúrtuk, hanem ilyen sunyi módon. Ráadásul nyilvánvaló, hogy az rkat egyház szexundora játszott be, hiszen nem általában a tetemcafat-imádást helyezték törvényen kívül, hanem csak ezt a kukidarabkát dugták el.

Na jó, maradjunk annyiban, hogy ezek valóban hosszasabb kifejtést igényelnek a részemről, amit meg is teszek, de a kínánt terjedelem miatt nem azt a topikot terhelem vele, mert nagyon témaidegen lenne a mai blogbejegyzéstől.
Pont.
Pont.
Nos fiúk\lányok, ha jobban bele gondolok, nagy mázlista ez a Jézus gyerek. Kétezer év után is még ide-oda cibálják a fitymáját...
Ez azért teljesítmény, nem?
Ez azért teljesítmény, nem?
Nos, TWÁ pont az ilyen Till@ féle hozzászólókra gondoltam, amikor sodiról írtam. Ezek a kicsit vicces, de hihetetlenül sötét és bunkó kommentek nem jobbak sodiéinál.
takezó: de legalább nem állít fél mondatban cáfolható faszságokat széles pofával. engem az ostobaság jobban dühít a pimaszságnál, belátom, h ezzel nincs mindenki így.
galileo 2006.12.27. 20:59:46
"DarkFuture:mindenki masert jar ide az Arpihoz,en pontazt birom nala,hogy a hazifeladatodat nem irja meg helyetted,tessek szepen leulni,gondolkozni,dolgozni!O "csak" az osztalytermet tartja rendben,meg a vita nivoprotektora."
Pörög, pörög a számláló ezerrel, de a nívó ma valahogy nem akar összejönni. No léptem dolgozni, minden jót a vitázóknak/szájtépőknek/JHVH-nak/STN-oknak.

néha úgy érzem, kezdünk nagyon elkanyarodni az eredeti témától. néha pedig megértem, mert egy mitológia belső ellentmondásai valóban nehezen kezelhetőek észérvekkel. maradna tehát a hit.
molaris
miért blaszfémia? és ha az, akkor ez miért baj? a keresztény isten megbocsátó, nem?

Till@: Igen, és arról már le is írtam a véleményem. Elég is volt benne a bunkó vicceskedés, mit akarod tetézni.
TWÁ: de gustibus... ugye;)
TWÁ: de gustibus... ugye;)
Ugyanmar:jo,akkor enis felfedem a hatteret,az en velemenyemnek.
"...miert bant,ha a keresztenyseget...azzal teszik nevetsegesse..."-bocs,hogy eztmost kiragadtam,de ez egy jo kalyha.
Az szerintem rosszul ertelmezett oszinteseg,ha meg akarsz vedeni valamit,ami nem szorul(hat)a vedelmedre.(Komikus,ha ugy ugrassz a vakneninek segiteni,hogy elgazoltatod magad,pedig maskepp is meglehetne kozeliteni,martiromkodas nelkul.)
Ha letezik Igazsag(szerintem letezik),nem lehet nevetsegesse tenni.Ha nevetsegesse lehet tenni,az hamisitvany,bovli cucc.Azt pedig kotelessegunk nevetsegesse tenni.Namarmost mindent hamisitanak,ami ertekes.Miert gondolnad,hogy egy ilyen tortenelmi szemely(JK) kivetelt kepez.

takezó: nem tetézni akarom, csak az egész sztori egy meglehetősen morbid dolog. /mint az összes ilyen körbehurcolós ereklye/
sodi: nem a te beirasodra nem ragalok,
hanem a cikkre ugy altalanossagban. Bar egy sulyos aktualis problemat vet fel a filyma dologgal, de mivel no comment, no comment...

TWÁ: Ez a fütykös ügy, cafat imádás, és az azon való teológiai problémázás valóban megmosolyogtató.
Van abban is valami, hogy ezek mind a kereszténység túlságosan konkrét Isten-képének következményei. Erre írtam én, hogy ez a nyugati mentalitásból eredhet.
A szexundorban is igazat adok. De ezek szerintem nem a hit részei, hanem az egyházra jellemzőek, ami megint csak a nyugati világ képződménye.

Na, míg sül a pizza, addig még egy hülyét kiosztok, szóval:
Tiko, baszd meg
Ne legyél sodi, őt most pateroltuk el, hála a jó istennek. Ígérete szerint magvas gondolatait publikálja máshol. Elmondja az ostoba balfaszságait teszem azt a privi.hu-n és akkor a helyén lesz.
Na de Tiko, mi az isten faszáért (lásd fönt) nem lehet elolvasni, amit írtam? Nem tudok olyan ügyesen belinkelni egy kommentet, mint Árpád, de kimásoltam a pontos dátumot, névvel, mi a szent fitymáért nem lehet visszakeresni és elolvasni, és gondolkodni rajta és utána írni? Mi a fityma ez, hogy „Cionizmus = Izrael állam megalapítása.”? Annak tudod mi az ellentéte? Izrael állam megsemmisítése. Pontosan az, amit abban az istenverte kommentben leírtam, és amit képtelen vagy elolvasni.

"Ha letezik Igazsag(szerintem letezik),nem lehet nevetsegesse tenni.Ha nevetsegesse lehet tenni,az hamisitvany,bovli cucc.Azt pedig kotelessegunk nevetsegesse tenni."
Hát ez elég nehéz. Az dönti el számodra, hogy mi az igazság, hogy Te nem tudod nevetségessé tenni, vagy az, hogy senki? Van ilyen?

Ugyanmar:meg1 dolog.Tobb velemenyt is olvastam arrol,hogy a keresztenyseg kb.onnantol kapott gellert,amikor katakombakban osszejoveteleztek,hiszen addig(foleg a zsidogyokerek miatt)a halottakhoz,mumiadarabokhoz semmi hiedelemmel nem kapcsolodtak,sot!Viszont utanna mar tenyleg scoobydoos iranyba futottak.
"Az dönti el számodra, hogy mi az igazság, hogy Te nem tudod nevetségessé tenni, vagy az, hogy senki? Van ilyen?"
Hát próbáld meg nekem nevetségessé tenni az Otto-motort :)

Galileo: Nem vagyok aktív gyülekezeti tag, szóval nem fogok mindent megvédeni. Vagyis az ereklye őrület nálam nem tartozik semmilyen formájában sem a hitemhez. Csak bizonyos szavakat tartok sértőnek, de ez lehet tényleg csak egyéni érzékenység, s így magánügy.
Vettem is nagyjából ezt az adást. Azonban, ha nem fejezem ki a véleményem, akkor kb egy növénynek érzem magam.
Vettem is nagyjából ezt az adást. Azonban, ha nem fejezem ki a véleményem, akkor kb egy növénynek érzem magam.
"Ha letezik Igazsag(szerintem letezik),nem lehet nevetsegesse tenni.Ha nevetsegesse lehet tenni,az hamisitvany,bovli cucc.Azt pedig kotelessegunk nevetsegesse tenni."
Kinek nevetseges? Osszeul egy bizottsag es eldonti? Vagy ha a tobbseg nevetsegesnek tartja? Vagy ha csak egy valaki nevetsegesnek tartja? Ritka nagy hulyeseget irtal, azert remelem te is belatod :)

Ugyanmar:maskeppen:ami rancigalhato,szajbanyomhato,aranybaontheto,kupanvagasra hasznalhato,az minden,csak tuti nem az Igazsag.
Egy idosebb rokonom mondta,hogy azert birta kadareraban a hiradokat,mert mindig a totalellenkezoje volt az igaz,ugyhogy konnyen dekodoltak.Peldaul bombazasokat mutattak a 6napos haboru idejen,piszkoszsidok narracioval,es tenyleg,a szirek voltak.Tiszta sor volt.
Nekem a katkohiedelemvilag a kadarhirado.Sokat segit,konnyu dekodolni.

"Hát próbáld meg nekem nevetségessé tenni az Otto-motort :)"
Fúziós erőművel működő autóm van amit az ufóktól kaptam szexualis szolgaltatasert cserebe. Szoval szerintem az otto motor egy nagy lol.
:)
Elavul az is elobb utobb mint a keresztenyseg.

Hát ettől az Otto-motortól zavarba jöttem. Az mitől igazság? Vagy arra utalsz, hogy tárgy, tehát vitathatatlan?
Nos ez alapján a fekete lyukak? Vagy a magerők?

tréfálkozom, nyilván.
bár az biztos, hogy ha van ilyen igaz isten vagy mi, annak mindegy, hogy hányan röhögnek rajta (vagy fitymáján).
akiknek nem mindegy, azok az adott vallás expanziójában érdekeltek.

Til:szerinted az igazi szerelem(szerintem van ilyen)nevetsegesse teheto?
tapasztalataim szerint nem.Ha valaki cinikusan erolkodik,ugyis beleszakad,o lesz a nevetseges,nem a valosag.(Nem veletlenul irtam,az ogorogben az igazsagra ugyanaz a szo,mint a valosagra.Marmost az ujszov.ogorogul irodott es igy maskepp olvasni pl.Janost.O emlegeti a legtobbet az Igazsagot,meg a szeretetet...)

Til: tegyunk egy probat, te elsz a tudomany adta vivmanyok nelkul, az ateistak meg hit nelkul, aztan osszeulunk es megbeszeljuk, hogy jo-e ez igy kinek-kinek ? Valaki biztos rohogni fog :)
Lehet, hogy teljesen hülye vagyok a hittanhoz (sosem tanultam), de Jézus és a Biblia tanításai olykor enyhén szólva ellentétesek bizonyos egyházi megnyilvánulásokkal. Egyes "keresztény" hívők meg ugyanolyan primitívek, mint a pogány hívők, csak a dekoráció cserélődött az oltáron és a templomokban az évezredek alatt. Ezért kellett a kereszténységet is a pogány hagyományokhoz igazítani. De szerintem ez nem "nyugati" jellegzetesség: valamennyi vallásban nyomon követhetőek ősi vallási ill. folklór elemek időnként keveredve a vallás alapításához, megszületéséhez és életben maradásához szükséges dogmákkal, tabukkal, rituálékkal stb. Egyszerűen sokaknak ez kell. Ettől érzik a "közösség erejét". Az ilyen ősi eredetű rituálékban tudnak igazán átérezni. Ez van. Röhej, de akkor is.
Ugyanmar:ha nemveszed sertesnek,azt tisztelem benned,hogy semmikeppen sem vagy kepmutato,meg onerzeteskedo.Az ilyen emberekkel sohasem hasztalan egy eszmecsere,vagymi.
nomac: erről csak az jut eszembe, hogy mutattak az egyik műsorban egy palit, aki valahol a Káli medencében egy tanyán él mindenfajta technikai vívmány nélkül. Azt hiszem valamiféle keleti vallású. Teljesen boldognak tűnt.
"Til:szerinted az igazi szerelem(szerintem van ilyen)nevetsegesse teheto?"
Na várj csak addig amig bebizonyitjak hogy ilyen hogy szerelem nincs is, csak baszduh van, de mi tul ertelmesek vagyunk es ugy eljuk meg, hogy adunk neki egy szot. De mas megkozelitesbol, sokan azt gondoljak hogy ket ferfi szerelme nevetseges. Akkor most mi van?
"Til: tegyunk egy probat, te elsz a tudomany adta vivmanyok nelkul, az ateistak meg hit nelkul, aztan osszeulunk es megbeszeljuk, hogy jo-e ez igy kinek-kinek ? Valaki biztos rohogni fog :)"
Én a laptopom nélkül, az ateisták meg hit nélkül? Nem fair, tőlük is vegyél már el valamit :)

Ugyanmár: és ebből kifolyólag valszeg semmit sem érzékel a világ folyásából! Így már érthető a boldogsága!
Til:csak nem a laptopod a fugefaleveled?:)
Szegeny.
Amugy:elbujtal masok velemenye moge!En szemelyes velemenyt mondtam(szemelyes tapasztalatokkal),erdekelne a TE szemelyes velemenyed.
Levettem a sisakot,ha nemvettedvona eszre.:)

Az Otto-motor nevetségessé tétele ? Szerintem már rég járhatnánk villanymeghajtással, de sokan kiröhögik azt is csak mert szeretik érezni a lóerőt a két lábuk között. Az meg hogy milliók kapnak rákot, meg allergiát, meg ólommérgezést, meg stb. az figyelmen kívül hagyható ugyebár. Az Ottó-motor-vallás hívei is fanatikus idióták.
Ugyanmar:az ingerszegeny kornyezet tenyleg egyfajta boldogsagot eredmenyezhet,de nekem errol a kolostoroshuncutsagok jutnak eszembe,meg a remetek,akik antiszocialisak.Ha visszaeszi a fene oket veletlenul a tarsadalmi erintkezesekbe,tuti kiborulnak,bosszut allnak minden frusztraciojukert.
Ugyhogy,csak lassan azzal a bodogsaggal!

Árpád! Ez itt a te blogod. Így aztán azt írsz ide amit csak akarsz, akkor amikor te akarod. Én, mint mérsékelten hívő (értsd: ahogy akarod) azonban berzenkedek azon hogy a saját blogodba, amibe azt írsz amit akarsz, akkor amikor akarod, karácsony után, gombaemésztés közben, oáoá és pelenkaszag közepette odaülsz a gépedhez, ami meggyógyult (mint IT-s azt mondom, hogy nem gyógyult meg) beírod postcímként hogy "Isten f...". Naszóval ez így nekem csak annyi, mint az unokaöcsém, aki már szobatiszta volt, de családi összejövetelekkor még hétévesen is direkt beszart az asztalnál. Nem rossz, mert kétség kívül beránt ide 5-600 postot. De mire JÓ? Én nem nevetek az olyan szóképen ami elég nagy hatásfokkal gyaláz olyan dolgokat amik esetleg másoknak szent. Egyébként elismerem, van humorhatása, csak a primer értelme valahogy megbüdösíti ezt a fajta humort. Szeretem a meglátásaidat, szívesen olvasom a blogodat, de ez a mostani postod azt mondja nekem, hogy olyan korszakodat éled, mint a kisgyerek aki éppen felfedezte az ánuszát. Öröm, de van jobb, remélem hogy kinövöd.
Félreértés ne essék, semmi indulat nincs bennem, nem vagyok se bigott, se Spigott, csupán érzem hogy nem helyénvaló ez itt és így.

Hit vs. tudomány boxmeccs újabb meddő leágazás lenne, mert eleve hamis az éles szembeállítás. Ugyanis nem minden tudós ateista - most sem, elmúlt kétezer évben a többség meg pláne nem. Jól megfértek ezek egymás mellett, egy ember fejében is, a gonosz egyház ugyanannyira vett részt a tudomány mívelésében, mint bizonyos tudományos eredmények eltussolásában. De a hatalom természete már csak ilyen.
"Til:csak nem a laptopod a fugefaleveled?:)
Szegeny." jelenleg de :) Amúgy nem is értem miért írta nekem azt nomac, de valaszoltam ra :)
Ez az egész abból indult ki, hogy szerinted az igazság nem tehető nevetségessé. Erre írtam, hogy valami valakinek mindig nevetséges lesz, nincs egy nevetségességet szabályzó felsőbb hatalom ami kimondja hogy márpedig ez nem nevetséges, tehát ez igaz.
Erre te írod nekem a szerelmet. Nekem pl nem nevetséges két férfi szerelme, de van, akinek igen. Tehát a logikád szerint ez nem igazi dolog. Egészen biztos vagy benne, hogy nem találsz olyan embert, aki szerint a szerelem nem hülyeség?
Eleve az egész legelső elképzeléseddel van a baj, miszerint ami nem tehető nevetségessé, azaz ultimate igazság.

Galileo: Nekem csak ez is eszembe jutott a technika nélküli életről. Márhogy az sem feltétlenül rossz, minthogy az ellentéte sem biztos jó. Nekem is hiányoznának bizonyos vívmányok, bár nem mind. A maiban mintha túltengene, itt a lelkiek hiányoznak.
Egyébként meg edzett vagyok, ami az önérzeteskedést illeti.

Megint futottal egy kort,bujocskazva.
Te voltal mar szerelmes ferfibe?(Azt mondtam,tapasztalataim alapjan.)
Te meg teoriaval josz.Nem kovezem meg oket,de van egy jo haverom,aki 6-7ev utan beleunt,es szerinte sok embert tonkrevagott az "oszinte erzelmeivel".En a bezarkozas egy formajanak tekintem.Szinte mindig nogyulolet elozi meg,apakep meg nuku.Amugy viccesek.:)
Kivanom,hogy talalkozz az eletedben olyan szemellyel,aki ugykavarja fel az eletedet ezerrel,hogy minden a helyere esik!Azon nincsmit rohogni,csak dobbenet van,meg hapogas,hogy hol a csudaba votez eddig!Mert nem fogtam ki ilyet eddig?

karotta, szívemből szóltál. Azért ment szét így ez a topik is, mert TWÁ az elején (megint) nem döntötte el, vitatkozni akar-e vagy inzultálni. Én nagyjából agnosztikus volnék (és nem ateista, bizony), de soha életemben (remélem) nem sértettem meg senkit a hite miatt. Legalábbis direkt. Ahogy származása, testi adottsága, társadalmi helyzete stb. miatt sem. Az egyházat bíráló racionális érvek tök rendben vannak, de minek ehhez az egész faszozás, amitől mondjuk a lakosság kétharmada vasvilláért nyúl? És ebben a lelkiállapotában persze nem jutnak el a szürkeállományáig az érvek. És közben nem is vicces. Bocs, Árpád, nem te vagy a Monty Python. Szóval nem tudom, ez mért jó, azon kívül, hogy idevonz bizarr figurákat minden oldalról. Miért nem elég, hogy egyszerűen van, akinek pont ettől kerek a világ, szent fitymástul. Pont ez tartja fenn a homeosztázisát. Mit akarsz tőle? Térjen ki? Mi lenne jobb attól? (Neki, neked, vagy a világnak?) Nem mindenkinek a piros (kék?) kapszula a nyerő.
annyira nagyra tartják ezt a bőrdolgot...és mégsem náluk bevett gyakorlat eltávolítani...mivel térítő vallás ezért szerintem inkább beszüntették..ki a fene akarna belépni egy közösségbe azzal hogy ugyan levágnak a farkamból egy darabot de később jó lesz mert az isten szereti ha te kínlódsz és neked fáj...akkor csak az lehetne katolikus aki ma zsidó..aki annak születik.akkor meg nem kapnának állami támogatást akárhogy is sírnának,kihalnának mert tökre lúzerek,életképtetelenek..,de a kihalá szélén legalább nem sántítana annyira a demagóg valláshiedelemviláguk mint ezzel az egész fityma meg midnenféle homályos sztorival együttvéve..
Ugyanmar:A technikafuggoseg az mas,en tuti elkuldom a gyerkocoket 1-2 evre tengerkutato,vagy hasonlo hajora egyetem utan,mert csak helyukre kerul az ertekrendjuk egy tartos frisslevegos,ketkezi,melo-baratsag-jotarsasag elmeny utan.Maskepp fognak neki a nagyvarosi eletnek,ceges besavanyitasoknak.
A nevetségesség/igazság kérdéshez: valószínűleg mindent nevetségessé lehet tenni, ami kultúrafüggő: egy másik kultúra nézőpontja kell hozzá. Nagyon kevés dolog van, ami minden kultúrában (lényegileg) ekvivalens: például a halállal vagy a születéssel való közvetlen szembesülés. Ilyeneken nehéz nevetni.
OFF:Arpad,ez az 5os dobbantas az Ajlavjuhangribol megerne egy elmelkedest.
A Szombathyt is csipem,meg a Lovasit is,de a fene gondolta vona,hogy ezek egy platformra kerulnek valaha.
Raadasul kapcsolodik a Reformimazs profeciadhoz!:)

"Ugyanmar:A technikafuggoseg az mas,en tuti elkuldom a gyerkocoket 1-2 evre tengerkutato,vagy hasonlo hajora egyetem utan,mert csak helyukre kerul az ertekrendjuk egy tartos frisslevegos,ketkezi,melo-baratsag-jotarsasag elmeny utan.Maskepp fognak neki a nagyvarosi eletnek,ceges besavanyitasoknak."
Arrol nem beszelve, hogy remekul alakitja a vilagkeped, meghozza pozitiv elojellel.
Dolgoztam evekig olyan hajon, ahol mintegy 60 kulonbozo nemzet tagjaibol allt a legenyseg, mindnen kontinensrol, minden vallas kepviseloivel.
Jellemformalo.

conzumel:ugyanarrol beszelunk.:)
Persze ebbe belejatszik,hogy az enidomben ez csak kusztobacsi-fele luxus volt,mamar elerheto,esugye hamar ennem,akkor ok haddmenjenek.

Galileo
Tovabb megyek: en Magyarorszagon az oktatasi tanterv reszeve tennem, hogy mindenki dolgozzon egy ilyen hajon legalabb fel evet. :-)))
Hatha sikerulne kicsit ralatni a Karpat-medencen kivuli vilagra!

Remélem ízlett a pizza.. Az olvasási/értelmezési készségeimmel nem hinném hogy gondjaim lennének, annál inkább így érzem nálad.
Megértettem a kommentedet, ellentétben veled, ami az enyémet illeti.
Sztem zárjuk a vitát, mielőtt megint kiosztassz egy "hüJét".
U.I.: Legközelebb megpróbálom a kedvedért egyszerűbben leírni a véleményem:)

conzumel:regebben irtam egyszer,hogy jokis hely ez a medence,csak 1baja van:nem lehet kiszelloztetni.
Ugyhogy nekunk kell mennunk,de megeri.Mar regebben is eszrevettem ezt a mobilisabb haverokon,igazan helyrevagta oket egy ilyen "tanulmanyut".Enis sokszor szegyelltem mar magam magyarkent kulfoldon,es konkretan tapasztaltam,milyen aporodott levegot tudunk mi arasztani magunkbol.

"ecet"-ha zalálkoznánk fel sem merülne Benned,hogy pofon vágj.
"Various"-antiszemitizmus,az összes sémita gyülölete.Antijudaizmus,történelmileg messze visszanyúló zsidógyűlölet.Anticionizmus,1897-től az első cionista gyűléstől(Basel);kezdeményező Hertzl Tivadar magyar nemzetiségű ügyvéd,cél a zsidó állam újra alapítása(1948 máj.14.)

"T.W.Á."-kérdés:mitől és miért lett ilyen fontos hirtelen ez a darab előbőr?Nem tisztem védeni a Vatikánt,eddig sem tettem ezután sem fogom.Azt azonban elvárom,hogy egy vitaindító legyen megalapozott.Jézus isteni eredetéről annyi bizonyos,hogy mind Máriával,mind Józseffel angyal közli.Az első aki nem részesül kinyilatkoztatásban és felismeri a még magzat Keresztelő János,és anyja Márta.A következő a templomi bemutatás előtt Simeon.A napkeleti bölcsek információjukat"látásban"nyerik,mint az okkult tudományok ismerői,de rádöbbennek itt sokkal többről van szó mint amit eddig tapasztaltak.Így ezen gondolat mentén nem hinném,hogy anno egy"közönséges"gyerek fitymáját bárki is őrizte volna.Nem árt gondolkodni és tanulni.Persze legjobb ismerni a Bibliát.
kaarmeenhetki,
„mi ez a "Jézus óvatosan célozgatott, hogy ő Isten fia"? szerintem ebben elég konkrétan fogalmazott, és nem valami halvány metafórával utalt rá”
No, Dzsízaszt ilyen szempontból hagyjuk, mer ő mestere volt a mellébeszélésnek, és a tanítványait is aposztrofálta néha Isten fiainak.
„TWÁ bejegyzésében az " egy zsidó hippit istenné neveztek ki" szerepel, ami azért így messze nem fedi a valóságot...vagy legalább mondja meg, kik nevezték ki.”
Tanulj tinó ... vagy le tetszett maradni az első komoly egyházszakadásról? Esszénusok meg a többi smafu? Óvasni fáj? Nem teccett hallani, hogy a katkók tarcsák istennek a Dzsízaszt?
Há ciki!
Az összes hívőnek üzenem: tessenek már utánanézni ezeknek a dógoknak ... vagy nem teccenek cikinek érezni, hogy a büdös hitetlenek tájékozottabbak a témában, amiben elméletileg a hívőknek kellene jobban ott lenni a szeren?

molaris,
„mitől és miért lett ilyen fontos hirtelen ez a darab előbőr?”
Ott a link a postban, wazze, nem bírsz egyet kattantani???

Há valahogy úgy. Legalábbis a reformátusok pölö kevéssé szentháromságoznak, ahogy én látom.
Persze ez az Isten fia dolog örök telyológiai vita, hogy ugye egy isten fia hogy lehet vagy nem lehet isten, de ezt bízzuk a telyológusokra.

Hogy írjak még.
De mongyuk körösztölés ügybe se túl nagy az egyetértés a felekezetek közt, egy időben kiváló hatásfokkal égtek az anabaptisták is. :-)

mavo
"Az összes hívőnek üzenem: tessenek már utánanézni ezeknek a dógoknak ... vagy nem teccenek cikinek érezni, hogy a büdös hitetlenek tájékozottabbak a témában, amiben elméletileg a hívőknek kellene jobban ott lenni a szeren?"
nézd, én ezt erősnek éreztem, figyelembe véve az alábbiakat:
"Nem teccett hallani, hogy a katkók tarcsák istennek a Dzsízaszt?"
ez ugyanis marhaság.
amúgy pedig nem gondolom, hogy a hit fel kell tételezze a vonatkozó teológiai ismereteket, az inkább csak a hitviták velejárója. azt sem hiszem egyébként - ez pedig a topic kritikája is -, hogy egy agnosztikus alapállás szükségszerű kiindulópontja a keresztény mitológia ellentmondásos volta lenne
simán alkothatunk saját logikáján belül ellentmondásmentes mitológiát is, ettől még jogos az agnosztikus alapállás

„"Nem teccett hallani, hogy a katkók tarcsák istennek a Dzsízaszt?"
ez ugyanis marhaság.”
nézd, én ezt erősnek éreztem, figyelembe véve, hogy nó indok.

„amúgy pedig nem gondolom, hogy a hit fel kell tételezze a vonatkozó teológiai ismereteket”
A katkó dogmáskodás ismeretében ez megalol. De hangsúlyozom, ez csak a katkó hívekre vonatkozik; na jó, nem csak rájuk, mert az igazi hárdkór hívekre elméletileg, ugye, hogy nem hihetnek akármioben. De úgy általában, persze, ez igaz, higgy, ahogy bírsz — ha hagyja az aktuális egyház, ugye, hogy higgy, ahogy akarsz.
„azt sem hiszem egyébként - ez pedig a topic kritikája is -, hogy egy agnosztikus alapállás szükségszerű kiindulópontja a keresztény mitológia ellentmondásos volta lenne”
Galaktikus muhaha, az „agnosztikus alapállás szükségszerű kiindulópontja” csak úgy egyszerűen az, hogy nó faktum Istenre nézvést, és ez nagyon nem vallásfüggő, mert szerintem tökmindegy, hogy konkrétan milyen Isten (óder pantheon) az, akire hű de nincs nincs bizonyíték.
Ha a fentebbi marhaság lenne „agnosztikus alapállás szükségszerű kiindulópontja”, akkor pölö az agnosztikus Béla simán lehetne buddhista vagy muzulmán, ha az őknekiknek az ő mitológilyályuk ellentmondásmentes lenne.
S valamint (ahogy én érzem) kiinduló posztunk nem igazán az ellentmondásokon köszörüli azt, hanem hogy röhelyes itt-ott, lásd fitymaimádat, ami épp a katkó nembeszélünk faszrólpinárólbaszásrólszopásrólnyalásról alapállás oldaláról nézvést muhaha.

Amúgy meg, tök érdekes, hogy „a katkók tarcsák istennek a Dzsízaszt” témakörben télleg van, aki még nem hallott az Atyaisten Fiúisten Szentlélekisten trinityről?
Bizti? Tényleg?
Bizti? Tényleg?
1. asszem a szentharomsag teologiai megvitatasa nem temaja ennek a blognak, az inkabb a skolasztika.hu-n probalnam elkepzelni.
2. szamomra hihetetlen, h egyesek (pl.TWA) nem ertik, h egy ilyen posttal elveszik az ertelmes vita lehetoseget, lehet tele szajjal rohogni, h mekkora faszok ezek a katkok, de azt a logikai gondolatmenetet h Jezus=Isten es akkor minden testi es targyi emleke kvazi isteni (akkor is ha vicces elobor) nem kell erinteni.
3.nyilvan figyelmen lehet akkor hagyni azt is, h a KE eleg nagy, elfer benne a hitgyuli szintu rajongas, a videki nenik konnyezo SzuzMaria imadasa es a Bolberitz P fele unalmas teologiai eloadasok kozonsege is.
4. de ugy latom nem ez a lenyeg, hanem a blog futtatasa, a haverok elott valo villogas, a faszkodas.

visszatérve ...
„Szervezett hazugsággyár?”
Mi az hogy! Nem is akármilyen, a késő ókor és a középkor bizonyos szakaszaiban a „dokumentek” túlnyomó többsége ocsmány hamisítvány, vö. Illig, aki ebben nem tévedett, kár a rá épített ingatag elméletért, na jó, sokat keresett vele, megértem én őt. Aztán persze a nyelvészek meg a többi szakértő mókus kiszúrja az anakronizmusokat, de ehhez ők értenek, én meg elhiszem, mert általában értelmesen és működőképesen leírják a mi miért vant.

Okke, da, okke, nem vicces és különben is, csak felvágás, és ahogy elnézem, neked bejátszott tőle a durca, mer de bunkó, hogy istenfasza (mér? mi? kromplileves?).
Ecceű dolgod van. De télleg. Felkérlek, értekezz mán nekem egy jóízűt arról, telyológiailag, meg úgy egyébként, hogy a Fiúisten lekanyarintott előbőrihő zarándokolni akkor most istenes vagy nem istenes dolog-é, mer ha úgy veszem, a történet tékápé innen indul, meg hogy valami kiátkozás is be volt/van/lesz lengetve az illetőknek tévedhetetlen pápailag.
De ami fontosabb, lécci, pontról pontra láttasd be velem, hogy ez a fitymakultusz mennyiben is hóttkomoly dolog; leszámítva persze, hogy akik képesek elézarándokolni, azoknak biztosan komoly.
De téleg.

1. figyelj, en nem zarandokolnek
2. en nem hiszem h pl. az istenhit BARMILYEN zarandoklatot igenyel, akar pl. Marabesnyore, Fatimaba, akar Czechostowaba.
3. vannak, akik szerint ez jo, akik ebben hisznek. Higgyenek. Az egyhaz nagy, elfernek benne a forraspont alatti IQval rendelkezok is. Ezt nem gunybol mondom, hanem nekik is kell egy hit. Ok nem ertik meg Bolberitz Palt vagy Jaki Szaniszlo eloadasait. Nekik egyszeru hit kell. A fityma, meg gondolom ha elvonatkoztatunk a tenyleges szervtol (perstze igazabol nem tudom miert kene) ha ezt vicc nelkul vegiggondolod....hat vegulis egy olyan emlek, mint a levagott korom, haj, stb. A rajongok (akik mondom, vannak, es elfernek) MINDEN szemelyes emlek utan rajonganak. Baj-ez? Nem. Nevetseges, igen akkor, ha valakinek olyan magabiztos, h mas ember oszinte artalmatlan (esetleg akar ostoba) rajongasat kinevesse.

Figyu, de most tökkolmollan.
Ahogyan a „forráspont alatti IQ-val rendelkezők” szíve joga, hogy egy inkriminált bőrdarabhoz zarándokoljanak, úgy nekem is (Istenadta?) jogom, hogy röhögjek rajta.
És bármennyir is próbálod bemagyarázni magadnak, hogy valamiféle felsőbbrendűség okán, hát lótúrót.
Azért, mert szimplán nevetséges.

Megint csak annyi a probléma TWÁ írásával, hogy szükségtelenül provokál. És ugye a STÍLUS!!! (Ami maga az ember! Vagyis olyan vagy, amilyen a stílusod.)
Úgy látom, többen nem értik, miért problémás a szándékolt és szükségtelenül csúnya beszéd. Kár, hogy nem értitek ezt (sem).
Vajon a drasztikus szavaktól viccesebb a cikk???

Ha belegondolok, fénykorában mit meg nem tettek volna a rajongók Michael Jackson fütyielődarabkájáért...tömeges vérengzés lett volna, asszem, ha közéjük hajítják. Ha meg kiállítják, a világ minden részéből zarándokoltak volna oda a fanatikusok, zokogni és imádni. Nem is nagyon látok különbséget..
mavo
most vegyelek komolyan?
a) továbbra sem hiszem, hogy teológiai ismeretekre lenne szükség a hithez. a hívők többségére ez szerintem simán igaz, bár nyilván nem tudom igazolni
b) "Ha a fentebbi marhaság lenne „agnosztikus alapállás szükségszerű kiindulópontja”, akkor pölö az agnosztikus Béla simán lehetne buddhista vagy muzulmán, ha az őknekiknek az ő mitológilyályuk ellentmondásmentes lenne."
ezt csak simán félreértetted. amúgy ennél színvonalasabb megfogalmazásokkal is találkoztam már
c) "nézd, én ezt erősnek éreztem, figyelembe véve, hogy nó indok. "
most én javasolnám, hogy nézz utána. amit írsz, az elmegy egy leegyszerűsített unitárius felfogásnak. azért vannak még klasszikus keresztény vallások.

Szóval arról lett volna szó benne éppen, hogy nem imádunk semmiféle szent fitymát, meg mumifikált kezet, stb.
Meg a stílusról. Hogy TWÁ-ban nem az a baj, hogy markáns véleménye van, hanem a stílus, amely alpári.
Meg arról, hogy hiba az egház kétezer éves történelmét és egyes eseményeit az adott korból kiragadva értékelni és értelmezni. Mert az egén nem független attól a kortól, amelyben él. Azoktól a felfogásoktól, szokásoktól, stb.
Nagyanyáink még simán elmentek pl. halottlátó aszzonyhoz és ételt vittek a sírokhoz.
Ma ez már mosolyogni való babonaság. akkor hittek benne.
Ettől ők még nem rossz emberek! Jogos kipellengérezni és megszégyeníteni ezért őket? Nem.

mavo: persze jogod van hozza. Csak felesleges, es faraszto. Nem ezek a szellemi torna szinhelyei, par falusi neniketol elvenni a hit targyait.
Es a felsobbrenduseg: szerinted ez nevetseges, aki hiszi, az nevetseges dologban hisz. Ergo te okosabb vagy, mert te nem hiszel semmi nevetseges dologban.

Woland,
ad a,
És? Mondtam, hogy nem hisz, amit akar? De itt a katkóság a téma, ld. alább esmeg, plusz az, hogy higgyen, amit akar, de ne akarja előadni, hogy a hárdkór katkó is abban hisz, amiben ő, a Bibliában meg le van írva, ami le van írva, olvassa el, kínos, hogy ha én jobban ismerem az ő szent könyvit.
ad b,
Megeshet, hogy elnéztem, szori, de majd elmúlik a náthám és akkor majd megint fogok hallani.
ad c,
Unásig ismételgessem, hogy kifejezetten a katkókról van szó, aztán majd csak leszoksz, hgy belekevered az unitáriusokat, megatöbbit, akikmégvannak?
Igen bazmeg, van ezer keresztény felekezet meg szekta, és nem bírnak pont ugyanazt hinni, trinity dógában se egységesek.
De tekintve, hogy ebben az esetben _konkrétan_ a katkók mentek pöcsbőrt imádni, engedtessék meg, hogy szűkítsük a kört rájuk.
Na, csonka család, megyek vépélyent kialakíttanyi.

Az egyház és a teológia is folyamatosan változik, ahogy a körülötte lévő társadalom és kultúra is. A tudásunk is egyre nő, gyarapszik. A teológia nem lezárt tudomány!
Miért baj, hogy a régieknek fontos és tisztázandó problémája volt Jézus lemetélt bőrének kérdése???
Ezt igenis tisztázni kellett. Ahogy az is évszázados vita volt, hogy Jézus Isten-e vagy csak Isten Fia? Egylényegű vagy nem egylényegű az Atyával?
Ezt sem volt egyből nyilvánvaló. Sok-sok vitában és teológiai kutatásban, gondolkodásban tisztázódott.
Persze lehet nevetni (és ízléstelenül támadni) egy-egy elképzelést. De ugyanezt meg lehetne tenni más tudományok esetében is, ahol szintén számos tévedés után tisztázódott egy-egy tétel. (Pl. hullhatnak kövek az égből! :-) De ízléses kifigurázni a korabeli fizikusokat, akiknek még nem lehetett tudásuk a meteorokról?)
a hitbeli, teológiai fejlődésnek is - értelem- és szükségszerűen - megvannak a maga tévedései, vadhajtásai.
Ezek előbb-utóbb kiszelektálódnak.
Lehet persze nevetni rajtuk, de a kulturált embernek (különösen, ha igényli az értelmiségi státuszt!!!) vannak határai. Pl. a keresztény emberek millióinak ünnepén nem húzatja Jézus anyját oda, ahová a mértéket veszített TWÁ teszi!
A stílus maga az ember!
Ha pedig egy (állítólagos) értelmiségi csak kicsit is ad az objektivitásra és a kiegyensúlyozottságra (ha már közírónak, újságírónak képzeli magát), akkor legalább néha megengedhetné magának, hogy egy-egy pozitívumról is szóljon. Pl. az egyház börtönpasztorációs tevékenységéről, a szeretetszolgálatok munkájáról, a szenvedélybetegekkel való törődésről, vagy akár Böjthe Csaba ferences szerzetes rendkívüli gyermekmentő szolgálatáról Déván! EZ IS AZ EGYHÁZ!!!
Persze aki egyház- és vallásellenes, annak nem érdeke ezekről is írni. Még megzavarná magát és követőit, elvbarátait.

Én mindig úgy tudtam, hogy nem a szexundor miatt, hanem zsidótlanítás miatt került ide a Szűzanya. Mint pl. Kisjézus bemutatása is így lett gyertyaszentelő Boldogasszony. Persze a zsidótlanítás nem sikerült és teológiailag eleve képtlenség, de a gyakorlati műveletlen nép közt...
eloi 2006.12.28. 11:45:01
"Meg a stílusról. Hogy TWÁ-ban nem az a baj, hogy markáns véleménye van, hanem a stílus, amely alpári."
Majd kinövi egyszer. Talán. TWÁ meglehetősen furcsa figura. Bizonyos dolgokat meglepően jól átlát, jól kezel, más témákhoz meg egyszerűen még éretlen. Pár év múlva majd rájön, hogy nem érdemes mindig fejjel menni a falnak. Főleg hitkérdésekben nem.
Mindenki abban hisz amiben akar, ettől szép és kerek a világ. Az egyházak meg azt hirdetnek, amit akarnak, joguk van hozzá. Az már inkább vita tárgya lehet, hogy miként definiáljuk az egyházak és az állam kapcsolatát, az egyházak funkcióját, modern életünkben betöltött küldetését, és az állam szerepét az egyházak anyagi ill. az egyházak szerepét az állam erkölcsi támogatásában. Ezek sokkal érdekesebb (és fontosabb) kérdések, mint az, hogy mit gondol egy kívülálló a katolikus hitről. Legyen ez az ő megoldandó probémájuk.

elismerem, megfogtál: nem nagyon vagyok otthon az egyházszakadásokban, zsinatok történetében, stb. Őszintén eddig próbáltam is elkerülni a teológai viták történetét, lévén annyi minden más olvasnivaló van ezen a világon...hogy most az atyával (aki atya, vagy isten, vagy atyaisten) egylényegű, egyenlő, hasonló, vagy csak rokon, és hogy melyik zsinat erről mit mondott, bevallom, nem tudom. Az atyának a jobbján, balján, alatt, felett, hupikék vagy sötétlila, ezen felőlem vitatkozhatnak még százéveket. Tulajdonképpen ez a dolguk a főállásúaknak. Tőled azért idéznék:
"Persze ez az Isten fia dolog örök telyológiai vita, hogy ugye egy isten fia hogy lehet vagy nem lehet isten, de ezt bízzuk a telyológusokra"
Még egy: ""„mi ez a "Jézus óvatosan célozgatott, hogy ő Isten fia"? szerintem ebben elég konkrétan fogalmazott, és nem valami halvány metafórával utalt rá”
No, Dzsízaszt ilyen szempontból hagyjuk, mer ő mestere volt a mellébeszélésnek, és a tanítványait is aposztrofálta néha Isten fiainak.""
Induljunk ki abból, hogy Jézus soha semmit le nem írt, amit meg mondott, azt négyen (sokan) négyféleképpen (sokféleképpen) jegyezték le. Négy ugye a kanonizált sztori. Az ún. mellébeszélés egyik oka ez is lehet. De ha "ilyen szempontból hagyjuk" őt, akkor milyen szempontból ne hagyjuk?
Számomra Jézus magátólértetődően
isten volt, valószínűleg azért, mert katkók magyarázták el nekem a dolgot. Sajna.
Ez azonban nem menti a "zsidó hippit megtettek istennek" mondatot. (ehhez ugyanis nem kell tudnom, hogy más felekzetek mit gondolnak Jézusról). Milyen szempontból zsidó? mi az hogy hippi? meg mi az, hogy megtettek? Az első kettőt hagyhatjuk, nevezzük primitiv viccnek. De a "megtettek"-nek összeesküvéselmélet szaga van. Vagy ugyanazt jelenti, ha azt mondom, hogy GyF-et megtették miniszterelnöknek, vagy megválasztották? Esetleg tisztelni kezdték, mint miniszterelnököt? Hát nem.
Egyébként meg tényleg nem értem, blogírónk hova akart kilyukadni ezzel az egész bejegyzéssel, azon kívül, hogy érezhetően nagyon le akarta írni a szellemesnek szánt szent szüzet a szent falloszra szófordulatot.
nélam is karotta 2006.12.28. 00:50:58 kapja a pontot.

jaja df: ezt papolom. ha a golfklub nem adozik, az vita targya, deha a focistak kirohogik a golfosokat, h dehüjek vagytok azzal a kis utovel, az debilizmus.
Akkor tisztázzuk:
A Szentháromság minden tagja egyazon Isten három különböző személyes megnyilvánulása. Azaz Jézus maga is teljesen Isten.
Kb. úgy képzelhető el, mint egy olyan gyertya, amelynek három kanóca van. Mindhárom ég és külön is fényt ad, de a "test", a gyertya teljesen ugyanaz.
Talán ez a hasonlat írja le legjobban a Szentháromságot.
Természetesen ezen túl lehet még szétbontani a kérdést. De az alap ez.
Keresztény közösség kizárólag az, amely elismeri a Szentháromságot, különösen Jézus istenségét. Ha Jézus nem isten, akkor követésének nincs sok értelme. Akkor annyi, mint Buddha, vagy bármely más szent ember. A keresztények tudják, hogy Jézus követésének kizárólag valódi istensége ad értelmet! Ezt Szent Pál is konkrétan leírta.
Éppen ezért szinte minden Jézust ért támadás az Ő istensége ellen indul. Hiszen, ha Ő Isten, akkor más és több, mint a többi vallásalaptó. Sőt, ha van Isten és Jézus Isten, akkor az egyetlen értelmes cselekedet követni őt. Ez vele a fő baj. Ezért gyűlölik különösen Jézust és támadják istenségét. Mert az - ha ugye igaz - következményekkel jár.
Nem teológiai tanítás, hanem magánvéleményem, hogy Istent nem korlátozza az, hogy mi belőle eddig három személyt azonosítottunk. Tehát, ha negyedik, vagy többedik módon is meg kívánna nyílvánulni (külön személyként), akkor megtehetné.
Az általunk ismert három személy ismerete úgy alakult ki, hogy ők hárman utaltak egymásra és hangsúlyozták egyezőségüket, ill. hitelesítették egymást (Istenként megnevezve).

Idézet eyg testvérblogról:
"A jó ízlés, drágám, nevetséges
A botrány, a botrány az egészséges."
Kedves Árpád, régóta olvasód vagyok, de ez a cikk volt az, ami regisztrációra késztetett. Tőlem gondolhatsz, amit akarsz, met hálistennek szabad országban élünk, de még nem süllyedtél odáig, hogy közönséges légy. Most igen. Gondolom, már nem jutott semmi egyházellenes az eszedbe, így márcsak ez az eszköz maradt számodra. De a cikken akkor is érződik, hogy izzadságszagú. Nem tudom ki ártott neked személyesen a keresztényektől, de ilyen mértékű utálat csak így születhet. Amilyen tájékozott és széles látókürű vagy egyéb téren, annyira buta és elfogult ebben a témában.
Azért tényleg érdekes, hogy tőled valóban mindenki következetesen megkapja. Minden párt és minden vallás. Kivéve egyet-egyet. Pedig róluk is lehetne írni, egy s mást. Nem Baj Árpád, jön a csekk Izraelből meg a vállveregetés a szadesztől.
A kereszténypártiaknak meg üzenem, hogy csak addig ír ilyeneket, amíg ezzel olvasót vonzz. Ha nem ugrotok rá, akkor megunja. Hiszen ő is csak ember, és fontos neki az olvasottság és a sok komment.

da 2006.12.28. 12:20:10 Schön!
képzelem, ahogy "felvilágosult" barátaink végigröhögnének egy világkörüli utat, hogy "nini, itt délben a földreborulnak, nini, itt ilyen hülye kis sapkát hordanak, de debil, istenem, szent tehenet minden hindu f*szra, nahát, ezek meg még mindig bekenik a testüket növényi festékkel, öcsém, azt hiszik ettől eső lesz, de nem kúúlok, meg büdösek is..."

Ja, utána visszatérve meg beülnek a moziba, végignézik Da Vinci Kódot, és még felvilágosultabban jönnek ki a moziból...
:)
:)
es persze most kezdhetnenk, h akkor most ha meg eccer ilyen faszsagot irogacc akkor soha tobbe nem nezek feled, de:
1.igy szeretunk Arpad
2.most untassatok egymast a tobbi szelsosegessel
3.a szponzori lovet sem sajnalom toled
csak egy veszely van: a buta ordenaresag unalmas.

"JP2 hozzá képest inkább bárgyú volt, mint jó. Abban az elhírtesült nekrológban"
itt is hiányoztak a jóízlés csírái, szerintem:
1. A cím. Ha Megyó mondjuk meghalt volna 2003-ban, és róla írtál volna, Game over, Megyó címmel, az is felháborított volna majdnem mindenkit (főleg Andrassew papát :DD)
2. kb. 5 perccel a halála után jött ki. Te kritizálod benne a médiát ezzel az üggyel kapcsolatban, és közbe te is ugyanúgy benne vagy a buliban. Pont a halála után 5-10 perccel kell az Egyház reformjával foglalkozni? Nem elég akkor, pl., amikor összejönnek szavazni a bíborosok?
az utánajárás hiánya:
-az Untergang olyan feltételezésreépül, ami nem túl bizonyított - tényleg boldogabb lett volna Karol, ha lettek volna unokái? Boldogtalanul halt meg?
(-a Rerum novarum nagyon progresszív volt a maga korában és a kommunizmus élhető alternatívája)
Amúgy a jóízlés amúgy nem common rail befecskendezés, nehéz róla értelmesen vitázni.

Semmi csúnya szót nem írok, és azt mondja a blog, hogy A hozzászólás tartalma érvénytelen. Vajon mér'?
Azért is leírom kétszer.
Szóval arról írtam, hogy miért probléma egyeseknek a Jézust takaró kendő?
Ők nyilván nem nagyon tudják már, hogy mit jelent a szemérmesség szó!?
Régen így is mondták volna: a művészek által odatett kendőcske Jézus szemérmét takarja.
Vagyis azt az intim testrészt, amelynek látása nem a köznek való. Amelyet egyetlen normális ember sem tesz ki közszemlére! Kivéve a p.sztárokat ugye, akik éppen ezzel is jelzik szemérmetlenségüket és a keresztény (és általános emberi) erkölcsösségtől való távolságukat.
Mennyire másként gondolná a legtöbb itt poénkodó és baromkodó hozzászóló a dolgot, ha arról lenne szó, hogy pl. a saját anyánkat meztelenül, széttárt lábakkal ábrázoló fotók kerüljenek-e közszemlére!!!
Így nézve mennyivel emberközelibb, személyesebb, nem?
A gyűlölt Jézusnál ez nem probléma.
Ám mi sokan, azért még megkülönböztetjük a por..gráfiát az erkölcsösségtől, a jó ízlést a pofátlan mocskolódástól, az intimitást a szemérmetlenségtől.
Vannak dolgok, amelyek látása, érintése csak azt illeti, akivel lelki-, szellemi- és testi közösségben, egységben vagyunk. Intim viszonyban.
Nos, ezért van kendő Jézus szemérmén!

"mavo"09:25:13.-tájékozottságod e témában eddig mindenkiét alul múlja.T.W.Á.,"Rigor" és még jónehány tájékozatlan,hozzád képest hitoktató.
Üdv:mollaris
Üdv:mollaris
eloi 2006.12.28. 13:08:27
"Semmi csúnya szót nem írok, és azt mondja a blog, hogy A hozzászólás tartalma érvénytelen. Vajon mér'?"
Egyszerű. Árpi blokkoltatja a következő szavakat: gyerekes, éretlen, ízléstelen, alpári, ordenáré :-)

Oké! Sose tanulok az ilyenekből, pedig már számtalanszor szállt el fontos írásom. Csak visz a lendület és rögtön kattintok a küldése. :-)
Elolvastam a háeszek kb 3/4-ét, és következőket fűzném hozzá. (Figyeljetek, mert csak egyszer mondom el...)
1. A valódi keresztény alapelvekből (és ebből a szempontból tök mindegy, hogy melyik felekezetről van szó) biztosan nem következik rossz dolog. Nem hiszem, hogy bárki rosszat vezethetne le az emberszeretetből, az evilági javakról való lemondásból, a toleranciából, stb.
Ez mind szó szerint benne van Krisztus tanításában.
2. Szégyen, sőt, a Biblia szavaival szólva, botrány, hogy sok, magát kereszténynek nevező nem így élt, sőt visszaélt Krisztus nevével.
3. Ettől függetlenül, bármelyik keresztény felekezetet tekintve, sokkal nagyobb jelenleg is azoknak az aránya, akik használnak a társadalomnak, mint akik nem.
4. Aki azt állítja, hogy pusztán attól a ténytől jobb másoknál, hogy keresztény, az nem keresztény, ergo tök mindegy mit mond.
5. Azért kinevetni és lehülyézni másokat, mert számukra Jézus fontos, és ezért tényleg nevetséges túlzásokba esnek, jogos dolog. Mert tényleg nevetséges. De ettől senki nem lesz több, hogy kiröhög másokat. Az önirónia valahogy szimpatikusabb.
6. Fenti tényeket figyelembe véve, az a düh, ahogy kétezer éve támadják Krisztust, önmagában elegendő érvnek tűnik a Sátán létezésének bizonyítására.
7. Szerencsére ez sem Istennek -per definitionem-, sem a kersztényeknek nem árthat. Feltéve, ha igazán keresztények.
Christus vincit, Christus regnat, Christus inperat.
De nem ezen a világon.
Köszönöm, hogy elolvastatok.

"Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat.
De nem ezen a világon."
Dehogy nem! :-) Itt is az. Számunkra.
De nem ezen a világon."
Dehogy nem! :-) Itt is az. Számunkra.
Nem kivanok reszt venni a fenti vitaban, sem pro, sem kontra, egyszeruen a szemelyes velemenyemet szeretnem tolmacsolni (mint egy olvaso, gondolom, mindenkit erdekel, ha-ha):
Budos, cinikus kis paraszt vagy, Arpikam.
Azert nem veszem a faradsagot, hogy kozmetikazzam a szavaimat, mert te sem nagyon torted ossze magad, hogy ne serts meg / haborits fel engem es valoszinuleg mas vallasos erzelmu embereket remek cikkeddel. De nem is kell ehhez vallasosnak lenni, szerintem ez mindenkinel kiveri a biztit, akinek van egy kis jozan aranyerzeke, amit nalad mar reg felvaltott az onmagad tevedhetetlensege vetett vegtelen meggyozodes.
Meddig megy ez a "semmi-sem-szent", ordenare, kicsinyes, intolerans kormolgetes? Meddig tudsz magadnak hizelegni azzal, hogy ennek barmi koze is van az ujsagirashoz?
Persze ez csak a blogod, itt a helye a velemenyednek, istenfaszazz nyugodtan, valjek egeszsegedre. En vagyok a nemkivanatos itt, ha nem tetszik. Persze az elso allando link ide vezet az index mindenkori fooldalarol. Azt hiszem, ezenul valahogy megis megallom, hogy ne kattintsak ra.
Szolj majd, ha kitalaltal mast a teljesen oncelu blaszfem botranykeltes helyett, mert ez bulvar szinvonal.

humoros, humoros nem mondom
de ebben a temaban - bar ketsegtelenul nem (csak es mindig) a keresztenyek tevelygeseit gunyolva jocskan lekoroz meg mindig Joseph Heller: az Isten tudja regenyeben..
es mint tudjuk mi keresztenyek altalaban megbocsajtunk hulye felebaratainknak, meg akkor is, ha nem tartjuk oda masik orcankat ujabb pofonert

Molaris: azért egyszer legalább tájékoztass, mutass utat nekünk jó?
Mert eddig csak frankómegmondás volt, hogy de te tudod és mi ezt nem értjük, és hogy te nem a világi vallásról beszélsz, én meg azt hajtogatom hogy engem meg az érdekel, mert az érint. Hovatovább nincs is nem világi vallás, mert az ha mégis úgy vesszük talán magánügy és egy embernek a fejében létezik. Ha már kettőében pont ugyanaz akkor máris világi.

diwat26 2006.12.28. 13:35:06
"Meddig megy ez a "semmi-sem-szent", ordenare, kicsinyes, intolerans kormolgetes?"
Kedves diwat26, nagyot tévedsz, nem olvastál eddig figyelmesen, különben nem írnál ilyeneket.
Vagy láttál olyan címet TWÁ-tól, hogy "Mózeska szombaton nem repül, csak ha jól belövi magát?", alatta egy olyan posttal, amiben jól kifigurázza az ortodox zsidókat, akik inkább saját légitársaságot alapítanának, semmint szombaton repüljenek (még extrém helyzetben sem). Meg jól beszólna nekik, hogy mekkora baromság a két hűtőszekrény a két mosogatóval a XXI. században. (Gyk.: természetesen semmi gondom az ortodox zsidókal, ha nem világos, tessék mégegyszer nekifutni, elolvasni és értelmezni.) No ilyet még nem láthattál, meg nem is nagyon fogsz, max. ha alibiből ír egyszer majd vmi ilyesmit.
Vagy láttál olyan címet, hogy "Gyurcsány, a szadeszos strici", szépen kifejtve, hogy szeretett vezérünk miért a szocialista/szociáldemokrata eszme megszégyenítője. No látod.
Szóval TWÁ-val nem csak az a gond, hogy éretlen, és egy csomó jó gondolat/írás mellett időnként hülyeségekkel foglalkozik visszataszító módon, hanem az is, hogy meglehetősen elfogult, bármennyire is állítja az ellenkezőjét. Bizonyos irányokba jól odavág, másfelé meg legfeljebb szoftosan suhintgat. Ehhez természetesen joga van, csak akkor ne állítsa magáról, hogy az egyetemes hülyeség elleni harc apostola.
Azt látom, hogy sajnos ez a blog is szép lassan elkurvul és elkúródik, és nem is feltétlenül a közönség miatt. TWÁ elitklubot akart, aztán szép lassan sarki kocsmát csinált, mert (gondolom) annak gyorsabb a megtérülése (kevesebbet kell bele invesztálni és mégis nagyobb a fogyasztás). Aztán még ő csodálkozik, ha néha a padlóra köpnek.
Hát pedig lehet úgy is odamondani hogy ne tűnjön nácizásnak a dolog, például kertészimrézni, sorstalanságot fikázni, meg körberöhögni a melldöngető holokauszt aktivistákat akiknek kb a nagyapjuknak volt része az egészben 5 éves gyerekként. A zsidózás meg amúgy is labilis dolog, mert lehet vallási oldalról meg mint nép kezelni az ügyet.
Meg van a Doug Denovitz kategória
a blöff c. filmből.
A buddhistákon is biztos lehet fogást találni, csak nem túl sokat lehet igazán komolyan, meg nem is olyan társadalmi súlyú a kérdés, és korántsem akkora hülyeség, illetve nem követtek el a nevében annyi rettenetet mint a kereszténység esetében.
Amúgy a kereszténységet fikázni, tulajdonképpen áttételes zsidózás, hiszen a főnök ugyebár zsidó volt:) No meg az egész egy 20 fős zsidó szektából indult. :P :)))
- igen az ott smiley, ironozálok nem kell vérbe komolyan venni.

„"mavo"09:25:13.-tájékozottságod e témában eddig mindenkiét alul múlja.T.W.Á.,"Rigor" és még jónehány tájékozatlan,hozzád képest hitoktató.
Üdv:mollaris”
Igen, így kell ezt: kinyilatkoztatás, mert érv minek.

eloi,
Úgy általában jó, amit írtál, de ez böki a szememet:
„Keresztény közösség kizárólag az, amely elismeri a Szentháromságot, különösen Jézus istenségét.”
Ezt magyarázd el szépen a szentháromságban és/vagy Jézus istenségében nem hívő keresztény közösségeknek.
Nem csak egy van ...
Amúgy meg keresztény közösség az, amelyik annak vallja magát. Nagyjából.

„Az első aki nem részesül kinyilatkoztatásban és felismeri a még magzat Keresztelő János,és anyja Márta.”
Miután ollan jól odamondtál, milyen tudatlan fasz vagyok, csak sikerült leírnod egy súlyos baromságot, Keresztelő János mamáját ugyanis Erzsébetnek hívták.
„Nem árt gondolkodni és tanulni.Persze legjobb ismerni a Bibliát.”
Ahogy mondod édes öregem!

Csakhogy értetlenkedjek Jézus isteni mivoltával kapcsolatban:
Az oké, hogy az Apa Isten (pontosabban a Szentlélek) volt.
De az anya (aki ugyi genetikailag minimum a felét adja egy lényhez) sima, mezei ember volt. Tehát Jézus legjobb esetben is, csak félisten lehetett. Ezért szimpatikusabb nekem az Isten Fia kifejezés. Nem beszélve arról, hogy Jézus apja volt az, aki őseit Dávid királyig vissza tudta vezetni, de mivel neki semmi köze nem volt a gyermekéhez (cak az Úr angyalának többszöri biztatására volt hajlandó Máriát magához visszaveni) ezért még csak a Zsidók Királya cím sem illette meg a Megváltót.
Jézus ettől függetlenül nagy dolgokat vitt véghez.

Cactus: az nem úgy van, az isten, meg a jézus, meg a szentlélek, meg a mindenség tulajdonképpen egy és ugyanaz. Csak mint mátyás király álruhában.
Na mostmár vallásost is emulálok:)
Na mostmár vallásost is emulálok:)
Remélem mások is észrevették a hibát a cikkben, miszerint Jézus és Isten egy és ugyanaz a személy. Hát kurvára nem. Árpi, utána kellett volna nézned, mielőtt faszságokkal halmozol el minket! Legközelebb légy figyelmesebb!
A görög mitológiábn is volt valami hasonló. Ott a főhőst Heraklésznak hívták. Isten apuka összejött egy földi halandóval, és megszületett Heraklész. Majd miután sok jót tett apja nevének dicsőségéért, ezért beléphetett az Olympusra.
Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot.

Ugyanott tartunk mint 325-ben. Ugyanis ott döntöttél el kedveseim, hogy Jézus Isten lesz. Azelőtt senkinek nem jutott ez eszébe, addig jól megvoltak azzal, hogy próféta :)
Ó, ugyan már emberek: Legyünk megbocsátóak mindenkivel, hiszen még alig hűlt ki a karácsonyról maradt töltöttkáposzta.
Most megbocsátást gyakorlok aziránt a két hittérítő iránt, akik ma két és fél órás teológiai vitára kényszerítettek. Szeretek vitatkozni, de most nem esett jól, amúgy is fájt a lábam, és picit morcos voltam velük. Ezúton üzenem, hogy megbocsátottam, legyenek jó katolikusok, és tegyenek ők is így.

Szerintem a kereszténység lényege,nem a szentháromság elfogadása elsősorban, bár az is hozzátartozik, hanem hogy jézus meghalt értünk. Mégpedig azért, mert bűnösök vagyunk, amit semmilyen jócselekedettel nem tudunk jóvá tenni. Aki elfogadja, hogy Jézus érte halt meg, sőt helyette, az keresztény. igaz a keresztények sem tökéletesek, mert emberből vannak. Csak az ő hibáik, látványosabbak. Azt nem értem egyedül, miért kell ennyire ordenáré módon beszélni erről akkor is, ha valaki nem vallásos? Vagy a hitetlenségnek nagyobb nyomatékot ad ha ennyire durván ócsároljuk? Lépten nyomon toleranciáról beszél a vallásos, és nem vallásos világ. persze a legtöbben azt akarják, hogy velük legyen mindenki toleráns, úgy hogy lehet fikázni nyugodtan akár Jézust is a tolerancia, és szabadság jegyében? Lehet hogy csak az Írás bántott, akkor pedig megpróbálok én toleránsabb lenni...
Cactus!
Persze, hogy nem olvastam el az összes hozzászólást, mert nem volt rá időm/energiám. Mi ez az "Isten és a Nem Isten aránya"-dolog? A fél társaság Jézust tartja Istennek? Ez nyilvánvaló tévedés, hiszen a sztori szerint, amikor keresztre feszítették a srácot, akkor be is szólt emiatt a nagyfőnöknek.

Classic!
Tudod én kereszténynek tartom magam, de ilyent nem hiszek, hogy bűnösnek születtem és Jézus meghalt értem a kereszten. Vannak olyan keresztény felekezetek ugyanis (és nem 5-10 évesek), melyek nem erről az alapról indulnak. Hanem arról hogy minden ember FELELŐS a tetteiért és ezt nem kell sem Jézusra, sem Istenre, sem a Szentlélekre kenni. Ez a szabadakarat kérdése.
Amúgy a toleranciával kapcsolatban igazad van

uvéká! Teljesen igazad van abban, hogy az ember a tetteiért felelős. Ezt valóban nem lehet semmire, és senkire átruházni, rákenni. Nekem sokszor a belsőmmel van baj. Pl dühös vagyok, mikor nem akarok. Irigy, féltékeny, szakmailag, emberileg, amikor nem akarok. Néha elönt a sárga irigység. Néha elönt a bosszúvágy. Amikor felismerem, eltakarom, mosolygok, megköszönök, hálás vagyok stb. Pedig ezek bűnök, ha nem is látszanak. Vagy nem?
Kívülről, materialista szemlélettel valóban viccesnek tűnhet, hogy egyesek egy bőrdarabkát "imádnak". Valójában nem imádják (nem imádhatják), és hívő katolikus nem imád egyetlen erekjét sem, hiszen a bálványimádást többek közt a Tízparancsolat első parancsolata tiltja.
Az ereklyéket legfeljebb tisztelni lehet, de akkor sem fog az inkvizíció máglyán elégetni, ha nem veszed túl komolyan az ereklyéket. A történelem során számos hamis ereklye keletkezett, ez nem csoda, hiszen gyakran árulták az ereklyéket - és hát valahogyan fel kellett tölteni a készleteket.
Az ereklyék tisztelete egyesek szerint egy szép régi szokás, egy jó hagyomány, ami nem túl trendi a TWÁ féle felvilágosult hülyeségirtó szuperagyak közt, de van ilyen. Azért, hogy létezik ereklyetisztelet, nem lehet az egyházat vagy tagjait elítélni vagy idiótának bélyegezni, és azon a magatartáson sem illik túl hangosan nevetni, amit egyes hívők bemutatnak híres ereklyék előtt. Hasonló magatartás - fanatikus rajongás - sok helyzetben látható: koncerteken, híres emberek előtt, csak egyeseknél nem a zene, a fontos ember, vagy más váltja ki, hanem egy ősi, híres ereklye.
Ebből nem következik, hogy az egyház ennyire meg annyira nevetséges lenne. Még akkor sem, ha Tóta W. Árpád mester, az egyszerű emberi elmék megvilágosításáért küzdő keresztes lovag azt mondja.

Fekete-feheren szemlelve a postot, most ott tartunk, hogy csak az igaz kereszteny aki hangosabban vonyit, es elobb utobb fitymat hord a szelenceben, a tobbi meg nem tud semmit, igy igaz magyarok sem lehetnek. Nem vagytok mar messze a muszlimoktol sem.
Árpi
"Nem véletlen, hogy a sokkal "metább" buddhizmus teret nyer Nyugaton. Wicca és egyebek dettó. Egy elvont rendszer, egy világszellem, az sokkal hihetőbb és könnyebben illeszthető a mai világba, mint Jézus."
Hogy ezt mennyire félreérted... ami a buddhizmust illeti, semmiféle világszellemről nincs szó, hanem egyszerűen egy praktikus antidepressziós technikáról, ami a végtelenig van fokozva (a megvilágosodás lényegében a depresszió abszolút ellentéte a végtelenbe vetítve). Ami pedig a Wiccát illeti, az éppen a testiség és a természet szakralitásának újrafelfedezéséről szól, értsd meztelenül táncolás, Pán mint a szex istene et cetera, et cetera.
Ilyen világszellem-izének inkább valamiféle gnoszticizmus passzolna.

Te Totya!
Ismét brillíroztál ebben a penetráns cikkedben. Jópofa vagy, ahogyan Jézusról társalogsz!
Szerintem írnod kéne már a zsidó ünnepekről, meg a vallási hagyományaikról valami cikist.
Mit ne mondjak, hát nem mulatságosak a kaftánjukkal, a sábeszdeklijükkel, mag a bazi nagy zsíros szakállukkal, ahogy hajlongnak a Siratófal előtt, mintha jelentene valamit. Vagy a Pészah ünneplése – tiszta röhej, mikor egyetlen említés sincs az egyiptomi történelemben, hogy ott lettek volna zsidók, pláne nem menekülők. Na, biztosan van Neked is jó pár bizarr ötleted – még lehetne egy kicsit cikizni Mohamedet, Allah-t, esetleg Buddhát, meg mit tudom még hány őrült vallás van még a földön. Bár lehet, ezek hívei emiatt nem csak a fitymádat vágnák le – már ha van még – amit én erősen kétlek.
Na, sok szerencsét Neked, oszt állj neki bátran. Mi melletted leszünk!

Egyébként ha ennek a postnak a hatásvadást ízléstelenségétől eltekintünk egy pillanatra és a lényegre koncentrálunk, Árpinak valamiben igaza van: a modern kereszténység lélek-orientáltsága, test-lenézése bizony nagyon is új találmány. Gyakorlatilag ez az, amit karteziánus dualizmusnak nevezünk és a nevében is benne van, hogy a középkori szerzetesrendek találmánya. Az eredeti kereszténységben még a lélek fogalma sem létezett, egyértelműen a test feltámadásáról és annak további életéről van szó. Akkoriban az embert mint olyat, test, lélek, minden, egy egységként kezelték. Más kérdés, hogy sok természetes testi funkciót (szex) akkor is igen furán, életidegenül kezeltek.
Jaj Istenem: Kedves magukat toleránsnak hívvő barátaim!
Rettentően vicces dolognak tartom toleranciáról beszélni Magyarországon 2006 végin.
Legalább annyira, mint demokráciáról, és liberalizmusról, kacag a májam.
Tudjátok inkább vagyok olyan gyökér, aki ha kiröhög egy kerekesszéket, akkor az év minden napján teszi, nemcsak május 8-án nem, mert akkor mozgássérült világnap van és nem illik.
Hiteles táruslat a tiétek, gondolom szőke nős anyósos és buzi viccek sem hangzottak el a fröccs mellett soha, mjég valakinek sértené az önérzetét.
(Mielőtt valaki a torkomnak ugrana, a leírt példa csak példa.)

Shepen: beszélsz itt hülyeségeket, már elnézést. Tudod te mi az A depresszió? És tudod mi az ellentéte? A mániás állapot.
Lehet beszélni szomorúságról, világfájdalomról, kiégettségről, kilátástalanságról, meg ilyesmikről de a depresszió az egész más. A köznyelv is bután használja kb úgy mint a jaj annyit sportoltam, kész hulla vagyok. Holott élő ember, de hát a hullától a fáradtság olyan messze van mint a depresziótól a szerelmi bánat vagy a szomorúság.

Shenpen:
"a modern kereszténység lélek-orientáltsága, test-lenézése bizony nagyon is új találmány."
Biztos van erre is példa, de nagyon sok, talán több ellenpéda is. Pl. Boulad, JP2 vagy ha egy fokkal viccesebbet keresünk: Hamvas Béla :).
Vagy tudsz Te is néhány példát mondani?

Nem baj ha valakit a kereszténység kritikája vagy a pénisz szó faszként emlegetése hoz izgalomba, mindkettő jó hobbi lehet, bár én tudok jobbakat is, magánügy. Nade hogy ez a kettő folyton folyvást összekapcsolódik valakinek a fejében, az bennem egy nagy kérdőjelet eredményez.
Átolvasva a kommenteket, rájöttem hogy a "liberálisokból" vadul hadakozó katkók lettek, és a Jézus fasza helyett már vallás létezése a fő téma.
Szerintem maradjunk a szent topiktémánál...

Na kozben eljutottam odaig, hogy Jezus velemenyet is bemasolhassam a dologrol Lukacs 10: Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába.
Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait.
Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!"
Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít,
pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha."

vicces kis írás, néhány komment tényleg ájulás, de gondolom ez volt a cél.
az egész ügy megspórolható lenne ha jesus vagyis a messiás nő lett volna, mondjuk judy. biztos többen szeretnék még ma is az egész mítoszt magát is ha egy nőt istenítenénk és nem egy pasit.
nem beszélve arról hogy egy fasz vagy 'fityma' iránt lelkesedő férfi ugyanis ma már egészen más értelmet is kap. nem véletlenül tűnt el az ereklye sem.
csakhogy ezzel a probléma még fennáll, az egész jézus sztori el van "rontva" - úgy ahogy van.

Tóta W. Árpád · www.worluk.hu/ 2006.12.27. 11:38:28
ordenáré? nem én találtam ki ezt itt mind, hanem az egyház, áldassék a neve a betevő kabaréért.
Árpád!
A hollókoszt napján én is mesélhetek olyan viccet, hogy a lágerben miért van 11 lyuk a zuhanyzó rózsáján?

lac1
Szerintem bármikor, bármilyen viccet el lehet sütni. Ha van olyan közönség, aki érti a tréfát. Neked vicces, más embernek fájdalmas. Legfeljebb olyanoknak kell elmesélni, akik viccesnek tartják. Ha a kuruc.infora felteszed ezt a viccet, isten leszel. Ha egy zsinagógában sütöd el, akkor nem fognak szeretni.

Még mindig fenntartom: Jézus Isten fia volt!! Aki nem hiszi, járjon utána: a történelem a biblia után kullog. Aki ismeri a bibliát, az tudja is ezt. Ha pedig hitem szerint ez így van, kár ennyire csúnyán, vagy ha tetszik ordenáré módon beszélni Krisztusról! A biblia tulajdonképpen a zsidók történelme, és a bibliában van megörökítve. Miért van, hogy elhisszük az ókori Egyiptom minden ősrégi leírását, és pont a bibliát tartjuk mesének? Aki ismeri be kell lássa, elképesztő ami le van írva oda, és ami be is teljesedett.
Mellesleg nomac:
miután a postodból lehet következtetni a véleményedet azokról az emberekről akik traktort vezetve teremtik meg azt amit a szádba veszel - kenyér - szerintem neked nem kellene megszólalnod.
Szerintem anyukád téged sem szeretett annak idején, mert már akkor is mocskos volt a gondolatod.

Slugger!
Ezt a vitát se nem Te, sem pedig én nem fogjuk tudni eldönteni. Szerintem Isten fia volt, de jópáran ezért simán máglyára küldenének, ha tehetnék.
Igazából arról szól(na) a vita, hogy hülyeség-e Istennek, vagy bármely szentje akármilyen alkatrészét imádni. Kicsit tényleg bizarrul hangozhat egy olyan ima, hogy "Ó szent Jozhafát, kinek bal lába kis ujjának lábkörme van itt előttem, segíts!"
Főként, hogy Jézus valami olyasmit mondot, hogy "Senki nem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam." (János 14/6) Ehhez képest, mindenki igyekszik egy kis protekciót szerzni olyantól, aki közel van a tűzhöz. Mivel ajándékkal nem tud szolgálni (az már korrupció lenne), ezért becsesen őrzi a szent fitymát, vagy hónaljszőrt.

A Biblia nem a zsidók története. Az a Tóra.
Az ókori Egyiptom némi régészeti lelettel is szolgált, nem pedig egy választott tisztségviselőkből álló klérus döntötte el, hogy mi a szent és érthetetlen, és mi az ami nem igaz. Az ókori leleteken ma is vitatkoznak, és tesznek újabb felfedezéseket. Ha valaki a Biblia egyes részeit kérdőre vonja, az pedig köcsög liberális, vagy ateista.

Oké, persze megesik, csak tudod a letorkolás után nem bírtam kihagyni. Túl sokat olvastam zsenge koromban a Bibliát ahhoz, hogy elfelejtsem, mi merre hány méter.

lac1,
„A hollókoszt napján én is mesélhetek olyan viccet, hogy a lágerben miért van 11 lyuk a zuhanyzó rózsáján?”
Sok bibi van ezzel az „analógiával”, de gondolom, te is tudod ... mert pölö x millió ember kiirtása önmagában nem röhelyes, míg az előbőrkultusz igencsak ... amúgy miért ne mondhatnád, ismertem régen, s valami speciális bája még van is. Bár az én kedvencem inkább a magasugrós meg a sósavtavas. :-)

Cactus! Hogy van vita azt elismerem. Azt is, hogy a tóra a zsidók történelme. Te pedig azt ismerd el, hogy az ószövetség, azaz tóra, zömében Krisztus eljöveteléről szól, úgy, ahogyan ő meg is született! Ajánlom Ézsaiás könyvét figyelmedbe. Ézsaiás tekercseit mint azt te is tudod biztosan, megtalálták, és mint "Holt tengeri tekecsek" kerültek a köztudatba. Tehát Ézsaiás korából származnak, ezt tudósok támasztják alá. Ő pedig pontosan úgy írt Jézusról.mint ahogyan az volt, ídőben jóval jóval előbb! Ha félreérthetően írtam, ez esetben bocsi
Cactus 2006.12.28. 16:20:24
Tök mindegy, te hogyan látod, persze, van logika abban, amit mondasz, de a katkók, akik e post témáját képezik istennek hiszik.

„Főként, hogy Jézus valami olyasmit mondot, hogy "Senki nem mehet az Atyához, hanem ha énáltalam." (János 14/6) Ehhez képest, mindenki igyekszik egy kis protekciót szerzni olyantól, aki közel van a tűzhöz.”
Telitalálat, a katkóknál erről szól a szentek kultusza — naná, hogy erről a témáról is súlyos hitviták mentek annak idején, mármint, hogy a szentek ippeg hun tartózkodnak.

„akik traktort vezetve teremtik meg azt amit a szádba veszel - kenyér”
Hát ... őszinte sajnálatomra — mert tele a bránerem azzal, ahogy a kisgazdik (_is_) derekas és erőt, fáradságot nem kímélő munkával szétverték a magyar mezőgazdaságot — ez már nem igaz egy ideje. :-(

classic!
Nem veled van bajom. Viszont a Holt-tengeri tekercseket, és még jópár más - apokrifnak nevezett - iratot a Vatikán nem csatolt a Bibliához. Érted a problémámat? A romkat egyház nem engedi változni magát a vallást. Nem enged a dogmáiból. Miért kellene alaptételnek lennie annak, hogy Mária szűzen ment a mennybe? Mit tett ő olyat, mint pl. Illés próféta (Akiről nem tudjuk, hogy szűz volt-e. Én legalábbis nem találtam erre utalást.) Miért van az, hogy egyértelműen kizárják Jézus házasságának lehetőségét? Miért tagadták évszázadokig, hogy Jézus nevtetett? Miért kell milliónyi szenthez imádkoznom azért, hogy ha a főnök elé kerülök, ne legyen belőle bajom? Miért nem házassodhatdnak meg a papok?
Ezek azok a kérdések (többek között), melyek bizonyítják, hogy a keresztény vallás a Római Katolikus Egyház által forszírozott formában nem életképes. Ezért terjed a Scientológia is (szerintem), mert olyan közegbe helyezi a vallást, ami megfelel a mai körülményeknek.
Ha én hiszek istenben, a keresztény vallás alapjaiban, de nem érzem azt, hogy ha bemegyek egy templomba, akkor ott isten van, nem pedig egy pedofil hordószónok, akkor már nem is vagyok keresztény?

„Nem ezek a szellemi torna szinhelyei, par falusi neniketol elvenni a hit targyait.”
No, eztet én nem értem, de télleg.
Abszolút nem látom, hogy ha kinevetem az előbőr-fanokat, azzal kitől miféle hitet veszek el. A falusi nénike higgyen nyugodtan, engem nem zavar. Mellesleg az fityma-szimpatizáns sem, úgy rajong az szent maradványért (bocs), ahogy akar, csak számomra nevetséges némiképp.

Kedveskéim,
kiváncsi voltam, hogy itt milyen népek gyűltek össze.
Régesrégen elkövettem néha azt a hibát, hogy fórumokon politikai topikba írogattam. Hamar rájöttem, hogy nincs értelme, mert
1. el sem olvassák
2. a hozzászólóknak, élükön a topiknyitóval fingjuk nincs a témáról
3. ha nem vagy kellőképpen agressziv, vagy nem tudnak rá ellenérveket írni, inka észre sem veszik
Ma, 13.27-kor ismét elkövettem ugyanezt a hibát.
További jó anyázást. Krisztus röhög rajtatok. Fitymástul.

Ja! Kifelejtettem: Az Ószövetség valóban arról szól, hogy eljön a Messiás. De igazából az egy kivonatos Tóra.
A Biblia szerint eljött a Messiás. A Korán szerint volt egy Próféta. A Zsidók szerint vége a hanukának. Nekünk Istenünk (vagy annak fia) van, a Muzulmánoknak Prófétájuk, a Zsidóknak komplexusuk. Ki mit választott magának.

„Ergo te okosabb vagy, mert te nem hiszel semmi nevetseges dologban.”
Dettó marhaság. Én pölö, ha a kollégám odaadja a kávéskanalát, leöblítem, mert rajta marad egy csipet tejszín, és ő ezért ki is kacag, és biztos télleg vices, hadd kacagjon.
Részemről én elmagyaráztam, _nekem_ mér vicces az egész, tessék visszaolvasni ...

Cactus!A kérdéseid helytállóak, és teljesen átérzem őket! Azért lettem ilyen lelkes, mert rengeteget küzdöttem ilyen, és hasonló kérdésekkel! Sajna, bár nem akarok ezzel megbántani senkit, ezekért a kérdésekért ugrottam ki a kat. egyházból, és lettem baptista. Itt nyugtom van, és nem foglalkozom elvi kérdésekkel, meg azzal, hogy baromi jó legyek. Osztom a véleményedet!
kaarmeenhetki,
„Milyen szempontból zsidó? mi az hogy hippi? meg mi az, hogy megtettek? Az első kettőt hagyhatjuk, nevezzük primitiv viccnek. De a "megtettek"-nek összeesküvéselmélet szaga van.”
A zsidó az tuti, mer a mama fajtiszta bibsi volt, a hippi meg nekem költői kép,de majd a Tótawé kimagyarázza, ha olyanja lesz. De hogy istent faragtak belőle, az tutti, egy kolega korábban le is írta, hogy 325-ig igencsak nem volt egységes a kép, akkor, ha jól emlékszem buktak az ariánusok (valamiért korábban mintha esszénusokat írtam volna - de az konkrétan marhaság volt). A niceai (helyesebben nikaiai) krédó szerint:
„És [hiszek] az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiában, aki az Atyától minden időknek előtte született, a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz _Istenben_, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek”.
Az evangéliomokban nemigen hívják istennek a biboldó srácot, csak Isten fiának, igaz, néha Úrnak becézik, mint a fatert, de ez az istenesdi így ebben a formában mán későbbi találmány (utána kéne néznem pontosan, de most mégse), aztán persze, mint páran említették, más felekezetek is hisznek effélében, de a katkók a legismertebbek, ezért rájuk egyszerűsítek.

Nomac:
Lukács10,27:
Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.

„Az Ószövetség valóban arról szól, hogy eljön a Messiás. De igazából az egy kivonatos Tóra.”
Igazítanék cseppet, amennyire tudatlanságomból telik. A Tóra (Törvény, más néven Pentateuchus) csak az első öt könyv a Bibliában, a Genezistől a Deuteronomiumig, asszem szegín többi iró elsírná magát, ha tudnák, hogy valakik szerint ők igazából csak Mózest permutálták unásig.
Szóval mintha Talmudot szerettél volna írni, de szólj, ha nem.

„Miért tagadták évszázadokig, hogy Jézus nevtetett?”
Teccett Rózsa nevét olvasni? :-)
(De a kérdések azé jók)
Teccett Rózsa nevét olvasni? :-)
(De a kérdések azé jók)
mithrandir,
drága barátom (kedveském, ha úgy neked jobb).
Olvastam, meg minden, csak túl sok újat nem írtál, szóval lehet sértődni.

Mavo:
Vagy szerinted én csak az Újszövetségem olvasom, vagy tartom hmmm... tarthatónak?
vagy éppen zsidóként nem ismerem el Jézust, vagy?
Nem értelek.

írtam ilyet? Csak megjegyeztem, hogy ez van. Elég sokan nem tudják ugyanis, és mondták már nekem, hogy ebben hozott volna újat, meg hogy eltörölte a Tórát vele, holott nem.

„Az általunk ismert három személy ismerete úgy alakult ki, hogy ők hárman utaltak egymásra és hangsúlyozták egyezőségüket, ill. hitelesítették egymást (Istenként megnevezve).”
No, azért szívesen olvasnám azt az idézetet a Bibliából, ahol akár az Atyaisten, akár a Szentlélekisten konkrétan istennek nevezte meg a Fiút ... persze lehet, hogy én emlékszem rosszul, de pölö Jehova Tanúinak nagyon betenne egy ilyen passzus ... :-)

Mavo! A binliában benne van: Jézus mondja: "én és az Atya egyek vagyunk." Sajna nem tudom, pontosan hol van megírva, de ha fontos, kikeresem neked
omg: a tengerrel, mint a halakkal ? vagy a trabantal, mint a gorgoscsapaggyal ? Itt mar fentebb leirtak a halmazokat, erzed, valahogy nem jo ez a mondat. Inkabb szidjad a zsidokat spontan, ha ugy jobb, biztos van ott is hulyeseg boven, de most epp nem arrol beszelunk. Nekem special nem, hogy nincs bajom a vallassal, hanem meg meg is fernek vele, ha nem idegesitene, hogy alszent tulkok veszik korbe, mint egy fitymat pl.
Olyan sokmindennel lehet szarakodni ezen a világon: ultramanipulatív média és reklám, átverésre épülő társadalom, adócsaló politikus, elmebeteg közigazgatás...
Miért az "istenfasza" a téma?
Miért az "istenfasza" a téma?
elárulná valaki, hogy miért szenzáció az, hogy néhány hívő egy különös ereklyét TISZTEL? És ebből a tényből miért következik az, hogy az egyház ilyen rossz meg olyan rossz meg stb?
Hát, ami kedves Totyánk nem bírja a kritikát! Törölte az előbbi kedves bejegyzésem. Ejnye Totya, mi ez a cenzúrázás? Tőled aztán nem ezt várnám!
Pedig olyan szépen ajánlgattam neki, hogy írjon már a zsidók szép vallásának nemes ünnepeiről is – olyan kis ironikus sorokat.
Ugye milyen mulatságosan néznek ki a sábeszdeklis, kaftános, zsíroshajú zsidók, amint lelkesen hajlongnak a Siratófal előtt. Jókat szoktam röhögni rajtuk!
Aztán marha szórakoztató, mikor a Pészah ünnepét ülik – emlékül az Egyiptomi kivonulásra – holott az egyiptomi feljegyzésekben árva szó sem esik ilyesmiről. Viszont jól hangzik. Van még ilyen pár példám, de bárki utánanézhet.
Aztán javasoltam a mi Totyánknak – vegye mán célba Mohamedet, Allah-t, tetszés szerint – hadd kuncogjunk jókat az írásán. Bár ezek hívei nem olyan jámborak, mint a keresztények, ezért fennáll a veszélye, hogy a mi Totyánk – valszeg körülmetélt – kukkantyuja nem sokáig maradna a helyén. De a mi Totyánk bátor ember, mi meg mellette állunk majd a bajban is!
Rajta Totya! Várjuk bátor írásaidat!

cserke 2006.12.27. 20:30:13
bár öröktől fogva létezik, a világ ciklikusan teremtődik, fennáll, elpusztul, hogy aztán ez előről kezdődjön. mindez brahma egy napja alatt játszódik le, ami földi időben mérve több millió év. (nem emlékszem pontosan mennyi.) igen, a teremtés brahma feladata, a fenntartás visnué, a pusztítás shíváé. ha a túlvilágon a nem földi létet értjük, akkor az nagyon is létezik, a bhagavatam ír erről (második vagy harmadik kötet?) részletesen, bolygórendszerek, pokolbolygók ott is vannak, de felsőbbrendű bolygók is. a föld csak egy a millió bolygó közül..
(az alma és a körte különben édestestvérek a birsalmával és a naspolyával együtt.. :)
sodi 2006.12.27. 20:30:43
"A karma szót nem jó értelemben használtam, de amit írtam, az így igaz.
A hinduizmus alapja is a világegyetem erkölcsi rendjét meghatározó törvény léte.
Nem mondja ki, hogy ez egy konkrét személy, de ennek az ellenkezőjét se, ráadásul vannak hívei, akik így hiszik, tehát ezt elfogadhatjuk, mint Istent."
lehet, hogy félreértelek, de szerintem összekevered a karmát a dharmával..
CrL 2006.12.28. 19:00:09
"az egész ügy megspórolható lenne ha jesus vagyis a messiás nő lett volna, mondjuk judy. "
van egy hernádi gyula novella, ami egy nőről szól, aki olyasmiket tesz, mint jézus, ugyanabban az időben jelenik meg (szóval jézus helyett, na), és az emberek elkezdik isten lányként imádni, ő meg nem győzni lebeszélni őket erről.. "hülyék vagytok, dehogy vagyok az.." a végén azt hiszem, megfeszítik.. (hogy mi az írás címe, azt persze már nem tudom, sem a nő nevét.. de mintha judit lett volna, legalább is j-vel kezdődik.)
feljebb volt arról szó, hogy az ördög önálló lény-e.
én nem vagyok keresztény, és hát többet olvastam hindu szent könyveket, mint a bibliát, ezért számomra a következő igaz: az ördög mint olyan csak isten részeként létezik. mert isten egy, mindenható stb. tehát magába foglal mindent ami jó, és mindent ami rossz. ahogy a legjobb csak isten bír lenni, a legrosszabb is csak ő lehet. szerintem ez egyértelmű. sosem értettem, a keresztényeknek mi olyan büdös ebben..
hogy az előbőrről is mondjak valamit, nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj.. hinni, vagy szeretni sokkal könnyebb, ha egy konkrét dologra, akár tárgyra összpontosíthat az ember. (hát lehet, hogy a könnyebb nem a megfelelő szó..) de például kaptam egy terítőt az anyukámtól, amit szeretek és amire vigyázok. de nem azért, mert különösebben szép vagy értékes, hanem mert az anyukámra emlékeztet, akit szeretek.
jó, hogy "fából faragott képeket ne", vagy hogy is van ez, de szerintem inkább a többi kilenc törvényt tartsa be az összes mindenki, aki kereszténynek mondja magát..
Hát nem tetszik sem a cím, sem az írás. Szegény katolikus anyámra gondolok ilyenkor, aki a légynek sem árt, viszont tuti, hogy már olvasta és most sajnálja a lelkiszegény TWÁ-t. Most mélységesen meg lehet bántva. Mindegy, erre csak a hülye katolikusok ugranak, a jobb fejek elmondanak egy imát szegény TWÁ-ért és arra gondolnak, hogy szív bőségéből szól a száj. Ezzel a cikkel az egész zsidó fitymanyesszintés a szennybe lett hányva. Jézus zsidó volt ezt nem kéne elfelejteni.
"legjobb csak isten bír lenni, a legrosszabb is csak ő lehet. szerintem ez egyértelmű. sosem értettem, a keresztényeknek mi olyan büdös ebben"
nagyon alapvető különbség a kereszténység és a távol-keleti vallások (hinduizmus) között: Jézus legfőbb tanítása, hogy Isten szeret minket. Tehát Istenben nem lehet rossz, nem lehet rossz oldala..
"nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj.. hinni, vagy szeretni sokkal könnyebb, ha egy konkrét dologra, akár tárgyra összpontosíthat az ember"
ezzel egyetértek, az ereklyék tisztelete valóban ehhez hasonló. A felvilágosult szuperzseniknek, TWÁ-val az élen nevetséges lehet, hogy egyesek egy kezet, egy fejet, vagy ebben az esetben egy bőrdarabot tisztelnek, de ez az ő bajuk.

na igen, csak nekem tényleg úgy logikus, hogy a mindenható mindenébe a jó és a rossz is beletartozik, hiszen így alkot egészet.
mert ha isten és az ördög külön lények, akkor egyformán erősek, és ez a mindenhatóságtől, sőt, az istenségtől elég messze van

Én örülnék ha Árpád komolyabban megbetegedne végre.
Ezért imádkozom. Ha bekövetkezik összedől az összes ateista elmélete.
Előbb vagy később, de biztos bekövetkezik.

"Sol Invictus 2006.12.28. 17:22:51
... hívő katolikus nem imád egyetlen erekjét sem, hiszen a bálványimádást többek közt a Tízparancsolat első parancsolata tiltja"
Ez az egész ereklye dolog valószínűleg a rendszer fellazulásának következménye. Nem állítom, hogy az eredeti jobb volt, de szerintem az erős térítés és terjedés miatt volt egy jókora bázis, aki megnyerhető volt, meg akarták nyelni, bár másképp gondolkoztak. Marketingszempontból nagyon jól jöttek az ereklyék. Meg jól jöttek a szentek is, hiszen úgy lehetett politeizmust csinálni a népnek, hogy mégsem...

nem imádnak - csak templomokat építenek, vastag arannyal halmozzák, pénzért "ereklyéket" árulnak, és elvvárják, hogy mindenki az ő istenüket imádja...
"Jézus legfőbb tanítása, hogy Isten szeret minket. Tehát Istenben nem lehet rossz, nem lehet rossz oldala.."
Mi,miért??? Ha van Isten, akkor a logikát is ő teremtette - talán akkor tiszteljék a logikát is azok, akik a teremtőjét tisztelik.

"provincial 2006.12.28. 23:14:30
Én örülnék ha Árpád komolyabban megbetegedne végre.
Ezért imádkozom. Ha bekövetkezik összedől az összes ateista elmélete.
Előbb vagy később, de biztos bekövetkezik."
Hát igen, eljutottunk egy újabb vitaszintre...
Mellesleg TWA többször kikérte, hogy ateista lenne. Tessék legalább a bevezetőket végigolvasni!

kedves da 2006.12.27. 14:43:42 !
amit te sértőnek tekintesz ebben a posztban, hogy ugyanis a szent körülmetélés napjára ráhúzott fedőünnep a szent szűz napja került úgy interpretálásra a szent farizeusság és bigottság elleni röhögve küzdés jegyében, hogy a szt szüzet ráhuzták a szt faloloszra, az kb olyan mintha valaki akinek azt mondják "maga kurvahülye" azért kelne ki magából, mert azt mondák neki, hogy kvrva.
ráhúzták? rá. hülyeség volt a szt bőrdarabját erklyének kinevezni hivatalosan? az. sunyi módon próbálják elfelejtetni, anélkül, hogy tisztán beismernék, hogy már nem úgy gondolják, mint korábban? sunyin. álszent vagy, hogy a fogalmazásmódon háborogsz, ahelyett, hogy a tollvégre tűzött emberi gyarlóságon háborodnál fel? álszent.
érdekes ez az egész téma? nem. tök unalmas. számit, hogy karácsony környékén irták? karácsonykor a családodat nézd, ne a netet. vagy ne legyél bigott vallási fanatikus. akkor meg nincs ok felháborodni.

kedv Tiko 2006.12.27. 15:27:37 !
én meg úgy emlékszem, a végső döntés a katolikus egyháznál az volt, hogy isten és nem isteni, mert ha isteni volna csak, akkor mégis ember volna és nem a mennyben volna most, hanem a föld alatt. de utána is lehet nézni.
a zsidókkal pont ez a vitatéma, hogy ők nem hajlandóak istennek tekinteni.

classic,
„Mavo! A binliában benne van: Jézus mondja: "én és az Atya egyek vagyunk."”
Na, ez is megalol.
Numero únó, óvasni, mer azt írtam, a Zatyaisten és Centlélekisten nyilakozatait várnám, ha már, ez meg a Dzsízaszé, akárhogy is. Ő meg aszondott, amit jól akart.
Oszt még rályadásul én is monhatom, hogy egyek vagyok a Zaszonnyal, oszt dafke nem vagyok vele énazonos.
C'al ugorgyunk.

Totyaizé,
„Aztán marha szórakoztató, mikor a Pészah ünnepét ülik – emlékül az Egyiptomi kivonulásra – holott az egyiptomi feljegyzésekben árva szó sem esik ilyesmiről. Viszont jól hangzik. Van még ilyen pár példám, de bárki utánanézhet.”
Na, ez még a galaktikus muhaha, már ha az egyiptomi történelemszemléletet és -írást vesszük — csoda, hogy tudunk Ehnatonról, a qadesi csatát szerintük megnyerte Ramszsz, estébé, arrafelé a vakarás prímán működött, 1984 onnan nézést nem jóslat, hanem.
Szal a bibsik egyiptomi történetírásilag vagy kivonultak, vagy nem.

Totya_botya 2006.12.28. 18:24:12, szal nem elég mattrészegen beröfögni, olvasni is tudni kell.

Kár, hogy mostanában nem olvastam blogot, ide talán a közepe felé érdemes lett volna benézni és beírni.
Na nem emiatt cikk miatt.
Egyrészt osztom a véleményt a katolikus erekjékkel kapcsolatban. De hát az ereklyék nem a keresztény hit sarokpontjai. Sőt még a katolikus egyháznak sem a legfontosabb elemei. Én azt tartom, hogy aki az ereklyékben nem hisz, az lehet még keresztény, sőt lehet katolikus is (ugye a katolikus hiszekegy is csak a szentek közösségére ad kötelezvényt). Ez az ereklye talán a századok alatt hozzátapadó hagyomány, tisztelet miatt érdemelhet némi respektust. Nem azért, mert biztosan eredeti, vagy mennyire igaz.
Másrész Jézus fitymája, miféle téma ez. Kellemes célpont a katolikus egyház maradiságán élcelődni. Megnöveli a népszerűséget, az olvasottságot, nem vitás. Kiragadni valami lényegtelen részletet és jól belerúgni. Mégis miféle ízlésre vall ez így karácsony környékén. Mint János Pálról szóló cinikus cikk, rögtön miután meghalt. Még ha nem is vitatnám most, hogy tartalmilag igaza lehet.
A bejegyzések több szempontból érdekesek.
Mintha Árpád kissebbségben maradna. Pedig nem a hívő katolikusok, ereklyetisztelők irogatnak ide. Sőt a saját postjai között akad: "sodi, te ide túl buta vagy". Hát bizony. Olyan témában, amiben tulajdonképp akár igazat is lehetne neki adni. Csakhogy az igaz, a lényeges és az ízléses külön dolgok, ez lenne itt a tanulság. Meg a populáris és a jó is külön dolgok.
Amit itt nagyon érdekesnek tartok, az az, hogy a XXI. században melyik vallás mennyit tud nyújtani a felvilágosult, tanult embernek. Ami mellett érvelnék, az az lenne, hogy kár a konkrét történeteket, és az egyes egyházak kinyilatkoztatásait, szokásvilágát vizslatni. Esetleg azt mondani, hogy: "ez tök logikátlan, hogy hihetsz már benne?" Nem ott a lényeg. Valószínűleg a felvilágosult, akár reál tudományt végzett, művelő embereknek - mármint a hívőknek - ezek nem sokat adnak. Nem tanulatlan emberekre gondolok, és nem is nagyon szerencsétlenekre mondjuk súlyos betegekre. Mert itt lehet mondani, hoyg tudatlanságába pótlék, ill. támasz a bajban. Szóval, mégis, mi lehet az? Csak életviteli tanácsot, ahogy TWA állítja? Vagy a megtudásban talált tökéletesség és szépség valamilyen transzcendens "felsőbb lény" megtestesítőjét? Még a közepe táján érdemes lett volna erről írogatni esetleg vitázni, kár, hogy lehalt már ez a cikk.

kedv z 2006.12.27. 18:18:19 !
ahogy mondod, és épp ez a baj. mert mielőtt megtöltjük a médiát a "HŐS", "önként feléldozta magát!" jelszavakkal, megnézhetnénk azt is, hogy tényleg meg kellett halnia neki mentés közben, vagy csak valakik elbaszták és kinyirták ezzel a hős tűzoltót, aki életben is maradhatott volna miközben megment másokat, és még ma is menthetne, ha élne. hogy csak a legutóbbi, augusztusi műegyetemi tűzoltóhalál-cimlapsztorira gondoljunk. attól még hősies önfeláldozás, csak nem mindegy, hogy miért kellett áldozatnak lennie.

kedv Trigoméria 2006.12.27. 18:53:05 !
ne csak a jótékonykodást, hanem azt is hozzuk fel a katkók mellett, hogy a kat. vall. egybetartotta évszázadokig európát-mondod.
ja. meg a hűbéresrendszer is egybetartotta, azt mégse szpozorálja ma az állam az adómból.
jótékonykodás: nem hinném, hogy ma mo-on ne menne el egy csomó pénz a kat egyház költségeire, jóval több, mint amit jótékonyságra fordit. és a baj pont az, hogy nem a hivők 1százalékos befizetése, vagy adománya tartja el őket, hanem az én pénzem is, aki nem kért belőlük. ezzel az erővel a te adódból pénzelhetnék az én hegymászóklubomat is.

A fitymaimádásnál már csak a süketek párbeszéde a viccesebb, ami itt folyik. De ha végigolvastátok a belinkelt cikket, akkor tudjátok hogy az egyház azért egy idő után cikisnek találta ezzel foglalkozni és elkussoltak (amúgy mit kellett volna tenniük az elkussoláson kívül? sajtótájékoztatót összehívni? 1900-ban?) - a tisztelt hozzászólok még nem jutottak el eddig a belátásig :)
Apropo, "tetemcafat-imádás". Sri Lankán, Kandyben van egy híres ereklye, Buddha foga, a Szent Fog Templomában, mert ilyen is épült eköré. Damaszkuszban, az Omajjád-mecsetben mutogatják előszeretettel egy vaskos üvegfal mögött Keresztelő János szarkofágját (bezony, mecsetben!). Na und?

kedv Takezó · takezo.freeblog.hu 2006.12.27. 18:59:24 !
pont erről van szó, hogy a te mónikasaunéző szomszédod már rég nem veszi be ezt a gyermeteg hablatyot a szűz nemzésről, meg az aszkéta(pedofil)papokról. pont azért, mert a sztori tele van ilyen szent előbőrhöz hasonló marhaságokkal, amit nem vesz be ma egy általános iskolás sem. (és persze van kivétel, töredéknyi, ők boldogok, mert övék amennyek országa.) azért is helyes kikelni a vérgáz butaságok ellen, mert IGY, amig EZEK benne vannak, egyetlen szomszédodat sem képes visszatartani attól, hogy templomba járjon agyereked verése helyett. mert annyira azért a szomszédod se hülye. ezt a kamu dumát már aközépkorban is csak erőszakkal, inkvizicióval lehetett elfogadtatni a józan paraszttal.

drága Trigoméria 2006.12.27. 19:22:09 !
lehet, hogy "igy kellene kezelni a vallási fogalmakat", de itt most arról van szó, hogy a róm.kat. egyh. hogyan kezeli. nem úgy, ahogy te javasoltad.

Azt szeretném megélni, amikor végre nem a túl sokat emlegetett Jézus Krisztus, hanem az egyéb zsidó testvérek fitymáján nevetünk hatalmasat. Vagy az ortodox elhízott zsidrákok nevetséges barkóján, vagy valami hasonlón. Bár esküdni mernék rá, hogy ha erről van szó még az Árpád is lapulna, mint sz.r a gazban... vajon miért. Jah, mert "Auschwitz",... a varázsszó...ilyenkor érdekes mindenki áhitatosan elhallgat. (egyébként jogosan)
Pedig biztos sok vicces dolog történt ott is.

sodi: "igazságtartalmát az bizonyítja a legjobban, hogy vezetői nem lehettek birtokában az emberi elme manipulálási módjának" ez légbőlkapott sutaság. már hipnotizálni is sokkal régebben tudtak, mint amikor ezek a ravasz és az emberi elme manipulációjának minden csinját-binját ismerő emberek kitalálták a sztorijukat, illetve hozzáidomitották amegtörtént esetek elbeszélését a saját elképzeléseikhez. aztán még pár generáción át ez folytatódott.
Endilhart 2006.12.29. 01:48:26
Igazi keresztény lehetsz: beléd rúg egy konkrét ember, visszarúgsz még sunyibban egy egész csoportnak. Aztán mész leimádkozni? Na az ilyen alakok járatják le az egészet, akik magukat nagymegmondó hősnek képzelve fröcsögve kikelnek magukból.

kedves edebácsi 2006.12.27. 20:21:41 !
sajnos (és éppen ez oly szomorú benne!) ha egyházról szólsz, azzal politikáról szólsz. itt, ma, még mindig. ha ez végre megváltozna, akkor lenne teljesen érdektelen a téma.

Kedves kovácske, akkor már nem csak a blogomon, hanem itt is...
Az aszkéta(pedofil) papozást megint nem értem, hogy mi köze van egymáshoz, illetve, hogy mit kell butaságokat beszélni, és általánosítani. A modern, nyugati, liberális felfogásban ezt ugye tudjuk, nem illik, úgyhogy tessék ehhez igazodni.
Igen, azért nem hiszik el? Akkor az UFO-kat, horoszkópot miért hiszik el?
Azért butaság ezekbe a dolgokba MOST belekötni Árpi részéről is, mert már nem így van, ezzel csak indulatokat lehet szítani, és a butákat megerősíteni abban a hitükben, hogy az egyház gonosz és rossz, amikor ez korántsincs így.
Persze, a józan parasztot kényszeríteni kellett, nem hitt volna benne, mi? Aha, meg ahogy mondjuk Mórusz Tamás meg Aquinói is rohadtul nem voltak józanok, és nem tudták végiggondolni.
Ó, öcsém...

kedv galileo 2006.12.27. 23:39:17 !
spec árpi kifejtett nézetével egyetértek, de amit te állitasz, vagyis hogy az igazságot nem lehet nevetségessé tenni, amit meg lehet, az nem igazság, azért nem is kár - ez nem igaz. ókori görögöknél kezdődött a "szofista" kifejezés szitokszóvá válása: azt nevezték igy aki elvtelenül bármiről csűrés-csavarással pro és kontra is bebizonyitotta, hogy igaz/hamis. nevetségessé lehet tenni bármit. legfeljebb aki hisz benne, az nem nevet a viccen. nem, az igazság ismertetője nem az, hogy nem lehet viccet csinálni belőle, hanem hogy érvekkel be lehet bizonyitani, vagy cáfolni a tagadását. vagy valami ilyesmi. persze ha a nyelv wittgenstein (meg a szofisák) óta alkalmas lenne bárminek a közlésére, bizonyitására.

kedves karotta 2006.12.28. 00:50:58 !
"ideránt 5-600 hozzászólást" -nem azért, mert blaszfém volna, hanem legalábbis a postok kb egyharmadát a másik egyharmadban felbukkanó sötétség eloszlatásának törekvése iratja ide.
nem azért lesz sok komment, mert alantas a cikk, hanm mert megosztó. és különben sem alantas, csak unalmas.
üdv.

mavo · mavo.blog.hu 2006.12.28. 21:00:53
Ahha... Most már minden világos.
Tudtál volna replikázni, csak nem akartál, mert uncsi.
Sok sikert a forradalmian új, rendszerbe foglalt, és nem unalmas meglátások fáradhatatlan szövegbe öntéséhez... :-)
Baráti üdvözlettel, ohne sértődés
mithrandir :-)

Pascal
ízléstelen, így van, leírtam korábban, bár itt nem olvasnak a népek, vagy csak kevesen, grafománok sajnos, nem figyelünk egymásra, ahogy a valóságban sem, itt sem. Kevés a kivétel.
Felfedeztem TWÁ Pilótarádióját. Bár még csak 2003-nál tartok, de érdeklődve hallgatom, egyre jobban megismerem Wé-t és szándékait. Azt mondja magáról szórakoztatni akar és jól keresni a szórakoztatással. Ez mára sem változott valószínűleg. Kell a szórakozás, van is remek humora hozzá az már más kérdés, hogy nem tudok mindenen mindig szórakozni jól.
Ami miatt neked címeztem a hozzászólásomat, az ez: "Amit itt nagyon érdekesnek tartok, az az, hogy a XXI. században melyik vallás mennyit tud nyújtani a felvilágosult, tanult embernek " - kérdezed. Engem is foglalkoztat ez a kérdés. A véleményem pedig az, hogy lassacskán semmit sem. Alakul a kritikus tömeg ( lásd James Redfield ) akik már másképp gondolkodnak Istenről, nem vonják kétségbe, hogy létezik, de nem személyesítik meg, energiának tekintik, mint minden mást az Univerzumban. Valószínűleg ezt is leírták már előttem sokan, mint minden mást itt a blogon vagy az Indexen, de én egy újszülött vagyok errefelé, nyilván fogok még olyat írni, amit már megbeszéltetek. Szóval az egyházakra semmi szüksége a XXI. század emberének, az istenhit meg adódik. Csak így kapunk választ azokra a kérdésekre, amire az anyagi világban nincs válasz.

Swen,
aláírom, hogy a kereszténység egyes ágai sok idejétmúltnak tűnő zárványt, ha úgy tetszik hagyományt, ha úgy tetszik butaságot őrizgetnek.
Ezeket el lehet távolítani, bár félő, hogy ilyenkor a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntjük, de legyen ez a keresztények belső ügye, egyéni szocproblemája...
Viszont: nem kellene ezek miatt az egészet kihajítani. Hiszen, mint már korábban, elismerem, az újszerűség igénye nélkül, kifejtettem, alapvetően emberhez méltó, pozitív és a társadalomnak is hasznos válaszokat ad a társadalom és az egyén sok valós problémájára.
Végül egy hasonlat, ami persze sántít:
Vegyük azt, hogy a Világegyetem egy sakktábla, a teremtett lények pedig a figurák.
Namármost van egy évezredek alatt kialakult szabályrendszer.
Meglehet, hogy nem tetszik benne, hogy hierarchikus, hogy miért nagyobb a király a királynőnél, hogy miért nem léphet hátra a gyalog, vagy miért lóugrásban megy a huszár.
De mégiscsak egész működőképes, kiegyensúlyozott és koherens a rendszer.
Namármost itt a sakktábla. Ki lehet találni rá valami tök újat. De nagy bátorság kell hozzá, ha jobbat szeretnél, mint a meglévő.
Nem mindenki tök hülye, csak azért, mert korábban élt.
Illetve, bizonyos szempontból mindenki tök hülye.
"Ma még csak tükörben, homályosan látunk,akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet."
(1Kor 13)

Mithrandir
előre megfontolt szándékkal semmit sem lehet kihajítani és a sakktáblát sem lehet átrendezni, utóbbit nem is áll hatalmunkban, ahogy én látom. Előbbi pedig alakul magától, változik majd elfogy, de ez egy folyamat, ami már elkezdődött és ha a változások nem történnek meg, az ember a vesztébe, a pusztulásba rohan.

"mavo"12,28 20:09:12-meg rászorítasz engem a figyelmesebb írásra.Nem baj ez,sőt.
"swen"-"mithrandir"-nos ez a Biblia már csak ilyen,bár párnapja olvastam,hogy megjelent Németo.-ban egy fordítás a mai elvárásoknak megfelelően,hát nem dícsérték.Utánamézek.

"Előbbi pedig alakul magától, változik majd elfogy"
Ezt mire értetted?
Egyébként, van okunk pesszimistának lenni, de nem érdemes.
Érdekes, nagy kedvenceim is, Konrad Lorenz és Kurt Vonnegut, nagyon pesszimisták, mégis szeretik és tisztelik az embert, és szeretnek élni (Oké, KL esetében ez sajna már múlt idő)
És egyik sem hisz/hitt tételes vallásban. Írásaik mögött mégis felsejlik a Teremtő. Ahol a humanizmus és istenhit összeér. Valszeg épp ezért szeretem őket.
Sokkal többet megmutatnak Istenből, mint ezer Savonarola.

A Biblia, mint irodalom, örökérvényű, megmarad az utókornak biztos vagyok benne. Csak ahogy egymást követik a generációk, mindenki másképp olvassa majd, mást olvas ki belőle. Gondolom. Nekem bajom van a Bibliával, többször nekirugaszkodtam már, de még nem sikerült elolvasnom teljesen. Volt, hogy az elején kezdtem, nem értettem. Volt, hogy a közepén, túl durvának találtam. Aztán elolvastam a példabeszédeket meg pár könnyebb, olvasmányosabb részét, azt megértettem. De mert nem vagyok keresztény, nem érintett meg egyáltalán. Elolvastam a Bhagavad Ghítát is, úgy hatott rám, mint egy mese. De mindig is tiszteletben tartottam bárki hitét és elfogadom, hogy sok embernek sokat jelent, ha Istent megszemélyesítheti és bálványozhatja, ha jobbak lesznek ettől és könnyebben élik az életüket, már megéri.
"És egyik sem hisz/hitt tételes vallásban. Írásaik mögött mégis felsejlik a Teremtő. Ahol a humanizmus és istenhit összeér. Valszeg épp ezért szeretem őket.
Sokkal többet megmutatnak Istenből, mint ezer Savonarola. "
Éppen erről beszélek, Mithandir. És erre gondolok, ha azt mondom, eltűnnek majd az egyházak és a vallás. Csak ez még a mai világban forradalmian új gondolat, a papság kitépné az Index idevonatkozó oldalait, ha olvasná:-) De tudnak ők erről, félhetnek is eléggé, ahogy félnek is, féltve őrzik a hatalmukat.

Ha az Újszövetségbe bele sem olvastál (bocs ha mégis, de ez a háeszedből nem derült ki :-), akkor azért nem túl meglepő, hogy nem lettél keresztény... :-)
De ha végig is olvastad, az még nem garancia semmire.
Ezért fontos, hogy autentikus személy (Egyház) a Krisztus kora óta fenmaradt módon (Hagyomány) támpontokat adjon az értelmezéséhez, és a gyakorlati megvalósításához (Közösség).
Persze, nem biztos, hogy ezeket el is fogadod. De mégis nagyobb az esélyed, hogy rájössz a valódi értelmére, mintha magad kezdesz spekulálni.
Aki azt állítja, hogy az Egyház képes bármiféle, illogikus maszlagot letolni a hívők torkán, az mélységesen lenézi embertársait, és birkának tartja őket. (Ez nem neked szólt, sokkal inkább a blog gazdijának... ;-)

Osztán miféle hatalmukat? :-)
Tartok tőle, hogy olyasmiről beszélsz, amiről semmiféle közvetlen tudásod nincs, legfeljebb TWÁ tollából... :-)
Már bocsika, ne haragudj, ha tévedek, de mivel én valamelyest ismerem az Egyházat, tagjainak jó és rossz tulajdonságaival együtt, nekem így tűnik.

Úgy látom, megbántottalak. Nem volt szándékomban.
Mentségemül csak annyit, hogy nem a gondolatokra, hanem a tényekre gondoltam. Hogy az ismereteid honnét származnak. És hogy érdemes megpróbálni autentikus forrásból tájékozódni.
De most már mindegy, kár magyarázkodni, inkább elnézést kérek, nem akartalak megbántani, vagy lenézni.
Utóbbira különben sincs sem okom, sem jogom.
Legyen neked is gyönyörű, nafényes napod! :-)

Végigolvastam ezt a fenti kis diskurzust.Azt hiszem - a hozzászólásaidat olvasva - hogy meg kellene beszélned a pszichológusoddal hogy mivégre is ez a düh benned a kereszténységgel szemben. Annál is inkább, mert tapasztalataim szerint ez más vallásokkal szemben nem nyilvánul meg.Tehát ez nem általában vallásellenesség. Ezért vetődik fel a kérdés, hogy miért pont a kereszténységet tünteted ki ellenszenveddel. Gyermekkori trauma? Szubkultúrális akolhangulat? Rosszul felfogott trendiség? Nem ártana a mélyére ásnod ennek,még mielőtt nagyobb problémákat nem okoz ez az elfojtott düh.

mithrandir: ha a kereszténység alapmondanivalója valóban igaz, szép, hasznos és jó lenne, akkor nem kell(ene) hozzá keretrendszer, azaz egyház, hanem önmagától, mint alapvető és mindentmegoldó rendszerező erő a maga erővonalaiba rendezné az emberi társadalmat. Mint a gravitáció vagy a mágneses erő, vagy akár a húrok, ha léteznek. Ami ennyire alapvetően törvényszerű, az képes erre. A gravitációnak nem kell templom és hívők, hogy működjön. Ha viszont a kereszténység nem ilyen alapvető természeti erő, akkor élhet ezer évig az egyháza, és tehet miriárdnyi jót az emberekkel - akkor sem lesz univerzális, és amikor a világ eléggé megváltozik, akkor neki is meg kell tennie ezt előbb-utóbb. Vagy kidobják, mint használhatatlan csökevényt.
quick
Az egyház tanítása nem természeti törvény.
A fő különbség, hogy a vasreszeléknek nincs szabad akarata. Az ember ettől nem vasreszelék. Minden más különbség viszonylagos.
Ez egyben arra is magyarázatot ad, miért nem működik automatikusan.
A Tízparancsolat mégis evidensnek tűnik az emberek túlnyomó többségének (erkölcsi érzék), legfeljebb nem tartja be. (Ezt hívják az Egyház terminológiájában "bűnnek", bármennyire is idejétmúltnak hat ez a fogalom. Nem baj, a trendi dolgok egyben múlandók is.)
Az Egyház mindettől függetlenül folyamatosan változik, nem azért mert elvárják tőle, hanem mert újabb kérdésekre is választ kell tudjon adni.
Kidobni pedig meg lehet próbálni, de nem érdemes. Akik eddig megpróbálták, vagy dicstelenül írták be magukat a történelembe, vagy halálos ágyukon látták be, hogy tévedtek (II. József)

Utolsó kommentek