Fölkúrtam a fejlécbe az árpádsávot, hujhuj. Nesztek. Gondolom, majd jön valami übermagyar, és elmeséli, miért nem való nekem. Addig is megpróbálom kitalálni. Nem fogok a nyilaskereszttel szarozni, jóhiszemű leszek. Nem azért lengetik, megmondták, és ezek becsületes magyaremberek.

Hanem akkor mégis miért? Mi a faszt jelképez az árpádsávos zászló?

Magyarországot biztosan nem, annak van saját lobogója: piros-fehér-zöld, ez a magyar föld. Az 1848-as forradalom óta ezek a nemzeti színek. Hivatalos egyébként a kiegyezéskor lett, de azt nem ünnepeljük, mert bonyolult, és nem elég hozzá kurvára magyarnak lenni.

Úgyhogy felmerül az a kérdés is, kedves tudatzavaros barátaim, hogy miről is akartok ti holnap megemlékezni. Mert amiről az ünnep elvileg szól, az elejétől a végéig piros-fehér-zöld.

Ebbe csúnyán beleszaladt Demcsák Zsuzsa. Szép találat, jó sztori, kajálják. Ahogy az elkényeztetett médiapicsa a kasztjának megfelelő bölcsödét keres, és ahogy jól szituált anyukákkal tologatja a háromkerekű babakocsit a Szent István-parkban. Monnyonle. Méghogy baloldal. Újarisztokrácia, hö!

Na, ha kihörögtük magunkat, akkor én felragasztanám a jézusi álszakállat, és mondom nekifutásból, hogy az vesse rá az első követ, aki.

A legfőbb érték a gyerek. A babamagazinokra rácsavarodó nő könnyen úgy maradhat: szentül hinni fog abban, hogy ha nem költ el másfél millió forintot a Brendonban, akkor a gyermek kiszárad, összeaszik, elpusztul. Ugyanezért nem lehet megúszni a babakocsit két kiló alatt, bonyolult jószág ám az, az alsó kategóriákon nem is kerék van, hanem kocka.

Ha ezen túl vagyunk, akkor jön bizony az a kérdés, hogy milyen társaságba kerül a csemete a bölcsiben, az oviban, az iskolában, és végül – ez a legveszélyesebb – az egyetemen. Lehet szociálisérzékenykedni meg baloldalazni, de az ugyi mégis szuboptimális megoldás, hogy anyuci Prüntyőkéje tetves, koszos, valószínűleg fertőző és kizárólag az erőszak nyelvén értő gyerekek közé kerüljön, akik csakis a családi pótlék miatt jöttek világra.

Bár egyáltalán nem biztos, hogy Kóka János 2010 után egy parlamenti párt elnöke lesz, de hogy most ő a befutó, az eldőlni látszik. Az SZDSZ befolyásosainak többsége látványosan irtózik Fodornak a gondolatától is, ezért úgy söprögetnek Kóka előtt, mint abban a hülye pumpagurító játékban a jeget szokás. Rajk László egyenesen azt állítja, hogy Kóka bírná „folytatni az SZDSZ-nek a demokratikus ellenzék korszakára jellemző aktivitását.” Na hát ez így nyilván nem igaz. Ha valamit Kóka nem folytat, az a rendszerváltó SZDSZ.

Szociális érzékenység például pont annyi van benne, mint a barrakudában. Lehet persze, hogy titokban jótékonykodik, de amekkora exhibicionista, alig hiszem, hogy magában tudná tartani, milyen jószívű ember is ő. Azt bezzeg nem rejtegette soha – ezzel lett valójában ismert – hogy nagyon sok pénze van, amiből adakozhatna, ha akarna. Eddig ezt csak Frei Tamás riportalanyai merték a szemünkbe mondani.

Magyar Kapitalista Párt

Ha tanulsz, nyomulsz, figyelsz, lehet neked is sok pénzed – bizonyára ezt akarja üzenni Kóka és vele az SZDSZ; hogy hurrá, milyen nagyszerű lehetőségeket nyit meg a piacgazdaság. Nagyon időszerű és fontos észrevétel ez tőlük. Bizony szükség volna egy Magyar Kapitalista Pártra, amely időnként vagy akár folyamatosan jelzi, hogy a többi modellhez képest nem olyan rossz dolog ez a szabadpiac meg a vele járó egyéb szabadságok. És hogy minden más megoldás diktatúrát jelent: demokratikus szocializmus nincs.

Három kérdést engedett át az Alkotmánybíróság a Fidesz népszavazási kezdeményezéséből. A kormánybuktatásnak kapáltak. De összehozhatunk pár milliárdért egy nagyon keveseket érintő, érvénytelen referendumot.

Hogy legyen-e a gazdáknak elővásárlási joguk a földre, nos, az nyilván a gazdákat érdekli leginkább. Nekik viszont nem az a fő gondjuk, hogy nem tudnak még sok-sok földet venni, hanem hogy van nekik földjük egyáltalán. Elég teher a költségvetésnek is, egyébként. Akadhat még pár ember, aki a „magyar főd nem eladó” bűvöletében ezt sorskérdésnek tartja, de velük együtt se elég ez semmire. Le vannak a gazdák szarva, csókolom, van a többieknek elég bajuk. Például az, hogy nekik nincs fröccsöntőgép-alapú támogatásuk, se intervenciós ár a műanyag biszbaszra.

Hogy lehessen-e gyógyszert árulni a benzinkúton, az érdekelheti a széles közönséget, de pont azért, mert neki jó, ha nem kell az ügyeletes patikáig caplatnia egy aszpirinért. A Fidesz valamiért azt hiszi, hogy ez itt a patikusok országa, de ez az ő bajuk. Kis módosításokkal azért el tudom fogadni: helyeselném, ha híreket ezentúl kizárólag az index.hu, véleményt pedig az én blogom tehetne közzé, a többit meg bezárná a köjál.

Hétvégén MDF-kongresszus és tisztújítás, vagyis Dávid Ibolyát újraválasztják. Az elnökasszony erről azt mondta a tévében, hogy ha több jelölt van, az tiszta idegesség, megviseli a pártot, fölösleges stressz, úgyhogy ő üdvözli, ha nincs más jelentkező.

Divergencia

Új párt, újpárt, Új Párt – duruzsolt a politizáló közösség még pár hete is izgatottan. Schmidt Mária pártot alapít! Stumpf István is! Vagy valaki más! Hajnal hasad. A Századvég pedig megmérte tudományosan, hogy 61 százalék szerint kéne egy Nem Létező Párt, és arra szavazna legszívesebben.

Az új párt jobboldali volna, Jones gazda nélkül, nem lenne antiszemita kicsit se, árpádsávot megpöködné rituálisan, a helyes atlanti irányban tájékozódna külpolitikailag. Hátrébb lépne az oltártól, liberális értékeket tenne magáévá akár homoszexuálisan, és semmi szín alatt nem vonná kétségbe a köztársaságot, piacgazdaságot, EU-t és NATO-t. Plusz elvszerűen és konstruktívan politizálna.

A brainstorming közepette szinte senki oda se bagózott a Micimackó csengője alatt idegesen ugrándozó csöppségre: a Magyar Demokrata Fórumra. Pedig ha valakinek a fenti karakterű párt hiányzik, akkor elvileg nem is kéne tovább keresnie: neki találták ki az MDF-et.

Nem úszom meg ezeket: hogy mit gondolok a webkettőről, meg a személyességet, legalább jelzésértékűen, mert egyébként nem fűlik hozzá a fogam. A direkt önvallomástól lesz blogger a blogger. Legalábbis mondtak nekem ilyet is, de ezt a nevetséges vitát inkább nem folytatjuk.

Szóval a webkettő, az a sorskérdés, korunk homoiusion-vitája; azzal lehet embereket megállítani az utcán és hitvallásra kényszeríteni: mit hisz a webkettőről, arról, hogy most már bárki felteheti a magáét, és megmutathatja másoknak.

Én a magam részéről azt, hogy nekem a webkettőről ne magyarázzon senki, mert én már a webegyen webkettes voltam, öcsisajt. Mutatom az utat, sárguló térképen.

Első honlapomat 1997-ben (Horn-kormány! Tocsik! Befejezett múlt!) nyitottam a Geocities-en. Angol nyelvű versek voltak rajta, többek közt. Valami kurva hosszú URL-je volt, négyjegyű számmal a végén. Akkor még Magyarországon az volt a téma, hogy ottlap-e vagy honlap, netán hálószem.