Re: Háromnapos tüntetés ZáhonynálGyors egymásutánban rákérdezett az autóbiztosító és az OEP is, nem vagyok-e véletlenül őstermelő. Mert akkor jobb lenne nekem.
Elidőztem a rubrika fölött; egy butykos hang odabent rávágta azonnal: dehonnem. Őstermelek én a végtelen bitmezőkön, szavak, mondatok fölé görnyedve, monitorsugárzásban őstermelek, tájbor mellett, ihaj. Kéretik engem ezért kedvezményezni.
De én nem lehetek őstermelő, mert nem a földet túrom.
Nem lehetett őstermelő az ózdi kohász: rá is zárták a gyárat. Pedig ő is dicsekedhetett őstermelői érdemekkel: piacképtelen árut termelt alacsony hatékonysággal. A magyar mezőgazdaság lényege ugyanis az, hogy bizonyos emberekre nem vonatkozik a piac.
Fagykár? Megyünk tüntetni, aggyanak pénzt. Adnak. Aszálykár? Kitoljuk a traktort úgyszintén, aggyanak. Adnak. Alacsonyan száll a kukorica ára? Intervenciót, különben traktor. Aggyanak, mert mi vagyunk a nagyparasztok, és nekünk jár.
Jár a lófaszt.
Nekem se jár, ha ráesik a műhold a kocsimra. Csak akkor, ha van műholdra érvényes biztosításom. Kárenyhítési alapnak hívnák ezt a mezőgazdaságban, csak ugye az úgy működne, hogy befizeti a gazduram a díjat, aztán amikor gebasz van, akkor kárenyhül. De neki ez nem jó, nem elég, nem fizet, többet akar, aggyanak.
Valahogy a gazdából védett állat lett, és szerintem ennek a traktor a kulcsa. A traktornak nagy kerekei vannak, és azokkal fel bír csühögni Budapestre, de legalábbis a legközelebbi főútvonalra. Ott megül a sáv közepén, és az egész problematikában egyáltalán nem érintett ártatlanokra kaffog az olajos pofázmányával. Fél tőle mindenki, jajistenem, megharap a traktor. Ezért – az ózdi kohásszal ellentétben – az úgynevezett gazda különféle zsíros állami támogatásokra tarthat igényt, mert a traktor csak az ő szavára hallgat.
A marógépnek nincs kereke. A szervernek sincs.
Stratégiai ágazat? A nagy büdöst. Ha volna itt bármilyen stratégia, akkor nem a kukorica- és búzatermelő gazdák seggét nyalná az állam. Akkor a gázbányásznak meg a tanárnak járna kedvezmény, nem a gazdának. Kukoricát meg búzát onnan veszünk, ahonnan akarunk. Tele van vele a világ.
Kialakult egy érinthetetlen kaszt.
Nem, nem a terepjárós vállakozók. Ők csődbe tudnak menni, ha rosszul játszanak, és akkor viszi a bank a Pajerót. Nem is a parlamenti képviselők: ők elveszthetik a mandátumukat. A gazda, az viszont tutira megy. Értelmetlenül termel? Szarul gazdálkodik? Megvesz hitelre minden szart? Elemi kár? Már hozzuk is a pénzt nejlonszatyorban, csak fel ne mérgesedjék kend.
Növényeket ápolni, dudvát kapálni, élőlényekkel foglalkozni nagyszerű elfoglaltság, tudja ezt minden szobanövénybuzi háziasszony. Aranyos és szeretetreméltó. De nem jár érte több pénz, mint amennyiért el lehet adni a növényt. Tessék jó bort termelni, meg kecskesajtot, és világbajnok céklát. Struccot. Mittudomén, találják ki. Az nem állapot, hogy pár hektáron kukoricázunk, aztán verjük a nyálunkat löttyös indulattal a közpénzért. Vagy tessék eladni azt a földet olyannak, aki vesz hozzá robotkombájnt, és képes értelmesen termelni. Ez így nem mehet tovább, és ne várjuk meg, amíg az EU kisakkozza, mennyire nem. Csak időt nyerünk, de azt nagyon drágán.
Azért vannak itt ilyen irdatlan adóterhek, jó reggelt kívánok, mert értelmetlen és életképtelen rendszereket kell finanszírozni. Például a traktorpofájú gazdákat.
A mezőgazdaság, ahogy itt folyik, egy kerek hülyeség. Bezártuk Ózdot, Diósgyőrt, Komlót, az egész szocialista nehézipart. Ahhoz volt bátorság, hála Antall Józsefnek. És létrehoztunk közben egy párhuzamos szocializmust, egy KGST-klónt, egy mesterségesen lélegeztetett torzszülöttet. Betömni a pofájukat évről évre – ez a sikeres agrárpolitika receptje. Ha nagy a pofájuk, hát lesz nagyobb zsömle. Mindig.
Sőt, ez a rendszer betegebb a szocializmusnál is: még csak nem is a mezőgazdaságból, napszámból élőkön segít. Csak egy pár ezres földesúr-rétegen, az úgynevezett családi gazdálkodókon.
Hogy is van az a mantra a kiváltságosokról, plebejusok?
Az utolsó 100 komment: