Kibökte végre Gyurcsány Ferenc, hogy ő itt még mindig szeretne lenni valaki, avagy az ő olvasatában: tenni valamit az országért. Mindenekelőtt elősegíteni Orbán Viktor leváltását. Azt most sem mondta, hogy a miniszterelnöki székbe akar visszakapaszkodni, de a pártelnökségre már bejelentkezett.
Ezzel országos örömöt nem okozott.
A kormánypártok közönsége nagyobbrészt undorodik tőle, illetve esetleg tart attól, hogy újra sikerrel jár, és akkor aztán annyi az országnak. Vannak emellett, akik viszont úgy számolnak, hogy Gyurcsány soha többé nem győzhet, ezért direkt jó a Fidesznek, ha mozgolódik.
De megoszlik az ellenzék is, az MSZP-től az LMP-n át a Facebookig terjedő, és jelentős növekedés elé néző tömeg. Ahogy a magukat ravasznak gondoló fideszesek, a Fidesz ellentáborának zöme is úgy véli, hogy Gyurcsány előtérbe kerülése végleg bebetonozza Orbánt. Úgyhogy inkább tűnjön el örökre.
Érveik azonban elsősorban a saját érzelmeikből erednek, meg abból, hogy megpróbálják kitalálni a választók érzelmeit három évre előre. Gyurcsány utálatos személy, tehát úgyis esélytelen, ne rontsa a levegőt. Ezenkívül rosszul kormányzott, és abból többet nem kérünk, Magyarország őt biztosan nem fogja visszatapsolni.
Pedig a magyar demokrácia eddigi története arra figyelmeztet, hogy ilyesmit jövendölni kockázatos. Ugyanis csupán négy évvel azután, hogy összeomlott a negyvenéves über-meta-elkúrás, a szocializmus, na ki jött vissza vigyorogva, kétharmaddal? Hát a Horn Gyula. Pufajkában. És vele az elvtársak, szinte hiánytalanul. Négy év alatt elfelejtődött, sőt megszépült az MSZMP öröksége.
Az MSZP elemi erejű feltámadásához nem kellett más, mint a jobboldal amatőr és ellenszenves kormányzással töltött négy éve. A nyugodt erő abba a csalódásba beleroppant, és végül megsemmisült. Ebből nem következik, hogy ez várna a Fideszre is, csak az, hogy az ilyesmi előfordul. Ja de kellett még valaki, abban a képletben speciel Horn Gyula. Az arc, a másikak arca, a tájékozódási pont. Aztán vetíthetett a köztévé arról, hogyan rugdalta ki ötvenhatosok fogsorát Horn, le se szarta senki. (Ami a le se szarást illeti, az MTV most is jó úton van arrafelé.) Karhatalmista volt? Kommunista? Funkci? Moszkovita? Proli? Minden mindegy, a lényeg, hogy váltsunk kormányt.
Gyurcsány önbizalma abból ered, hogy az amorf ellenzéken belül magánál feltűnőbb tereptárgyat nem lát. Ennek van némi önértéke, mármint az ismertségnek, mert aki azzal nem rendelkezik, az hiába mond bármi okosat, abból tömegpárt és győzelem nem lesz. Mesterházy Attila bizonyára albumba gyűjti a legjobb szövegeit, de ő az egyetlen, aki számolja. Gyurcsány bezzeg téma. Még abból is hír lehet, hogy a Facebook-csoportjának a tagjai egy másik csoportban miket kommentelnek.
Az ellenzéki aggodalmak meglepő mértékűek annak tükrében, hogy Gyurcsány nem a népfelkelés vezérének pozícióját pályázta meg egyelőre. Éppen csak az MSZP-t akarja átvenni, vagy ha nem megy, akkor csinálni egy saját pártot. Ez tulajdonképpen az MSZP belügye. Ha viszont azt is megnézzük, kiknek a kezéből próbálja kicsavarni a pártot, akkor lehet, hogy nála jóval visszataszítóbb szörnyekre bukkanunk. Azt könnyű világgá kiabálni, hogy Gyurcsányt ne, de még senki sem merte hozzátenni becsülettel, hogy HAJRÁ PUCH LÁSZLÓ!
Akár az MSZP-t gyűri ismét maga alá, akár a költői nevű Zöldmezős Politikai Beruházás élén próbálkozik, Gyurcsány játékban lesz, ha és amíg szabadlábon marad. Legfeljebb végül újra elbukik. Mindenki tudja, talán ő is sejti, hogy a teljesítménye gyenge volt, és hogy annál sokkal többre még egy újrabútorozott MSZP-vel sem lenne képes. De élteti a remény, hogy őt is alul lehet múlni. És ez a remény nem alaptalan.
Utolsó kommentek