Vettem egy darab sajtot a Matchben. Nem volt vele különösebb tervem, azért vettem, hogy legyen sajt a szendvicsre. Azt már tudom, hogy ha például melegszendvicshez kell, akkor alaposabban kell vásárolni, mert a melegítést-pirítást csak az igazi sajtok bírják ki, a savóból és oltott mészből gyúrt lapkák inkább folyadékká változnak, majd azonnal szénné.Otthon aztán kiderült, hogy az ementáliszerű anyag gyakorlatilag ehetetlen. Az undorító, csípős-kesernyés ízű tömb talán radírgyári kísérletből származik, és majdnem biztos, hogy tejszármazékot csak nyomokban tartalmaz. Ez főleg azért dühítő, mert nem volt gyanúsan olcsó, ezerhétszázért lehet kapni ehető sajtot is. Az nyilvánvaló, hogy a nyolcszáz forintos gouda és társai szintén kamusajtok, de itt pont a kövérebb árcédula altatta el a gyanúmat.
A gyümölcstelen siránkozás hagyományát megszakítva most megmondom a megoldást. A Megoldást Magát, ahogy azt csinálni kell. Pontosan ugyanúgy, ahogy a csokoládéknál. Ott ugye az ember elolvassa a betűket, és ha látom, hogy kakaós tejtábla, akkor már baszom is vissza a polcra, mert tudom, hogy olajos-salakos filmet képez az egész bensőmben, aminek hánytató ízét egy napig érezni fogom. Szilvaízesítésű szeszesital dettó. A sajtoknál az a gond, hogy a háromkilós tömbre biztos fel van írva, hogy repceolajból és libafosból készült, de én már csak a hűtőpultban látom, azzal a felirattal, hogy Trappista. Ennyi az egész, illetékes elvtársak, ki kell írni a sajtospultnál is, meg a darabolt-fóliázott cafatokra is, hogy az most sajt, vagy sajtjellegű tömbáru. Súlyos büntetés terhe mellett.
Megjegyzem, ilyen sem volt, amíg Kádár élt.
Utolsó kommentek