Ha nem lett volna rendszerváltás, ha nem lett volna Gorbacsov, akkor ma nagy ünnep lenne: a felszabadulásé. Április négyről szóljon az ének, csilingelnék az úttörők vidáman. A Parlament előtt díszszemlén vonulna el mind a tizenöt tankunk. Hazánkba látogatna az SZKP első titkára, Vlagyimir Putyin, és meleg barátsággal köszöntené az MSZMP főtitkárát, Gyurcsány Ferencet. Cheguevarás kisköcsögök gyűrűjében.

Hm, érdekes scifi lenne ebből. Tán meg is írom egyszer.

Nekem még volt szerencsém hülyeségeket szavalni április negyedikéken, kisdobosnyakkendőben. A felszabadulásról. Mire érdekelni kezdett, hogy mégis mit értünk ezalatt pontosan, épp kiderült, hogy nem is úgy volt.

Akkortól bejött egy tök másik értelmezés: hogy benyomult ide a Vörös Hadsereg, megerőszakolták az összes nőt, de még a fák odvát is, megszállták szép hazánkat, és egy rettenetes diktatúrát kényszerítettek rá. Mindezt azért, mert gonoszak voltak. Eeevil! Mi csak itt homokoztunk mit sem sejtve, ezek meg ránk rontottak. Szemetek!

Az SZDSZ elnöke Kóka János, a végeredmény nem okozott meglepetést, legfeljebb a szoros verseny. A legitimáció ahhoz kevés, hogy Kóka azt tegyen a párttal, amit akar. De bizonyára megpróbálja.

Hogy mit, arról már írtam: a Magyar Kapitalista Párt létrehozását. Kell, kell, kell ide olyan. Ez elvileg egy tőkés ország, ehhez képest a két szabad szemmel látható parlamenti szereplő a Magyar Szocialista Párt, meg az a plebejus izé. Ebben az elvileg tőkés országban kapitalistán azt a pénzeszsákon üldögélő, cilinderben szivarozó dagadékot értik, akit még Rákosi idején kezdtünk utálni.

Nem jól van ez így.

Számos akadályt kell Kóka Jánosnak átugrani cicanaciban, ha ezen változtatni akar. Például most már igazán nem kéne lopni. Sógornak-komának-üzlettársnak sem, pártkasszának sem. Számlás-Magyarországon végül is lehetett, nagy viháncolás volt az egész, ki mihez hozzáfért, ellopta, elcsalta, leköltségelte. Most már ez hülyén veszi ki magát.

De nem ez a lényeg, János. Itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Magyar Kapitalista Párt elnökeként és kabalafigurájaként pont neked kellene bebizonyítani, a kapitalista is ember. Androidként nehéz dolgod lesz, de legalább cselendzs.

Meg a Vegyi Fivérek! Elképesztő, mit meg nem engednek ebben a nagy fene demokráciában! Hogy ezek mind idejöhetnek a Szigetre! Hol van ilyenkor az ifjúságvédelem? Kinek áll ez érdekében?

Betlen János olyat tett a tegnapi Napkeltében, amit talán a Pajtás magazin óta senki. Együttesneveket fordít, majd szörnyülködik. Elnézést, hogy csak most találtam meg, de ezt látni kell. A legelején már kezdődik is a röhej.

Sziget fesztivál az iraki háborúra hangszerelve

Erre nemhogy a betegágyból, de a ravatalról is felkapnám a fejem. Sőt onnan pláne. Van pokol!

A pokol egy valós hely, ahol azok égnek, akiknek nem sikerült elhinni, hogy ez tényleg így van. Benedek pápa kifejezetten cáfolja azt a gyanús modern állítást, hogy ez a mese igazából nem szó szerint értendő; meg hogy a pokol valójában az Isten társaságának hiányát jelenti. Nem. Neki megvan az alaprajz is.

Átküldték a tudós poklászok a szondát a csillagkapun, és megmérték: a pokol azért rossz, mert magas a hőmérséklet. Nemcsak hogy büntetőtábor, de azt is tudni véli a teológus pápa, hogy pont a hőháztartással machinálnak. Nem felnyit, szúr, ütöget, hanem sugárzó hő hatásának kitesz. Hogy ki? A patás, villásfarkú, hegyes szarvú krampusz, nyilván. És ezt higgyem el, különben... ööö, különben elvisz a fent említett.

És hány fok van pontosan, mondja, papa?

Odáig jutottunk, hogy Európa teste beteg, én pedig azzal demonstrálom európaiságomat, hogy csatlakozom hozzá egy időre. Tudniillik meghűltem, vagy mi.

Ritkán vagyok beteg, de akkor megélem a maga teljességében. Sóhajtozom a dunyha alatt, motyogok a végzetről meg a cudar világról, két kézzel fogom a teásbögrét, és asszem, kinevezek hálósipkának egy kötött bojtosat.

Köszönöm az eddigi ötleteket, egyelőre a C-vitamin-aranylövést, a grapefruitmag-kivonatot, a fej fokhagymát és a kamillateát, valamint a dianetikát jegyeztem meg, de a tapasztalat az, hogy ez a csoda akkor is három napig tart, ha semmit se csinálok, meg akkor is, ha mindent. Írni viszont ilyen állapotban nem érdemes, tehát előreláthatóan jövő hétfőn folytatódik az ugrabugrálás.

Bökjünk rá a római szerződésekre, és mondjuk, hogy azzal kezdődött a ma is tartó folyamat: ötven éves az egyesülő Európa. Ha leszámítjuk Adolf Hitler rövid életű kísérletét. A kérdés az, van-e ebben még ötven év.

A test

Európa teste, cselekvőképessége satnya. Vézna, szemüveges figura.

Katonai hatalomként – mert békejel és flower power és civilizáció ide vagy oda, a nemzetközi erő ma is mindenekelőtt fizikai – említésre sem méltó. A globális politikában, ne tagadjuk, a legfőbb érv az atomfegyver. Európának olyanja nincsen. Külön-külön van a franciáknak és a briteknek. Rendes, jóféle atomfegyverek azok, tenger alól indíthatók, pöpecek, imádnivalók. De a franciák a NATO-nak sem vetik alá magukat, és a brit rakéták is nemzeti felügyelet alatt vannak. Az Európai Unió mint olyan, nem atomhatalom.

A végső érvre, hogy „azér mer' különben megbaszlak atommal”, Európa nem tud illendően felelni. Egy szaros Észak-Koreának vagy Iránnak se. És ez baj.