Öt éve ezen a napon avatták miniszterelnökké Gyurcsány Ferencet. Meg akarta változtatni Magyarországot, és ma, röpke fél évtized után elmondhatja szerénytelenség nélkül, hogy ez sikerült. Csinált valami nagyot.
Nem egyedül, dehogy; ekkorát egyetlen ember semmiképpen sem tud összehordani. Ő ezeket mediálta, nyitotta ki a pasikat, hogy mondják el, mi van bennük.
A végkifejlet bele volt kódolva az öt évvel ezelőtti székfoglalóba. Medgyessy megbuktatásában aktív szerepe volt, de nem ő volt az egyetlen jelölt, hanem ott brummogtatta a Pobeda-motort Kiss Péter is a startvonalnál. Hogy előbb-utóbb Gyurcsány jön, az már jó ideje látható volt, nyíltan próbálgatta a kabátot. Trónörökös volt a rangja, heir apparent. A baloldal válasza Orbán Viktorra, amennyiben nem volt elviselhetetlenül unalmas, mint például Medgyessy, meg az egész párt, pláne Kiss Péter. De létezett akkoriban olyan recept, hogy valaki eldobhatóbb vigye végig a kormányzást, Gyurcsány pedig majd 2006-ban kezdjen – pont azért, hogy viszonylag tisztán láthasson neki a reformkormányzásnak, amit már akkor is ambicionált, csak nem fejtette ki az igazság minden részletét.
Ennél azonban mohóbb volt ő is, a párt is. Érdekközösségük hamar kiderült: az MSZP mélyponton volt, és nem úgy tűnt, hogy Medgyessy, Kiss Péter vagy bármelyik őskáder meg tud nekik nyerni még egy választást. Gyurcsány meg kormányozni akart mindenáron, csinálni a másik világot, amit megálmodott. Viszont láthatta, hogy 2006-ban ő jó eséllyel egy vesztes pártot vehet csak át, nem a miniszterelnöki pozíciót. Kivéve, ha segít nekik.
Ciklus végén csak rosszul lehet kormányozni, ez a felpuhulás, az osztogatás, a klientúra kifizetésének ideje, az elkúrás ideje. Azon a napon Gyurcsány ezt a nyakába vette, aláírta, vállalta. Erre szerződött. El is kúrta azt a másfél évet, mint annak a rendje. Profi módon. Nem annyira nehéz feladat egyébként, pénzt kell szerezni, és az emberek közé szórni léghajóról. Közben kibontakozott szónoki tehetsége, keményen megvédte a köztársaságot, felemelte a baloldal fejét. Állatira élvezte. Fantasztikus dolog egy országot vezetni. Meg lenyomni az Orbánt, nem beszarni tőle: enyém a vár, tiéd a lekvár. Na ki a király? A jól működő ország megvalósítását félretette a sufniba, és nekifeküdt a választási győzelemnek. Ahhoz történetesen a másik irányba kellett tekerni. Tetszett neki a kihívás, belevágott. Egy dolog ambicionálta és egy dolog fűtötte: visszaadni a baloldalnak a hitét.
Egészen meglepő játékszenvedély ez: képes volt elhitetni magával, hogy 2006-ig csak bemelegítés van, időmérő edzés, nem komoly. A világgazdaság pénzbősége ugyanúgy elaltatta, mint bármelyik devizahitelből nyaraló prolit.
Az őszödi beszéd csak a nyilvánvalót tette közszemlére: egy dolog a kampány, és egy másik a kormányzás. Viszont hasonlóképp egy dolog a morgás, a csalódás morajlása, meg egy másik, amikor a miniszterelnök saját hangján dörög: hazudtunk, csaltunk, trükköztünk, hogy nyerjünk, és most jön a feketeleves.
Resident Evil
Hát ez iszonyúan felháborító, legalább olyan trauma, mint a szembesülés az ivaros szaporodással vagy a majomőssel. Az ember viszont úgy működik, hogy ha talál megfelelő bűnbakot, akkor inkább választja annak a megrugdosását, mint az önvizsgálatot. Gyurcsány lelepleződése nagyszerű ürügy volt a részeg bacchanáliára. A bizonyítottan, önbevallottan hazug komcsi a tökéletes bűnbak lett. Megnyitotta a magyarság legbetegebb furunkulusait, és ömleni kezdett a genny.
Az aljanép vele magyarázta a zsidózást, a cigányozást, a rendkívüli állapotot, amiben a város szétbaszása is helyénvaló és jogos. Mert Gyurcsány. Ő is a felelőse mindennek; elterjedt elképzelés, hogy az a konkrét baromállat, aki rendőröket dobál kresztáblával, az egyáltalán nem felelős, hanem kénytelen így cselekedni, Gyurcsány miatt. Effektíve Gyurcsány dobálta a rendőröket, meg a melegeket is. Hazafias hőstetté nemesült a szlovák rendszám: a szlovákok ugyan halálos ellenségeink, de jobban gyűlöljük Gyurcsányt, és neki nem adózunk.
A legtehetségtelenebb politikusok, újságírók és bloggerek számíthattak zajos és garantált sikerre, ha a miniszterelnököt legalább kézzel-lábbal, nyökögve el tudták küldeni az anyjába. Ahhoz pedig nem kell sok ész, ezen a pályán bárki lehet bajnok. Gyurcsány gyűlölete az olcsón megszerezhető jófejség receptje lett. Ezt mediálta ki belőlünk. Agyaggalambot repült nekünk. Agent provocateur, aki előhozza az állatot abból, aki szereti kiengedni.
Ja, hogy konkrétan mit is hirdetett a megfeszített? Ó, hát végül is csupa helyeselhető ezt-azt. Részletkérdés. Elolvastam minden, ebben a ciklusban publikált kilábalási receptet. Sohasem Gyurcsány elképzeléseinek iránya volt kétséges, hanem a mérték. Mármint hogy túl puha, túl bársonyos, és folyton, önkéntelenül, reflexből szétteríti a költségeket. Bajnai sem attól sikeresebb, hogy másfele megy, hanem hogy gyorsabban.
De mindig, mindenkinek egyszerűbb volt mindenestül gyűlölni a hazug miniszterelnököt, mint elismerni, hogy bárha egy ocsmány dög ő, speciel a vizitdíj, a tandíj, a nyugdíjemelés befékezése, általában az állami költekezés visszafogása és a szolgáltatások privatizációja nem eredendően rossz ötlet. Győzött ugyanaz a játékszenvedély, amely őt ragadta magával első ciklusában: le kell nyomni a gonoszt, és a cél szentesíti az eszközt.
Előbb elpocsékolt másfél évet ő, aztán az egymás közötti faszkodással elvesztegettünk hármat ellene. De legalább legyőztük, sok lúd a disznót. Állatfarm népe büszke lehet magára, csináltunk valami nagyot. Jöhet a következő, a kereszt készen áll.
Az utolsó 100 komment: