Magyarország nem keresztény ország, de a rendszerváltás óta – a két forradalmi ünnepet és a tűzijátékosat kivéve – a pirosbetűsök az egyházi hagyomány szerint alakulnak: karácsony, húsvét, pünkösd. Az első kettő nem okoz zavart, a keresztények megülik a maguk rítusa szerint, a többieknek viszont rendelkezésükre áll a világi olvasat; karácsonyt és húsvétot ünnepelni az is tud, aki nem tanult hittant. Kell venni ajándékot, illetve sonkát, oszt kész is az ünnep, túl vagyunk rajta, hálistennek. No, akkor zabáljunk.
De mit kéne enni pünkösdre? Sőt, mit kell venni pünkösdre? Egyáltalán milyen hülye szó ez? Húsvét a húsvétel napja, ez tiszta. De pünkösd? Mit pünköljek?
Ennek sajnos nincs aktuálisan élő szekuláris hagyománya. Volt egy csomó népszokás, de azok kihaltnak tekinthetők, nem közvetít májusfaállítást a tévé. Maga az egyházi apropó eleve zavaros, még az hagyján, hogy megszületett és feltámadt, de a szentlélek kavarását a vallástalanok nem tudják követni, és nem is akarják.
Furcsa ünnep ez, nem internalizálta a lakosság, csak közibénk dobta az Antall-kormány, és azóta kerülgetjük: a többség nem igazán érti, miért nem kell ma dolgozni. Ebben egyébként egyedülálló. Mindenki tudja, hogy újévkor lerészegedni szokás és disznót enni, augusztus huszadikán tűzijáték van, a forradalmakra pedig igazán adekvát módon, zavargásokkal emlékezünk. Van még ezerféle emléknap és évforduló, külön a katonáknak, környezetvédőknek és a feministáknak és a melegeknek, de ezekről nem is kell mindenkinek tudni. A pirosbetűsökhöz nem árt egy közérthető használati utasítás.
A kurvák napja
A mélyen hívő, vagy magát ilyenként illegető olvasót esetleg zavarhatja, ha az ő szent dallamára pogány szövegeket költenek, de hát így járt: ha egyszer pirosbetűs, akkor a pünkösd mindenkié, nem csak az övék. A világ a maga képére formálja az ünnepet, gúnyt űz belőle, kiforgatja, miniszoknyába öltözteti és tőzsdére viszi.
Ezen már csak azért sem érdemes háborogni, mert nem volt ez, ugye, mindig egyházi ünnep. Mióta világ a világ, a jó meleg idő beköszöntét így-úgy megünnepelték az emberek, örvendeztek a virágoknak és a gyümölcsöknek, és például májusfát állítottak. Milyen szép, megőrzendő, tősgyökeres népszokás, igaz? És hogy is jön a májusfa a szentlélekhez? Ahogy a fenyő, a tojás és a nyuszi Krisztushoz, pontosan úgy.
Amikor még a Szentlélek mással volt elfoglalva, és nem volt érkezése apostolokat ijesztgetni, ebben az időszakban – és ebbe a húsvét is beleértendő – a rómaiak Flórát, a termékenység dögös istennőjét köszöntötték. De nem költöttek ám gyanús és kusza meséket köré lángnyelvekről, hanem a napórára néztek, mondták, hogy na, mosmá’ jó idő van, tehát ilyenkor kell őt ünnepelni. A termékenységet aztán alaposan továbbgondolták, és nemcsak virágokkal, nyulakkal és tojásokkal ékeskedtek meg nagyokat ettek-ittak, hanem a szabadtéri játékokon a színésznők meztelenül léptek fel – ehhez is kell a jó idő –, és ez - a florália - volt a kurvák ünnepe is. Ugyanis akkor még tök természetes volt, hogy a termékenység meg a tavasz összefüggésben van a szexszel. Na erre a jókedvű, szilaj habpartira telepedett rá a búvalbaszott kereszténység, hogy kiirtson belőle minden erotikát, kedélyt és élvezetet. Amit helyette adott, az a hívőkön kívül másra nem hat ma már. Tulajdonképpen időszerű volna eltörölni ezt a munkaszüneti napot, de abból túl nagy óbégatás lenne, úgyhogy nem marad más, mint hogy megtöltse értelemmel a vallástalan többség, a tőke, a kisvállalkozói szektor, magamagának.
Nincs abban semmi különös, ha az egykor kereszténnyé magyarázott bulinapoknak alternatív narratívái születnek, amikor az egyház már nem az egyetlen magyarázó, az ünneppel meg mégis kezdeni kéne valamit. Vagy egyszerűen csak visszatér a régi, időtálló jelentés, a tavaszünnep, és lesz egy jó napjuk a virágárusoknak, az óvodáknak vagy a zöldségeseknek. Meg a kurváknak. Adja az Isten, hogy így legyen.
Az utolsó 100 komment: