Mindenekelőtt: Schmidt Mária nem vette meg az Indexet, (azt csak az Új Többség morálisan még picit kacska harsonájának, a Magyar Nemzetnek fiktív szerzője képzelte), szóval továbbra is azt írunk róla, amit akarunk.Most épp kellemes meglepetést okozott, ni. Voltam bátor néhány hete Kádár János-emlékévért fohászkodni, hogy ugyan próbáljunk már meg értelmesen beszélni a huszadik század testben és szellemben legtovább uralkodó vezetőjéről. Értelmes alatt azt értjük, hogy eleve nem egyszavas válaszokat keresünk, hanem felfogjuk végre a csökött kelet-európai nemzetagyunkkal, hogy a világ nem ennyire egyszerű. Szerencsére eszébe jutott másnak is, hogy van nekünk egy temetetlen halottunk, és nem férünk el tőle a saját hazánkban.
Schmidt Mária ezért konferenciát szervezett, ahol reményt keltően sokoldalú megközelítések, a dolog bonyolultságát elismerő előadások hangzottak el. Csak az a baj, hogy az ilyen szimpóziumok gondolatai ritkán és nehézkesen szivárognak le a tisztelt választókhoz.


Egyre hangosabb a klímaváltozás miatti pánikkeltés, úgyhogy a magam eszközeivel be is szállok.
Gyurcsány Ferenc egyszer azt mondta, hogy neki a politikában nincsenek barátai. Az egy munka, ahol alkalmasság és teljesítmény dönt, nem pedig a személyes szimpátia. Hűsítő ez a hidegfejűség.
Szaftos hörögnivaló készülődik, máris ünnepelhet a hörgipar. Be lesz itt zárva több száz iskola. Megö-hö-lik a falut, húgybasüppesztik, véknyába tipornak a falunak ezek, mert gyűlölik a puszták népét, mert ezek azok.
Aggaszt már régóta egy dolog, vagyis egy fogalom, pontosabban egy imaginárius fogalom. A nemzeti oldal. Meg minden egyéb megnyilvánulás, amikor a nemzeti kifejezés alatt olyasmi értetik, amiben én nem vagyok benne. Ugyanis egy pillanatig sem éreztem magam soha kevésbé magyarnak, mint az úgynevezett nemzeti oldal.
Utolsó kommentek