Manapság az előrehozott választás akarása meghatározza az emberi minőséget. Ez a nyomorult SZDSZ például nem szavazta meg, nem is méltó az ellenzéki címre; de közben az a köcsög MDF is tolja a kormány szekerét, le van ám statisztikázva, hányszor nem szavazták le a minisztert. Hogy miről is volt szó, az persze kit érdekel; nem kívánunk az szakpolitikai kérdésekbe belemenni. Már nemcsak a marinénik és a jobbostibik meg balbélák nem kívánnak. A kutatóintézet sem arra kíváncsi, mi legyen a költségvetésbe írva, mi legyen a nyugdíjjal meg ilyen pimf hülyeségekkel. Hanem hogy kinek van még pofája a Pokolfajzattal bármiben egyetérteni.
Lesz-e előrehozott választás, és véle Magyar Feltámadás, az itt a kérdés. Az előrehozott választás melletti érvelések logikátlanok, de nem ismeretlenek. Annyi derül ki belőlük, hogy ennél csak jobb lehet. De hogy pontosan miért, hogyan, és mi erre a garancia, az onnantól hitvita, és semmi más.
Vannak elegen, akik egyszerűen utálják a kommunisták, vagy személy szerint Gyurcsány pofáját. Esetleg megsértődtek Őszöd miatt, de a legtöbbnél korábban kifejlődött a zsigerjobbosság. Vannak továbbá, akik meg szeretik a miniszterelnök fáradt, jóságos arcát. Vagy akár Kiss Péter kedves gömbölydedségét, Lendvai Ildikó éles eszét, Vadai Ágnes anyaszült természetességét. Ezzel semmi baj nincs, nem írhatjuk elő senkinek, hogy ne mirigyből szavazzon.
De ők, a rajongók és utálók még együtt is kevesebben vannak, mint a maradék milliók, akiknek sorsa szintén függ attól, hogy marad-e a balfaszkodásnak ez a szintje, vagy valamerre változik.
Egy-két-há
Szólásra emelkedett a miniszterelnök, nem véletlen időzítéssel. Az őszödi beszéd évfordulójára azt találta ki, hogy ha már óhatatlanul vele lesz tele a sajtó, akkor adjon nekik új témát is. Elment tehát a Corvinusra, és megtartotta rendszertelenül előadott, de hagyománnyá vált országértékelő Powerpoint-prezentációját. Ebben – sikerei mellett – ismertette a költségvetést, annak tételeit, és mutogatta, mennyire nem lehet itt adót csökkenteni, mert minden tízmilliárdért nyugdíjasok és gyerekek gigáján kell ugrálni. Ő pedig olyat nem tesz. Nemcsak azért, mert jó ember és igaz hazafi, hanem mert megtanulta, hogy széllel szemben nem lehet pisálni. Aláveti magát a nép akaratának, és a status quo zsarnokságának. Azon belül próbál lavírozni. A kádári kondicionálás későn érő gyümölcse.
Megmagyarázta, mit miért nem lehet. Pontosan ezt várjuk egy európai értelemben vett szocialista kormánytól.
Hát ennél csak jobb lesz az Orbán, nem? Nos, hitkérdés, és semmi más. Aki nem hívő típus, az ebben a térben nem igazodik ki. Agnosztikusként nem lehet állást foglalni olyasmiről, amiről nulla információnk van. Hívőként minden könnyebb. Egyszerűen tuti, hogy jobb lesz, mert meg van írva. Aki mást mond, az viszont gyanús és káromló.
Orbán Viktor, de még Varga Mihály sem tartott efféle előadást. Ennek hiányában legfeljebb remélhetjük, hogy ők majd nem magyarázkodnak, hanem jól… hát szóval, izé. Jobban csinálnák. A izét, levinnék az adót. Valamilyen módon jobb lenne, és aki nem hiszi, az gyurcsányista.
Csakhogy nekik is ugyanebből a büdzséből kell kivenniük az oxigént. Talán a nyugdíjból. Vagy a családi pótlékból. Vagy a metróból. Vagy a közalkalmazottak béréből. Nem tudható, csak kiszivárgott félszavakból sejthető. A nyugdíjas, a nagycsaládos, a budapesti drukker, a hívő szaktanár inkább elhessegeti a gyanút.
Hogy ő ebben a megváltásban akár a szopóágra is kerülhet.
Ugrás a sötétbe
De nicsak, mégsem sötétben botorkálunk. Hogy Orbán vagy Navracsics szavaiból semmiféle konkrétum nem hámozható ki, azt elismeri a hithű jobber is, de taktikával magyarázza, és kifejezetten drukkol, nehogy kiszivárogjon valami. Ám ha nem tudnátok, hülye hitetlenek, Jézuskára konkrét bizonyíték van, a torinói lepel. Annak pedig, hogy az előrehozott orbánság bruttó jobb lenne ezeknél, egyértelmű igazolása, na mi? 1998-2002. Az Aranykor.
Aham. Mit is várunk most az új kormánytól? Hát alighanem azt, hogy reformáljon. Azt már a hülye is felfogta, hogy itt szerkezeti belenyúlásokra volna szükség, ha máshonnan nem, az őszödi beszédből, ha el bírta olvasni. Ámde Orbán Viktor kormánya ebben a sportágban pont nem jeleskedett. Egyedül az egészségügy átalakítását fontolgatták – többek közt privatizációval és magánbiztosítókkal –, de aztán nem mertek belevágni. Amire Gyurcsány nem talált népszerű választ a költségvetési grafikonok között, arra nincs meg a recept az első Orbán-ciklus jegyzőkönyveiben sem. Az Aranykor pont úgy nem ad választ a mai kérdésekre, mint az Ószövetség. Végül is aranykort fel tudnak mutatni a komcsik is. Csak közben kiderült, hogy arra nincs tovább.
Lehet, simán lehet, hogy jobb reformerek lennének. Nem idegen tőlük a gondolat: Széchenyiről is milyen szép nagy filmet csináltak. De ugyanennyi képzelőerővel lehet, hogy még szarabbul esnének neki. Van lejjebb, nyugi. Lehet, hogy rosszabbul élünk, de Szerbia például még súlyosabb. Tévedés, hogy ez mindennek az alja.
Radikálisan mást csinálni nem lehet, ezt is tudják a drukkerek. Utolsó érvük, hogy legalább a Fidesznek van támogatottsága, és akkor sokkal könnyebb lesz megszorítani, polgárosulásba, öngondoskodásba emelni a jónépet. De az a támogatottság, mint láttuk, szertefoszlik, amint előkerül az árazópisztoly. A reformokkal szembeni ellenállás ugyanis, hiába altatják magukat ezzel az eljövendő urak, alapvetően nem erkölcsi jellegű volt. A Kossuth téri hebehurgyáké talán igen, a többieké viszont szimpla anyagi érdeksérelemből származott. Ahogy azokból a randa grafikonokból kiderül, az érdeksérelem viszont nem úszható meg. Ha meg akarjuk úszni, ha semmi mást nem akarunk, mint nyugalmas sodródást - akkor jó lesz nekünk a Megegyezés.
Széllel szemben az előrehozott Orbán sem pisálhat. És meglehetős szelet vetett.
Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet. Sovány útravaló.
Az utolsó 100 komment: